 | Jönnek a viharok, de marad a kánikula [2025-07-23]Továbbra is marad a napos, többnyire száraz és nagyon meleg, már-már forró időjárás. Szerdán és csütörtökön is lehetnek néhol zivatarok, csütörtökön akár viharos széllel is, ám a kánikulai levegőt ez sem nagyon tudja felfrissíteni. Holnapra másodfokú figyelmeztetés van érvényben több vármegyére a nagy hőség miatt. |
 | A Perplexity AI-alapú böngészője, a Comet tényleg porig alázza a Chrome-ot? [2025-07-23]Mára elég nyilvánvalóvá vált, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek megpróbálják kibillenteni a piaci pozíciójából a Chrome-ot, a Google domináns böngészőjét. Ez nem lesz egyszerű: részben azért, mert a Google-nek is erős AI háttere van, másrészt például a Microsoft a hatalmas tőkeerejével, az OpenAI technológiáját is tarsolyában tudva sem tudta az Edget versenyhelyzetbe kormányozni. Most a Perplexity futott neki, de még várni kell, hogy kiderüljön, átugorja-e a lécet, leveri, netán csak átfut alatta. |
 | Este kiderülnek a felvételi ponthatárok - közel 130 ezer felvételiző várja [2025-07-23]A ponthatárhúzásig már nem sokat kell várni, ma mindenki megtudja, hogy felvették-e az általa megjelölt felsőoktatási szakra, hiszen az Oktatási Hivatal, a felvi.hu oldalán ezen a napon hozza nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, jellemzően 20 órakor. |
 | Prokopp Dóra a Szerencsekerék gyönyörű háziasszonya volt: 57 évesen hosszú hajzuhataggal ragyog [2025-07-23]Prokopp Dóra 1993-tól kezdve volt a régi Szerencsekerék betűforgató háziasszonya. |
 | Ordítja a szakértő: felejtsd el a napi 8 pohár vizet, mert súlyos következményei lehetnek [2025-07-23]Új kutatások szerint a gyakran emlegetett ajánlás, miszerint naponta nyolc pohár vizet kellene innunk (körülbelül 2 litert), valójában túlzó lehet. A skóciai Aberdeen Egyetem tudósai arra jutottak, hogy az emberek többségének nincs szüksége ennyi folyadékbevitelre, hiszen a napi vízigény nagyjából fele az elfogyasztott ételekből is származik. |
 | A Nokiának több élete van, mint egy macskának? Ismét lehet mobil az ikonikus márka alatt [2025-07-23]Néha a siker és a piaci dominancia túlságosan elbizakodottá vagy a változásokra vakká tehet cégeket, aminek komolyan megfizetik az árát. Az olyan gyorsan változó iparágakban, mint amilyen a mobiltelefon-gyártás, az ilyenfajta veszély még fenyegetőbb. Erről a Nokia tudná talán a legtöbbet mesélni. A hosszú évek óta csak az egykori dicsőségét keresgélő finn márka, amely a mobiltelefon-piacon többször is a végleges eltűnés szélére került, most talán újra próbálkozhat. |
 | Megfojtotta zárkatársát [2025-07-23]Ki ne emlékezne arra a videóra, amelyben egy látszólag zavart kisfiú rendkívül furcsán viselkedik, elváltoztatott hangon beszél, s ördögűzés közben megfeszülve, kimondja az azóta szállóigévé vált kifejezést: |
 | [2025-07-23]A barátai állnák a napokban elhunyt Schmuck Andor temetésének költségeit, akit augusztusban helyeznek majd végső nyugalomra. Az egykori politikus életében soha nem kért segítséget, még akkor sem, amikor egy életmentő műtétre lett volna szüksége, amelynek a költségei több millió forintra rúgtak volna. |
 | Buli, zene, eső? Ezekkel a lábbelikkel mehetsz biztosra a fesztiválszezonban! [2025-07-23]A fesztiválszezon már javában dübörög, ahol a zene mellett a praktikus, ugyanakkor divatos lábbeli is kulcsfontosságú. Az ideális választás egyszerre kényelmes, időtálló és időjárásálló |
 | Megszakad a szív: először posztolt Diogo Jota felesége a sztárfocista tragikus halála óta [2025-07-22]A Liverpool sztárja alig két héttel az esküvője után hunyt el. |
 | Toronymagasan a legjobb élelmiszer, amely elűzi a gázképződést és a beleket kitakarítja [2025-07-22]Az íze sem rossz, sőt...Még teát is főzhetünk belőle. |
