MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


Ránézett a mesterséges intelligencia a beteg vérére, 7 évre előre megjósolta a Parkinson-kór kialakulását [2024-06-20]

Brit és német kutatók olyan diagnosztikai rendszert fejlesztettek ki, ami a mesterséges intelligencia segítségével segít felismerni a Parkinson-kór kialakulásával kapcsolatos markereket.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majdnem 2000 éves: megtalálták az eddig ismert legrégebbi bort [2024-06-20]

Bizarr felfedezés: egy emberi maradványokat tartalmazó urnában találtak rá egy vöröses folyadékra, melyről kiderült, hogy bor.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

251 milliós kárt okozott bosszúból a kirúgott munkavállaló, a Google keresővel talált módszert hozzá [2024-06-20]

Két nap alatt 180 szerver állományait törölte az a férfi, aki kirúgása után akart bosszút állni volt munkáltatóján. Bár próbált észrevétlen maradni, végül lebukott, így most börtön vár rá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elindult a világ első önvezető légitaxi-szolgáltatása Szaúd-Arábiában (videó) [2024-06-20]

Két utast tud szállítani, egy töltéssel 35 kilométert is meg tud tenni, az elméleti maximális sebessége pedig 130 km/h. Már tesztelik az EHang önvezető légi taxiját.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Képeken a Hajós-Bajai borvidék ékszerdoboza - Új köntöst kapott a gyönyörű Katarina Birtok [2024-06-19]

Kibővült szolgáltatásokkal, megújult szálláshellyel várja látogatóit a nemesnádudvari turisztikai létesítmény.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

EURO-2024 - Kikapott a házigazdától, nehéz helyzetben a válogatott [2024-06-19]

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazda németektől az Európa-bajnokság A csoportjának szerdai mérkőzésén Stuttgartban, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vizes Eb - Jackl Vivien ezüst-, Jakabos Zsuzsanna bronzérmes 400 méter vegyesen [2024-06-19]

A két magyar az ezüst- és bronzéremért harcolt egymással.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: [2024-06-19]

Fel kell mérni az erőviszonyokat és reálisnak maradni – nyilatkozta a válogatott csapatkapitánya a németek elleni vereség után. FOCI-EB 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet! Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Skócia [2024-06-19]

Cikkünk frissül. Miután Magyarország 2-0-ra kikapott Németországtól, Skócia-Svájc meccsel megyünk tovább, azaz maradunk az A csoportban. A skótok az első meccsen nagyon csúnyán, 5-1-re kikaptak a németektől, Svájc pedig Magyarországot verte 3-1-re. Ez azt is jelenti, hogy Svájc egy döntetlennel is biztos továbbjutó lenne már. Magyar szempontból nem egyszerű a helyzet, ha számolgatni akarunk (ó,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marco Rossi: Kettős mércét alkalmazott a bíró a magyarokkal szemben [2024-06-19]

A németek megérdemelték a győzelmet, de a bíró volt a meccs legrosszabbja – nyilatkozta a magyarok szövetségi kapitánya. FOCI-EB 2024 A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet! Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az UEFA akadályozhatja meg, hogy Manchester United leigazolja Jean-Clair Todibót [2024-06-19]

Bár az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United erősen érdeklődik az OGC Nice védője, Jean-Clair Todibo iránt, az UEFA miatt meghiúsulhat az üzlet. (Photo by Franco Arland/Getty Images) A The Athletic információi szerint hiába szeretné, a Manchester United a nyáron valószínűleg nem szerződteti az OGC Nice védőjét, Jean-Clair Todibót a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) azon...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vizes Eb: Országos csúccsal aranyérmes a női 4×100 méteres gyorsváltó [2024-06-19]

A Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett összeállítású 4× méteres női gyorsváltó országos csúccsal aranyérmes lett szerdán a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. Az egység 3:36.77 perces idővel nyerte a finálét, ezzel a 2009-es római
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ligue 1: a PSG kiszemelte bajnoki riválisa egyik legértékesebb játékosát! [2024-06-19]

Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Paris Saint-Germain együttese kiszemelte az Olympique Lyon támadóját, Rayan Cherkit, akiért már ajánlatot is tettek a franciák. A L
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A 4iG Csoport lesz a veszprémi kézilabdacsapat új szponzora [2024-06-19]

A klubot negyed évszázadon át a Magyar Telekom támogatta, amellyel
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hogyan juthat tovább még a magyar válogatott? [2024-06-19]

