MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán [2025-11-10]

MH/ MTI 2025. november 10. hétfő. 10:44 Marozsán két pozíciót lejjebb csúszva az 51. helyen zárja a szezont. Fucsovics Márton maradt az 55., a top 200 harmadik magyar tagja, Piros Zsombor a 166. helyet foglalja el. A nőknél Bondár egy helyet visszacsúszva a 78., Gálfi Dalma egy pozíciót rontva a 96., Udvardy Panna a 108.,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

La Liga: az elején döcögött, aztán beindult a Barcelona [2025-11-10]

A katalán együttes az első félidőben Robert Lewandowski révén kétszer is előnybe került, ám a házigazda mindkétszer egyenlített, azonban Lamine Yamal a játékrész ráadásában betalált, így a Barca mehetett előnnyel a szünetre. A második játékrészben a vendégek nagy fölényben játszottak és Lewandowski harmadik góljával eldöntötték a mérkőzést. Hansi Flick együttese sikerével három pontra megközelítette az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kassai vereség Trencsénben [2025-11-10]

Otthon tartotta a 3 pontot a Trencsén. A kassaiak negyedik vereségüket szenvedték el zsinórban a szlovák labdarúgó élvonalban, miután az 2
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mindössze 12 meccs után kirúgták Dárdai Bencéék edzőjét [2025-11-10]

Rövid kaland volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Olasz élvonal: megnyerte a rangadót és élre állt az Inter [2025-11-10]

MH/MTI 2025. november 10. hétfő. 7:59 Lautaro Martinez gólja után, a második félidő közepén Ange-Yoan Bonny is kapuba talált. Serie A, 11. forduló: Internazionale-SS Lazio 2-0 (1-0), korábban: AS Roma-Udinese 2-0 (1-0), Atalanta-Sassuolo 0-3 (0-1), Bologna-SSC Napoli 2-0 (0-0), Genoa-Fiorentina 2-2 (1-1), szombaton játszották: Parma-AC Milan 2-2 (1-2), Como-Cagliari 0-0, Lecce-Hellas Verona 0-0, Juventus-Torino 0-0,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bundesliga: hiába botlott, tovább nőtt az előnye a listavezetőnek [2025-11-10]

MH/MTI 2025. november 10. hétfő. 6:53 A Stuttgart, a Freiburg és az Eintracht Frankfurt is hazai pályán győzött a német labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján. A Freiburg 2-1-re verte a St. Paulit, mely így sorozatban hetedik vereségét szenvedte el. A Stuttgart az Augsburgot múlta felül 3-2-re, míg a Frankfurt a hajrában szerzett góllal győzte le...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor a helyszínen tekintette meg, hogy gázol át Szoboszlaiékon a Manchester City [2025-11-10]

Egy kis levezetés Trump után?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 17:45 Mindkét oldalon akadt nagy gólszerzési lehetőség mindjárt a mérkőzés elején, majd a Kazincbarcika egy ártatlannak tűnő helyzetben büntetőhöz jutott: Cissé találta el a 16-oson belül Slogar lábát, Berke Balázs játékvezető pedig VAR-elemzés után ítélt 11-est. Kártik középre lőve szerzett vezetést csapatának. A Ferencvárosnak a hétközi sikeres Európa-liga mérkőzése után...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Győzelmével élre állt az AS Roma [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 20:20 Az AS Roma vasárnap kétgólos győzelmet aratott a vendég Udinese felett az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, sikerével pedig
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Betelt a pohár: menesztette edzőjét az Újpest [2025-11-09]

A lila-fehérek szombaton hazai pályán kaptak ki 3-0-ra a Győrtől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlait és Kerkezt sem kímélte a nemzetközi sajtó a Manchester City elleni pofon után [2025-11-09]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Norris nyert és növelte előnyét az összetettben [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 20:28 A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelme. Norris mögött az F1-es karrierjének legjobb eredményét elérő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A hajrában szerzett góllal mentett pontot a Puskás [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 20:48 Ahogy a korábbi mérkőzéseken, a kezdés előtt Nyíregyházán is Jenei Imrére, a magyar labdarúgó-válogatott héten elhunyt szövetségi kapitányára emlékeztek a stadionban lévők. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, fölényben voltak a labdabirtoklást és a helyzetek számát tekintve is. Jól járatták a labdát, ötletesen futballoztak, többször is megdolgoztatták Szappanost, egyszer...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lando Norris nyerte a Brazil Nagydíjat [2025-11-09]

Már 24 ponttal vezet Oscar Piastri előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majdnem három hónap után nyert újra a Nottingham Forest [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 17:58 A sikerük ellenére továbbra is kieső helyen álló hazaiak ezt megelőzően augusztus közepén nyertek legutóbb a Premier League-ben, azóta kilenc bajnoki meccsen maradtak nyeretlenek. Premier League, 11. forduló: Crystal Palace-Brighton 0-0, Nottingham Forest
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bezzecchi sikere Algarvéban [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 18:12 Az Aprilia versenyzője mögött a második helyen a spanyol Alex Marquez (Ducati) végzett Algarvéban, a harmadikon pedig Pedro Acosta, a KTM motorosa. Alex Marquez bátyja, Marc Marquez már szeptember 28-án bebiztosította hatodik vb-címét a királykategóriában. A világbajnokság jövő vasárnap Valenciában zárul. Eredmények, Portugál Nagydíj: MotoGP (25 kör, 114,8 km,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Leiskolázta a Liverpoolt a Manchester City [2025-11-09]