 | Távozott a Sötétség Hercege: ilyen volt Ozzy Osbourne legendás élete [2025-07-22]Ozzy Osbourne, a Black Sabbath alapító tagja és a heavy metal egyik legnagyobb legendája 76 éves korában elhunyt. Az énekes a pályafutása során nemcsak a zenével, hanem a családjával készült televíziós reality show-val is világszerte ismertté vált. Ozzy Osbourne az utolsó koncertjét július elején adta a birminghami Villa Parkban, ahol a rajongók méltó módon búcsúztak el a rockzene egyik legnagyobb alakjától. |
 | Barta Sylvia bikiniben vezette a TV2 Mokka című műsorát, élő adásban a Balaton közepéről jelentkezett be [2025-07-22]A nyári hőségben sem jön zavarba Barta Sylvia, aki bikiniben is professzionálisan vezeti a TV2 Mokka című műsorát. A kétgyermekes édesanya kiváló formában van, így bátran vállalja a testét a kamerák előtt. |
 | [2025-07-22]Semmi sem állhatott a szerelem útjába a Fülöp-szigeteken, még a térdig érő víz sem. Jade Rick Verdillo és Jamaica Aguilar egy vízzel elárasztott templomban mondták ki a boldogító igent, fittyet hányva a tájfun és a monszun tombolására. Az esküvőjük így |
 | [2025-07-22]Ha valaki járt már ázsiai országban, elsősorban nagyvárosban, tisztában van azzal, hogy ott szinte mindenki tuktukkal próbál eljutni egyik pontból a másikba. A három kerekű motoros jármű azonban Budapest utcáin nem egy mindennapos jelenség, az pedig pláne nem, hogy egy tuk-tukot egy híresség vezessen. Az elmúlt napokban azonban Szabó Győző kipróbált egy ilyen járművet és saját bevallása szerint nagyon élvezte a kísérletet. |
 | Stevie Wonder nem megy nyugdíjba: [2025-07-22]Stevie Wonder 75 évesen is megállíthatatlan. A legutóbbi brit turnéja óriási sikert aratott, a kritikusok szerint a legendás zenész csúcsformában volt, és energiával teli, lenyűgöző show-t adott. A zenész a BBC Sidetracked podcastjában elárulta: nem tervezi a visszavonulást. |
 | Ez volt Ozzy Osbourne talán leghírhedtebb pillanata: így harapta le a színpadon egy denevér fejét [2025-07-22]Ozzy Osbourne, a rock legendája július 22-én, 76 éves korában elhunyt. A Sötétség Hercege a Black Sabbath együttes frontembereként futott be, majd szólókarrierbe kezdve is sikeres előadóvá vált. A zenészt és családját még közelebbről megismerhette a közönség, amikor a The Osbournes című valóságshow betekintést nyújtott a rocksztár és családja életébe. De karrierje nem szűkölködött megosztó pillanatokban sem, például sokakat megbotránkoztatott a hírhedt denevérfej-leharapós jelenetével. |
 | [2025-07-22]Tizenhat év után ismét összeállt az Oasis, az együttes énekese pedig már most talált egy okot arra, miért az ő koncertjüket válasszák az emberek. A frontember, Liam Gallagher is úgy döntött, meglovagolja az elmúlt napokban mémmé vált csókkamerás botrányt. A zenész az egyik fellépésükön azzal nyugtatta meg a rajongókat, hogy ők senkit sem buktatnak le csókkamerával. |

 | [2025-07-22]Köllő Babettnek egy álma vált valóra vasárnap, hiszen amellett, hogy végre ott csápolhatott Jennifer Lopez koncertjén, egy különleges élményben is része volt. A Csillag születik zsűritagja a popdíva elképesztő show-ja után személyesen is találkozhatott az amerikai énekesnővel, akit meg is ölelt, így még mindig a történtek hatása alatt van. A színésznő most egy közös fotót mutatott, és elmesélte, milyen volt összefutni a világsztárral . |

 | Westernfilmek hatására utazta be az egész világot Luisa Yu [2025-07-22]Hatvan évet töltött utazással a Fülöp-szigeteki Luisa Yu, aki 2023-ban már elmondhatta magáról, hogy a világ összes országában járt. A 79 éves asszony fiatal lányként Leytéből indult világhódító útjára, amit az inspirált, hogy rajongott a hollywoodi westernfilmekért, ezért ellátogatott az Egyesült Államokba. Aztán a húszas éveiben cserediákként újra eljutott az Újvilágba, és már le is telepedett, hogy évekig belföldön utazgasson, de ahogy megkapta a zöldkártyáját, elindult felfedezni a világot. Mivel a kalandozásai sokba kerültek, három állást vállalt párhuzamosan ingatlanügynökként, majd amikor utazó ü... |
