 | Pénteken időszakos leállások várhatóak a palackvisszaváltásnál [2025-11-06]A MOHU REpont QR-kódos mobilapplikációban pénteken rendszerfrissítés miatt időszakos leállások várhatóak |
 | Megmarad a női nap a Rudasban, engedett a fürdő vezetése [2025-11-06]A Rudas fürdő üzemeltetéséért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szeptemberben jelentette be, hogy megszűnik a keddi, csak nőknek, illetve a szerdai, csak férfiaknak fenntartott nap. A nemek szerint elkülönített fürdőzésre mindössze egy-egy délelőttöt biztosítottak volna. A döntést nagy felháborodás követte, különösen a női törzsvendégek részéről, akik összefogtak, hogy megmentsék a női napot. Ennek most meg is lett az eredménye. |
 | Házasság első látásra [2025-11-06]A Házasság első látásra című műsorban épp az intimitás hete zajlik, így a romantikus gesztusok most még inkább előtérbe kerülnek. Jelen pillanatban Vass Réka és Horváth Ricsi kapcsolata a legharmonikusabb, ráadásul most egy különleges mérföldkőhöz érkeztek. Ricsi romantikus meglepetéssel készült a felesége születésnapjára: egy meghitt vacsorával és egy gyönyörű rózsacsokorral lepte meg Rékát. Azt is elárulta, mit gondol arról, hogy Rékának |
 | Akár félmilliós bírság is jöhet a nyugdíj miatt. Ez az oka [2025-11-06]Nagyon oda kell figyelni a munkáltatóknak. |
 | Hat évtized után, egy DNS-teszt miatt, véletlenül derült ki az igazság: az orvos közölte, hogy amit mondani fog, az sokkoló lesz [2025-11-06]Azt hitték, már semmi sem lepheti meg őket |
 | Életveszélyes: rákot okozhat ez a sokak által használt gyógyszer [2025-11-06]Új kutatás figyelmeztet a kockázatokra. |
 | Egyetlen csillagjegy mindent megkap november 7-én, amire várt: pénzáradatot és egy soha meg nem ismétlődő esélyt [2025-11-06]Ha olyan időszakra vártál, amikor egyszerre érkezik pénz és lehetőség, akkor jegyezd fel a dátumot: november 7. Ezen a napon várhatóan olyan kozmikus energiák állnak össze, amelyek extrém módon támogatják azokat, akik kész állapotban várják a pillanatot. Különösen egy horoszkópjegy élhet át olyan fordulatot, amelynek hatása évekre kihat. |
 | Vádat emelhetnek a Pécs Pride szervezője ellen [2025-11-06]Buzás-Hábel Gézát múlt héten hallgatták ki gyanúsítottként. |
 | Miskolc is kap miniszteri biztost [2025-11-06]Ez lesz a 40. ilyen tisztség a kormányban, de Hollósy András alpolgármester díjazás nélkül kap többletfeladatot. |
 | A Kúria bejelentette, hogy készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága védelmében [2025-11-06]Azután szólalt meg a Kúria, hogy a Tűzfalcsoport többször is arról posztolt, hogy a Tisza-applikációból kikerült adatbázisban bírók neve is szerepel. |
 | Senánszky Petra szenzációs országos csúcsa [2025-11-06]Megvan a Szerencsejáték Zrt. Rövidpályás Országos Bajnokság első országos rekorddöntése: az új csúcsot stílszerűen a debreceniek kiválósága, Senánszky Petra állította fel hazai medencében, 50 gyorson (24.11). Előtte kisebb sokkot okozott Kertész Boróka, aki 15 évesen előzött meg mindenkit 200 pillangón. A második napot indító 200 pillangón elsősorban a férfiaknál várta komolyabb várakozás a finálét,... |
 | Öngyilkos lett a Dallas Cowboys játékosa [2025-11-06]MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 20:32 A Dallas Cowboys védekező játékosa, Marshawn Kneeland csütörtök reggel öngyilkos lett a hatóságok információja szerint. A csapat csütörtökön közleményt adott ki, de ebben nem említette a halál pontos okát. |