Sütő-Nagy Zsolt 2025. november 9. vasárnap. 19:38 Némi meglepetésre a lelátón Orbán Viktor is feltűnt, aki nyilvánvalóan Szoboszlai Dominiknak szurkolva látogatott Manchesterbe a washingtoni tárgyalásokat követően. Szoboszlai Patrik csapata kissé tompán kezdte a rangadót, a City már a 13. percben megszerezhette volna a vezetést, ám 11-est hibázott a norvég csatár, Haaland. Ami büntetőből nem sikerült,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy pofonba szaladt bele az angol bajnokság szuperrangadóján a Liverpool [2025-11-09]

A Manchester City 3
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor Manchesterben szurkolt Szoboszlainak [2025-11-09]

MH 2025. november 9. vasárnap. 18:46 A washingtoni tárgyalásokat követően vasárnap már Manchesterben tűnt fel Orbán Viktor, aki az angol bajnokság csúcsrangadójára, a Manchester City és a Liverpool összecsapására látogatott ki, hogy szurkoljon Szoboszlai Dominiknak, aki a kezdőcsapatban kapott helyet. A képek szerint Khaldoon al-Mubarak, a Manchester City elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tízen érdeklődtek eddig, hogy megvennék a Videotont [2025-11-09]

Cser-Palkovics András szerint tavaszra lehet meg az új tulajdonos.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Schäferék állították meg a bajorok diadalmenetét [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 16:08 Egymás utáni 16 győzelem alkotta sorozata ért véget a Bayern Münchennek azzal, hogy szombaton döntetlent játszott az Union Berlinnel a német labdarúgó-bajnokságban
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alcaraz győzelemmel kezdett [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 16:47 A hatszoros Grand Slam-bajnok spanyol sztár a nyolcfős szupertorna vasárnapi nyitányán két szettben verte az ausztrál Alex de Minaurt a Jimmy Connors-csoportban. Ha a 22 éves Alcaraz mindhárom csoportmeccsét megnyeri, vagy valahogyan bejut a fináléba, akkor visszaveszi az éllovas pozíciót a világranglistán az olasz Jannik Sinnertől, és ő lesz...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bölöni László a HVG-nek: Nagyon sok mindent csináltam Ronaldóval, amíg Ronaldóvá nem vált [2025-11-09]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gazdagék kiestek [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 11:22 Gazdag Dániel csapata, a Columbus Crew 2-1-re kikapott a Cincinnati otthonában az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában, így elveszítette az egyik fél második sikeréig tartó párharcot és kiesett. A Columbus az első meccsen 1-0-ra kikapott, majd hétfőn hazai pályán egy 4-0-s sikerrel egyenlített. A mindent eldöntő harmadik összecsapáson ugyanakkor a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nyert és továbbjutott a Honvéd [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 11:42 A fővárosiak győzelmi kényszerben ugrottak medencébe a vasárnapi zárónapon, miután az első mérkőzésen a házigazda felett aratott 14 gólos sikerüket követően szombaton ötméteresekkel kikaptak az olasz Posillipótól. Szivós Márton vezetőedző együttese a PAOK elleni összecsapás második negyedét négy góllal nyerte, s végül ez döntötte el a találkozó sorsát. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Arsenal-döntetlen az újonc ellen [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 8:01 A hazaiak a 94. percben egyenlítettek. A listavezető Arsenal ezzel együtt augusztus 31-e óta őrzi veretlenségét a bajnokságban, a mérlege azóta hat győzelem és két döntetlen. A londoniak ezt megelőzően nyolc tétmeccset játszottak le kapott gól nélkül. Premier League, 11. forduló: Sunderland-Arsenal 2-2 (1-0) West Ham United-Burnley 3-2 (1-1)...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Djokovic megnyerte pályafutása 101. trófeáját [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 6:01 A 38 éves szerb klasszis szetthátrányból, 3 óra 1 perc alatt verte ellenfelét, aki ezzel lemarad az indulásról a vasárnap kezdődő torinói ATP-világbajnokságon, a részvételhez ugyanis győznie kellett volna. Djokovic – aki már korábban kvalifikálta magát a viadalra – a 100. trófeáját még májusban szerezte meg, Genfben. A 24-szeres...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hét meccs után is hibátlan a Győr [2025-11-09]