 | [2025-07-22]Novath Györgyért aggódnak a Videoton labdarúgócsapatának szurkolói. A székesfehérváriak negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős együttesének 67 esztendős kiválóságát rohammentő szállította kórházba, állapota ugyanis válságosra fordult, az egykori remek középpályás az életéért küzd. |
 | Westernfilmek hatására utazta be az egész világot Luisa Yu [2025-07-22]Hatvan évet töltött utazással a Fülöp-szigeteki Luisa Yu, aki 2023-ban már elmondhatta magáról, hogy a világ összes országában járt. A 79 éves asszony fiatal lányként Leytéből indult világhódító útjára, amit az inspirált, hogy rajongott a hollywoodi westernfilmekért, ezért ellátogatott az Egyesült Államokba. Aztán a húszas éveiben cserediákként újra eljutott az Újvilágba, és már le is telepedett, hogy évekig belföldön utazgasson, de ahogy megkapta a zöldkártyáját, elindult felfedezni a világot. Mivel a kalandozásai sokba kerültek, három állást vállalt párhuzamosan ingatlanügynökként, majd amikor utazó ü... |
 | 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne - Most közölték a tragikus hírt [2025-07-22]Július 22-én, 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne. |
 | Most jöttek a hírek, Dietz Guszti mondta el Laky Zsuzsival való kapcsolatáról [2025-07-22]Nem köntörfalazott. |
 | Most jöttek a hírek, Dietz Guszti mondta el Laky Zsuzsival való kapcsolatáról [2025-07-22]Nem köntörfalazott. |
 | Most érkezett: Elhunyt a Liverpool legendás játékosa [2025-07-22]A futballvilág gyászol: Joey Jones, a Liverpool kétszeres BEK-győztes hátvédje 70 éves korában távozott az élők sorából. |
 | Most érkezett: Elhunyt a Liverpool legendás játékosa [2025-07-22]A futballvilág gyászol: Joey Jones, a Liverpool kétszeres BEK-győztes hátvédje 70 éves korában távozott az élők sorából. |
 | Itt ünnepli Jennifer Lopez az 56. születésnapját: hihetetlenül gyönyörű helyszín [2025-07-22]Jennifer Lopez nem ismer kompromisszumot, ha ünneplésről van szó! Július 24-én, 56. születésnapján egy föld alatti luxusbarlangban ébred majd Törökországban, ahol a világ körüli turnéja egyik állomása is lesz. A helyszín és a körülmények egyszerűen lélegzetelállítóak! |

 | Súlyos betegséggel küzd Schobert Norbert édesanyja [2025-07-22]A fitneszguru megdöbbentő részleteket osztott meg családja múltjáról és az elhízás okozta veszteségekről. |
 | Valóra vált a legnagyobb álma: Jennifer Lopezzel beszélgethetett a magyar sztár [2025-07-22]Hatalmas megtiszteltetésnek érezte a találkozást. |
 | Súlyos betegséggel küzd Schobert Norbert édesanyja [2025-07-22]A fitneszguru megdöbbentő részleteket osztott meg családja múltjáról és az elhízás okozta veszteségekről. |
 | Meghalt Ozzy Osbourne [2025-07-22]Családja és szerettei körében hagyta itt az élők sorát. |
 | [2025-07-22]Dobó Kata nemrég a WMN-nek adott interjújában őszintén beszélt az önreflexió, az érzékenység és a határhúzás fontosságáról. A színész-rendező 2023 őszén szerezte meg a life coach (életvezetési tanácsadói) végzettséget, 2024 márciusától pedig rendszeresen tart motivációs előadásokat és csoportos foglalkozásokat. A célja, hogy segítsen másoknak felismerni és kibontakoztatni a belső erőforrásaikat. |

 | Két hét alatt két fiatal is lezuhant egy ibizai bulihotel erkélyéről [2025-07-22]Két héten belül két fiatal brit turista vesztette életét ugyanabban az ibizai hotelben. Először a 26 éves, skót Evan Thompson, majd a 19 éves Gary Kelly szenvedett halálos balesetet: mindketten a szálloda erkélyéről zuhantak le. A megrázó tragédiák után a bulihelyszínként is működő hotel több fellépést is törölt, illetve vizsgálat indult az ügyekben. |

