 | Rovar a fagyiban, mocskos hűtőpult, hiányzó kézmosó [2025-07-29]Meglepő eredményekkel zárult a nyár első nagy élelmiszerbiztonsági razziája. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) strandbüfékben és fagyizókban tartott ellenőrzéssorozata során 953 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen be kellett zárni. |
 | Harry herceg ellopta a show-t Kamilla királyné elől: így nyújtott békejobbot nyújtott Károly királynak [2025-07-29]Harry herceg olyan gesztust tett, ami arra utal, hogy nem akar több konfliktust a királyi családdal. |
 | Borbás Marcsi volt párjával a kamerák előtt: 4 évig volt együtt a neves pszichiáterrel [2025-07-29]Borbás Marcsi volt párjának, dr. Budai Lászlónak adott interjút. |
 | Újra találkozott az első szerelmével Borbás Marcsi: ő az a férfi [2025-07-29]Borbás Marcsi évtizedes titokról rántotta le a leplet a kamerák előtt, ugyanis újra találkozott élete egyik meghatározó szerelmével, akivel még a gimnáziumban ismerkedtek meg. Dr. Buda László mára már pszichiáterként dolgozik, de egykor ő volt a tévés első párja. Kiderült, mit jelentenek egymásnak a mai napig. |
 | Újra találkozott az első szerelmével Borbás Marcsi: ő az a férfi [2025-07-29]Borbás Marcsi évtizedes titokról rántotta le a leplet a kamerák előtt, ugyanis újra találkozott élete egyik meghatározó szerelmével, akivel még a gimnáziumban ismerkedtek meg. Dr. Buda László mára már pszichiáterként dolgozik, de egykor ő volt a tévés első párja. Kiderült, mit jelentenek egymásnak a mai napig. |
 | Lengyel Tamásék petíciót indítottak a politikai üzenetek megfékezésére [2025-07-29]Orbán Viktor Digitális Polgári Körének kampányindításával a Loupe Színházi Társulás elindította a saját kezdeményezését a közterületek visszavételéért és a politikai célú gyűlöletkeltés megfékezéséért. A petíciót, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek és Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöknek címeztek, kedd reggelig több mint 73 ezren írták alá. |
 | Lengyel Tamásék petíciót indítottak a politikai üzenetek megfékezésére [2025-07-29]Orbán Viktor Digitális Polgári Körének kampányindításával a Loupe Színházi Társulás elindította a saját kezdeményezését a közterületek visszavételéért és a politikai célú gyűlöletkeltés megfékezéséért. A petíciót, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek és Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöknek címeztek, kedd reggelig több mint 73 ezren írták alá. |
 | Váczi Eszter különös kalandja: Egyiptomban vállalt munkát a Jazz+Az egykori sztárja [2025-07-29]Egyiptomban kezdett új életet Váczi Eszter. Magyarország egyik legismertebb jazz-énekesnője, aki a kilencvenes évek második felében a Jazz+Az együttes tagjaként ért el hihetetlen sikereket: egy váratlan váltással a kairói Liszt Intézet igazgatója lett. Az előadóművész tavaly nyáron még a Váczi Eszter Quartet lemezbemutató koncertjére készült, most pedig az jelenti a legnagyobb kihívást számára, hogy a két, tizenéves gyermekével és a férjével hogyan illeszkednek majd be az új környezetbe. |
 | Teljes értékű életet élhetne Marcu, csupán egy költséges műtét választja el tőle [2025-07-29]Különleges műtét választja el Vass Marcellt attól, hogy egy nap talán teljes értékű életet élhessen: a 4 és fél éves maroslelei kisfiú koraszülöttként jött a világra, ami után rögtön agyvérzést kapott, ennek következtében az izmai feszessé váltak. Közlekedni most csak segítséggel tud, de elképesztő az akaratereje, ráadásul a fény is ott ragyog az alagút végén. |
 | A Farm VIP sztárjának megrázó vallomása: [2025-07-29]Lakatos Levente sokáig egy darab tetoválást sem csináltatott, mostanra viszont már két fontos szimbólum is díszeleg a karján. Nem divatból tetováltatott, sokkal inkább azért, mert az élete fontos és meghatározó pillanataira emlékszik vissza a mintákat látva. Kiderült, hogy a születésénél közölték az édesanyjával, hogy meghalt. |