MH/MTI 2025. november 9. vasárnap. 3:31 Eredmény, csoportkör, 7. forduló, A csoport: Győri Audi ETO KC-Storhamar HE (norvég) 40-23 (21-11) lövések/gólok: 58/40, illetve 46/23 gólok hétméteresből: 1/0, illetve 5/1 kiállítások: 6, illetve 2 perc A kisalföldiek keretéből hiányzott – a világbajnokságra készülő magyar válogatott kerettagjai közül – Fodor Csenge és az Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Betlehem és Ugrai a két legjobb, Zombori 5 aranyat nyert, a BVSC-é a pontverseny [2025-11-08]

Az októberi Világkupa-sorozatban szereplő válogatottak taroltak: Zombori Gábor 5, Jászó Ádám 4 egyéni számban győzött, Márton Richárd leduplázta a 100-200 pillangót, Németh Nándor pedig a 200 gyors mellett a Fradi gyorsváltóival szerzett még két győzelmet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

München sokkal jobban áll Berlinnél [2025-11-08]

MH/MTI 2025. november 8. szombat. 21:31 Az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldal beszámolója szerint Berlinben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Veszprém elleni rangadó közben halt meg a szegedi kézilabdacsapat technikai vezetője [2025-11-08]

Dobozi Iván hirtelen rosszullét következtében, 68 évesen hunyt el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: Meg kell őrizni a küzdőszellemet [2025-11-08]

MH/MTI 2025. november 8. szombat. 11:13 Szoboszlai, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata a Manchester City vendége lesz a 11. forduló vasárnapi zárómérkőzésén. A Liverpool minden sorozatot figyelembe véve hét találkozóból hatot elveszített, majd újból elkezdte szállítani a győzelmeket, legutóbb a Real Madrid ellen diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában, Szoboszlai gólpasszával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az osztrák belügy szerint Szijjártó hamis állításokat tett a Fradi-ultrák salzburgi kálváriájáról [2025-11-08]

Gerhard Kraner belügyminiszter felszólította Szijjártót, hogy ne terjesszen valótlanságokat az osztrák biztonsági szolgálatokról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb fejezet a Fradi és az MLSZ párharcában: Kubatov megkezdi a leválást Csányiról [2025-11-08]

Úgy tűnik, a kétezres évek gyakorlatát megismételve Kubatov Gábor ismét önálló szervezetben képzelné el a topcsapatok, de legalábbis a Fradi szerepeltetését Magyarországon. Erősen utal erre legalábbis egy friss cégalapítás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai duplázott [2025-11-08]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 20:08 A magyar válogatott csapatkapitánya az angol bajnok öt októberi meccsén négyszer volt a kezdőcsapat tagja, egy gólt és két gólpasszt jegyzett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Paks-Kisvárda rangadó előtt [2025-11-08]

Az előzményeket az m4sport.hu szedte csokorba. A latolgatásból kiderül, hogy a két dobogós csapat párharca előtt az egyik egy, a másik két ponttal van lemaradva a listavezetőtől, bár utóbbi egy meccsel kevesebbet játszott. A hazaiak az elmúlt négy fordulóban három döntetlen mellett egy vereséget tudtak felmutatni, mentségükre szóljon, a döntetleneket az élmezőnyhöz tartozó együttesekkel vívták,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabalenka lesz Rybakina vb-döntős ellenfele [2025-11-08]

Az első két gém 17 percig tartott. A hosszú labdameneteket és játékokat hozó meccs 2 óra 20 percig tartott. Eredmény: egyes, elődöntő: Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.)-Amanda Anisimova (amerikai, 4.) 6:3, 3:6, 6:3 Korábban: Jelena Ribakina (kazah, 6.)-Jessica Pegula (amerikai, 5.) 6:4, 4:6, 6:3 Írta a Magyar Hírlap
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Pisa nyerte az újoncok csatáját [2025-11-08]

A Pisa győzelme után már csak a Hellas Verona és a Fiorentina nyeretlen az olasz élvonalban. Serie A, 11. forduló: Pisa-Cremonese 1-0 (0-0). A Seria A szombati programja: Como-Cagliari 15.00, Lecce-Hellas Verona 15.00, Juventus-Torino 18.00, Parma-AC Milan 20.45. A vasárnapi meccsek: Atalanta-Sassuolo 12.30, Bologna-SSC Napoli 15.00, Genoa-Fiorentina 15.00, AS Roma-Udinese 18.00, Internazionale-SS Lazio 20.45. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban [2025-11-07]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 22:01 Több mint húszezer néző tekintette meg az FC Barcelona labdarúgócsapatának péntek délelőtti edzését, amelyen a katalán együttes több mint két év után visszatért a felújított Camp Nou Stadionba. Joan Laporta klubelnök ezen a héten reményét fejezte ki, hogy a hónap folyamán még mérkőzést is játszhat a csapat a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megműtötték Losonczi Dávidot [2025-11-07]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Komoróczy Lora megdöntött egy Katinka-rekordot [2025-11-07]

A Szerencsejáték Zrt. Rövidpályás Országos Bajnokság rajtja előtt a 18 egyéni távból 12-ben még Hosszú Katinka volt a rekorder
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hokisiker: győztek a magyar hölgyek a franciák ellen [2025-11-07]