 | Inkább kikap a McLaren, átszervez az Aston: csütörtöki F1-es hírek [2025-11-06]Piastri továbbra is hisz magában és a vb-címben, Verstappen szerint szerencsére is szükségük lesz, Hamilton odaszúrt az FIA-nak, Sainz rosszul volt: a nap hírei egy helyen. |
 | Lassú lett a PC? Micsoda meglepetés: egy Windows frissítés lehet a ludas [2025-11-06]Szerencsére viszonylag könnyen megoldható a probléma, és a Microsoft is dolgozik a javításon. |
 | Alaposan kitolhatod az Steam Deck üzemidejét egy új funkcióval [2025-11-06]A Valve egyelőre béta verzióban kínálja a holtidőben a fogyasztást csökkentő opciót. |
 | Kialakult az X-Faktor élő show-jának teljes mezőnye! Mutatjuk a versenyzőket [2025-11-06]A múlt hétvégi adás során kialakult az X-faktor 2025-ös évadának teljes mezőnye. Mind a négy mentor kiválasztotta azokat a versenyzőket, akiket tovább visz magával az elő show-ba. Ráadásul volt egy extra csavar is a legutóbbi részben, hiszen Majka átíratta a szabályokat annak érdekében, hogy eggyel több versenyzővel folytatódhasson a verseny. |
 | Itt követheti élőben a Ferencváros [2025-11-06]Ha meglenne az újabb diadal... A Ferencváros remekül kezdett az Európa-ligában: a magyar futballcsapat három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll. Ráadásul |
 | Megszólalt T. Dannyről Lissák Laura, az egykori táncpartnere [2025-11-06]Rengetegen aggódnak T. Danny, azaz Telegdi Dániel miatt, aki ellen kábítószer-birtoklás miatt indított eljárást a rendőrség. A 27 éves eladóról megszólalt, a Dancing with the Stars táncosa, Lissák Laura, aki T. Danny párja volt. Elárulta, hogy szerinte már akkoriban is voltak-e problémái az énekesnek. |
 | Itt vannak a hatos lottó csütörtöki nyerőszámai [2025-11-06]Csütörtökön kisorsolták a hatos lottó 45. játékheti nyerőszámait. Egy telitalálatos szelvény volt, amelynek a tulajdonosa több mint 58 millió forintot nyert. |
 | Megérkezett a Michael Jackson-film első előzetese [2025-11-06]Megérkezett a Michael című életrajzi film első előzetese. Az alkotás minden idők egyik legnagyobb popikonja, Michael Jackson életét és karrierjét mutatja be. A film jövő tavasszal a Lionsgate forgalmazásában kerül a mozikba, az előzetest pedig a jövő héttől levetítik a mozikban is. |
 | Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride főszervezője ellen [2025-11-06]Befejezte az illetékes hatóság a Pécs Pride miatt indult büntetőeljárást, és vádemelést javasol az esemény főszervezőjével szemben: az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésével gyanúsítják Buzás-Hábel Gézát. |
 | Embertelen lépésre szánta el magát Vlagyimir Putyin, most már a legkiszolgáltatottabbakat is a háborúba küldik [2025-11-06]Lélekromboló történetek láttak napvilágot. |
 | Kétszáznegyven robot pakolja össze a rendeléseket a Kifli.hu új okosraktárában [2025-11-06]Háromszor gyorsabban készülnek a csomagok az új automatizált raktárban. |
 | Hatalmas lépést tehetnek az El-továbbjutás felé Dibuszék: FTC [2025-11-06]Augusztusban nem okozott gondot a bolgár együttes Varga Barnabáséknak. |
 | Zámbó Krisztián az egyik legnépszerűbb Jimmy-slágert dolgozta fel [2025-11-06] |
 | [2025-11-06]Már örülne, ha ítéletet mondanának felette. |
 | Csináld magad lángszóróval csótányra támadó nő miatt halt meg a fiatal anya [2025-11-06]Családi drámához vezetett a rovarirtási akció. |
 | [2025-11-06]Videós bizonyíték került elő a szexuális zaklatással vádolt főpapról. |
 | Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic csatlakozott az UEFA gyermekalapítványának kuratóriumához [2025-11-06]Az alapítvány fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli. |
 | Újabb telitalálat a hatos lottón, valaki mintegy 60 millió forintot vihet haza [2025-11-06]Kihúzták a nyerőszámokat. |
 | Arnold Schwarzenegger újra összecsaphat a Predatorral [2025-11-06] |
 | Betelt a pohár? [2025-11-06]A Real Madridnál elfogyott a türelem: a klub vezetői megelégelték Vinícius Júnior folyamatos konfliktusait és fegyelmezetlenségét, és a korábbi |
 | Piastri: Továbbra is megvan bennem minden, ami a vb-címhez kell [2025-11-06]Hiába veszítette el két haloványabb hétvége után az F1-es vb-vezetést, az ausztrál úgy érzi, képes lehet visszafordítani a harcot |
 | Hamilton változást sürget a mexikói büntetések után [2025-11-06]Hiányzik az átláthatóság és az elszámoltathatóság |
 |
Több nagy bejelentést tett a Sziget fesztivál csapata
[2025-11-06]Újra magyar kézben a Sziget, a 2026-os dátum is megvan
[Dátum: 2025.11.04. 13:25] |
 | Így vonul vissza az énekes-gitáros a színpadtól [2025-11-06]A kilencvenes évek meghatározó zenekara volt a Géniusz. Oplasznik Péter frontember azóta is kiharapott jópár falatot a rockandroll tortájából a Géniusz és a Napkutya zenekarokkal. Most pedig szögre akasztja a Les Pault.
[Dátum: 2025.11.05. 16:37] |
 | [2025-11-06]Beszámolunk a ONE OK ROCK 2025 DETOX turnéjának utolsó európai koncertjéről, melyet a Live Nation Magyarország hozott el Budapestre 2025. október 30-án. Azoknak is bemutatjuk a japán ONE OK ROCK zenekart, akik valamilyen csoda folytán rockrajongóként még nem ismerik, és megemlítjük a feltörekvő csillag PALEDUSK előzenekart is.
[Dátum: 2025.11.06. 01:38] |
 | Dallamos death és folk metal este a Barba Negraban - Arch Enemy koncerten jártunk [2025-11-06]Október 14-én visszatért hozzánk az Arch Enemy, három zenekar társaságában. A svéd dallamos death metalt játszó banda egy év után tért vissza a Barba Negra Red Stage színpadára, nem is akármilyen zenekarokkal karöltve.
[Dátum: 2025.11.06. 02:19] |
 | Az RTL-en lett sztár, most a TV2-n kapott műsort: ezt nem láttuk jönni [2025-11-06]A TV2 nagy bejelentést tett, meglepő névvel indul el új formátumú műsoruk. |
 | Nem érkezett meg az 58 ezer tonnás olajszállítmány [2025-11-06]A horvát vezetékrendszert működtető Janaf vállalat nem szállította le az aktuális, november 6-án esedékes, 58 ezer tonna mennyiségű Arab Light kőolajat a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomítónak |
 | Elárasztják Pécs városát a Kovács Balázsok, csak azonos nevűek lépnek fel a különleges eseményen [2025-11-06]Elsőként a világon szervezik meg az azonos nevűek tudományos konferenciája Pécsett. Ősszel debütál a Kovács Balázsok Konferenciája (KBK). Az eseményen minden előadónak ugyanaz a neve, viszont rendkívüli különböző témákkal foglalkoznak, ezért a témáik is rendkívül sokszínűek. |
 | Megsérült a magyar futballválogatott hőse, meccs helyett műtét és több hónapos kihagyás vár rá [2025-11-06]Rossz hírek érkeztek Angliából: Valerien Ismael, a Blackburn Rovers vezetőedzője azt már korábban elárulta, hogy Tóth Balázs a sérülése miatt nem állhat rendelkezésre, de a szurkolók reménykedtek, hogy nem nagy a baj. Rossz hírünk van: sajnos, nagy a baj, Tóthra a klubja és a magyar válogatott jó darabig nem számíthat. |
 | Senánszky Petra országos csúcsot úszott a bajnokságon [2025-11-06]Senánszky Petra magyar rekorddal diadalmaskodott 50 méter gyorson a rövidpályás úszó országos bajnokság csütörtöki versenynapján. A debreceni születésű versenyző Senánszky Petra 24.11 másodperces idővel csapott célba. Ezzel közel két tizedet javított a saját, 24.30-as országos csúcsán, ami egyben jelenleg az ötödik az európai rangsorban. |