 | Öngól után fordított a Fradi Örményországban [2025-07-22]Az örmény Noah otthonában kezdte meg a nemzetközi kupaszereplését a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek egy öngólt követően, hátrányból felállva 2-1-es sikert arattak a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában, a párharc első mérkőzésén. |

 | Repül, Rögzít, Segít [2025-07-22]Holman Ágoston innovátor és biztonságtechnikai szakmérnök, egy építőipari digitalizációval foglalkozó vállalat alapítója és ügyvezetője, úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba, és feltárja, miért haladnak csigatempóban az építkezések Magyarországon. A digitális valóság kézikönyve |

 | Dés László évtizedekig szűkölködött családjával: [2025-07-22]Dés László hazánk egyik legelismertebb zeneszerzője és jazzmuzsikusa, így ma már nem kell anyagi nehézségekkel szembenéznie. Ám ez korántsem volt mindig így: pályakezdőként, fiatal édesapaként gyakran maga sem tudta, hogyan teremti elő a családja mindennapi megélhetéséhez szükséges anyagiakat. Hetente megfordult zálogházakban, hogy az egy-egy értékesebb tárgyukért kapott összeggel vészeljék át a következő napokat. |

 | Egyéves unokahúgát dobta le egy harmadik emeleti szemétledobón egy 39 éves férfi, a kislány túlélte [2025-07-22]Hihetetlen szerencsével élte túl egy egyéves kislány, hogy a nagybátyja ledobta őt egy New York-i társasház szemétledobóján. A gyermeket három emelettel lejjebb találták meg a rendőrök, ám a kicsi |

 | Nagy bajban van a bányakatasztrófa óta Parajd turizmusa, a helyiek pedig csak magukra számíthatnak a bajban [2025-07-22]A parajdi helyzet súlyosbodott, mivel a turizmus jelentősen visszaesett, és az utcákon alig lehet turistákat látni. A helyiek arról számoltak be, hogy a vállalkozásaik válságba kerültek, és már csak tartalékaikból élnek. Parajd polgármestere abban reménykedik, hogy az evakuált területre hamarosan visszaköltözhetnek a lakók. |

 | Meghalt Ozzy Osbourne [2025-07-22]Július 22-én, 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne, aki a Black Sabbath frontembereként vált híressé az 1970-es években, majd sikeres szólókarriert épített. Az emberek azonban nemcsak zenei pályafutása, hanem a családjáról szóló televíziós műsor révén is ismerték. Bár mindig megosztó személyiség volt, egy dolog biztos: van miért emlékeznünk rá. |

 | Külföldre költözne a gyönyörű magyar modell: ezt tervezi a diploma után [2025-07-22]Jávori Lili: Tánc, modellkedés és egyetemi álmok. |
 | Ne mondj le a gyümölcsökről! Itt a vércukorbarát lista, amit imádni fogsz: 3 gyümölcs, amit cukorbetegek is ehetnek, és még finomak is [2025-07-22]Egy hűsítő marék málna nyáron vagy egy lédús alma ősszel igazi boldogság lehet |
 | Lindsay Lohan visszatér a képernyőre: nem is akárhogyan [2025-07-22]Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis újra együtt: érkezik a "Nem férek a bőrödbe" folytatása! |
 | [2025-07-22]Selena Gomez ma ünnepli a 33. születésnapját, és az Instagram-posztja egyértelműen megmutatja, hogy a sikerek csúcsán is megőrizte az alázatát és háláját a rajongói iránt. |
 | Győzött az elnöki nyomás [2025-07-22]A Coca-Cola bejelentette, hogy egy új, amerikai nádcukorral készült kólát indít az Egyesült Államokban, amely az eddigi kukoricaszirupos változat mellett lesz elérhető. Az új termék idén ősszel kerül forgalomba, és a Mexikóban már ismert, nádcukros kólát kínálnak az amerikai piacnak. Donald Trump korábban a közösségi oldalán lelkesen üdvözölte a változtatást, és kijelentve, hogy a javaslata alapján válik jobbá a kóla receptje. |
 | Nem adják fel a szervezők, új otthont keresnek a Kolorádó Fesztiválnak [2025-07-22]Új otthont keresnek a Kolorádó Fesztiválnak, miután a korábban megszokott Cserkészparkban többé nem kaphat helyet a rendezvény. A szervezők szerint ez nem a vég, hanem egy új korszak kezdete lehet, és olyan helyszínt keresnek, ahol közösség is épülhet. Most a fesztiválozók segítségét kérik, hátha ismer valaki egy olyan területet, ahol újra megszülethet Kolorádó szelleme. |
