 | Íme a női hajhullás leggyakoribb okai: mutatjuk, mit tehetünk ellene [2025-08-08]A haj állapota nemcsak esztétikai kérdés |
 | [2025-08-08]Jól összeszokott dílercsapatra csaptak le a rendőrök Budapesten július végén, a három férfi kristállyal kereskedett a VIII. kerületben. Kettőt közülük egy parkoló autóban kaptak el, a harmadikat miközben hazafelé sétált. A társaság lakásán közel 20 gramm kristályt találtak. Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatták ki őket. |
 | Mi történik? Kokó újra ringbe lép, ráadásul nem is akárki ellen! [2025-08-08]Szinte hihetetlen, de a Magyar Ökölvívók Szövetségének (rövid ideje már újra így hívják) és a szervezet elnökének, Kovács Istvánnak egy napon |
 | Kiderült, hol a legveszélyesebb közlekedni Magyarországon [2025-08-08]Interaktív térképen és grafikonokon vizualizálta a Központi Statisztikai Hivatal a 2019 és 2024 között történt, személyi sérüléssel járó közúti balesetek adatait. Az új online felület lehetőséget ad arra, hogy részletesen megismerjük, mikor és hol történnek leggyakrabban a balesetek, sőt, még azt is, mely útszakaszok a legveszélyesebbek. |
 | KKevin keményen beszólt Marics Peti fótójára: "Jézusom, de nyalós!" [2025-08-08]Marics Petiért odavannak a tinilányok, akik rengetegen követik az énekes közösségi oldalait. A Valmar egyik frontembere kis is használja a figyelmet, most egy medencés képpel jelentkezett az Instagramján, amit már KKevin sem hagyott szó nélkül. |
 | Filmbe illő módon sikerült megszöknie a rendőrök elől a topbűnözőknek - mutatjuk, hol rejtőzött el Budapesten! [2025-08-08]Vezetőszáron, kéz- és lábbilincsben kísértek a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületébe péntek reggel egy szexuális ragadozót, akit több ország is elfogatóparancs alapján körözött. Habár Európa egyik legveszélyesebb bűnözőjének tartják, csontsovány fizikuma alapján ezt senki nem gondolná róla. Pedig immár sokadjára sikerült túljárnia az őt üldöző rendőrök eszén: több évnyi bujkálás után ugyan hétfőn Miskolcon elfogták, ám a Budapestre szállítása után egy időre újra meglógott a hatóságok elől. Fogolyszökés miatt állították most bíróság elé, hamarosan pedig átadhatják majd Szlovéniának. |
 | Jack Nicholson unokáját letartóztatták: a 29 éves Seant ezzel vádolják [2025-08-08]Jack Nicholson unokája őrizetbe került. |
 | Ő Novák Katalin zenész fia: sztár lett a TikTokon a 19 éves Tamásból [2025-08-08]Novák Katalin kisebbik fia minden nagyobb platformon megtalálható, már saját dala is van. |
 | Súlyos, 50 kilótól szabadult meg a Farm VIP sztárja, de aztán... "Mondták, hogy majd nagyon fog fájni..." [2025-08-08]Meg kellett lépni, mert így nem mehetett tovább, erről is beszámolt most a TV2 sztárja. |
 | Ebben a pillanatban jött! Elhunyt Varga Zoltán, Jászai Mari-díjas színész [2025-08-08]Búcsúzunk! |
 | Dr. Gyarmati Andrea blogol: Az első látogatás - Első rész [2025-08-08]Az anyává válás az egyik legcsodálatosabb és legmegrázóbb fordulópont egy nő életében. Egyszerre ajándék és kihívás, öröm és félelem. Amikor először viszed haza a kisbabádat, hirtelen rád szakad egy ismeretlen világ súlya: a felelősség, a bizonytalanság, a |
 | Évi 1 millió forint támogatás járhat nekik: mutatjuk a listán szereplőket [2025-08-08]Évi 1 millió forintos lakhatási támogatás az állami dolgozóknak |
 | Családon belüli erőszakkal vádolják Jack Nicholson unokáját: letartóztatta a rendőrség [2025-08-08]Jack Nicholson unokáját családon belüli erőszakkal vádolják. |