 | Mire jó a VPN? Tényleg megéri fizetni érte, ha biztonságra vágyunk vagy streamelni szeretnénk? [2025-07-29]Egyre többet hallani a VPN-ről. Korábban elsősorban az üzleti biztonság miatt került előtérbe, de ma már egyre több privát személy is használja a hétköznapi élete során. Valóban szüksége lehet rá, avagy csak egy újabb szolgáltatás, amiért extra pénzt fizetünk? Összegyűjtöttük, hogy milyen helyzetekben segíthet a VPN, illetve mire érdemes figyelni. |
 | Jessica Alba ezzel a 11 évvel fiatalabb színésszel jött össze válása után: íme a sármos Danny Ramirez [2025-07-29]Jessica Alba továbblépett a válása után. |
 | Exkluzív babafotók Ráthonyi-Palácsik Tímea kislányáról: [2025-07-29]Július közepén derült ki, hogy megszületett Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya. Hailey első fotóit a Feminán mutatta meg. |
 | Tragédia a Duna-deltában! Felborult egy sétahajó hétfő délután, a négy áldozatból egy gyerek volt [2025-07-29]Felborult egy turistákat szállító sétahajó hétfő este a Duna-deltában. Négy utas, köztük egy gyerek életét vesztette |
 | Figyelmeztetést adtak ki, viharos szél és jégeső is előfordulhat kedden [2025-07-29]Zivatarokra és erős szélre figyelmeztetnek az ország több pontján kedden. A középső tájakon ismétlődő záporok, néhol villámlás és jégeső is előfordulhat, miközben nyugaton sok lesz a felhő. A csúcshőmérséklet 24-28 fok között alakul, de a borongósabb területeken ennél hűvösebb is lehet. |
 | Pumped Gabo ellen eljárást indított a kormányhivatal egy buli miatt [2025-07-29]Pumped Gabo a közösségi oldalán osztotta meg, hogy hivatalos levelet kapott a Nógrád Vármegyei Kormányhivataltól. Arról értesítették, hogy engedély nélkül tartott zenés eseményt Salgó várában. Kiderült, miben hibázott a TV2 sztárja. |
 | Mészárlás egy New York-i irodaházban: öt ember meghalt, köztük egy többgyermekes rendőr is [2025-07-29]Egy fegyveres férfi négy embert megölt, köztük egy szolgálaton kívüli rendőrtisztet, egy ötödiket pedig súlyosan megsebesített hétfő este egy New York-i irodaházban. Az elkövető végül magával is végzett. A támadás indítéka egyelőre tisztázatlan. |
 | Meghalt Malgot István [2025-07-29]Most érkezett a szomorú hír, miszerint 84 éves korában elhunyt Malgot István. A Műcsarnok művészeti igazgatója megindító levélben búcsúzott a képzőművésztől, és úgy fogalmazott, István nyughatatlan, alkotó ember volt, aki akár más és más művészeti nyelven, de örökké újrafogalmazta és újrateremtette a világot. |
 | A 48 éves Natalia Oreiróra barna bubifrizurával rá sem ismernél: vörös, hosszú hajjal volt a Vad angyal sztárja [2025-07-29]Natalia Oreiro így néz ki napjainkban. |
 | Az AI új távlatokat nyit az ókori szövegek megfejtésében [2025-07-29]A mesterséges intelligencia hatalmas segítség a történészeknek és klasszika-filológusoknak a hagyományos lehetőségek mellett az olvashatatlan vagy hiányos szövegek felfedésében, megfejtésében. Olyan információkhoz juthatunk az új módszerek segítségével, amelyekről korábban még csak nem is álmodhattunk. A fegyvertár most egy minden korábbinál hatékonyabb eszközzel bővült, amely azonban csak a szakértők kezében válik igazán hatásossá. |
 | Teljes a káosz az NB I-ben a magyarszabály miatt [2025-07-29]Nagy port kavart a magyar futball berkeiben az ún. |
 | Tragédia a Duna-deltában! Felborult egy sétahajó hétfő délután [2025-07-29]Felborult egy turistákat szállító sétahajó hétfő este a Duna-deltában. Négy utas, köztük egy gyerek életét vesztette |
 | Kiadták a figyelmeztetést! Viharos szél és jégeső is előfordulhat kedden [2025-07-29]Zivatarokra és erős szélre figyelmeztetnek az ország több pontján kedden. A középső tájakon ismétlődő záporok, néhol villámlás és jégeső is előfordulhat, miközben nyugaton sok lesz a felhő. A csúcshőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, de a borongósabb területeken ennél hűvösebb is lehet. |
 | Csőre Gábor és felesége elvesztették gyermeküket: először szólalt meg a tragédiáról a színész [2025-07-29]Csőre Gábor és felesége hatalmas tragédián mentek keresztül, most először beszélt róla. |
 | Nem hiszed el, miért teszik egyre többen: ezért nyomnak fogkrémet a WC-be [2025-07-29]Álmomban sem gondoltam volna, de... |
 | 4 éve minden egyes nap megeszem 10 banánt: ledöbbentek az orvosok, amikor meglátták a leleteimet [2025-07-29]Ezt mondták a szakemberek. |
