MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 

Piastri szétesett, Hamilton megszokta a Ferrarit [2025-11-01]

A szezon hajrájához közeledve forr a levegő a Formula
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Garázdaság miatt a rendőrségen folytatódik a szurkolót megütő zalaegerszegi kosaras ügye [2025-11-01]

Még mindig nem múlik a döbbenet azután, amit láthattunk a Zalaegerszeg
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem volt "kecMetz": A Győr továbbra is hibátlan a Bajnokok Ligájában [2025-11-01]

A címvédő Győr házigazdaként 31-27-re legyőzte a Vámos Petrát és Albek Annát foglalkoztató francia Metz HB csapatát a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton. A magyar csapat továbbra is hibátlanul szerepel a sorozatban, száz százalékos mérleggel vezeti csoportját. A riválisoknak is üzent ezzel, hogy az újabb BL-siker a célja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Őrizetbe vettek egy nőt a louvre-beli műkincslopás ügyében [2025-11-01]

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében. Két férfit már korábban letartóztatott a francia rendőrség. Az ellopott ékszerek még nem kerültek elő.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Folytatódott Gulácsi Péterék menetelése, Schäfer András is pályán volt csapatában [2025-11-01]

Folytatta remeklését a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig. A lipcsei együttes hazai pályán 3-1-re győzött, míg a Schäfer Andrást kezdőként szerepeltető Union Berlin gól nélküli döntetlent ért el a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján. Gulácsiék ezzel már hetedik sikerüket ünnepelhették a sorozatban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tölgyessy szerint kifogyott a szufla Magyar Péterékből [2025-11-01]

A Partizánnak adott interjút Tölgyessy Péter politikai elemző, aki szerint elakadt a Tisza kampánya.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nagy változás jön a kocsisoknak januártól: megbüntetnek, ha nincs nálad [2025-11-01]

Ha gyakran jársz külföldre, erre figyelned kell majd!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felfüggeszti ezt a szabályt a BKK a halottak napja idejére: rengeteg utazót érinthet [2025-11-01]

Fontos bejelentést tett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

5 úti cél, ha készen állsz átlépni a pokol kapuján: hátborzongató és elátkozott helyek [2025-11-01]

Ha igazán borzongató halloween-re vágysz, ezeket az úti célok tetszeni fognak!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csökkenti a stresszt és erősíti az immunrendszert ez a szokás: teljesen ingyen van [2025-11-01]

Az erdei levegő, a fák suhogása, sőt még a zöld szín is jótékonyan hat a fáradt idegrendszerre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Temetőlátogatás előtt erre figyelmeztet a rendőrség: halottak napján fokozottan figyelik az utakat [2025-11-01]

Mindenszentek és Halottak napja közeledtével a rendőrség fokozott közlekedés
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Trump újraindítja az amerikai nukleáris kísérleteket [2025-11-01]

A fizikai kísérletek újraindítása nemcsak geopolitikai, hanem környezeti és etikai kérdéseket is felvet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lemondott az izraeli hadsereg főjogásza egy kiszivárgott fogolykínzási videó miatt [2025-11-01]

A botrány messze túlmutat egyetlen katonai jogász lemondásán: rávilágít az izraeli hadsereg morális válságára, és újabb kérdéseket vet fel arról, hogy a terrorizmus elleni háborúban meddig mehet el egy demokratikus állam anélkül, hogy elveszítené erkölcsi legitimitását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Káromkodva üvöltött kollégájával Charlize Theron a forgatáson: ezért haragudott meg Tom Hardyra [2025-11-01]

Charlize Theron és Tom Hardy az egész stábnak megnehezítette a munkáját az állandó feszültség miatt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Borbás Marcsi az esti gálán ilyen ruhában jelent meg: stílusleckét adott [2025-11-01]

A Highlights of Hungary díjait a Budapest Music Centerben tartott díjátadó gálán adták át, az évad egyik nagykövete Borbás Marcsi volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mutatjuk, hogyan őrizheti meg a kenyér a frissességét a lehető leghosszabb ideig [2025-11-01]