 | Néhány dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt megvettem az air fryert [2025-08-08]A forrólevegős sütő, vagyis az air fryer az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb konyhai eszköze lett, különösen az Egyesült Államokban és Európában. A legtöbben úgy gondolnak rá, mint egy egészségesebb alternatívára a hagyományos olajsütővel szemben, hiszen akár 70 |
 | Teljesen kikelt magából az X-Faktor egykori győztese: kemény kijelentést intézett a menedzserének [2025-08-08]Erre nem számítottunk. |
 | Most ülsz le: kiderült, hogy mennyi XIV. Leó pápa havi fizetése a Vatikánban [2025-08-08]Szerintetek ez sok vagy kevés? |
 | Hatalmas műtét előtt áll Molnár Anikó: "Egyszerre leszek bekötve hat hétig" [2025-08-08]Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó újabb szépészeti beavatkozásra készül, amely nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is komoly kihívást jelent számára. A sztár egyszerre műtteti meg a hasát és a mellét, és bár izgatott, a műtét előtti napokban egyre nagyobb a feszültség. |
 | Miért augusztus 8-a az év legvarázslatosabb napja [2025-08-08]Ha a napok emberek volnának, augusztus 8-a lenne az a csillogó, magabiztos díva, aki belép egy szobába, és azonnal magára vonja a figyelmet. Augusztus 8-a fontos nap, amit imádnak a numerológusok, meggyújtják a gyertyákat az asztrológusok, a történészek meg lelkesen lapozzák a könyveiket. A hatalom, a szerencse és az átalakulás szimbólumai találkoznak ezen a napon, mintha az univerzum vörös szőnyeget terített volna ki csak nekünk! |
 | A Föld nemcsak megrepedt, hanem meggörbült: [2025-08-08]A márciusi 7,7-es erősségű mianmari földrengés során készült biztonsági kamerás felvételen jól látható a törésvonal elmozdulása, amely a tudósok és a laikusok érdeklődését is felkeltette, miután felkerült a videó a YouTube-ra. Egy geofizikus elmondása szerint a többedik megtekintés során rájött, hogy a videó még ennél is különlegesebb dolgot rögzített. |
 | Két év börtönre ítélték a korábbi német válogatott kapust, Eike Immelt [2025-08-08]Két év és két hónap börtönbüntetésre ítélte 107 rendbeli csalásért a magdeburgi kerületi bíróság a korábbi 19-szeres német válogatott futballkapust, a 64 éves Eike Immelt. |
 | Ezeket a gyógyszereket szigorúan tilos alkohollal együtt szedni [2025-08-08]A gyógyszerek tájékoztatóján gyakran szerepel a figyelmeztetés, amely szerint tilos mellé alkoholt fogyasztani, és ha valamit, na, ezt nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Bizonyos gyógyszerek szedése mellett az alkoholfogyasztás komoly egészségügyi kockázatot jelenthet. Az viszont jogos kérdés, hogy ez pontosan mit jelent, melyik gyógyszerre vonatkozik a szabály, valamint tényleg elég-e már egy picike bor is ahhoz, hogy baj történjen. |
 | Elfajulnak a dolgok itthon? Kell-e támadástól rettegniük a politikusoknak a nyilvános eseményeken? [2025-08-08]A választás közeledtével folyamatosan fokozódik a helyzet a hazai politikai életben. Magyar Péter ismét az országot járja, Orbán Viktor a legkülönbözőbb podcast műsorokban tűnik fel, de ne felejtsük el a zenészek elleni hadjáratokat és a koncerteken történő politizálást sem. Úgy látszik az egész ország politika-lázban ég, ami sajnos agresszióhoz, fizikai erőszakhoz is vezethet. Ma arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink szerint veszélyben kell-e érezniük magukat a politikusoknak nyilvános eseményeken. |
 | Meghalt Korda György első felesége: a gyönyörű színésznővel 20 évig voltak házasok [2025-08-08]Elhunyt Korda György első felesége, Kovács Iby színésznő, az Operettszínház primadonnája. |