 | Megszólalt a szentmártonkátai vonatbaleset áldozatainak barátja: hajszálon múlott, hogy nem volt ő is az autóban [2025-11-06]A buli előtt egy benzinkúton is megállt iszogatni az a hat fiatal, akik néhány órával később, hazafelé tartva Szentmártonkáta határában balesetet szenvedtek. Mint ismert, a sofőr az autójával megkerülte a lezárt sorompót, majd a sínekre hajtott, ahol beléjük rohant az InterCity. Öten azonnal szörnyethaltak, egy lány élte túl a balesetet, akinek az életéért azóta is küzdenek. A tragédia előzményeiről egy barátjuk mesélt, aki csak annak köszönheti, hogy nem volt ő is az autóban, hogy lekéste a buszt, így nem tudott csatlakozni a társasághoz. |
 | Mi történt? Kórházból jelentkezett a Dancing with the Stars táncosa [2025-11-06]Kórházból jelentkezett a Dancing with the Stars gyönyörű táncosnője Szőke Zsuzsi. A fiatal táncos több vizsgálaton is átesett, majd egy fontos dologra hívta fel a követői figyelmét a saját példája nyomán. |
 | Ebéd közben rángatózni kezdett, majd összeesett a férj [2025-11-06]Ebéd közben rángatózni kezdett, majd összeesett egy férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A 70 éves, szívbeteg férfi felesége azonnal értesítette a mentőket. |
 | Millie Bobby Brown elárulta, miért nem fogja soha megmutatni a kislányát [2025-11-06] |
 | Kukába dobták a klímacélok egy részét az Európai Unió szakminiszterei [2025-11-06]Lehet, hogy mégsem búcsúzunk el a belsőégésű motoroktól 2035-ben? |
 | Embertelen lépésre szánta el magát Vlagyimir Puyin, most már a legkiszolgáltatottabbakat is a háborúba küldik [2025-11-06]Lélekromboló történetek láttak napvilágot. |
 | 240 robot pakolja össze a rendeléseket a Kifli.hu új okosraktárában [2025-11-06]Háromszor gyorsabban készülnek a csomagok az új automatizált raktárban. |
 | Székesfehérvár kiírta a pályázatot, eladó a Videoton FC [2025-11-06]A székesfehérvári polgármester szerint nagy az érdeklődés a klub iránt. |
 | Elájult egy gyógyszeripari vezető az Ovális Irodában Donald Trump bejelentése közben [2025-11-06]Gordon Findlay váratlanul összeesett. |
 | Szoboszlai Dominik akkora gólt lőtt, megint a hónap legszebbje lehet Liverpoolban [2025-11-06]Augusztusban egyszer már az övé lett az elismerés. |
 | A NAIH vizsgálatot indított a Tisza Világ applikáció felhasználóinak listázása miatt [2025-11-06]Magyar Péter arra biztatta az érintetteket, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen. |
 | Villámakciók, amelyek nem csak gyorsak [2025-11-06]
A villámakciók a vásárlási élmény sprinterei: néhány óráig vagy napig tartó,... |
 | Hatalmas változásokat jelentett be a TV2: az ismert reality-sztár is saját műsort kap [2025-11-06]A TV2 új korszakot nyit: Aurelio realityje és számos friss műsor érkezik. |
 | [2025-11-06]A 33 éves férfit minősített emberöléssel és szexuális erőszakkal vádolják. |
 | Alcaraz és Djokovic azonos csoportban [2025-11-06]MH/ MTI 2025. november 6. csütörtök. 17:58 A két ex-világelső mellett a tavaly döntős amerikai Taylor Fritz és az ausztrál Alex de Minaur alkotja a Jimmy Connors-csoportot |
 | Verstappen: Szerencsére is szükségünk lesz [2025-11-06]Még mindig jelentősnek érzi a 36 pontos lemaradását az F1-es vb-tabellán, de a Red Bull-os szerint nincs rajtuk nyomás, és már az is nagy eredmény, hogy még harcban vannak. |