 | [2025-07-29]Bár köztudott, hogy Till Attila elkötelezett a sportos életmód mellett, őt sem kerülte el egy komoly népbetegség: már hosszú évek óta küzd a magas vérnyomással. A népszerű műsorvezető tizenöt évvel ezelőtt kezdett el gyógyszert szedni az állapota kezelésére, és azóta is komolyan veszi az egészségmegőrzést. |
 | 50 Év Szabadságvágy - Mandoki Soulmates Megakoncert (x) [2025-07-29]31 évvel ezelőtt Leslie Mandoki történelmet írt, először hozta össze a világ jazz és a rock nagyjait, hogy közösen zenéljenek és megszületett a Mandoki Soulmates szupercsapat. Az alapító tagok között olyan legendás művészek voltak, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Al Di Meola, David Clayton-Thomas (Blood, Sweat & Tears), Bobby Kimball (Toto), Mike Stern, Anthony Jackson, Bill Evans, valamint Randy és Michael Brecker. Már az első megjelent daluk, a "Mother Europe", az ARD "Goldene Europa" díját el is nyerte. A banda tagjai azóta több mint 35 Grammy- díjjal,... |
 | Pamela Anderson és Liam Neeson újraalkotta a Titanic ikonikus jelenetét [2025-07-28]Pamela Anderson és Liam Neeson újraalkotta a Titanic legendás jelenetét, ám a dolog nem éppen úgy sült el, mint ahogy azt Kate Winsleték annak idején megálmodták. A pillanat inkább vált mémmé, mint romantikus emlékké, Neeson arca ugyanis mindent elárult. A közönség ennek ellenére nem győz találgatni, hogy a két világsztár vajon tényleg összejött-e. |
 | A szolnoki polgármester segítséget kért a közbiztonság miatt, a BM szerint semmi ok az aggodalomra [2025-07-28]Szolnok polgármestere, Györfi Mihály nyílt levélben fordult a belügyminiszterhez, hogy felhívja a figyelmet a város közbiztonsági problémáira. Az utolsó csepp a pohárban egy hétvégi tömegverekedés volt. A Belügyminisztérium válasza szerint azonban nincs miért aggódniuk a helyi lakosoknak, vagy magának a polgármesternek. |
 | Rossz hírek Ciprusról: Kiszel Tünde megbetegedett a nyaralás első napján [2025-07-28]Alig ért haza Nápolyból, máris útra kelt Kiszel Tünde. A naptárdíva a szeretteivel ezúttal Ciprusa utazott, és bár nem indult jól a nyaralás, most már minden rendben van. |
 | Üljön le, kapaszkodjon meg: ennyibe kerül Taylor Swift dalából egy percnyi részlet [2025-07-28]Marc Maron 50 ezer dollárt, azaz mintegy 16,9 millió |
 | Magyar Péter bejelentette, a férfiaknak is lehetővé tennék, hogy 40 év után nyugdíjba menjenek [2025-07-28]Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője, országjáró körútjának keszthelyi állomásán bejelentette: kormányra kerülésük esetén a férfiak is élvezhetik a 40 év jogosultsági idő utáni nyugdíjazás lehetőségét. Emellett a válások utáni családtámogatások visszafizetésének eltörlését is kilátásba helyezte. |
 | Így reagált Vágó Piros fia, amikor megtudta, hogy a szülei különköltöznek: [2025-07-28]Meglepően éretten fogadta Vágó Piros fia, amikor a szülei közölték vele: külön utakon folytatják tovább az életüket. A népszerű rádiós maga is meghatódva tapasztalta, hogy a tinédzser gyermeke milyen intelligensen és felnőtt módjára kezeli a család számára nem éppen könnyű helyzetet. |
 | [2025-07-28]Nem múlik a gyász, a tragédia tovább kísért: június 12-én egy, a londoni Gatwick repülőtérre tartó Air India-járat |
 | Kemény szavakkal reagált Oroszország Donald Trump fenyegetéseire [2025-07-28]Donald Trump amerikai elnök Oroszországot fenyegetve és az ukrajnai rendezés határidejének csökkentését bejelentve ne felejtse el, hogy bármely ultimátum a háború felé tett lépéssé válik |
 | Pamela Anderson és Liam Neeson újraalkotta a Titanic ikonikus jelenetét - videó [2025-07-28]Pamela Anderson és Liam Neeson újraalkotta a Titanic legendás jelenetét, de nem éppen úgy sült el, mint ahogy azt Kate Winsleték annak idején megálmodták. A pillanat inkább vált mémmé, mint romantikus emlékké, Neeson arca ugyanis mindent elárult. A közönség pedig ennek ellenére nem győz találgatni arról, a két világsztár vajon tényleg összejött-e. |