Hogyan tároljuk a kenyeret, hogy tovább friss maradjon?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kanada bocsánatkérése sem oldja fel a feszültséget Washingtonnal [2025-11-01]

Reagan árnyéka a kereskedelmi vitában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az emlékezés fényei [2025-11-01]

Mindenszentek és halottak napja alkalmából idén is meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a fővárosi köztemetők. A Budapesti Közművek keretében működő BTI Temetkezési Divízió célja, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg elhunyt szeretteikről ebben a különleges, emlékezéssel teli időszakban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Garázdaság miatt rendőrségen folytatódik a szurkolót megütő zalaegerszegi kosaras ügye [2025-11-01]

Még mindig nem múlik a döbbenet azután, amit láthattunk a Zalaegerszeg-Kaposvár 83
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miért menthető meg a penészes sajt, de a romlott hús soha? [2025-11-01]

Ha egy sajtdarabon zöld penészfoltot találunk, hajlamosak vagyunk csak levágni a necces részt és tovább enni - ám egy bűzös, elszíneződött húsdarabot látva mindenki tudja: irány a kuka. Miért ilyen nagy a különbség? A válasz a mikrobiológia és a toxikológia világában rejlik, ahol egyes mikrobák "barátságos segítők", mások pedig alattomos, láthatatlan mérgeket termelnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már a váláshoz is az AI segítségét kérik: úgy tűnik, rengeteget spórolhatunk vele [2025-11-01]

A Z generáció válásai: mesterséges intelligencia a jogi döntésekben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megkapják a novemberi csillagok energiáit: ezeknek a szerencsés csillagjegyeknek szinte minden kívánsága teljesülhet [2025-11-01]

2025 novemberében három csillagjegy, az Ikrek, a Vízöntő és a Halak különösen szerencsés időszakot él meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyászol a filmvilág: 72 éves korában meghalt a legendás színész [2025-11-01]

Elhunyt Tchéky Karyo, a Nikita és a Bad Boys sztárja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Paks emberhátrányban is döntetlent játszott Győrben [2025-11-01]

A forduló előtt éllovas Paks sokáig emberhátrányban volt, de így is döntetlent játszott a Győr otthonában a labdarúgó-Fizz Liga 12. körének szombat délutáni mérkőzésén, ezzel ismét az első helyre ugrott a tabellán. A tolnai együttes - amely legutóbb 2014-ben tudott győzni Győrben - ezzel együtt négy forduló óta nyeretlen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Be lehet vinni őt az erdőbe" [2025-11-01]

Marics Peti és Herceg Erika között a kezdetektől megy az adok-kapok a Megasztár nyolcadik évadának adásaiban. A ValMar együttes sztárja mindig kihasználja a lehetőséget, ha csipkelődhet, mire Erika általában nem hagyja annyiban a dolgot, így van, hogy perceken keresztül vitatkoznak egymással egy-egy produkció után. Peti a Blikknek elárulta, miért borzolja rendszeresen Erika kedélyét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vezetés közben kapott infarktust, és meghalt a baseballsztár Yoervis Medina [2025-11-01]

Sokkolta a hír a baseball híveit: mindössze 37 esztendős korában meghalt Yoervis Medina, az egykori MLB-sztár. A venezuelai exsportoló autóbalesetet szenvedett, azt követően, hogy a volánnál szívrohamot kapott. Tragédiája sokkolta a szurkolókat, a gyászolók özönlenek a helyszínre, hogy így róják le tiszteletüket Medina emléke előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szereti a romantikát?Válassza ki a kedvenc filmjeit, és elmondjuk, mikor találkozik a lelki társával [2025-11-01]

Még az is lehet, hogy már rég találkozott vele! Csak válassza ki az alábbiak közül a kedvenc filmjeit, és eláruljuk, hányadán áll a szerelemmel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Louvre kirablása miatt elfogott férfiak részben elismerték, hogy benne voltak az akcióban [2025-11-01]