 | Nyolc év börtönt kapott a Simonka-ügy volt ügyésze korrupció miatt [2025-11-06]A Simonka-ügy volt ügyészét, Szabó Esztert nem a Fidesz volt politikusa ellen zajló eljárással összefüggésben vádolták meg, hanem azzal, hogy más büntetőeljárásokban ügyészként |
 | Fogadási csalás az UFC-ben? Az FBI-t is bevonták az ügybe [2025-11-06]Az FBI-hoz fordult Dana White, a UFC mindenható főnöke, amiért gyanúsan sok fogadást jelzett neki az IC360 cég, amely a fogadások tisztaságát ellenőrzi. Az keltett feltűnést, hogy az UFC Vegas 100 egyik meccsén a jóval esélytelenebbnek tartott kubai küzdősportoló győzelmére hatalmas összeget tettek. És mit ad isten, tényleg ő nyert. |
 | Sulyok Tamás közbenjárt a kenyai repülőbaleset áldozataiért [2025-11-06]Sulyok Tamás köztársasági elnök találkozott kenyai kollégájával, William Rutóval a múlt heti repülőgép-szerencsétlenség után, amelynek tizenegy halálos áldozata közül nyolc magyar volt. A kenyai elnök ígéretet tett arra, hogy megsürgeti a folyamatot annak érdekében, hogy a magyar áldozatok maradványai minél hamarabb haza kerüljenek. |
 | A szuperszámítógép értékeli a Liverpool feltámadását: Szoboszlai Dominik csapata is esélyes a BL-győzelemre [2025-11-06]A labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblája a felénél jár: egyre élesebb a küzdelem a kieséses szakaszba jutásért, miközben kezd tisztább kép alakulni arról, kik a legesélyesebbek a végső győzelemre. A sorozatban három csapatnak van tökéletes mérlege, az Arsenal ,a Bayern München és az Inter Milan diktálja a tempót. Nem csoda, hogy a szuperszámítógép szerint is ők állnak a sorban az élen, de közvetlenül utánuk egy olyan klub következik, amelyre aligha számítottunk volna mondjuk két héttel ezelőtt, amikor még szenvedett a hazája bajnokságában: a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool. |
 | 88 millió eurós ékszerrablás: a Louvre történetének legnagyobb botránya [2025-11-06]Október 19-én délelőtt négy férfi munkásruhában gördült be a párizsi Louvre elé egy lopott emelőplatós teherautóval. Ekkor még senki sem sejtette, hogy perceken belül végrehajtják az évszázad legmegalázóbb betörését. Elektromos szerszámokkal betörtek az Apolló-galéria egyik ablakán, és mindössze hét perc alatt eltűntek a francia koronázási ékszerek kilenc darabjával |
 | Van 50 millió forintja? Akkor akár ön is megveheti a Videoton focicsapatát [2025-11-06]Székesfehérvár önkormányzata csütörtökön közzétette a pályázati felhívást a Fehérvár FC Sportszolgáltató és Kereskedelmi Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére. A témában tartott sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester elmondta: a pályázat feltételeit úgy igyekeztek kialakítani, hogy a lehető legtöbb komoly, tőkeerős érdeklődő számára lehetőség nyíljon az ajánlattételre, a potenciális vásárlásra. |
 | [2025-11-06]Nem mindennapi tököt készített Gelencsér Timi és párja: az őszi dekoráció megalkotásához ezúttal a szeretett kutyájuk, Füge adott ihletet. |
 | Hogy kerültek kínai lampionok a budapesti állatkertbe? [2025-11-06]Nem mindennapi élményben volt része Varga Izának, aki ezúttal nem egy színházi premierre vagy forgatásra készült, hanem egy igazán különleges programot választott: ellátogatott a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol lenyűgöző fényjáték és látványvilág fogadta. |