 | Gyászol Korda György! Megtörten nyilatkozott elhunyt első feleségéről [2025-08-08]Kovács Iby, a magyar operettszínpadok egykori ünnepelt csillaga, 91 éves korában örökre eltávozott. Pályája során ikonikus szerepeket formált meg, nevéhez a klasszikus zenés színház aranykora fűződik. A közönség nemcsak tehetségét, hanem különleges kisugárzását is rajongással fogadta. |
 | Ebben a percben jött: csodás fehérben, hatalmas boldogsággal kürtölte ki Mikes Anna, minden jel arra mutat, hogy ő és Krausz Gábor... [2025-08-08]Mikes Anna pénteken reggel árulta el, és ott van vele Krausz Gábor is. Mekkora a boldogságuk. |
 | Kimondta az ismert természetgyógyász! Íme a leghatásosabb vérnyomáscsökkentő növények [2025-08-08]A magas vérnyomás alattomos dolog. Sokan észre sem veszik, hogy gond van, csak amikor már a fejfájás, szédülés, fülzúgás vagy kimerültség jelez. Ha te is szeretnéd természetes módon kordában tartani a vérnyomásodat, jó hír, hogy vannak olyan növények, amelyek kis mennyiségben, de rendszeresen fogyasztva is hatásosak lehetnek. Ráadásul nem kell egzotikus dolgokra gondolni |
 | Ebben a másodpercben érkezett a tragikus hír! Repülőgép csapódott egy lakóépületbe: több halálos áldozat is van [2025-08-08]Teljes sokkban mindenki! |
 | Tragédia: 49 évesen ment el a magyar színésznő, akinek hangjába az egész ország szerelmes volt [2025-08-08]Szinte senki nem tudta, hogy gyógyíthatatlan rákja van. |
 | Megjelent a határon a vírus: rendkívüli intézkedéseket rendelt el a hatóság [2025-08-08]A román |
 | Az onkológus figyelmeztet: ezek a közkedvelt élelmiszerek rákot okozhatnak [2025-08-08]Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot |
 | Sörrel a kezében ünnepelte magát Shawn Mendes a színpadon, a küzdőtéren csak úgy potyogtak a könnyek [2025-08-08]Ma ünnepli a 27. születésnapját Shawn Mendes, aki az alkalmat egy fergeteges koncerttel koronázta meg a Sziget headlinereként csütörtök este. Míg a kanadai énekes-dalszerzőt a fesztivál közönsége transzparensekkel várta, és a jól ismert Happy Birthday dal kántálásával ünnepelte, addig az előadó sörrel a kezében köszönt be a saját születésnapi partijára. Ezt a bulit egy jó darabig valószínűleg senki sem felejti majd el. |
 | Közel 50 kilót fogyott a TV2 sztárja, a hátát és a hasát is műteni kellett [2025-08-08]A Farm VIP-ből és Séfek séféből is ismert Paprika Dorina komoly műtétre vállalkozott: a közel 50 kilós fogyása után rengeteg felesleges bőr maradt a testén, amelyet most több helyen is eltávolítottak. Itt azonban még nincs vége, további beavatkozás vár rá. |
 | Miért különlegesek az augusztusi gyerekek? [2025-08-08]Augusztus: sok napsütés, nyári forróság és érett napraforgók. Azok, akik ebben az élénk hónapban születtek, magukban hordoznak valamit a ragyogásából. Az asztrológia és a tudomány is egyetért abban, hogy akadnak egészen különleges tulajdonságaik. |
 | Brutálisan drágultak a gyümölcsök [2025-08-08]Szívósan kitart 4 százalék felett az infláció. Júliusban 4,3 százalék volt, ami ugyan éves szinten csökkenést jelent a tavalyi magas érték miatt, azonban az előző hónaphoz képest 0,4 százalékos a drágulás. Az élelmiszerárak továbbra is átlag fölött emelkedtek, a gyümölcsárak pedig különösen drasztikusan drágultak, ami főleg a tavaszi fagyokkal magyarázható. |
 | A Szigeten elevenedett meg Rómeó és Júlia története [2025-08-08]Minden eddigi Rómeó és Júlia feldolgozást felülmúlt a Duel Reality. A Sziget Fesztivál ismét nívós programokat kínál a fesztiválozóknak, így egy interaktív, adrenalinnal és drámával teli küzdelmet, ahol a közönség nem csupán néző, hanem a sors irányítója. A montreali The 7 Fingers társulat valódi sportarénává varázsolta a jól ismert Veronát, ahol a klasszikus Shakespeare-dráma helyett kék és piros szalagokkal felszerelt csapatok küzdenek a győzelemért, miközben az előadás határait a cirkuszi artisták bámulatos mutatványai feszegetik. |