Az ügyön dolgozó ügyész szerint semmi nem utal arra, hogy a tetteseknek voltak bűntársaik a múzeumon belül.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Louvre kirablásának újabb gyanúsítottjait vették őrizetbe Párizsban [2025-11-01]

A rendőrök szerda este összehangolt akcióban csaptak le a feltételezett elkövetőkre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Varró Dániel rímbe szedve köszönti a halloweent [2025-11-01]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Index: Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről [2025-11-01]

Arról is írnak, hogy Demeter hol folytatja.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A megzakkant Mads Mikkelsennel alakul újra a Beatles [2025-11-01]

Anders Thomas Jensen abszurd világában mi sem természetesebb, mint hogy újra összeáll a Beatles
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Amor mundi: György Péter szeretete [2025-11-01]

Pétert egy sajátos becsület működtette: gyűlölte, amikor lebecsültek embereket, és különösen utálta, amikor szerinte érdemes embereknek nem volt önbecsülésük. Minden erejét megfeszítve azon dolgozott, hogy összevarrja az ég két sarkát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elijah Wood váratlanul belecsöppent egy, A Gyűrűk Ura témájú esküvőbe [2025-11-01]

Szerencsére egyetlen gyűrű sem tűnt el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tudott-e regényt írni a 200 éve született Jókai Mór? [2025-11-01]

Jókai 200: az Alföld tematikus számában kritikusan, provokatívan és humorral értékelik az író életművét. Csodagyerekként indult sztártól hallhatjuk Beethoven D-dúr hegedűversenyét. A Cosa Nostra rettegett maffiafőnöke és a felemelkedő fasizmus korának legnagyobb színésznője is beköszön a XXIII. Olasz Filmfesztiválon. 700 oldalas filozofikus regényből készült inspiráló és provokáló előadás a budapesti Katona József Színházban. Ez a HVG kulturális ajánlója.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ganxsta Zolee régi családi fotóval emlékezett Kassai Ilonára [2025-11-01]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Túrót hány, tojást tojik, tejet lop a magyar boszorkány [2025-11-01]

Csodásan illusztrált kötet jelent meg a magyar hiedelemvilág központi alakjáról, aki tökéletes alany volt a bűnbakképzésre. A Magyar boszorkánykönyv
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2025-11-01]

A jelentés azt is feltárta, hogy a múzeum biztonsági berendezései elavultak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2025-11-01]

Néhány napja már minden jelentős streamingszolgáltatón elérhető a kortárs magyar zenei színtér kiemelkedő zongoristájának tartott Gerlóczy új kislemeze, a Slow Down.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Blikk: T. Danny ellen drogügyben nyomoznak [2025-11-01]

A rapper 25 éves barátnőjét is gyanúsítottként hallgatták ki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Galla Miklós és Laár András együtt állnak színpadra [2025-11-01]

Az elmúlt hetekben nehéz pénzügyi és egészségügyi helyzetük miatt kerültek be a hírekbe, most viszont bejelentették, hogy hamarosan közös estet tartanak Jászkarajenőn.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aki fekete-fehérben is meg tudta mutatni a dolgok színét és fonákját [2025-11-01]

Hajlíthatatlan karakterével mindenhova és sehova sem illett be teljesen Benkő Imre, a kortárs magyar fotográfia minap, 82 éves korában elhunyt egyik legfontosabb alkotója. Mindenkire és mindenre kíváncsi volt, és csakis analóg géppel készítette fekete-fehér képeit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Strómanok, trollok és Harry Potter: az elmúlt negyedszázad vonul fel az Örkény újmagyar színjátékában [2025-11-01]

Az elmúlt huszonöt év kotyvalékából mindenkinek jutott egy merőkanálnyi. Az Örkény Színház új darabjában megjelenik a kitanított séf, de azok is, akik megették a főztjét, és azok is, akik nem akartak éhen halni. Az orosz barát a közösen összelapátolt hordalékból épült.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majka 26 évvel ezelőtti fotója: a Való Világ előtt felismerhetetlenül nézett ki [2025-11-01]