Az első játékrészben kissé körülményesen, óvatosan játszott a magyar csapat, hátrányba is került, a másodikra viszont összeszedte magát a társaság, Seregély Míra szép cselek után ki is egyenlítette az eredményt. Aután nem sokkal később Leidt Madeline-nek
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gólzápor a medencében [2025-11-07]

A meccs után a 6 gólig jutó Garda Krisztina, a Dunaújváros átlövője elmondta, hogy erős ellenfél az Alimosz, amire számítottak is. Az eredmény azt mutatja, hogy sima volt, de meg kellett küzdenünk a győzelemért. Örülök a sikernek, és bár a védekezésünkön még van mit javítani, összességében úgy érzem, hogy fejlődik a csapat. BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Brazil Nagydíj: Norris indulhat az első rajthelyről a sprintfutamon [2025-11-07]

A sprintidőmérő száraz körülmények között zajlott le. Az első szakaszban ugyan Piastri volt előrébb az első gyors körök után, a folytatásban Norris vette át az irányítást, miközben az ausztrál visszacsúszott a negyedik helyre. A két McLaren-pilóta közé az Aston Martinnal remek kört teljesítő Alonso, illetve Verstappen ékelődött be, míg az első tízest George Russell, Oliver...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hosszú Katinka országos rekordját múlta felül Komoróczy Lora [2025-11-07]

Ez volt a második országos rekord a viadalon, csütörtökön a szülővárosában szereplő Senánszky Petra 50 méter gyorson nyert a valaha volt legjobb magyar idővel. Ugyancsak „Eb-szintet” úszott Ugrai Panna 200 méter gyorson, a hódmezővásárhelyi olimpikon 1:54.98 perces idővel diadalmaskodott, ezzel bőven teljesítette a kritériumot (1:55.14). Női 400 méter vegyesen Szabó-Feltóthy Eszter csatlakozott az Eb-csapathoz, 4:36.95...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A világ öt legnehezebb sportja [2025-11-07]

Ökölvívás.Ez a sportág ötvözi a fizikai erőnlétet és az intellektuális taktikát. Minden másodperc számít a ringben: a legkisebb hiba is vereségbe kerülhet. Az edzés magában foglalja a futást, az erőnléti edzést, a küzdelemsorozatot és a szigorú táplálkozási kontrollt. Kevés sportág ötvözi az ilyen szigorúságot és precizitást, mint az ökölvívás. Vegyes harcművészetek (MMA) Az MMA harcosoknak...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Októberben is Szoboszlai Dominik lett a hónap játékosa a Liverpoolnál [2025-11-07]

A magyar labdarúgó megköszönte a szavazatokat a szurkolóknak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Babosék a döntőben [2025-11-07]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 16:16 A párosban háromszoros világbajnok Babos és dél-amerikai társa két győzelemmel és egy vereséggel a Liezel Huber-csoport másodikjaként jutott az elődöntőbe, ahol Hszie Szu-vej és Jelena Ostpaneko várt rájuk. A 39 éves Hszieh volt világelső, hat Grand Slamet nyert párosban, emellett egyesben három, párosban pedig összesen 35 trófeát gyűjtött,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

November 20-án lesz a pótselejtezők sorsolása [2025-11-07]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 14:08 A nemzetközi szövetség pénteki bejelentése szerint az esemény 13 órakor kezdődik. A 48 helyből csak négy talál gazdára az európai és kettő az interkontinentális pótselejtező során, a mérkőzéseket március 26. és 31. között rendezik meg. Európában a rájátszás négycsapatos tornákból áll, elődöntőkkel és egy döntővel, mindegyik párharc egy...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Balázs decemberben visszatérhet [2025-11-07]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 14:48 Valérien Ismaël vezetőedző csütörtökön azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy a magyar futballista térdsérülés miatt legalább három hónapig nem játszhat. Lucza Gábor, a World in Motion menedzseriroda munkatársa pénteken az m4sport.hu-nak elmondta, Tóthot porcleválás miatt Londonban már meg is műtötték, és a beavatkozást végző orvos szerint jóval hamarabb...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Debrecen a tabella élén, izgalmas meccsek várhatók az NB I-ben [2025-11-07]

MH/ MTI 2025. november 7. péntek. 9:06 A két csapat 100. egymás elleni NB I-es mérkőzése következik, az MTK fölénye egyelőre behozhatatlan, mivel a kék-fehérek 46 győzelme mellett a Debrecen 33-szor nyert, 20-szor pedig megosztoztak a pontokon. Az elmúlt hetek eredménysorát tekintve viszont a hajdúságiak az esélyesebbek, mivel sorozatban hat veretlen bajnokinál tartanak, nem mellékesen...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai Dominikot már a Liverpool leendő csapatkapitányaként emlegetik [2025-11-07]

A jelenlegi csapatkapitány Virgil van Dijk távozása után Szoboszlai Dominik lehet az egyik legesélyesebb arra, hogy megörökölje a karszalagot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meglepő vallomást tett Cristiano Ronaldo [2025-11-07]