 | Meghalt Varga Zoltán, Jászai Mari-díjas színész [2025-08-08]Hosszú betegség után elhunyt Varga Zoltán. A Jászai Mari-díjas színész augusztus 4-én, hétfőn távozott, haláláról a családja számolt be egy közleményben. |
 | Jennifer Lopezt nem engedték be a Chanel üzletébe: így reagált az 56 éves díva [2025-08-08]Jennifer Lopezt nem engedték, hogy körülnézzen a Chanel boltjában. |
 | Szulák Andrea 18 éves lánya buli királynő volt a Szigeten: így buliztak együtt [2025-08-08]Szulák Andrea lányával ment a Sziget Fesztiválra tegnap, együtt buliztak Shawn Mendesre. |
 | Most jött a hír: Idén augusztus 20-án is 380 forint lesz a csapolt sör, 356 a bécsi perec és ez még nem minden [2025-08-08]A Szent István Nap rendezvényeken ilyen és ehhez hasonló árak lesznek. |
 | Mindenkit sokkolt Azahriah bejelentése! Erre nem számított senki [2025-08-08]Megdöbbenve olvassuk! |
 | Megnézte a bolygóállást az asztrológus: ez a 3 csillagjegy megtalálja az igaz szerelmét még ősszel [2025-08-08]Ahogy a nyári forróság lassan átvált a hűvös, melankolikus őszi napokra, a természet változásával együtt az érzelmek is új irányt vehetnek. 2025 őszén három csillagjegy különösen erős szerelmi energiákra számíthat. |
 | A Ruszwurm után a Korona cukrászdát is megszállták a rendőrök, végrehajtók [2025-08-08]Egy élet munkája, egy ember, akinek megszakadt a szíve, belehalt a bánatba. Szerda reggel behajtók jelentek meg Szamos Miklós világhírű cukrászdája, az I. kerületi Ruszwurm előtt, amit bezártak. Szamos pár órával később szívroham következtében elhunyt. Péntek reggel pedig a másik üzletét, a Dísz tér sarkán fekvő Korona Cukrászdát is végrehajtók foglalták el, rendőrök kíséretében. |
 | Orbán Viktor péntek reggeli bejelentései - minden fiatalhoz szólt a miniszterelnök és pénzről volt szó [2025-08-08]Orbán Viktor pénteken reggel ismét a Kossuth rádióban kezdte a péntek reggelt. Az elmúlt időszakban a miniszterelnök rengeteg interjút adott, a fő téma a digitális polgári körök létrejötte és fejlesztése volt, de most ehelyett a legtöbb szó a pénzről esett. A miniszterelnök a fiatalokat szólította meg ugyanis. |
 | Megtévesztheti a magyarokat az Airbnb, a GVH eljárást indított [2025-08-08]Nem megfelelően tájékoztatja, ezzel pedig megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb |
 | Miután Miskolcon elfogták, újra megszökött a rendőrök elől Európa egyik legveszélyesebb bűnözője [2025-08-08]Nem véletlenül tartják Európa egyik legveszélyesebb bűnözőjének a Miskolcon hétfőn elfogott férfit. Bár a Daniel Tomasz P. nevű férfit szexuális erőszak, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt több ország is kereste, most már fogolyszökés miatt is felelnie kell |
 | Ruszó Tibi a menedzserét okolja a karrierje lassú beindulásáért: [2025-08-08]Már hat éve annak, hogy Ruszó Tibi megnyerte az X-Faktort, ma azonban szinte rá sem lehet ismerni. A tinédzserkorú srácból felnőtt előadó lett, aki koncertről koncertre jár. Bár a közösségi médiában aktív, a hírekben nemigen látni a nevét. Most megszólalt, elárulva, mi is történt vele ezen évek alatt. |
 | Bárhol beleszaladhat egy óriási buborékba [2025-08-08]Shawn Mendes és Nelly Furtado még több embert vonzott a Szigetre. A fesztivál második napján már napközben is sokan érkeztek, és akik kisgyerekkel jöttek, azok sem unatkoztak. A zónák közül a Paradox nevű új helyszínen például egy csomó közös családi programot kínálnak a résztvevőknek. |