 | Heroin végzett egy férfival Budán, a barátja adta be neki az aranylövést [2025-07-22]Egy 45 éves férfi életét vesztette, miután a barátja adott be neki egy adag heroint egy óbudai lakásban. A rendőrök a helyszínen drogot, a fogyasztáshoz szükséges eszközöket és 45 engedély nélküli lőszert találtak. A 40 éves M. János ellen kábítószer-kereskedelem és lőszerrel visszaélés miatt javasoltak vádemelést. |
 | Egy fotósnak sikerült elkapnia azt, amit Vili, a prérifarkas sosem tudott [2025-07-22]Július 22-én, kedden is sokszínű oldalát mutatta a világ. Volt itt minden, mint a búcsúban: csészealjként kavargó felhő Kínában, luxusjacht Saint-Tropez-ben, szinkronúszók Szingapúrban, és egy sirály, amely majdnem egy harci gépet tett földönfutóvá. Eközben Libanonban a hőség elől a tengerbe menekültek, Londonban a digitális valóság olvadt össze a művészettel, egy arizonai fotósnak pedig sikerült elkapnia azt, amit Vili, a prérifarkas soha nem tudott: egy földi kukkot, zsákmánnyal a csőrében. Íme, a világ mai történései képekben! |
 | Több éven át tartó családon belüli erőszak után lelepleződött le a brutális szombathelyi apuka [2025-07-22]Befejezték a nyomozást egy szombathelyi férfi és társai ellen, akiket emberölés kísérlete, kapcsolati erőszak és gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolnak. A férfi több mint tíz éven keresztül bántalmazta a családját, 2023-ban pedig baltával támadta meg az élettársát, de a nő elmenekült. A rendőrség több lőfegyvert, illegálisan szerzett vagyont és több gazdasági csalást leplezett le. |
 | Gyilkosság történt a XVIII. kerületben: egy 25 éves férfit fogott el a rendőrség [2025-07-22]Kedden a XVIII. kerület egyik lakásában megöltek egy férfit, a rendőrség pedig elfogta a 25 éves feltételezett elkövetőt. Az ügyben emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás, és jelenleg a férfi elszámoltatása folyamatban van. |
 | Erős Antónia átlátszó, vörös ruhába bújt a Híradóban: ilyen szexin ritkán vezet műsort [2025-07-22]Erős Antónia kiemelkedően dögös volt ebben a szettben, rajongói nem győzik ajnározni. |
 | Több milliós kár: kirabolták a TV2 sztárját [2025-07-22]Nagy arcra esés lett a vége. |
 | Toronymagasan ez a 4 legjobb nyári zöldség és gyümölcs, ami erősíti a szívedet [2025-07-22]A nyári szezon bőséges termése nemcsak friss és ízletes, hanem szívünk egészségének is kedvez. A dietetikusok szerint érdemes minél többféle szezonális, lehetőleg helyi terméket választani, hiszen ezek frissebbek, tápanyagban gazdagabbak, és általában olcsóbbak is. Már napi egy-két adag zöldség vagy gyümölcs is sokat számíthat |
 | Nagymamám tanította ezt a ruhaszárítási trükköt: azóta vasalnom sem kell [2025-07-22]Sokunk számára a mosás csak egy bosszantó házimunka a teendők listáján, és igyekszünk minél hamarabb letudni. Ha azonban időt szánunk a ruháink megfelelő mosására - és szárítására -, az nem csak a kinézetükben, hanem a ruhák élettartamában is óriási különbséget jelenthet. Most a ruhaszárítás kérdését járjuk körbe. |
 | Keszthelyi Rita édesapja elárulta, mi az a jel, amely vb-aranyat sugall a lányáéknak [2025-07-22]Megtört az átok! Több mint egy évtizedet követően sikerült a női vízilabda-válogatottunknak felülkerekednie (15-9) Spanyolország csapatán, ráadásul nem is akárhol, a szingapúri világbajnokság elődöntőjében, így a Cseh Sándor vezette csapat szerdán (M4, 15:35 ) a görögökkel vívhat a vb-címért. Keszthelyi Rita csapatkapitányhoz méltóan, nagyszerű játék mellett, három góllal volt a válogatott vezére. Egyetlen mérkőzés választja el attól, hogy régóta dédelgetett álma valóra váljon. |