 | Meghalt a kétszeres világbajnok ökölvívó, Dwight Muhammad Qawi [2025-07-28]Elhunyt Dwight Muhammad Qawi, a korábbi világbajnok ökölvívó, aki fénykorában két súlycsoport trónját is elfoglalta. A börtönből indult, majd legendává váló sportoló 72 éves volt, hosszú betegség után halt meg. Quawi nemcsak a ringben, hanem azon kívül is példamutató volt, így a bokszvilág egyik legkülönlegesebb története ért most véget. |
 | Barackkal ünnepelte a lánya névnapját Ambrus Attila [2025-07-28]Különleges családi programmal ünnepelte a lánya névnapját Ambrus Attila, azaz a Viszkis. Az egykori bankrablóból lett keramikus nemcsak az ünneplésre szakított időt, hanem egy igazi nyár végi hagyományra is: közös baracklekvárfőzésre a családdal. |
 | A szolnoki polgármester segítséget kért a közbiztonság miatt, de a BM szerint semmi ok az aggodalomra [2025-07-28]Szolnok polgármestere, Györfi Mihály nyílt levélben fordult a belügyminiszterhez, hogy felhívja a figyelmet a város közbiztonsági problémáira. Az utolsó csepp a pohárban egy hétvégi tömegverekedés volt. A Belügyminisztérium válasza szerint azonban nincs miért aggódnia a helyi lakosoknak, vagy magának a polgármesternek. |
 | Gigakoncerttel zárja az évet DESH az MVM Dome-ban [2025-07-28]DESH nem vacakol, hatalmas bejelentést tett hétfőn a közösségi oldalán. Az ország egyik legnépszerűbb rappere december 19-én az MVM Dome-ban robbantja fel a színpadot, ezzel egyenesen átugorva a Papp László Sportarénát. A koncertről először egy helikopter adott hírt, amely egy bannert húzott maga mögött, rajta az esemény dátumával. A jegyeket jövő héten csütörtöktől lehet majd beszerezni. |
 | Gigakoncerttel zárja az évet DESH az MVM Dome-ban [2025-07-28]DESH nem vacakol, hatalmas bejelentést tett hétfőn a közösségi oldalán. Az ország egyik legnépszerűbb rappere december 19-én az MVM Dome-ban robbantja fel a színpadot, ezzel egyenesen átugorva a Papp László Sportarénát. A koncertről először egy helikopter adott hírt, amely egy bannert húzott maga mögött, rajta az esemény dátumával. A jegyeket jövő héten csütörtöktől lehet majd beszerezni. |
 | Befutott az Avatar 3 első előzetese [2025-07-28]Hétfőn este megérkezett az első előzetes a James Cameron rendezte harmadik Avatar-filmhez, amely az Avatar: Tűz és hamu címet viseli. A látványos produkcióban több ismerős arc is visszatér, de új karakterek is feltűnnek majd, akik közül egyet Cameron szerint vagy imádnak vagy utálnak majd a rajongók. Az alkotás a tervek szerint még idén a mozikba kerül. |
 | Eladó Ellen DeGeneres és Portia de Rossi lenyűgöző angliai birtoka, saját pub és fitneszterem is jár hozzá [2025-07-28]Az egykori talkshow-sztár, Ellen DeGeneres ismét eladásra kínál a feleségével egy álomotthont, ám ezúttal nem Kaliforniában, hanem az angol vidéken. A 17 hektáros, mesébe illő birtok a festői Cotswolds régióban fekszik, és több mint 10 milliárd forintért keresi új tulajdonosát. A minden luxussal felszerelt farmház saját pubbal, vendégházzal, fitneszteremmel és medencével várja a következő lakót. |
 | Újabb sztár koncertje marad el a Sziget Fesztiválon: lemondta a fellépését a népszerű zenész [2025-07-28]Az idei Sziget Fesztivál már most tele van drámával, pedig még el sem kezdődött. Michael Kiwanuka, a brit soulzenész hétfőn jelentette be az Instagram-oldalán, hogy egészségügyi okok miatt lemondja az összes hátralévő nyári koncertjét, beleértve az októberre tervezett amerikai turnéját is. Ez azt jelenti, hogy az Óbudai-szigeten sem hallhatjuk őt augusztus 6-11. között. |
 | Nemi erőszakkal vádolják az Oasis frontembereinek bátyját [2025-07-28]Paul Gallagher, az Oasis zenekar híres testvérpárjának idősebb bátyja durva dolgokkal került a hírekbe: nemi erőszak és szándékos fojtogatás is szerepel a vádak között. Gallagher éveken keresztül művelhette ezeket, ám már a hatóságok kezére jutott. |
 | Mediterrán serpenyős garnéla cukkinivel [2025-07-28]Ha egy gyors, mégis látványos és ízekben gazdag fogásra vágysz, ez a mediterrán serpenyős garnéla cukkínivel (és csicseriborsóval) lesz az új kedvenced. |
 | Ezt a hibát nem lehet csak úgy elfelejteni [2025-07-28]Negyvenhárom éves vagyok. Férj. Apa. Két gyerekem van, nagyobbik lányom 13, a kisebbik 9. Van egy házunk a város szélén, céges kocsim, vezető pozícióm, időnként baráti focizások meg családi grillpartik. A házasságom... stabil, vagy legalábbis eddig annak hittem. Nem szenvedélyes, de működő. |