Cristiano Ronaldo elárulta, hogy a futballtól való visszavonulása közelebb lehet, mint ahogy a rajongók gondolnák, továbbá arról is beszélt, hogy a sporttól való búcsúja minden bizonnyal nagyon érzelmes pillanat lesz a számára. Hamarosan visszavonul A 40 éves focista Piers Morgannak adott interjút, a beszélgetést november 4-én tették közzé a YouTube-on, Ronaldo itt beszélt a jövőbeni...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már nem százszázalékos a Braga és a Lyon sem [2025-11-07]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 23:44 A francia együttes kétgólos vereséget szenvedett a spanyol Real Betis vendégeként, míg a portugál csapat hazai pályán 4-3-ra kapott ki a Ferencváros által korábban legyőzött belga Genktől. A cseh Viktoria Plzen ugyanúgy döntetlent játszott a magyar bajnok későbbi ellenfelével, a török Fenerbahcével, mint ahogy szeptemberben a Groupama Arénában. A...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zsinórban harmadszor nyert a Fradi az Európa-ligában, nagy lépést tett a továbbjutás felé [2025-11-07]

A magyar bajnok az élmezőnyben van négy fordulót követően.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Prágában elkezdődött a fordulat [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 21:07 Az ukrán zászlót 2022 februárjában, Oroszország Ukrajna elleni támadásának megindulása után tűzték ki a képviselőház bejárata felett annak jeléül, hogy Csehország szolidáris az ukránokkal. Tomio Okamura, a jövőbeni kormánykoalíciós Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) elnöke korábban gyakran tett ukránellenes nyilatkozatokat, és bírálta az ukránokat. A cseh sajtó szerint számos...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Ferencváros vezet a Ludogorec ellen a szünetben [2025-11-06]

MH 2025. november 6. csütörtök. 21:51 A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtök este a bolgár Ludogorecet fogadta az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, és a 32. percben Gabi Kanichowsky góljával megszerezte a vezetést (1-0). Az FTC-re ugyan az első percekben ráijesztett a bolgár bajnok, ám a zöld-fehérek fokozatosan át vették az irányítást, és egy szép összjáték nyomán Kanichowsky...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Senánszky Petra szenzációs országos csúcsa [2025-11-06]

Megvan a Szerencsejáték Zrt. Rövidpályás Országos Bajnokság első országos rekorddöntése: az új csúcsot stílszerűen a debreceniek kiválósága, Senánszky Petra állította fel hazai medencében, 50 gyorson (24.11). Előtte kisebb sokkot okozott Kertész Boróka, aki 15 évesen előzött meg mindenkit 200 pillangón.   A második napot indító 200 pillangón elsősorban a férfiaknál várta komolyabb várakozás a finálét,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öngyilkos lett a Dallas Cowboys játékosa [2025-11-06]

MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 20:32 A Dallas Cowboys védekező játékosa, Marshawn Kneeland csütörtök reggel öngyilkos lett a hatóságok információja szerint. A csapat csütörtökön közleményt adott ki, de ebben nem említette a halál pontos okát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Betelt a pohár? [2025-11-06]

A Real Madridnál elfogyott a türelem: a klub vezetői megelégelték Vinícius Júnior folyamatos konfliktusait és fegyelmezetlenségét, és a korábbi
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Alcaraz és Djokovic azonos csoportban [2025-11-06]

MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 17:58 A két ex-világelső mellett a tavaly döntős amerikai Taylor Fritz és az ausztrál Alex de Minaur alkotja a Jimmy Connors-csoportot
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cser-Palkovics kitette az eladó táblát a Videoton FC-re [2025-11-06]

December 10-ig várják a pályázatokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szkander [2025-11-06]

A magyar szkanderosok nagy dobásra készülnek: hamarosan kezdődik a sportág egyik legnagyobb világkupája, a Judgement Day, amelyet idén Répcelakon rendeznek meg. A viadal a nemzetközi mezőny egyik legfontosabb állomása, így a hazai versenyzők számára különösen nagy jelentőséggel bír
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb győzelmüket ünneplik Babosék [2025-11-06]

MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 16:17 A csütörtöki csoportzáráson a párosban háromszoros világbajnok Babos és dél-amerikai társa a címvédő Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe kanadai, új-zélandi kettőssel csapott össze. Mivel mindkét duó egy-egy győzelemmel és vereséggel állt, a képlet egyszerű volt: amelyik páros nyer, bekerül a négy közé, a vesztes pedig kiesik. A nyitány nem...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Légies sikert értek el a magyarok [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 13:20 A Magyar Levegősportok Szövetségének (MALESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a viadalon 22 ország mintegy 600 versenyzője vett részt, Magyarországot 88 sportoló képviselte, akik 97 versenyszámban indultak és 17 arany-, 16 ezüst-, valamint 7 bronzérmet nyertek. A művészeti vb különlegessége, hogy itt a gyakorlat művészi értéke számít a leginkább: a versenyzők...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Három érmet nyert a kick-boxos Bálint Martin Angliában [2025-11-06]