Nem nulla az esély a legjobb 16-ba kerülésre és nem is totálisan irreális kombinációknak kellene jönnie
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között [2024-06-19]

A kormány a 2010-es gazdaságpolitikai fordulat jegyében átalakította az adórendszert és a munkát terhelő adózásról fogyasztási típusú adókra helyezte a hangsúlyt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Shaqiri álomgólja egy pontot hozott a svájciak konyhájára Skócia ellen [2024-06-19]

Eldőlt, hogy a magyar csapat maximum csoportharmadikként juthat be a 16 közé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Továbbra is megállítják a szlovén határon a Magyarországról érkezőket [2024-06-19]

Szlovénia további hat hónappal meghosszabbította a határellenőrzést a horvát és a magyar határon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Németország [2024-06-19]

90+3. Itt a vége. Két meccs után Németországnak 6 pontja van, Magyarországnak 0, a ma este játszó Svájc 3, Skócia 0 pontról indul. Ha vasárnap este Skóciát sikerülne megverni
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sokat javult a csapat, de ilyen szinten ez még kevés: Németország [2024-06-19]

2021 után újra Európa-bajnokságon játszott egymás ellen Magyarország és Németország. Az első forduló német győzelmét és magyar vereségét látva nem voltak a legjobbak az előjelek a német keret egyébként is az egyik legerősebb, úgyhogy ha csak a papírformán múlna, le sem kellett volna játszani a meccset
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így reagáltak Németország elleni meccsre a magyar szurkolók Városháza parkban [2024-06-19]

Szerdán este hatkor lépett pályára Stuttgartban a német és a magyar válogatott. Voltak szurkolók, akik vonatra ültek, hogy a helyszínen követhessék a meccset, és voltak, akik itthon, kivetítőkről követték a fejleményeket. A Városháza parkban is ismét szép tömeg gyűlt össze, de csak izgalomra volt ok, örömre sajnos nem: az első és a második félidőben is...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Aston Villa is bejelentkezett a Chelsea fiatal tehetségéért [2024-06-19]

Angol sajtóértesülések szerint az Aston Villa is bejelentkezett a Chelsea holland játékosáért, azonban a BVB sem mondott le Maatsen játékjogáról
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Richter felvásárolta a belga BCI Pharma-t [2024-06-19]

A BCI Pharma biotechnológiai vállalat számos nőgyógyászati indikációban eredeti kutatást végez, és rendkívül értékes preklinikai jelölt molekulákat fedezett fel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán Viktor a németek elleni vereség után: [2024-06-19]

Orbán Viktor már értékelte is a magyar válogatott szerda esti vereségét. A magyar miniszterelnök a következő, Skócia elleni mérkőzésre is megadta az alaphangot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A 60 évesen bikiniben pózoló Détár Enikő mindenkit levesz a lábáról [2024-06-19]

Détár Enikő 60 évesen is lehengerlően néz ki 60 évesen, s nem takargatja a testét: Spanyolországba utaztak a szerelmével, ahol ledobta a textilt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Richter megvásárolta a BCI Pharma vállalatot [2024-06-19]

A Richter Gedeon Nyrt. felvásárolta a belgiumi székhelyű, magántulajdonban lévő, számos nőgyógyászati indikációban eredeti kutatást végző biotechnológiai vállalatot, a BCI Pharmát
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kitálalt Dudás Miki a szakításról, állítja: Szigligeti Ivett csalta meg őt egy autómosó fiúval [2024-06-19]

Egyszer smindenkorra pontott tett Dudás Miki a találgatások végére, miszerint miért szakítahattak újta párjával, Szigligeti Ivettel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tovább gyarapította vagyonát Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány [2024-06-19]

2014-2024 között több mint 17 milliárd forinttal mintegy 1800 oktatási, tudományos pályázatot támogatott határon innen és túl.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvan a második aranyunk és Jakabos Zsuzsanna 26. Eb-érme! [2024-06-19]

Németh Nándor 100 m gyorson, Jackl Vivien 400 m vegyesen Eb-ezüstérmes!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az ország, ahol még csak 2016 van [2024-06-19]

Ráadásul az órájuk is másképp jár.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kivágtak egy [2024-06-19]

Olivia Cooke szerint nagyon meredekre sikeredett a Fabien Frankellel felvett jelenet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elgurult a gyógyszere annak, aki kitalálta a Netflix új ökothrillerjét [2024-06-19]

A Cápák a Szajnában még annál is őrültebb film, mint amilyennek a címe alapján tűnik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marco Rossi: Németországnak semmi szüksége nem volt arra, amit a bíró művelt velünk [2024-06-19]