Majkát 26 évvel ezelőtti fotóján szinte fel sem ismertük.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Döbbenet: továbbra is helyet kap a trónöröklési sorban a bukott András herceg [2025-11-01]

András herceg botránya: távozik a Royal Lodge-ból, de marad a trónöröklési sorban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Trump elutasította Magyarország kérését az orosz olajszankciók alóli mentességről [2025-11-01]

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a washingtoni látogatása előtt közölte, hogy hazánk energiabiztonsága miatt kér felmentést az amerikai szankciók alól, ám Donald Trump amerikai elnök egyértelművé tette: különleges bánásmódra nem számíthat Budapest. A döntés újabb külpolitikai kihívást jelent Magyarország számára az európai energiapolitikai átrendeződés közepette.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb letartóztatások a Louvre-ékszerrablás ügyében - a gyanúsítottak részben beismertek [2025-11-01]

A hatóságok abban bíznak, hogy a tolvajok mielőbb kézre kerülnek, és az ország visszaszerezheti az elveszett történelmi kincseket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Második Reformkor és a Jobbik is csatlakozna Magyar Péter etikai kódexéhez [2025-11-01]

Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke és a Jobbik is reagált a Tisza Párt által kezdeményezett etikai kódex ötletére, amelynek támogatását Magyar Péter kérte a pártoktól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyszerű megoldás az orchideák virágzásának serkentésére [2025-11-01]

Miért nem virágoznak újra egyes orchideák a gondosság ellenére sem? Kipróbált már mindent
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába állt dobogóra, Michelisz Norbert nem lehet már idén világbajnok [2025-11-01]

Oda minden reményt, eldőlt, hogy nem lesz zsinórban harmadszor is a túraautózás királya Michelisz Norbert, ez matematikailag is véglegessé vált Kínában. A magyar versenyző dobogóra állt a hétvége első futamán, megelőzve a bajnokságot vezető Yann Ehrlacher-t is. Csakhogy ez már kevés volt, a francia előnye immáron behozhatatlan Michelisz számára.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A dán miniszter szerint abszurd, amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy [2025-11-01]

Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról adott interjút a dán európai ügyekért felelős miniszter, aki beszélt az egyhangú döntés megváltoztatásáról, a csatlakozási folyamat állásáról és Orbán Viktor vétójáról is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Anya, hogyan lesz a kisbaba? Válaszolj ezzel a mesével a kínosnak tűnő kérdésre [2025-11-01]

Ha zavarban vagy a Hogyan lesz a kisbaba? jellegű kérdésektől, olvasd el ezt a mesét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hogyan készítsd el a legfinomabb tzatzikit egy görög családi recept alapján? [2025-11-01]

A tzatziki az egyik legkedveltebb görög mártogatós, melynek titka nemcsak a hozzávalók frissességében, hanem egy egyszerű, mégis kulcsfontosságú lépésben rejlik, amire egy tapasztalt görög anyuka esküszik. Ez a trükk teszi a tzatzikit igazán krémessé és ízletesebbé, megőrizve a joghurt és uborka frissességét, miközben az ízek tökéletesen összeérnek. Ebben a cikkben bemutatjuk ezt az egyszerű szabályt, és három új tippet adunk a tökéletes tzatziki elkészítéséhez.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Mars lángra gyújtja a szíved: 3 csillagjegy életét új szenvedély, kaland hatja át november 4-től [2025-11-01]

Amikor a Mars 2025. november 4-én belép a Nyilas jegyébe, az égbolt lángra lobban. A tűz elem ereje áthatja a levegőt, és új energiát, bátorságot, valamint kalandvágyat hoz. Három csillagjegy különösen megérzi ennek az időszaknak az intenzív hatását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így döntött a kormány: extrém sebességkorlátozást vezetnek be a gyalogosoknak [2025-11-01]