Két arany- és egy bronzérmet szerzett Bálint Martin a Bristol Open rangos nemzetközi kick-box versenyen, amelyen 18 ország 765 versenyzője indult. Magyarországot nyolc sportoló képviselte Angliában. Bálint Martin bár kijutott a nyári Világjátékokra, ott egy betegség miatt nem tudta valóra váltani győzelmi reményeit, érem nélkül volt kénytelen hazatérni Kínából. A többszörös világ- és Európa-bajnok, 2023-ban...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Őrzi veretlenségét a Manchester City [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 13:44 A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte, hogy a spanyol edző irányította angol együttes legutóbb 2018-ban, a Lyontól kapott ki saját stadionjában. A City norvég sztárcsatára, a szerda este is eredményes Erling Haaland már 27 gólt szerzett azon a 17 mérkőzésen, amelyet ebben a szezonban játszott klub-...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Izgalom a négyzeten várható szombaton [2025-11-06]

MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 12:08 A címvédő Bayern elképesztő teljesítményt nyújt a mostani idényben, a Bundesliga-, a Német Kupa- és Bajnokok Ligája-szereplést is figyelembe véve sorozatban tizenhat győzelemnél tart, s az összes európai klubcsapat közül az egyetlen, amely még nem veszített pontokat tétmérkőzésen. Vincent Kompany vezetőedző együttese – amely legutóbb júliusban, a klubvilágbajnokság...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy hónap múlva lesz Veres Roland első profiboksz meccse Amerikában [2025-11-06]

November 22-én, Miamiban kezdi meg profi ökölvívó karrierjét Veres Roland. A többszörös kick-box világbajnok és amatőr ökölvívó Eb-érmes sportoló a nyáron olyan lehetőséget kapott, amilyen magyar bunyósnak még nemigen adatott meg: az Egyesült Államokban lehet profi bokszoló. Olimpiai bajnokkal és profi világbajnokokkal készül a nagy megmérettetésre, ahol győzelemre számít. Veres Roland nem is olyan régen,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Eldöntötte Rossi, ki helyettesíti a sérült Tóth Balázst a válogatottban [2025-11-06]

A Blackburn Rovers kapusát meg kell műteni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Önkritikus bíróra számíthat a Ferencváros [2025-11-06]

MH 2025. november 6. csütörtök. 8:57 A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtök este a bolgár Ludogorecet fogadja az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A mérkőzést az iraki származású svéd Mohammed Al-Hakim vezeti, aki korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy létrehozott egy Facebook-oldalt, amelyen nyíltan elismerte egy-egy meccsen elkövetett hibáit. Egy AIK
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Betlehem Dávid a világ idei legjobbjával nyert 1500-on [2025-11-06]

Jászó Ádám és Zombori Gábor duplázott, Betlehem Dávid pedig a világranglista élére ugrott 1500 gyorson
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sallaiék három góllal győztek Amszterdamban [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 6:44 A Bayern München és az Arsenal után megőrizte százszázalékos mérlegét az Internazionale is, amely hazai pályán 2-1-re nyert a kazah Kajrat Almati ellen. A Manchester City továbbra is veretlen, mivel házigazdaként 4-1-re verte a Borussia Dortmundot. Először nyert a Bayer Leverkusen és az Atalanta, az FC Barcelona pedig 3-3-as...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ovecskin beütötte 900. gólját, nem is akármilyet [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 7:21 A Washington Capitals 40 éves orosz sztárja a vendég St. Louis Blues ellen 6-1-re megnyert szerdai mérkőzésen a fővárosiak 2-0-s vezetést jelentő találatot szerezte a második harmad elején. Jakob Chychrun lövése mellé ment, majd a hátsó palánkról visszavágódó korongot a kapunak háttal, fonákkal ütötte be a visszaspárgázó Jordan Binnington...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Balázs biztosan nem állhat kapuba az örmények és az írek ellen [2025-11-06]

MH/MTI 2025. november 6. csütörtök. 6:07 A legfrissebb hírek alapján térdműtét vár Tóth Balázs válogatott kapusra, aki így legalább egy hónapig nem játszhat a magyar labdarúgó-válogatottban, illetve angol másodosztályú klubjában, a Blackburn Roversben. Tóth térde kedd este, a Bristol City otthonában 1-0-ra megnyert mérkőzés hajrájában sérült meg, ezért a 89. percben le kellett cserélni. Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sallai Roland csapata elpáholta az Ajaxot, a Qarabag meglepte a Chelsea-t [2025-11-06]

A Bayern München és az Arsenal után megőrizte százszázalékos mérlegét az Internazionale is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb meglepetés a BL-ben: A Barcelona sem tudott győzni [2025-11-06]

BAJNOKOK LIGÁJA – ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓFC Bruges (belga)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Azeri [2025-11-05]