 | Szardínián az emberek a tengerbe menekültek a rettenetes erdőtűz elől [2025-07-28]Olyan gyorsan terjedt vasárnap Szardínia szigetén az erdőtűz, hogy a parton strandolók minden útját elvágta, így a vízbe kellett menekülniük, nehogy megégjenek vagy a füstben megfulladjanak. Voltak persze, olyanok is, akik az autójukat próbálták menteni, de mindhiába. A mentés során a környéken járó hajósok is segítették a hatóságok munkáját. |
 | Szardínián az emberek a tengerbe menekültek a rettenetes erdőtűz elől [2025-07-28]Olyan gyorsan terjedt vasárnap Szardínia szigetén az erdőtűz, hogy a parton strandolók minden útját elvágta, így a vízbe kellett menekülniük, nehogy megégjenek vagy a füstben megfulladjanak. Voltak persze, olyanok is, akik az autójukat próbálták menteni, de mindhiába. A mentés során a környéken járó hajósok is segítették a hatóságok munkáját. |
 | Megtarthatja a munkáját ifjabb Knézy Jenő a botrányos közvetítés után [2025-07-28]A labdarúgó-NB I új szezonjának pénteki nyitómeccsén az Újpest odahaza 3-1-re legyőzte a DVTK-t, a mérkőzés azonban nem (csak) a lila-fehérek sikeréről marad emlékezetes, hanem a kommentátor, ifjabb Knézy Jenő kemény kijelentéseiről is, amelyekkel a volt diósgyőri sportigazgatót, Horváth Csengert illette. A sportriporter szavai annyira kiverték a biztosítékot a szakembernél, hogy bepanaszolta Knézyt az M4 Sport igazgatójánál és a Médiahatóságnál, továbbá becsületsértés miatt bírósági feljelentést tett. |
 | Vitézy Dávidnak nagyon nem tetszik a Bajcsyn kialakított bicikliút [2025-07-28]A főváros új bicikliútja nemcsak a kerékpárosokat, hanem minden közlekedőt hátrányosan érint |
 | Megtarthatja a munkáját ifjabb Knézy Jenő a botrányos közvetítés után [2025-07-28]A labdarúgó-NB I új szezonjának pénteki nyitómeccsén az Újpest odahaza 3-1-re legyőzte a DVTK-t, a mérkőzés azonban nem (csak) a lila-fehérek sikeréről marad emlékezetes, hanem a kommentátor, ifjabb Knézy Jenő kemény kijelentéseiről is, amelyekkel a volt diósgyőri sportigazgatót, Horváth Csengert illette. A sportriporter szavai annyira kiverték a biztosítékot a szakembernél, hogy bepanaszolta Knézyt az M4 Sport igazgatójánál és a Médiahatóságnál, továbbá becsületsértés miatt bírósági feljelentést tett. |
 | Több mint 351 millió forintba kerültek a Voks2025 szavazólapjai [2025-07-28]Közérdekű adatigénylést követően derült ki, mennyibe kerültek a kormány által indított Voks2025 |
 | Kiderült, mi okozhatta a három életet követelő német vonatszerencsétlenséget [2025-07-28]Három halottja és több tucatnyi sebesültje van annak a vasúti balesetnek, ami vasárnap este történt Németországban. A rendőrség hétfői közlése szerint a heves esőzések okozta földcsuszamlás a valószínű oka a katasztrófánk. Az ügyben megszólalt a német kancellár is, aki őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. |
 | Gáspár Evelin és Virág bikiniben illegették magukat Dubaiban: egyik vékonyabb, mint a másik [2025-07-28]A Gáspár-lányok felrobbantották az Instagramot, bikiniben pózoltak egy dubaji hotel medencéjében. |
 | Kimondta a népszerű lakberendező! Ilyen színre érdemes kifestened a lakásodat [2025-07-28]A színek nemcsak hangulatot teremtenek, hanem befolyásolják is, hogyan érezzük magunkat egy adott térben. Egy jól megválasztott falszín tágasabbá, otthonosabbá vagy éppen energikusabbá tehet egy szobát. Ha újítanál otthon, vagy csak frissítenéd a hangulatot, segítek eligazodni: melyik szín hová illik leginkább? |
 | Krumplival vagy szódabikarbónával mentsük meg az elsózott ebédet? Íme a legjobb módszer [2025-07-28]Ez nagyon hatásos. |
 | Megint áll a bál Dudás Mikiéknél? Szigligeti Ivett lépni készül? [2025-07-28]Sokak szerint újra baj lehet a kapcsolatukban. |
 | Üzenetet küldött Károly király: a nép zokog [2025-07-28]Személyes hangú üzenetet küldött III. Károly király, melyben elismerését és gratulációját fejezte ki. A brit uralkodó ritkán fejezi ki magát ennyire szívhez szólóan, de most különleges oka volt rá. De milyen alkalomból tett így? Alább olvashatod! |