Új szabályok: 6 km/h sebességkorlátozás a járdán és változás az idős sofőrök vizsgálatában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Izrael: a Hamász nem izraeli túszok földi maradványait adta át, és szándékosan késlelteti a folyamatot [2025-11-01]

A Hamász palesztin iszlamista szervezet nem izraeli túszok földi maradványait adta át pénteken a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának (ICRC)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem engedték be a magyar diákokat a szerbiai tragédia helyszínére [2025-11-01]

A 2024-es újvidéki vasútállomáson történt tragédia évfordulóján az ország minden részéről több ezer gyászoló és tüntető ment a helyszínre, hogy megemlékezzen a katasztrófa áldozatairól. A diákok gyalog érkeztek, zászlókat és koszorúkat hozva, miközben a döntéshozók felelőtlensége ellen tiltakoztak. A tömeg igazságot és átláthatóságot követelt, véget vetve a korrupciónak és a biztonsági mulasztásoknak. Így tett volna egy csapat magyar diák is, akik azonban nem jutottak át a határon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem jött be a 100 forintos jegy: pályaválasztóként kapott ki a Kazincbarcika [2025-11-01]

A Puskás Akadémia a hajrában szerzett gólokkal 3-1-re nyert Mezőkövesden az újonc Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójának első szombati mérkőzésén. A felcsútiak immár négy kör óta veretlenek. Az egységesen 100 forintba kerülő belépő ellenére mindössze 646 néző volt kíváncsi az összecsapásra, amelyen nagyon visszafogottan kezdett mindkét csapat. Az első lövésre több mint tíz percet kellett várni, de az sem okozott gondot a hazai kapusnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Világhírű cégekkel dolgozik a magyar tökfaragó művész - nézze meg Sziszi képeit, nem fog hinni a szemének [2025-11-01]

Káprázatos tökfaragásokkal nyűgözi le Bournemouth lakóit Zombori Szimonetta. És bár az angliai város halloweeni lázban ég, keresve sem találni szebbet a kétgyermekes édesanya alkotásainál. A tehetséges művész nem ma kezdte, hiszen már egy évtizede foglalkozik ételfaragással, sőt, világhírű márkákkal is voltak együttműködései. Sziszi vállalkozása nemrég egy kávéstanddal is bővült, most ott láthatók a faragványai.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Keleti Andrea rémisztően jó halloweenbulit csapott [2025-11-01]

Keleti Andrea imádja a halloweent. Október 31-én amellett, hogy rémisztő jelmezbe öltözött, hatalmas bulit is rendezett a táncművész, ahol a tányérokon is ijesztően ínycsiklandó falatok várták a vendégeket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába várták az edzésre [2025-11-01]

Gyászol a Dunaharaszti MTK kézilabdacsapata, de az egész sportág is. Az NB II-ben szereplő együttes elvesztette edzőjét, Balla Lajost. A klub a 43 esztendős szakember tragédiáját a közösségi oldalán jelentette be, ahogyan azt is, hogy Balla Lajos emlékére szombaton a tököli sportcsarnoknál tartanak gyertyás megemlékezést, jövő héten vasárnap pedig a Dunaharaszti
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új rendszer kezdődik, indul a csata a helyekért [2025-11-01]

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége jóváhagyta Tóth Dávid kajak, valamint ifjabb Foltán László kenu szövetségi kapitány 2026-os felkészülési tervét. Ezek alapján a sportolók az áprilisi válogató és rangsoroló verseny eredményei alapján kerülhetnek be a bő válogatott keretbe, majd a szegedi és brandenburgi világkupákon, valamint a Montemor-o-Velhóban sorra kerülő Európa-bajnokságon át vezet az út a poznani világbajnokságra. Jövőre egy tengerentúli vk-n, Montrealban is helyt kell állnia a csapatnak, már Los Angeles jegyében, hiszen élesben rajtol az új olimpiai kvalifikációs rendszer....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Bridgestone ikonikus abroncsai sorra nyerik a teszteket [2025-11-01]