 | Nem mentség, hogy kiszivárgott: a szakértő szerint jogsértést követ el az, aki listázza a tiszás neveket [2025-11-06]A Tisza párt kiszivárgott adatbázisáról többen közöltek már részleteket, volt lap, mely odáig ment, hogy közzétegye a kiszivárgott adatbázis bizonyos választókerületben élő szereplőit. Az adatvédelmi szakértő szerint hiába elérhető az interneten a lista, az arról adatokat közzétevő maga is adatkezelővé válik, éppúgy, mint azok, akik közvetlen linkkel vezették olvasóikat a letölthető adatbázishoz. |
 | Tarján Zsófi vallomása: [2025-11-06]Tarján Zsófi nem volt átlagos gyerek, hiszen olyan kihívásokkal kellett megküzdenie, amit sokan talán nem is értenek. A Honeybeast énekesnője gyerekként sokat szorongott, nehezen tudott koncentrálni, érzékeny volt bizonyos ingerekre, ezért voltak kiborulásai, s előfordult, hogy el kellett vonulnia, hogy megnyugodjon. |
 | November 7 [2025-11-06]Az eRecept mindvégig működni fog. |
 | Borongós, esős hétvége elé nézünk [2025-11-06]Pénteken még napsütés vár, de szombattól országszerte megérkezik a csapadék és lehűlés. |
 | Sallai Rolandék magabiztos sikerét edzőváltás követte [2025-11-06]A szakvezető nyáron hagyta ott a Liverpoolt, ám hazatérése nem sikerült fényesre. |
 | Szinte rá sem lehet ismerni Kunovics Katinkára 40 kilós fogyása után [2025-11-06] |
 | Amit Moszkva elbaltázott, azt most Orbán Viktor próbálja helyrehozni, megvan, hány órakor találkozik Donald Trumppal - Orbán Viktor és Donald Trump találkozója Washingtonban [2025-11-06]Kövesse velünk élőben a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök washingtoni találkozóját. |
 | Elérkezett a magyar televíziós szakma egyik legkülönlegesebb pillanata [2025-11-06]Ilyen közel ritkán kerül egymáshoz a TV2 és az RTL. |
 | Bejelentette visszavonulását az Egyesült Államok első női házelnöke [2025-11-06]Ő vezette Donald Trump második impeachmentjét 2021-ben. |
 | Nyolc év börtönre ítélték a Simonka-ügy volt ügyészét, Szabó Esztert [2025-11-06]A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársa 63,5 millió forint kenőpénzt fogadott el. |
 | A hokiválogatott tanulságos vereséggel kezdte a szezont [2025-11-06]Végig üldözni kellett a norvégokat. |
 | Az Indamediához került szerkesztőségek függetlensége garantált [2025-11-06] |
 | Nagymamám mindig így teleltette a muskátlikat, a szomszédok csodájára jártak [2025-11-06]Mindenki irigykedni fog az eredmény miatt! |
 | Sejtelmes posztban tudatta Bódi Sylvi: újra rátalált a szerelem [2025-11-06]Ennél nem is lehetett volna titokzatosabb. |
 | A Sárkány ereje benned is él: ennek az 5 kínai jegynek a sors új fejezetet ír novemberben [2025-11-06]November energiája ezúttal nem külső eseményekből fakad, hanem belülről indul. A Sárkány hatása alatt öt kínai jegy mély belső átalakuláson megy keresztül, amely eltörli a múlt terheit és új lehetőségeket hív be. Mintha a sors most lapot cserélne |
 | Kéri László: Újra meg kell találnunk a helyünket Nyugaton [2025-11-06]Tanulnunk kell a zsákutcákból, amikbe magunk navigáltuk magunkat a külpolitikánkban |
 | Orbán: Ha ránézünk Trumpra, kevesen gondoljuk, hogy este meginnék vele egy sört [2025-11-06]Orbán Viktor szerint nem érdemes alábecsülni intellektuálisan az amerikai elnököt, ahogy Európában szokás. |
 | [2025-11-06]Parc Fermé: |
 | Sajtó: Távozik az Aston aerodinamikai főnöke [2025-11-06]Értesülések szerint egy nagyobb átszervezés részeként távozik az Aston Martin F1-es aerodinamikai igazgatója, Eric Blandin. |
 | Száz éven át mindenki azt hitte, elveszett, ám végig megvolt a Habsburgok óriási gyémántja [2025-11-06]Az utolsó magyar király fiai és unokái minden jel szerint tudtak titkot tartani. |