 | Ez mindenkit ledöbbentett: Fésűs Nelly kamerák előtt mondta ki Vajtó Lajosról [2025-07-28]Teljes a sokk! |
 | Nem sokan tudják, mekkora tragédia érte Psota Irént [2025-07-28]Igazi szélvész volt a híres díva. Psota Irén túlélte a világháborút, egy forradalmat és három házasságot - idézi a Meglepetés magazin. |
 | Szardínián az emberek a tengerbe kellett menekültek a rettenetes erdőtűz elől [2025-07-28]Olyan gyorsan terjedt vasárnap Szardínia szigetén az erdőtűz, hogy a parton strandolók minden útját elvágta, így a vízbe kellett menekülniük, nehogy megégjenek vagy a füstben megfulladjanak. Voltak persze olyanok is, akik az autójukat próbálták menteni, de mindhiába. A mentés során a környéken járó hajósok is segítették a hatóságok munkáját. |
 | Baleset érte a világhírű autótervezőt, Giugiaro kocsija egy szikláról zuhant a mélybe [2025-07-28]A világ egyik legismertebb autótervezőjét, Giorgetto Giugiarót helikopterrel szállították kórházba, miután balesetet szenvedett Szardínián. |
 | Donald Trump megdöbbent a gázai éhínségen: "Azok a gyerekek nagyon éhesnek tűnnek" [2025-07-28]Donald Trump amerikai elnök skóciai látogatása során, egy golfklub bejáratánál újságírók kérdéseire válaszolva élesen bírálta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai elnök szerint a gázai gyerekek éhezése szemmel látható, és nem érti, hogyan állíthatja az izraeli vezetés, hogy nincs éhínség a térségben. A közel-keleti konfliktus kapcsán Trump nemcsak Netanjahu politikáját, hanem az egész régió helyzetét bírálta. |
 | Majdnem duplájára drágul a román autópálya-matrica szeptembertől, nőnek a bírságok is [2025-07-28]Fontos változásra kell készülniük azoknak, akik gyakran utaznak autóval Romániába. Szeptember 1-jétől jelentősen emelkedik az országos autópálya-matrica, közismertebb nevén a Rovinieta ára. Az éves útdíj csaknem a duplájára nő, miközben nő a bírságok mértéke is. A román hatóságok fokozottan ellenőrzik a matrica meglétét, így érdemes még időben beszerezni. |
 | Gyermekpornográf felvételeket töltött fel a társkeresőre [2025-07-28]Társkeresőre töltötte fel meztelen gyerekek képeit egy 25 éves Várpalota környéki férfi, aki több gyermekpornográf felvételt is tartogatott a telefonjában. A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi ellen kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult. |
 | Brutálisan megemelnék az EU-ban a dohánytermékek adóját [2025-07-28]A dohányzás visszaszorítása érdekében az európai uniós országok egy része brutálisan megemelné a dohányadó minden tagországban kötelező minimumát. Arra is javaslat született, hogy az egyes tagállamokban beszedett jövedéki adó 15 százaléka kerüljön bele egy közös kalapba, amiből majd közös uniós célokat finanszíroznak. Az adóemelés a hírek szerint 50-100 százalékkal is megdrágíthatja itthon a cigarettát, így a trafikosok szövetsége máris tiltakozik. |
 | Kós Hubert vízbe ugrott, egy robot pedig bukfencezett [2025-07-28]Egy fiatal magyar úszó vetette magát a vízbe Szingapúrban, miközben máshol a sarat szántottak fel bikákkal, vagy épp robotok vetettek bukfencet. A hét első napján különösen erős képek készültek, most mutatjuk a legjobbakat! |
 | Megdőlt a napi 10 000 lépés mítosza, valójában ennyit kellene sétálni az egészségért [2025-07-28]Sokáig a napi 10 ezer lépés megtétele volt az általános referenciaérték az egészséges életmódhoz. Egy friss tanulmány azonban megállapította, mindez nem teljesen igaz. A jó hír, hogy a mostani eredmények szerint kevesebb lépéssel is sokat tehetünk az egészségünkért. Mutatjuk, milyen betegségeket kerülhet el egy kis gyaloglással. |
 | Világbajnoki ezüstérmes a férfi kardcsapatunk [2025-07-28]Nem sikerült megvédenie világbajnoki címét a magyar férfi kardcsapatnak, amely a tbiliszi vb-fináléban 45-37-es vereséget szenvedett Olaszországtól. |
 | Jennifer Lopezről a színpadon esett le a szoknyája: videón a ciki ruhabakija [2025-07-28]Jennifer Lopez viccesen reagált a ruhabakijára. |
 | Kertész ismerősöm elárulta! Ettől a módszertől csak úgy roskadozni fog a leandered [2025-07-28]A leander egy nagyon kényes növény, azonban ezzel az egyszerű módszerrel újra életet lehelhetsz belé. |