 | Bosszúhadjárat indulhatott a sztrájkoló operaházi dolgozók ellen [2025-08-08]Az érdekképviseletek szerint Ókovács Szilveszter utasítására olyan személyeket rúgtak ki, akik szakszervezeti tagok, és aktív szerepet vállaltak a tavaly márciusi sztrájkban. A főigazgató elmondásuk szerint embertelen és kirekesztő döntéseket hozott. A szakszervezetek a közleményben hangot adtak követeléseiknek is. |
 | Schóbert Lara bikiniben a címlapon: elképesztően dögös az alakja [2025-08-08]Schóbert Lara a címlapon mutatta meg, milyen bombázó bikiniben édesanyjával és unokatestvérével együtt. |
 | Hihetetlen kincs lehet Várkonyi Andreáék birtokában [2025-08-08]Nem semmi! |
 | Trükkös és megfizethető ötletek az utca emberétől: Merj színesen öltözni, ha teltebb vagy, ha negyvenes vagy akkor is ( videó) [2025-08-08]A Fashion Streeten jártunk a fővárosban és remek tippeket kaptunk a hazafelé siető nőktől. Az árakról, az akciókról is meséltek. Lessük el a trükkjeiket! |
 | Itt az új, teljes októberi időjárás-előrejelzés. Tényleg ez lesz a Vénasszonyok nyarával? [2025-08-08]Megérkezett a szakértők kiadták az ősz középső hónapjának az időjárásáról az előrejelzést. |
 | Őrületes hőség vár ránk: pénteken akár 34 fok is lehet [2025-08-08]Brutális kánikulára kell készülni a hétvégén. Ma még többnyire tűrhető lesz a hőség, de hétvégére már figyelmeztetést adtak ki. Egyes településeken akár 38 fok is lehet vasárnap. |
 | Izrael biztonsági kabinetje jóváhagyta a Gáza elfoglalására irányuló tervet [2025-08-08]Péntek hajnalban az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta a Gáza városának elfoglalására vonatkozó tervet. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu hivatala közleményt adott ki a város elfoglalásáról, amelyben részletezi az erre vonatkozó terveket, valamit megadott öt alapelvet a háború befejezésére. Ezeket a kabinet többségi szavazással fogadta el. |
 | Azonnali orvosi segítségre volt szüksége két embernek, akikre denevérek támadtak Ukrajnában [2025-08-08]Július végén két embernek volt szüksége orvosi ellátásra, miután megharapta őket egy denevér Ukrajnában. Az áldozatoknak azonnal veszettség elleni kezelést írtak elő, mivel a denevérek a vírus hordozói lehetnek. |
 | Azahriah egy időre megint visszavonul: [2025-08-08]Az elmúlt időszakban egyre inkább elmérgesedett a helyzet Azahriah és a kormányoldal között. Hetek óta megy az adok-kapok, és olyanok szálltak bele a 23 éves zenészbe egy korábbi kijelentése miatt, mint Nagy Feró, Bayer Zsolt vagy Dopeman. Azahriah végül a közösségi oldalán posztolt arról, hogy egy időre ismét visszavonul. |
 | Régészeti felfedezések: Pompeji lakói visszatértek a romok közé [2025-08-08]Új bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Pompeji újra benépesült a Vezúv 79-es kitörése után, amely romba döntötte a várost |
 | A Ruszwurm után a Korona cukrászdánál is megszállták a rendőrök, végrehajtók - mi lesz a szívrohamban elhunyt Szamos Miklós örökségével? - fotók [2025-08-08]Egy élet munkája, egy ember, akinek megszakadt a szíve, belehalt a bánatba. Szerda reggel behajtók jelentek meg Szamos Miklós világhírű cukrászdája, az I. kerületi Ruszwurm előtt, a cukrászdát bezárták. Szamos pár órával később szívroham következtében elhunyt. Péntek reggel pedig másik üzletét, a Dísz tér sarkán fekvő Korona Cukrászdát is végrehajtók foglalták el, rendőrök kíséretében. |
 | Ő volt a Taxi-filmek zsaruja, Émilien: 57 évesen ennyire sármos Frédéric Diefenthal [2025-08-08]Így fest napjainkban Frédéric Diefenthal, a Taxi-filmek sztárja. |
 | Szűcs Judith állítja, lányának megjelent Jézus: a 40 éves Timi kézrátétellel gyógyít azóta [2025-08-08]Szűcs Judith különleges dolgokat mesélt lányáról. |