 | Pataki Ági ragyogott férje oldalán a bemutatón: Gáborral lassan 35 éve élnek boldog kapcsolatban [2025-11-06]Pataki Ági és férje, Gábor csodálatosan néznek ki együtt. |
 | Videón, ahogy összeomlik és percekig zokog a mexikói szépségkirálynőt megalázó szervező [2025-11-06]A Thaiföldön jelenleg is zajló Miss Universe szépségverseny felkészülése közben a verseny egyik szervezője, Nawat Itsaragrisil élő közvetítésben lehülyézte Mexikó legszebb nőjét, Fátima Bosch-t. A szóváltást követően a versenyzők nagy része elhagyta a termet. |
 | Kiderült, hol dolgozik ezentúl az ATV volt munkatársa, Csuhaj Ildikó [2025-11-06]Csuhaj Ildikó november 1-jétől a közmédiánál dolgozik, miután szeptemberben közös megegyezéssel távozott az ATV-től, ahol több mint nyolc évig volt a csatorna politikai riportere. Az újságíró első közmédiás munkája rögtön nagy figyelmet kapott: a Washingtonba tartó kormányzati repülőgépen interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyet a Kossuth Rádió műsorában sugároztak. |
 | Most akkor mi lesz a Messengerrel? Itt a válasz, erre kell készülniük a felhasználóknak [2025-11-06]Nagy pánikot keltett az utóbbi hetekben a hír, miszerint hamarosan megszűnik a Messenger-applikáció. A Meta tényleg nagy bejelentést tett az üzenetküldő alkalmazásról, de a megszűnés csak részben igaz. Mutatjuk, hogy valóban mi történik a Messengerrel, és mit kell tennie most a felhasználóknak. |
 | Cristiano Ronaldo maga sem tudja, mennyi luxusautója van [2025-11-06]Cristiano Ronaldóról köztudott, hogy a luxusautók szerelmese, legutóbb egy Bugatti Tourbillonnal egészítette ki a gyűjteményét. A portugál futballsztár most a Piers Morgannek adott interjújában elismerte, már maga sem tudja számontartani, mennyi kocsi parkol a garázsában. |
 | Ezért érdemes két párnával aludni [2025-11-06]A pihentető alvás nem elérhetetlen álom, csak egy kis odafigyelést igényel. A megfelelő párna kiválasztása és használata kulcsfontosságú, hiszen ez segít megelőzni a reggeli fájdalmakat és biztosítja a gerinc egészséges helyzetét. Érdemes váltogatni az alvási pozíciók között és két párnával álomba szenderülni. Egyik a háton fekvéshez, másik az oldalt alváshoz ideális. |
 | Azahriah: [2025-11-06]Azahriah hosszú idő után újra élőben jelentkezett be az Instagram-oldalán, ahol a rajongók kérdéseire válaszolt. A sörrel és az alkoholfogyasztással kapcsolatban több meglepő kijelentést is tett, de mivel sok máson is élcelődött a live-ban, egyáltalán nem biztos, hogy ezt készpénznek kell venni. |
 | [2025-11-06]A német házelnök, Julia Klöckner úgy fogalmazott, |
 | Elsötétül a Steam Deck, ha letöltés fut a háttérben [2025-11-06]És ez jó! |
 | Olyan lesz a Térkép, mint a segítőkész haver az anyósülésen [2025-11-06]Beköltözik a Gemini a Google Térképbe, jót lehet csevegni vele vezetés közben. |
 | Több százezer háztartás él Magyarországon energiaszegénységben: sokszor pont ők szorulnak ki a támogatásokból [2025-11-06]Kulcsfontosságú lenne, hogy célba érjenek a lakhatási és otthonkorszerűsítési támogatások, mégis a leginkább rászoruló réteg szorul ki a támogatottak köréből. |
 | Döntött a Kúria, Karácsony és Vitézy ünnepel, Szentkirályi hűti a kedélyeket, megszólalt az Államkincstár is [2025-11-06]Precedensértékű ítélet születhetett. |
 | Tíz betegével végzett egy német ápolónő, hogy kevesebb munkája legyen, életfogytiglant kapott [2025-11-06]Huszonhét másikat is próbált meggyilkolni. |