 | Elképesztően dögös fotókkal válaszolt Ördög Nóra a külsejét ért kritikára [2025-07-22]Durva megjegyzést tett Ördög Nóra külsejére egy kommentelő, ám a műsorvezető férje, Nánási Pál nem hagyta szó nélkül a beszólást. A sértő kommentre most Nóri is reagált, de nem akárhogy: magabiztosan és stílusosan válaszolt a kritikára. A kétgyermekes édesanya dögös fürdőruhás fotókkal és ragyogó mosollyal üzente meg mindenkinek, hogy jól érzi magát a bőrében. |
 | Kármán Odett vallomása: [2025-07-22]Nehéz megjósolni, végleg szakítottak, netán újra összejönnek. Kármán Odett és Kamarás Norbert éveken át az egyik legnépszerűbb sztárpárnak számított, a kapcsolatuk azonban a múlt év augusztusában véget ért, azóta külön utakon járnak. |
 | [2025-07-22]Életveszélyes állapotban egy fővárosi kórházban tartózkodott a hajdúszoboszlói Varga Sándor 2013 júliusában, ám a család állítása szerint pont erre az időszakra dátumoztak egy szerződésmódosítást az aláírásával és a családtagjai kézjegyével ellátva, amely ahhoz vezetett, hogy elvették tőlük a több milliárd forintot érő szállodájukat. Hogy az iratot a kérdéses időpontban nem hozhatták össze, a bíróság is elismerte, de azzal nem foglalkozott, hogy mi is történt. |
 | Tűz pusztított egy 2000 négyzetméteres raktárban Pomázon [2025-07-22]Pomázon, a Határ úton július 22-én egy 2000 négyzetméter alapterületű raktár gyulladt ki, amely teljes terjedelmében égett. A tűzoltók több vízsugárral és létrasugárral dolgoztak a lángok megfékezésén, miközben a tetőszerkezet is beomlott. Végül sikerült eloltani a tüzet, személyi sérülés nem történt, ám az utómunkálatok jelenleg is zajlanak. |
 | Először posztolt Diogo Jota felesége a Liverpool sztárjának tragikus halála óta [2025-07-22]Diogo Jota felesége először posztolt azóta, hogy a Liverpool hajdani labdarúgója július elején egy közúti balesetben életét vesztette. Rute Cardoso a tragédiát csupán másfél héttel megelőző, ma egy hónapja lezajlott esküvőjükről emlékezett meg. |
 | Nem mindennapi fotó érkezett! Dopeman Orbán Viktorral együtt feszített a Karmelita kertjében [2025-07-22]Dopeman a Facebookon osztott meg egy közös képet Orbán Viktor miniszterelnökkel, amely a Karmelita kolostor kertjében készült. A rapper legutóbb akkor került a hírekbe, amikor bírálta Azahriah kijelentését a Fidesz-szavazókról. |
 | Az 51 éves Gabriela Spanic olyan dekoltázst villantott, hogy eláll a szavad: neccharisnyát húzott a kivágott ruha alá [2025-07-22]Gabriela Spanic bomba fotót posztolt, rajongói nem győznek bókolni a szexi, 51 éves színésznőnek. |
 | Kínai horoszkóp-előrejelzés augusztusra a Kutyáknak: szenvedélyt, konfliktusokat és sorsfordító szerelmi pillanatokat tartogat számodra ez az időszak [2025-07-22]A vonzerőd szinte már túlcsordul, ami felforgathatja a kapcsolatokat |
 | Most érkezett a szomorú hír Ember Márkról [2025-07-22]Kiderült, hová tűnt a népszerű színész. |
 | Borzi Vivien: "A magánélet hatalom" [2025-07-22]Konyári Edinka vendége ezúttal nem más volt, mint Borzi Vivien, a magyar sztárvilág egyik legismertebb fotósa, akinek kamerája előtt szinte minden celeb megfordult. Ezúttal viszont ő állt a reflektorfényben és őszintén mesélt válásról, anyaságról, női szerepekről, valamint arról, hogy ki az, aki egyáltalán fotózhatja őt! |
 | Most érkezett a hír Dér Heni házasságáról [2025-07-22]Egy hétfő esti incidens, ami megmutatta, hogy a szerelem néha vicces csatározásokkal jár. |
 | Elkezdődött Az ördög Pradát visel 2 forgatása, Anne Hathaway elképesztő ruhákban tűnt fel New Yorkban [2025-07-22]Elstartolt Az ördög Pradát visel 2 forgatása. Sokak örömére a moziban a jól ismert szereplők |