Gündogan: Ha ezt a Premier League-ben lefújják, az egész világ fetreng a nevetéstől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felrobbant egy jelzőlámpa Budapest belvárosában [2024-06-19]

Több ember kórházba került.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sydney van den Bosch már tudja, mikor kelnek egybe a párjával [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Hezbollah támadást indíthat Ciprus ellen, fenyegetőzött a szervezet vezetője [2024-06-19]

A konfliktus elmérgesedése esetén nem tartják magunkat semmilyen játékszabályhoz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kanada terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát [2024-06-19]

Kanada az országban tartózkodó, hivatalban lévő, illetve volt iráni tisztségviselőkkel szemben eljárást indíthat, illetve ki is toloncolhatja őket, emellett a hatóságok befagyaszthatják a Forradalmi Gárda vagyonát, illetve eljárást indíthatnak támogatóikkal szemben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvan a maximum, de láttunk sírós arcokat is [2024-06-19]

Négy távon (női 200 gyors, 400 vegyes, 50 hát, férfi 100 pillangó) megvan a maximális nyolc kvalifikáló, ugyanakkor a hölgyeknél az egy nemzet, két továbbjutó szabály miatt Pádár Nikolett és Mihályvári-Farkas Viktória is könnyeivel küszködve távozott a medencetérből, miután akadt náluk két jobb csapattárs. Női gyorsváltónk is döntős, első helyen. Ebben a sportágban az a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai: [2024-06-19]

Fel kell mérni az erőviszonyokat és reálisnak maradni - nyilatkozta a válogatott csapatkapitánya a németek elleni vereség után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Skócia [2024-06-19]

A magyarok csoportjának másik meccsével folytatódik az Eb esti programja, Skócia bebiztosíthatja a helyét a legjobb 16-ban, vagy Svájc menekülhet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Marco Rossi: Kettős mércét alkalmazott a bíró a magyarokkal szemben [2024-06-19]

A németek megérdemelték a győzelmet, de a bíró volt a meccs legrosszabbja - nyilatkozta a magyarok szövetségi kapitánya.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vizes Eb: Országos csúccsal aranyérmes a női 4x100 méteres gyorsváltó [2024-06-19]

A szerdai napon a magyar sportolók több érmet is szereztek Belgrádban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar tervező ruhájában tündökölt A Bridgerton család népszerű sztárja: mintha rá öntötték volna [2024-06-19]

A Bridgerton család gyönyörű színésznője egy magyar tervező összeállításában pózolt a kamerának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Berobbant a nyár, ismét útnak indult a 27 milliárd forintot érő luxusjacht, amelyen Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát fotózták le [2024-06-19]

Október óta nem nagyon használták a Rose D'Or nevű luxusjachtot, de most újra kihajózott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A kórházból üzent Mező Misi: már jobban van, de lemondták a koncertjeit [2024-06-19]

Egyszerre két betegség miatt kezelik Mező Misit, aki napokig kórházban maradhat, s bizonytalan, mikor állhat újra színpadra. A Magna Cum Laude frontemberének most arról kell lemondania, ami az egyik legfontosabb dolog az életében: az éneklésről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Cicát tart? Ezért fontosak a rituálék [2024-06-19]

A macskák alkalmazkodtak hozzánk, a nyávogás például nekünk szól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megyeri Csilla a rendőrségi ügye ellenére visszatér oda, ahol brutálisan megverték: [2024-06-19]

Megyeri Csilla minden bátorságát összeszedve ígérte meg, hogy a tavalyi verekedős botránya után idén is visszatér a Campusra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fesztiválra készül Veresegyház: még a Veres 1 Színház igazgatója is beszállt az építkezésbe [2024-06-19]

Napokon belül elindul Pest megye legnagyobb szabadtéri összművészeti fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár programja Veresegyházon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Véleményes gól után, nagy csatában maradtunk alul az Eb-házigazda németek ellen [2024-06-19]

Gündoganék gólöröme mindent elárult a második hazai találat után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Összeütközött két kamion és egy kisteherautó az M1-es autópályán [2024-06-19]

A torlódás 2-3 kilométeres.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ábrahám Minna esete az Azahriah-pólóval [2024-06-19]

Németh Nándor 100 m gyorson Eb-ezüstérmes!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lengyelország elnöke kitüntette Magyarország varsói nagykövetét [2024-06-19]