A prémium abroncsok és a fenntartható mobilitási megoldások terén globális éllovas Bridgestone kiemelkedő...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra! [2025-11-01]

Lemaradtál a nevezési határidőről? Semmi baj
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tízből kilenc magyar frusztrált a mobilhálózat miatt [2025-11-01]

Tízből kilenc ember számára zavaró, ha sávszélességi vagy lefedettségi problémák miatt nem...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rádiós élet aranykora: Garami, Juhász és Somogyi mesélnek pályájukról [2025-11-01]

A hazai rádiós szakma szoros, összetartó közösség, ahol minden változás mélyen érintheti a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bottas: A realitás talaján kell maradnunk [2025-11-01]

Valtteri Bottas 2026-ban visszatér az F1-be a Cadillac színeiben, és már az első interjúkban hangsúlyozta, hogy a csapatnak reális elvárásokkal kell hozzáállnia az első szezonhoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vasseur: Lassan összeszokunk Hamiltonnal [2025-11-01]

Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsolatának beindulása nem ment zökkenőmentesen
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint egymilliárd dollárt mozgatott titokban Epstein [2025-11-01]

A JPMorgan évekkel később riasztotta a hatóságokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába tagad a Tisza Párt és a Strabag is, az osztrák parlament elé kerülhetnek Lázár János vádjai [2025-11-01]

A osztrák jobboldali párt, az FPÖ viszi tovább Lázár János állításait.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyre többen isszák ezt a különleges italt! Fahéjat kevernek mézbe, nem hiszed el, milyen gyorsan hat és mire jó [2025-11-01]

Erről van szó.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ettől a titkos lépéstől a hagyma mesésen karamellizálódik: így lesz sokkal édesebb és ízletesebb [2025-11-01]

A hagyma sütésekor egy egyszerű lépés sokkal ízletesebbé és édesebbé teheti ezt a mindennapi alapanyagot, amely rengetegféle étel remek kiegészítője lehet. Nemcsak a karamellizálás alapjairól lesz szó, hanem egy olyan trükkről is, amely extra mélységet ad a hagyma ízének, még gazdagabbá és csábítóbbá téve azt. Ebben a cikkben bemutatjuk az egyszerű technikát, amelytől a hagyma nem csak édesebb, de még ízesebb is lesz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült a kínos titok: ezért szakított Tom Cruise és 26 évvel fiatalabb szerelme [2025-11-01]

Miközben néhány hónapja még arról szóltak a pletykák, hogy Tom Cruise és színészkollégája, a kubai szépség, Ana de Armas között izzik a levegő, nemrég sokként érte a rajongókat a sztárpár szakításáról szóló hír. Bennfentesen most kitálaltak a sajtónak: kiderült, ki mondta ki a szakítást és az is, hogy miért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Miló Viki sokkoló vallomása: ,,A Covid alatt nem volt mit ennem" [2025-11-01]

Miló Viki és csivavái: világbajnoki címek és különleges történetek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dér Heni előre megtervezi az édes kettest [2025-11-01]

Szereti a szexi, dögös fellépőruhákat Dér Heni, de ha átlépi az otthon kapuját, alapvetően a kényelem válik fontossá. Ennek persze az is az oka, hogy két kisgyermek édesanyja, akik után magas sarkú cipőben nehéz rohangálni. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője elárulta, a családi élet azt is erősen befolyásolja, hogyan tud eltölteni egy kis időt édes kettesben a férjével. A megoldás az előre tervezés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Budapestre is bekacsintott a csókkamerás botrány, az amerikai punkok konkrétan szétkapták a Dome-ot [2025-11-01]