 | Nem mindennapi földrengés rázta meg a térséget [2025-08-08]Újabb erős földrengés rázta meg Japán partvidékét |
 | Rejtélyes tüdőbetegség szedi áldozatait a város szívében [2025-08-08]Hárman meghaltak, és egyre több a fertőzött: titokzatos légúti megbetegedés terjed egy nagyvárosban. |
 | Úristen, ha elmondták volna... Ez történt velem, miután rendszeresen olívaolajat fogyasztottam [2025-08-08]Ezt neked is tudnod kell. |
 | Meglepő fordulat a nyugdíj előtt állóknak: 5 évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba az új törvény szerint [2025-08-08]2026-tól kedvezőbb feltételek mellett dolgozhatnak azok Szlovéniában, akik már közel járnak a nyugdíjkorhatárhoz |
 | Még el sem kezdődött... Máris újabb botrány az Ázsia Expresszben [2025-08-08]Kiverték a biztosítékot. |
 | Napi horoszkóp: az Ikrek pénzhez jut, a Rákot utoléri a szerelem, a Kosnak bőrproblémái lehetnek [2025-08-08]Kedves Rák! A vonzerőd ma különösen megnőhet, ha eddig nem találtál párra, ma készülj a nagy találkozásra! |
 | Álomszép volt menyasszonyi ruhájában Judie, de Curtis szmokingjára sem volt panasz [2025-08-08]Erre nincsenek szavak! |
 | Mennyi pénzből lehet lakása az Otthon Starttal? [2025-08-08]Néhány héttel az Otthon Start Program szeptemberi rajtja előtt rengetegen számolgathatják, milyen értékű lakást engedhetnének meg maguknak a 3 százalékos, államilag támogatott hitel felvételével. A törlesztőrészlet nagysága nagyon eltérő lehet a havi jövedelem és a hitel összegétől függően, de jó hír, hogy az az egész futamidő |
 | Megalázták a DVSC egykori futballvezetőit, Kósa Lajos is köztük van [2025-08-08]Megdöbbentő, de nem jutott be elsőre a Nagyerdei Stadionba a DVSC |
 | Sztárzenekart csinált az Omegából és az LGT-ből Laux József [2025-08-08]A beatnemzedék mi vagyunk. Mi, akik a Tabánban május elsején Woodstockban éreztük magunkat. Mi, akik az Ifiparkban |
 | Kováts Adél ritkán látott lánya már 25 éves: a tartósan beteg Rozi közös képen híres szüleivel [2025-08-08]Kováts Adél együtt szerepelt a címlapon férjével és lányával. |
 | Befejezte Molnár Anikó: "Ez baromira nem nekem való" [2025-08-08]A Nagy Ő egykori sztárja gyorsan rájött, hogy a szórakozóhelyek világa nem az ő terepe. |
 | Ebben a percben jött, újra módosult a friss időjárás-előrejelzés. Nyakunkon a 38 fok, de ami után jön, az túl megy minden határon [2025-08-08]Kell készülni erősen, mert más, mint eddig ígérték. |
 | Felfoghatatlan tragédia: 48 évesen meghalt Kelly Clarkson volt férje [2025-08-08]Évekig harcolt a rákkal, de a súlyos betegség legyőzte. |
 | 7 nap szerencse és pénz vár 3 csillagjegyre [2025-08-08]Különleges lehetőségek érkeznek augusztus közepén |
 | Ez a te hónapod! Ennek a 6 csillagjegynek az egész augusztus elképesztő szerencsét hoz [2025-08-08]A csillagok állása augusztusban pontosan azt hozza, amire 6 csillagjegy szülöttjeinek szüksége van. Az elmúlt hét hónap nem volt könnyű, hiszen számos jelentős asztrológiai változás történt idén. A dolgok azonban végre kezdenek jobbra fordulni, az augusztus ugyanis energetikai fordulópontot jelent, amikor a dolgok sokkal könnyebbé válnak számodra. |
 | Citromhéjat és szegfűszeget főz össze: elképesztő, mit tesz a házban, ha csak fél órát hagyja állni [2025-08-08]A legtöbb háztartásban megtalálható két hétköznapi hozzávaló |
 | Bármit megvehetnek maguknak, annyi pénzük lesz: 3 csillagjegy milliomosként fog meghalni [2025-08-08]Ez a három csillagjegy nagy eséllyel gazdagságot érhet el idős korára: |