A Chelsea számára sima találkozónak tűnt az azeri szereplés, mivel a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Puskás-védő a válogatottban: Harutjunjan kész a magyarok elleni vb-selejtezőre [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 20:14 Jegise Melikjan együttese három nappal később a portugálok ellen Portóban fejezi be a csoportszakaszt. Az örményeknek az írek felett aratott második fordulós sikerüknek köszönhetően három pontjuk van, de ezzel is csak a negyedik helyen állnak az F csoportban. A portugálok vezetnek tíz ponttal, a magyarok eddig öt, az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hetekre kidőlt a PSG három alapembere [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 19:41 A Bayern München elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen megsérült Asraf Hakimire, Ousmane Dembélére és Nuno Mendesre hetekig nem számíthat a címvédő Paris Saint-Germanin labdarúgócsapata. A marokkói jobbhátvédnek
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy félidőt bírt a Falco a Zaragoza ellen [2025-11-05]

A sorozat egyik legerősebb csapata volt szerda este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellenfele, és a Casademont Zaragoza nem is kegyelmezett a vasiaknak. A második negyed közepe táján kezdett ellépni a hazaiaktól a spanyol együttes, addig több szép megoldást is láthattunk Milos Konakov gárdájának magyar játékosaitól, Bognár Kristóf, Keller Ákos és Perl Zoltán is betalált...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az orosz és a fehérorosz vízilabdacsapatok visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 19:48 Az ukrajnai háború miatt 2022 márciusa óta eltiltott orosz és fehérorosz vízilabdacsapatoknak a vizes sportágak nemzetközi szövetsége (WA) engedélyezte, hogy 2026. január 1-től semleges státuszban visszatérjenek a nemzetközi versenyekre. A World Aquatics az első szervezet, amely lehetővé teszi oroszok újbóli indulását klasszikus csapatsportágakban. Az engedély a kontinentális versenysorozatokra...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meglepő a gólképtelenség [2025-11-05]

MH/MTI 2025. november 5. szerda. 18:50 A Real Madrid a szezonban először nem szerzett gólt – írta szerdai összefoglalójában az IFFHS a spanyol együttes angliai vendégszerepléséről, amelynek során a Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1-0-ra nyert a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a negyedik forduló keddi játéknapján. A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Örök nyugalomra helyezték Mezey Györgyöt [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 18:44 A Farkasréti temetőben, a ravatalnál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök mellett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint a korábbi szövetségi kapitányok közül többek között Csank János, Gellei Imre és Bozsik Péter is. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a ravatalnál arról beszélt, hogy Mezey...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Műteni kell a térdét a válogatott kapusának, Tóth Balázsnak [2025-11-05]

A kapus térde kedd este, a Bristol City otthonában 1-0-ra megnyert mérkőzés hajrájában sérült meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezért dolgozhat Piastri ellen a McLaren [2025-11-05]

MH 2025. november 5. szerda. 16:26 Míg az augusztus végi Holland Nagydíj után a mclarenes Oscar Piastri 34 ponttal vezetett csapattársa, Lando Norris előtt, az ausztrál azóta nem nyert futamot, dobogóra is utoljára Monzában állt, miközben az angol az azóta lezajlott öt fordulóból négyszer járt a dobogón, a Mexikóvárosi Nagydíjon szerzett győzelmével egy ponttal az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Varga Barnabásban bíznak a legtöbben [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 16:50 A magyar bajnok az alapszakasz eddigi három fordulójában hét pontot gyűjtött. A társaság kiemeli: arra, hogy Robbie Keane csapata legalább 12 pontot szerez a főtáblán, korábban 2,03-as nyereményszorzóval is lehetett fogadni, jelenleg ez az odds 1,50. A cég sportfogadási szakértői szerint a zöld-fehérek akár 14 pontot is gyűjthetnek,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új mezben fog játszani az írek ellen a válogatott [2025-11-05]

A hazai mez maradt piros, de a nemzeti színekből a fehér és a zöld is helyet kapott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Milák Kristóf ultimátumot kapott + VIDEÓ [2025-11-05]

Az ő esetében persze egy országos bajnokságnak, sőt még a decemberben esedékes rövid pályás Európa-bajnokságnak sincs tétje, az egyetlen lényeges kérdés: vajon láthatjuk-e a Los Angeles-i olimpián. A szándék persze önmagában kevés, a részvételhez edzeni és bizonyítania kell. A megszegett szingapúri ígéret Ha a Los Angeles-i olimpiáról kérdeztek, akkor azt mondom, a szándék megvan, a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai Dominik a Liverpool [2025-11-05]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elhunyt Jenei Imre [2025-11-05]

MH/MTI 2025. november 5. szerda. 12:12 A sportembert szerda reggel, nagyváradi otthonában érte a halál – számolt be róla az nso.hu. Jenei Imre a Flamura Roşie Arad együttesében kezdte pályafutását, amellyel két bajnoki címet szerzett, majd a bukaresti Steauával további három bajnokságot nyert. A román válogatottban 1959 és 1964 között 12 alkalommal szerepelt, tagja volt...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fantasztikus év végi hajrá a jet-skiseknél [2025-11-05]