Úgy érzi, mindenki átvágta és összeesküdött a világ ön ellen? Erre nagyon jó megoldás lehet, ha elmegy egy punkrock koncertre! A kaliforniai Offspring show-ja feszültséglevezetésből jelesre vizsgázott pénteken
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Valkó Eszter svájci életéről mesélt, elárulta, mi feszélyezte eleinte ott a leginkább [2025-11-01]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megszületett Magyarország első mesterségesintelligencia-törvénye [2025-11-01]

A kormány célja, hogy a magyar emberek a technológiai fejlődés nyertesei legyenek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szijjártó Péter: Győrben létrejön a hatodik Konfuciusz Intézet Magyarországon [2025-11-01]

A külügyminiszter szerint az intézet hozzájárul majd a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséhez.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Donald Trump példátlan lépése: az USA idén először nem küld magas rangú képviselőt a klímacsúcsra [2025-11-01]

Az elnök korábban már a Párizsi Klímaegyezményből is kiléptette az Egyesült Államokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Balázs bejelentkezett a szezon védésére, újabb bravúrgyőzelemhez segítette a Roverst [2025-11-01]

Embertelen nagy mentést mutatott be 1
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lukács Dániel újabb gólt lőtt, a hajrában biztosította be győzelmét a Puskás Akadémia [2025-11-01]

Immár négy kör óta veretlen a felcsúti csapat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszafordították az újvidéki megemlékezésre tartó magyar diákokat a szerb határon, két lányt fehérneműre vetkőztettek [2025-11-01]

Arra hivatkoztak, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek a szerb államra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2025-11-01]

Az FPÖ kérdéseket nyújt be a NEOS és a Strabag magyar kapcsolatairól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Hamász ugyan átadott három holttestet, de nem az izraeli túszokét [2025-11-01]

Továbbra is tizenegy izraeli túszt tartanak nyilván eltűntként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai Dominikról olyat állítanak Amerikában, ami még Liverpoolig is elhallatszik [2025-11-01]

Micsoda felemelkedés: néhány hete még a "bennfentes szakírók" arról értekeztek, hogy Szoboszlai Dominik a cserepadra szorulhat a Liverpoolban, most azonban szinte mindenki áradozik a magyar focista kapcsán. Miközben együttese szenved, és szombat este próbál javítani mélyrepülésén, Szoboszlai teljesítményét egyre-másra dicsérik. És nem csak Angliában, most egy amerikai szaklap közölt listát, amely szerint ő az angol élvonal, a Premier League nyolcadik legjobb futballistája.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dér Heni előre megtervezi az édeskettest [2025-11-01]

Szereti a szexi, dögös fellépő ruhákat Dér Heni, de ha átlépi az otthon kapuját, alapvetően a kényelem válik fontossá. Ennek persze az is az oka, hogy két kisgyermek édesanyja, akik után magas sarkúban nehéz rohangálni. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője azt is elárulta, a családi élet azt is erősen befolyásolja, hogyan tud eltölteni egy kis időt édeskettesben a férjével. A megoldás a z előre tervezés.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Körülhízelegte Trumpot, így mégis kaphat atom-tengeralattjárókat Ausztrália [2025-11-01]

Az amerikai
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kötelező kétkiállásos stratégiát mérlegel az F1? [2025-11-01]

Parc Fermé: Kötelező kétkiállásos stratégiát mérlegel az F1?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gasly reménykedik a Mercedes-erőforrás miatt [2025-11-01]

Pierre Gasly szerint van oka optimistának lenni az Alpine-nál, még annak ellenére is, hogy a francia csapat számára rendkívül nehéz az idei szezon. A Mercedes erőforrásában bízik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mit tanultam az anyósomtól? Tettem egy cseppet ebből a természetes szerből a mosógépembe, és a ruháim puhábbak és tisztábbak lettek [2025-11-01]

Tegyél egy cseppet ebből a természetes háztartási szerből a mosógépbe, és a ruháid puhábbak, illatosabbak lesznek, mint valaha! Ez a módszer nem csak a drága vegyszereket váltja ki, hanem segít megőrizni a textíliák állapotát és frissességét is. Ebben a cikkben megmutatom, hogyan használhatod a természetes alternatívákat a törölközők és ruhák megfelelő ápolására.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Börtön vagy Budapest? - Orbán Viktor nagyon kiakadt Donald Tusk üzenetén [2025-11-01]