 | Csúcstechnológia reális áron: hogyan vásárolhatsz iPhone 16-ot garanciával, kedvezőbb áron [2025-08-08]Bár az Apple telefonok megjelenése mindig nagy figyelmet kap, sok felhasználó számára az igazi kérdés csak néhány hónappal később merül fel: eljött az idő, hogy iPhone 16-ra vagy iPhone 16 Pro Max-ra válts? A bolti árak továbbra is magasak, de egyre meggyőzőbb alternatívák léteznek |
 | Kasza Tibi szerint a Kísértés nem műmellekről és feltöltött ajkakról szól, hanem színtiszta pszichológiai dráma [2025-08-08]Szerencsés embernek tartja magát Kasza Tibor. A népszerű műsorvezetőt az elmúlt években olyan televíziós feladatok találták meg, amiket százszázalékosan élvezett. Nem volt ez másként a Kísértés új évadának forgatásán sem. A TV2 Thaiföldön forgatott párkapcsolati valóságshow-jának házigazdája a hazautazás után levonta a tanulságot: az elhazudott problémáknak nincs megoldása. |
 | Gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, akinek a csecsemője tragikus körülmények között halt meg a szigetvári postán [2025-08-08]Kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki azt a nőt, akinek a három hónapos csecsemőjét februárban a szigetvári postán próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A helyiek elmondták, hogy a család rendkívül nehéz körülmények között él. |
 | 48 évesen meghalt Kelly Clarkson volt férje [2025-08-08]Elhunyt Brandon Blackstock, Kelly Clarkson volt férje és egykori menedzsere |
 | Heidi Klum úgy érzi, parazitái vannak, ezért féregtelenítésbe kezdett [2025-08-08]Heidi Klum is csatlakozott a féregtelenítő mozgalomhoz, mivel úgy véli, parazitái és férgei vannak, ezért méregtelenítésre van szüksége. Bár sok influenszer is népszerűsíti a hasonló kiegészítőket, a szakértők figyelmeztetnek, hogy a szerek hatékonysága nem bizonyított, és a méregtelenítés orvosi szempontból nem feltétlenül indokolt. |
 | L.L. Junior kirúgta korábbi párját és táncosát, a megcsalással vádolt Tímeát [2025-08-08]L.L. Junior a közösségi oldalán közölte, hogy a produkciós cége kirúgta Frey Tímeát, aki a háttértáncosa volt, valamint romantikus kapcsolat is kialakult köztük. A zenész állítása szerint a lány nemrégiben megcsalta őt, ennek következtében pedig nemcsak a kapcsolatuknak, de a munkaviszonyuknak is véget vetett. Most először megszólalt egy harmadik férfi is, aki azt mondja, ő is a lány szeretője volt. |
 | Parajdon újabb 30 nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet [2025-08-08]A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon, a bányakatasztrófa miatt meghirdetett rendkívüli helyzet szeptember 9-ig érvényes |
 | Konferencia-liga: a Győr egygólos vereséget szenvedett Svédországban [2025-08-08]A Győr 2-1-re kikapott csütörtökön a svéd AIK Stockholm vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén. |
 | Meghalt a 89 éves versenybiciklis nyugdíjas, aki egy magyar sofőr kamionjának hajtott Ausztriában [2025-08-08]Az ausztriai Ternitzben csütörtökön délután egy magyar sofőr vezette teherautónak hajtott egy szabálytalanul közlekedő idős kerékpáros, aki az életét vesztette |
 | Brutális sziklaomlás az Alpokban: egy turistaútvonalat maga alá temetett a törmelék [2025-08-08]Több ezer köbméternyi szikla omlott le Németországban egy népszerű turistaútvonal közelében. Az omlást az egyik túrázó megörökítette, aki épp a kilátást videózta. A kirándulókat helikopterrel mentették ki a helyszínről. |
 | Kiütötték a Paksot, háromgólos vereség Ukrajnában [2025-08-08]A Paksi FC 3-0-ra kikapott az ukrán Polisszja Zsitomirtól a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, csütörtök este Eperjesen. |
 | Harry herceg kiborult: [2025-08-07]Eddig bírta, mindenről kitálalt. |