 | Trágárság, erőszak [2025-07-22]Eldurvult a közbeszéd, hallhatjuk sokfelől, és a társadalom mérsékeltebb fele mindenkit arra int, hogy felelősségteljesebben és nagyobb önkontrollal viselkedjen, még ha olykor a helyzet igen kiélezett is. Hová vezetnek a Majka-performanszához hasonló esetek, hogyan kavarodott bele ebbe az önmagát gerjesztő spirálba Magyarország, és mivel lehetne ennek gátat szabni |
 | Sisi beállt a kormánykritikusok közé, pszichológust javasolt a Fideszre szavazó hallgatóinak [2025-07-22]A rapper Sisi az Instagramon állt ki a kormányközeli körökből bírált előadótársai mellett. Posztjában a többi között azt hangsúlyozta, hogy koncertjein továbbra is szabad |
 | Kibírjuk? Hogyan változtatja meg az emberiséget az egyre forróbb Föld? [2025-07-22]Ahogy a bolygó egyre melegszik, egyre több kutató teszi fel a kérdést: milyen fizikai, társadalmi és gazdasági változásokra kényszerülhet az emberiség, ha a klímaváltozást nem sikerül megfékezni? A jelenlegi pályán haladva 2100-ra a Föld hőmérséklete akár 2,7 Celsius-fokkal is emelkedhet, és a következő évszázadokban ez elérheti az 5 fokot is. Ez olyan környezeti kihívásokat hozhat magával, amelyekhez még sosem kellett alkalmazkodnunk. |
 | Mesterdiplomát szerzett G.w.M volt felesége, Nagy Melanie [2025-07-22]Mesterdiplomát szerzett, és fejlesztéspolitikai programmenedzser-szakértő lett G.w.M exneje, Nagy Melanie. A kétgyermekes édesanyának a család és munka mellett nem volt könnyű dolga, mégis belevágott a tanulásba, és nemrég át is vehette kemény munkájának gyümölcsét. Most azt is elmondta, hogy gyerekei és édesanyja támogatása nélkül nem is tudta volna végigcsinálni ezt az utat. |
 | Megvan! A nők után a férfi-vízilabda-válogatott is világbajnoki döntőt játszik! [2025-07-22]Szoros volt a vége, de megvan! A magyar válogatott 19-18-ra legyőzte Szerbia csapatát, így akár csak a női vízilabda-válogatottunk, a férfiak is az aktuális olimpiai bajnokot felülmúlva jutottak a szingapúri világbajnokság döntőjébe. |
 | Öngyilkos lett egy elítélt az egyik budapesti börtönben [2025-07-22]Egy elítélt férfi öngyilkosságot követett el a Budapesti Fegyház és Börtönben. A börtön dolgozói azonnal megkezdték az életmentést, majd a helyszínre érkező mentők kórházba szállították a fogvatartottat, aki másnap életét vesztette. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget az ügyben. |
 | Elkezdődött Az ördög Pradát visel 2 forgatása, Anne Hathaway elképesztő ruhákban tűnt fel [2025-07-22]Elstartolt Az ördög Pradát visel 2 forgatása. Sokak örömére a moziban a jól ismert szereplők |
 | [2025-07-22]L. Simon László egy medvével és a bocsával találkozott a Transzfogarasi úton, miközben a tusványosi rendezvényre tartott. A politikus rövid videót is készített az autók között békésen sétáló állatokról, amit megosztott közösségi oldalán. A 2025-ös Tusványos kedden kezdődik, a fő program Orbán Viktor szombati beszéde lesz. |
 | Íme, öt gyönyörű kúszónövény, kis és nagy kertbe is ideálisak [2025-07-22]A kertészkedők gyakran keresnek megoldást a függőleges terek kihasználására, különösen kisebb kertekben, ahol minden négyzetméter fontos. A kúszónövények ültetése lehetővé teszi, hogy a függőleges felületek díszessé és zölddé váljanak, miközben kevés helyet foglalnak el. Rengeteg fajtájuk van. Akad örökzöld és lombhullató, valamint évelő és egynyári változat is. |
 | Látványos tűztornádó csapott le Törökországban [2025-07-22]Törökországban, Bilecik térségében tűztornádó alakult ki egy pusztító erdőtűz során, amelyet a tűzoltók vízsugárral próbáltak megfékezni. Az esetről készült drámai felvételen jól látható, ahogy a füst spirálisan gomolyog az ég felé. Az országot idén nyáron számos erdőtűz sújtotta, amelyek következtében több tízezer embert kellett kitelepíteni. |