Nem nézik jó szemmel Lengyelországban a korrupció miatt üldözött politikusok magyarországi “túráit”, pedig Orbán megmondta, hogy ártatlanok.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar Péter etikai kódexes javaslata után beindult a politikusok fantáziája [2025-11-01]

Kocsis Máté idegbetegnek nevezte Magyar Pétert, a DK és a Jobbik egyeztetne, a Mi Hazánk a Facebook megregulázást szabta feltételként.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ne dobd ki: 10 másodperces trükk a műanyag dobozokban lévő zsíros foltok ellen [2025-11-01]

Az elszíneződött műanyag edények tisztítása nem kell, hogy macerás és időigényes legyen. Egy egyszerű 10 másodperces trükkel anélkül varázsolhatod őket újjá, hogy hosszú ideig kellene áztatnod vagy durva vegyszerekkel próbálkoznod. Ebben a cikkben megmutatom, hogyan lesznek ragyogóan tiszták a műanyag edényeid, akár a legmakacsabb foltokkal is könnyedén elbánva.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

8 otthoni dolog, amihez ragaszkodsz, pedig már rég meg kellett volna szabadulnod tőle [2025-11-01]

Az otthoni szortírozás, lomtalanítás folyamata kimerítő lehet, mind mentálisan, mind fizikailag. Annak eldöntése, hogy mit dobj ki, mit ajándékozz el, és mit tarts meg
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óriási adatbotrány: 183 millió e-mail jelszó került ki az internetre és könnyen lehet, hogy a tiéd is köztük van! [2025-11-01]

183 millió e-mail jelszó szivárgott ki
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Férje kezét fogva jelentette be a hatalmas örömhírt a meseszép Várkonyi Andrea [2025-11-01]

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc újabb jótékony kezdeményezése: 200 millió forinttal támogatják a családokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2025-11-01]

Bár a meccs már lassan két napja lezárult, nehezen csillapodnak a kedélyek. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében meglepetésre a másodosztályú Budapest Honvéd idegenben 2-1-re megverte a Debrecent és búcsúztatta a sorozattól. A lefújást követően paprikás hangulatban vonultak le a csapatok a pályáról, a hazaiak focistája, Dzsudzsák Balázs "kifogásolta" ellenfele stílusát. Persze nem értettek egyet a felek abban, hogy ez helyes volt-e vagy sem, de most már nem is olyan fontos...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bejelentette visszavonulását a párosban legidősebb világelső teniszező [2025-11-01]

Férfi párosban összesen 26 trófeát nyert karrierje során.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szintet lépett a konzumidiotizmus: már 6700 forint egy szem eper [2025-11-01]

Így kell tisztán enni, piszkosul drágán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   44    45    46    47   [48]   49    50    51    52      Következő >   Vége >>

Archívum:Novebmer 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Október 31 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: Sex udvarhely    sturovo sex partner    parkany sexpartner    terhes szexpartner    telefonsex ingyen    Szexpartner    Bicikli    masszazs udvarhely    fauszt    sweet.tv    Ii    hB    Budapest apartment rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    Electronics    January 20    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    prinzzess    szexpartner fauszt    Párkány szex   


Most keresik: sturovo sex partner    Szexpartner    terhes szexpartner    Bicikli    prinzzess    Ahová lép, bab terem: Mr. Beanként hódította meg a világot Rowan Atkinson    January 20    Electronics    Budapest apartments for rent    Budapest apartments for rent    autóhasznált autók budapest    Budapest apartment rent    Sex udvarhely    hB    Ii    sweet.tv    parkany sexpartner    telefonsex ingyen    fauszt    szexpartner fauszt    masszazs udvarhely    Párkány szex   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |


 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2025 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket
v38 (2895)