 | Időjárás: megjött az előrejelzés, ez vár a Balatont átúszókra szombaton [2025-08-07]A harmadik próbálkozásra úgy tűnik, az időjárás is kegyes lesz a Balaton-átúszás résztvevőihez. A szombati napra ígért körülmények szinte ideálisak a több mint 5 kilométeres táv teljesítéséhez - írja a Portfolio. |
 | Tudtad? Akár ennyi pluszpénz is ütheti a markod minden hónapban [2025-08-07]Jelentős anyagi könnyebbséget hozhat a súlyos fogyatékossággal élők számára a megemelt személyi kedvezmény. Az új szabályozás 2025-ben lépett életbe, és akár évi 174 ezer forintot is a zsebükben hagyhat az érintetteknek. |
 | Kasza Tibi drámai vallomást tett: "Engem is megvisel" [2025-08-07]Augusztus 31-én újra indul a népszerű reality, A Kísértés, amelyben négy pár teszi próbára kapcsolatát 16 kísértő társaságában. Kasza Tibi műsorvezetőként betekintést nyújtott az idei évad kulisszatitkaiba. |
 | Itt ez az általános műveltségi kvíz [2025-08-07]Az alábbi kvízben csupa olyan kérdés szerepel, amelyekkel már mindenki találkozhatott, ha máshol nem, hát az iskolában. |
 | Rendkívüli intézkedések: megjelent az afrikai sertéspestis a határon [2025-08-07]Afrikai sertéspestist észleltek július végén a román |
 | Megszólalt Novák Katalin rapper fia [2025-08-07]Novák Katalin kisebbik fia, Tamás Suhantz néven kezdett zenei karrierbe, s az első dalát a TikTokon promózza. A rapper a Soundcloudon is aktív, és a tervei szerint hamarosan a Spotify-ra is feltölti a Babakéket. A Blikk kérdésére elmondta, csak a zenére szeretne koncentrálni, nem tartja különösebben érdekesnek, kinek a fia. |
 | Lipcsei Péter megsiratta elhunyt barátját, a portugál Jorge Costát [2025-08-07]Kedden újra gyászba borult a portugál futball. Diogo Jota és testvére, André Silva tragikus autóbalesete július 3-án sokkolta a focivilágot, egy hónappal később, augusztus 5-én pedig újabb nagy egyéniséget vesztettek el a luzitán szurkolók: a korábbi ötvenszeres válogatott kiválóság, Jorge Costa 53 évesen hunyt el, miután a portói edzőközpontjában leállt a szíve. A Bajnokok Ligája-győztes klasszist a volt csapattársa, jó barátja, Lipcsei Péter is siratja, aki 1995-1998 között volt a kék-fehérek játékosa. |
 | Ha fogyasztanunk kell, semmi sem számít: a [2025-08-07]Az emberiség önpusztító életmódot folytat, amelynek egyik jellegzetessége az egyre gyorsabban pörgő fogyasztási modellek térnyerése. Van fast food, fast fashion és most már fast tech is. Ezek az angol kifejezések a gyorsan magunkba tolt ételeket, a hihetetlenül változékony divatot (amely legfeljebb csak a jövő hónapig tart ki) és az egyszer használatos vagy eleve javíthatatlannak gyártott és rövid idő után kidobott elektronikai termékeket fedik le. A fast tech vagy gyors tech talán a legveszélyesebb trend az összes közül, amelynek legfontosabb jellemzőiről Bajmócy Zoltán ökológiai közgazdásszal, a Szege... |
 | Késések, járatkimaradások jöhetnek [2025-08-07]Országos sztrájkot hirdetett Spanyolországban a Ryanair-csoporthoz tartozó Azul Handling földi kiszolgáló cégnél a Munkavállalók Általános Szakszervezete (UGT). A tiltakozás oka a munkajogok folyamatos megsértése, a részmunkaidős dolgozók kiszolgáltatottsága, valamint a rugalmas munkavégzés akadályozása. A munkabeszüntetés augusztus 15-én indul, és 2025 végéig minden héten négy napon át érinti a legfontosabb spanyol repülőtereket. |
 | Molnár Anikó hatalmas műtétre vállalkozott: az egykori Nagy Ő tart a beavatkozástól [2025-08-07]Molnár Anikó már több műtéten is átesett, ám most egy szokatlan szépészeti beavatkozás vár rá. Az egykori Nagy Ő egyszerre plasztikáztatja majd a hasát és a mellét is. A dupla operáció miatt meglehetősen izgul. |