 | Egy csésze naponta, és a májad hálás lesz: ezt igyák azok, akik hosszú életet akarnak [2025-07-28]A májad egészsége nem csupán a genetikai szerencsén múlik |
 | Imádják a nőket [2025-07-28]Vannak férfiak, akik mintha arra születtek volna, hogy meghódítsák a női szíveket |
 | Rekordot döntött Majka, ilyen népszerű magyar Facebook-poszt még nem volt [2025-07-28]Majka egyetlen poszttal letarolta az internetet. A rapper vasárnapi bejegyzése minden korábbit túlszárnyalt, és az elmúlt évtized legnépszerűbb magyar posztjává vált. Az előadó hosszú reakcióját az elmúlt hét történéseire több mint 173 ezren lájkolták, és összességében több mint 193 ezer interakciót gyűjtött be vele, ezzel maga mögé utasította Orbán Viktort, Magyar Pétert és Hosszú Katinkát is. |
 | Megkéseltek egy utast a MÁV egyik járatán, a jegyellenőr mentette meg az áldozatot [2025-07-28]A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy vonatfülkében szóváltásba került egy utassal, majd késsel megszúrta. A vádirat szerint a mongol állampolgár vádlott kábítószertől bódult állapotban, 2024. október második felében, délben a Debrecenből Miskolc irányába közlekedő vonaton utazott. A férfi bement abba a kabinba, ahol egy jordán állampolgárságú férfi tartózkodott, és angolul panaszkodott, hogy meg akarják ölni. |
 | Vigyázz velük! Ez a 3 csillagjegy mindenen és mindenkin átgázol, hogy elérje a célját [2025-07-28]A horoszkóp nemcsak az erényeinkre világít rá, hanem arra is, milyen rejtett vagy kevésbé szimpatikus vonásokat hordozunk magunkban. Vannak csillagjegyek, akik különösen hajlamosak arra, hogy ha megbántják őket, ne megbocsássanak, hanem stratégiát építsenek a visszavágásra. |
 | Kínzó hólyaghurut? Kimondta a szakértő, csupán csak ennyit kell tenned a gyógyulásért [2025-07-28]A hólyaghurut, vagy más néven felfázás, egy igazán kellemetlen betegség, amit főleg a nők tapasztalnak meg |
 | Legnagyobb félelméről vallott a várandós Lola: ezt kevesen tudják róla... [2025-07-28]Nem felhőtlen a boldogsága. |
 | Meghalt a saját magát leleplező, sosem létezett fotelforradalmár Regőczi Béláné [2025-07-28]Meghalt Özvegy Regőczi Béláné, aki le akarta leplezni a battonyai természetgyógyász polgármester diplomaügyét, ám végül saját magát leplezte le. Kiderítettük, hogy az asszony nem is létezik, valójában a korábbi polgármester és élettársa írogat az idős hölgy nevében. |
 | Kiskunhalas polgármestere nem engedné, hogy büntetett előéletűek költözzenek a városba [2025-07-28]Fülöp Róbert, Kiskunhalas fideszes polgármestere a hétvégén bejelentette, hogy olyan rendeletet kezdeményez, amely megtiltaná a büntetett előéletű személyeknek, hogy ingatlant vásároljanak és lakcímet létesítsenek a városban. A polgármester szerint a cél az, hogy távol tartsák azokat, |
 | [2025-07-28]Egyre biztosabbá válik, hogy Orbán Viktor kitüntetett figyelemmel kíséri Török Gábor megnyilvánulásait a Facebookon. A kormányfő újabb kommentet biggyesztett a politikai elemző egyik posztja alá, amelyben Török egy régi tartozást emlegetett fel. A tippelések mellett ennek a fagyihoz is köze van. |
 | Mi lesz a magyar Pepco boltokkal a német csőd után? Válaszolt az áruházlánc [2025-07-28]Váratlanul csődvédelmet kért a 18 országban több mint 4000 boltot működtető Pepco áruházlánc németországi leányvállalata. A szőnyegbombázó árairól híres, lengyel gyökerű áruházlánc Magyarországon is nagyon népszerű. A Blikk kérdésére a Pepco elárulta, milyen következménye lehet a németországi döntésnek a 262 magyar bolt működésére. |
 | Kisírta magából a gyászt Payer Öcsi özvegye [2025-07-28]Már 14 éve nincs köztünk Payer Öcsi, július 31-én lenne 84 éves a legendás zeneszerző és énekes. Alfa Romeo, Gedeon bácsi, Annyi arc ismerős, Nem születtem grófnak, Mama miért mentél el? Payer András |
 | Sophia Loren fia elvált magyar feleségétől, most pedig egy grúz szépséget vitt oltár elé [2025-07-28]Újra megnősült Sophia Loren fia, Carlo Ponti Jr., aki korábban egy magyar hegedűművésznőt, Mészáros Andreát vette feleségül. A híres karmester ezúttal egy nála húsz évvel fiatalabb grúz zumbaoktató oldalán találta meg a boldogságot, akivel pár napja egy mesébe illő esküvőn mondta ki a boldogító igent. Bár az anyakönyvvezető előtt már kimondták a fogadalmaikat, a sztáranyuka csak a szeptemberi, genfi ceremónián vesz majd részt. |