A sikeres nyári Európa-bajnokság után ősszel is sporttörténelmet írt a magyar válogatott. Előbb Jászai Csongor az olaszországi Olbiában világbajnoki aranyérmet nyert a Ski GP3-as kategóriában, és egy bronzérmet is elhozott a GP2-es géposztályban, míg az osztrák, de magyar színekben versenyző Marcus Erlach Ski GP4-ben szerzett vb-bronzérmet. Később Katarban a magyar licensszel induló, így válogatott tagként...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt Jenei Imre, a válogatott egykori szövetségi kapitánya [2025-11-05]

A Steaua Bucuresti csapatát BEK-győzelemig vezető szakembert nagyváradi otthonában érte a halál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyik legfőbb kritikusa is dicsérte Szoboszlait, ő mégis elnézést kért a Real Madrid elleni győzelem után [2025-11-05]

Jamie Carragher Szoboszlai Dominikot a Liverpool legjobb játékosának nevezte a szezonban, de ő saját sikerei helyett a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta, sőt bocsánatot is kért csapattársától egy kihagyott gólhelyzet miatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ki áll majd a magyar kapuban az örmények ellen? [2025-11-05]

Miután Marco Rossi szövetségi kapitány kedd délután keretet hirdetett és a kapuba jelölte, sérülés miatt le kellett cserélni Tóth Balázst, az angol másodosztályú Blackburn Rovers keddi bajnoki mérkőzésén. A nemzeti csapat legutóbbi három mérkőzésén kapuban álló Tóthot a 89. percben kellett lecserélni, a klub közösségi oldala szerint lesántikált a pályáról. A 28 éves játékos állapota...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Borussia Dortmund és a Manchester City csap össze a Bajnokok Ligájában szerdán [2025-11-05]

MH/ MTI 2025. november 5. szerda. 8:57 A City először 2-0-ra diadalmaskodott otthon az olasz bajnoki címvédő Napoli felett, majd Monacóban 2-2-t játszott, két hete pedig a Villarreal vendégeként győzött ismét 2-0-ra. A Dortmund és a Manchester közös BL-történelme hat mérkőzést számlál, és manchesteri fölényt mutat: a City a 2021-es negyeddöntős párharcban otthon és idegenben...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tájékoztató fórum [2025-11-05]

Tisztelt Lovasok! Tisztelt Tagszervezeti Képviselők! A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége elkészítette megújított alapszabályának tervezetét. Jogászokkal és az állami sportvezetéssel történt egyeztetés után az Alapszabály tervezetről 2025. november 13-án 17 órakor a Nemzeti Lovardában (Magyar Lovassport Szövetség Tudásközpont) tájékoztató fórumot tartunk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az alapszabály tervezet a Szövetség honlapján november 7-től elérhető. Sportbaráti Üdvözlettel,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

WTA-vb: Babosék győzelemmel javítottak Rijádban [2025-11-05]

MH/MTI 2025. november 5. szerda. 7:59 A háromszoros világbajnok magyar játékos és brazil partnere – akiket a hetedik helyen emeltek ki a szervezők – a Liezel Huber csoportban vasárnap döntő rövidítés után 6:2, 3:6, 10-6-ra kikapott a másodikként rangsorolt Katerina Siniakova, Taylor Townsend cseh, amerikai duótól. A keddi folytatásban az orosz Mirra Andrejeva és Gyiana...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra kikapott és az Európa Kupában folytatja a Sopron Basket [2025-11-05]

MH/MTI 2025. november 5. szerda. 5:59 Az áprilisban 17. magyar bajnoki címüket begyűjtő soproniak – akik 2022-ben megnyerték a kontinentális elitsorozatot – hazai vereséggel tértek vissza az Euroligába, mivel 82-54-re kikaptak a Carolo Baskettől, ezt követően 82-65-re alulmaradtak az olasz Schio vendégeként, aztán a török Galatasaray távozott 83-64-es sikerrel a Novomatic Arénából, majd 72-62-es vereséget...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Emberhátrányban is győzni tudott a Bayern és a Tottenham [2025-11-05]

MH/MTI 2025. november 5. szerda. 6:53 Csaknem hasonló eset történt Londonban, ahol a házigazda Tottenham Hotspur 2-0-ra vezetett a második félidő elején, de az első gólt szerző Brennan Johnson 57. percben elkövetett szabálytalansága, illetve a videóellenőrzés után a walesi támadó piros lapot kapott. Csakhogy a dán Köbenhavn képtelen volt élni a lehetőséggel, emberelőnyben további két...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Novebmer 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Október 31 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    terhes szexpartner    telefonsex ingyen    Szexpartner    Bicikli    masszazs udvarhely    fauszt    sweet.tv    Ii    hB    Budapest apartment rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    Electronics    January 20    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    prinzzess    szexpartner fauszt    Párkány szex   


Most keresik: sturovo sex partner    Szexpartner    terhes szexpartner    Bicikli    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    Sex udvarhely    hB    Ii    sweet.tv    parkany sexpartner    telefonsex ingyen    fauszt    szexpartner fauszt    masszazs udvarhely    Párkány szex   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2025 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (2895)