 | Végre jó hír érkezett Frankfurtból Lisztes Krisztiánról, egy amerikai edzőtáborban bizonyíthat [2025-07-22]Útra kelt az Egyesült Államokba a német Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata, a 20 esztendős ifjabb Lisztes Krisztián a tengerentúli edzőtáborban bizonyíthat Dino Topmöller vezetőedzőnek. Szintén tagja az utazó keretnek a 19 éves Fenyő Noah. |
 | Meghalt a Liverpool legendás védője [2025-07-22]Joey Jones, a Liverpool korábbi legendás védője 70 éves korában hunyt el, halálhírét a klub hivatalosan is megerősítette. A kétszeres BEK-győztes futballista 100 mérkőzésen szerepelt a Liverpoolban, 72-szer viselte a walesi válogatott mezét, és pályafutása során a Wrexham, a Huddersfield és a Chelsea játékosa is volt. Klubjai és egykori csapattársai megrendülten búcsúznak tőle. |
 | Vigyázat, új trükk terjed az utakon [2025-07-22]A nyári utazási szezon nemcsak a kikapcsolódásról szól |
 | [2025-07-22]Hat év telt el azóta, hogy Ruszó Tibi megnyerte az X-Faktort, ám a fiatal énekes még mindig álmai megvalósításán dolgozik. Noha a győzelme óta alig lehetett hallani felőle, ő továbbra is szüntelenül építi a karrierjét, és egy percig sem érzi úgy, hogy lemaradt volna bármiről. Sőt, friss dalokkal, komoly együttműködésekkel és új célokkal készül beverekedni magát a zenei élvonalba. |
 | Máris új szerelmével kapták le Kunu Máriót a házassága összeomlása után: így reagált a többszörösen megcsalt exe [2025-07-22]Kunu Márió az utóbbi időben a botrányai miatt került a hírekbe, vagy a rendőrség körözte, vagy éppen Fehér Tibor Beattel balhézott össze. A magánéletében sem minden fenékig tejfel, ugyanis 11 év együttlét után végleg elhagyta a félrelépései miatt a felesége, Kunu Alexandra. Márió még el sem vált, máris egy új nővel jött össze. |
 | Trump már el is dönthette, hogy ismét kilépteti az Egyesült Államokat az UNESCO-ból [2025-07-22]Úgy tűnik, az Egyesült Államok ismét kilép az UNESCO-ból, miután Donald Trump elnök folytatja a nemzetközi intézményekből való visszavonulást. A lépés részét képezi annak a szélesebb körű felülvizsgálatnak, amelynek célja az Egyesült Államok részvételének újragondolása az ENSZ ügynökségeiben. Trump korábbi, 2017-es kilépése után, sajtóhírek szerint most ismét megszakítja az Egyesült Államok részvételét a nemzetközi együttműködésben, miközben a WHO-ból és a palesztin segélyügynökség finanszírozásából is kivonja az országot. |
 | Félévesen már áll Csézy kislánya [2025-07-22]Sugárzik a boldogságtól Csézy és párja, Szabó László. Az énekesnő és férje fél éve lettek szülők, akkor született meg kislányuk, Elizabet, aki ugyan még az ő segítségükkel, de már állni is tud. Erre pedig mindketten nagyon büszkék, hiszen hosszú és fájdalmakkal teli úton kellett végigmenniük ahhoz, hogy szülőkké válhassanak. |
 | György herceg 12 éves lett, megérkezett a szülinapi portréja [2025-07-22]György herceg, a brit trón várományosa immár 12 éves, és mosolygós portréval ünneplik kamaszkorának kezdetét. A palota egy új fotót és videót is megosztott a születésnapos hercegről, aki egyre több hivatalos eseményen tűnik fel. Mostantól azonban már nem repülhet együtt édesapjával, Vilmos herceggel. |
 | Eszméletlenül érkezett a vízbe egy fürdőző Fejér vármegyében, miután megcsúszott ugrás közben [2025-07-22]Egy fiatal férfi súlyos balesetet szenvedett egy Fejér vármegyei tónál, miután egy kötélről a partra zuhant, majd eszméletét vesztve a vízbe csúszott. Barátai gyorsan cselekedtek: kihúzták a tóból, majd mentőt hívtak. A sérültet mentőhelikopter szállította kórházba. |
 | Kitálaltak a volt beosztottak Károly királyról: ezért mondott fel szinte a teljes kertész csapata [2025-07-22]Károly király elég szigorú volt a kertészeivel. |
 | A szakértő ordítja: ezért nem jó ötlet a nagy melegben kávét inni [2025-07-22]A nyári hőségben egy hideg kávé üdítő élmény lehet, ám érdemes tudni, hogy a kávé |
 | Feketébe borult Farkasházi Réka oldala: nem múlik a gyásza [2025-07-22]Fél éve vesztette el. |