 | Elfogyott a türelem [2025-07-28]Hétfőn, az Ovális Irodában tartott találkozón Mark Rutte NATO-főtitkárral Donald Trump amerikai elnök szigorú vámokat ígért Oroszország kereskedelmi partnereinek, ha Putyin nem jut megállapodásra Ukrajnával. Az amerikai elnök korábban kijelentette, hogy 50 napon belül 100%-os másodlagos vámokat fog bevezetni, ha nem születik megállapodás, most azonban újságírói kérdésre elmondta: |
 | Telefonszadizás: a Samsung Galaxy Z Fold 7 átment a pokoli tartóssági teszten [2025-07-28]A telefonokat természetesen a gyárakban is alávetik tartóssági teszteknek, hiszen a fejlesztőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy megfelelő anyagokat választottak-e, a tervezett összeszerelési műveletek a kívánt minőséget eredményezik-e, a mozgó alkatrészek kopása mennyi idő múlva érezteti negatív hatását stb. De olyasfajta nyilvános tortúra csak egy van, amit Zack Nelson, a JerryRigEverything tesztelője rendszeresen lefolytat az új modelleknél. Most a Samsung Galaxy Z Fold 7 került a kínpadra. |
 | A Temu veszélyes játékok és termékek millióival árasztotta el az európaiakat a Európai Bizottság szerint [2025-07-28]A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján |
 | Elájulsz, olyan alakot villantott a 49 éves Szandi! (fotó) [2025-07-28]Az énekesnő bombaformában van. |
 | L.L. Junior továbblépett? Titokzatos nővel kapták csókolózáson [2025-07-28]Ennyi volt? |
 | Ebben a percben jött itt a szeptemberi időjárás-előrejelzés. Tényleg ez jön a kemény augusztus után? [2025-07-28]Kiderült, milyen hőmérsékletek várhatók. |
 | Új részletek jöttek Ecet Zsolt tragikus haláláról [2025-07-28]Új információk jöttek. |
 | Recept: ehhez a sütihez szükségünk lesz dinnyére [2025-07-28]Sok dinnyére. Ráadásul görög- és sárgadinnyére is. |
 | Sejtelmes sorokkal üzente meg rajongóinak Tücsi: "Egy történet, ami nem hagyott neki más választást [2025-07-28]Őszinte sorokat fogalmazott. |
 | Szolgálat közben hunyt el a 38 éves mentős: új részletek Ecet Zsolt tragikus haláláról [2025-07-28]Szolgálat közben, a mentőbázison érte a halál az Pestlőrinci Mentőállomás gépkocsivezetőjét, akinek életét a gyors és szakszerű újraélesztéssel sem sikerült megmenteni. Ezzel egészítette ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője, Győrfi Pál a mentőszolgálat hétfő reggel megjelent közleményét Ecet Zsolt tragikus haláláról. |
 | "Örülök, hogy volt rajtam fehérnemű" [2025-07-28]Egy váratlan, mégis humoros közjáték tette emlékezetessé Jennifer Lopez varsói koncertjét. Az 56. születésnapját ünneplő világsztárról a színpadon pattant le a szoknyája, de J.Lo profi módon kezelte a helyzetet, és még poénra is vette azt. A közönségnek elmondta azt is, hogy éppen szerencsés helyzetben volt, mert ezúttal volt rajta fehérnemű. |
 | "Én egészen biztosan soha nem piszkítanék oda, ahonnan segítséget kértem" - Szijjártó Péter keményen beszólt Majkának [2025-07-28] |
 | Egy éve készültek rá: hekkertámadással tették tönkre a teljes orosz nemzeti légitársaságot hétfőn [2025-07-28]Egy nagyszabású hekkertámadás miatt teljesen megbénult az orosz légi közlekedési vállalat, az Aeroflot. A támadás olyan horderejű volt, hogy az összes járatterv eltűnt, az összes számítógépes rendszerük leállt, még kerozint sem tudnak tankolni jelenleg a repülőgépekbe. A támadást magára vállalta egy hekkercsoport, állítólag egy éve készültek az akcióra, ezalatt pedig a lehető legmélyebben behatoltak a társaság összes rendszerébe. |
 | Folyamatosan verte és prostitúcióra kényszerítette várandós élettársát egy békési férfi [2025-07-28]Egy békési férfi saját, várandós élettársát rendszeresen bántalmazta, akár napi több alkalommal és arra kényszerítette, hogy másokkal közösüljön pénzért. A nő kiskorú gyermekeit is rendszeresen megverte. A bántalmazás és a prostitúcióra kényszerítés közben a férfi teljes tudatában volt, hogy a nő gyermeket vár. |