Andrzej Duda ragaszkodott a kitüntetés személyes átadásához.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Austin Butler elárulta, mivel múlatta az időt Budapesten [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ursula von der Leyen újabb botránya akár az újrázásába is kerülhet [2024-06-19]

Könnyen lehet, ezzel intézte el a német politikus, hogy júliusban frissíteni kell az önéletrajzát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint egy évtizede lassul a Föld magja [2024-06-19]

A kísérleti atomrobbantások hullámai is ezt támasztják alá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elindult a világ első önvezető légitaxi-szolgáltatása Szaúd-Arábiában (videó) [2024-06-19]

Két utast tud szállítani, egy töltéssel 35 kilométert is meg tud tenni, az elméleti maximális sebessége pedig 130 km/h. Már tesztelik az EHang önvezető légi taxiját.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kétezer éves bort találtak Spanyolországban [2024-06-19]

A Córdobai Egyetem kutatói szerint a folyadék ugyan vörös színű, de valójában fehérbor került elő a síremlékből.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-19]

Huszonöt éves a világszinten is nagyra tartott Besh o droM együttes: a negyedszázados évfordulót a Hova lesz a séta? című új lemezükkel ünnepelték meg, amely máris felkerült több rangos világzenei toplistára is. Interjú a Kádár-rendszerből a mában visszaköszönő jelenségekről, kötelező sorkatonaságról és arról, milyen egyetlen nőnek lenni a turnébuszban.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felrobbant egy jelzőlámpa a Lövölde téren, többen megsérültek [2024-06-19]

A rendőrség is vizsgálódik az ügyben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jogerősen életfogytiglanit kapott a férfi, aki nadrágszíjjal megfojtotta munkatársát [2024-06-19]

A gyilkos más bűncselekményt is elkövetett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Baleset történt az M1-esen Győr felé, a 76-os kilométernél [2024-06-19]

Két kamion és egy kisteherautó ütközött össze az M1-es autópályán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kreatívan szúrt oda egyet az olasz kormánynak a Fiat [2024-06-19]

Mitől lesz egy autó igazán ikonikus? - teszik fel a kérdést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sainz dönt, áttörés a Mercedesnél [2024-06-19]

Marko hajlékony szárnyat gyanít a Mercedesnél, Magnussen reménykedik, Antonellinek Senna a példaképe: egy helyen a nap hírei.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Németország [2024-06-19]

Nem kérdés, hogy mi a nap meccse: Stuttgartban fogadja a német válogatott a magyart az A csoport második fordulójában. Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük a meccs eseményeit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zsankó és Peák az időfutam bajnoka [2024-06-19]

Zsankó Petra pályafutása első felnőtt bajnoki címét nyerte az országúti kerékpárosok női időfutam-bajnokságán. Peák Barnabás pedig Valtert megelőzve harmadszor aranyérmes. A Debrecenhez közeli Bocskaikert határában edzésbaleset miatt a felnőtt női verseny előtt szakadt félbe az ob: az 50 év felettiek korosztályába tartozó versenyző bemelegítés közben, a forgalom elől lezárt úton egy, az út szélén álló...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolási körkép [2024-06-19]

Arsenal Érkezők: Nuno Tavares (Nottingham Forest
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Németh Nándor ezüstérmes 100 méter gyorson [2024-06-19]

Milák Kristóf hatodikként zárt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sokat javult a csapat, de ilyen szinten ez még kevés: Németország [2024-06-19]

Sokáig meglepően jól játszott a magyar válogatott Németország ellen, de a németek hozták azt, amit egy klasszis csapatnak hoznia kell egy közepesen erős ellen. A továbbjutás nem úszott el teljesen, de innen nagyon nehéz lesz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így reagáltak Németország elleni meccsre a magyar szurkolók Városháza parkban - fotók [2024-06-19]

Sajnos a magyar váltogatott most 2
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pásztor Erzsi rosszul lett előadás közben: [2024-06-19]

Nagyon nehezen bírja a tikkasztó hőséget Pásztor Erzsi, akihez majdnem mentőt kellett hívni az utolsó előadásán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Magyar tervező ruhájában tündökölt A Bridgerton család népszerű sztárja: mintha rá öntötték volna - fotók [2024-06-19]

A Bridgerton család gyönyörű színésznője magyar tervező összeállításában pózolt a kamerának.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

2054-re termeszeket, tücsköket, sáskákat és szöcskéket eszünk majd [2024-06-19]

Egy friss tanulmány szerint 2054-re a mindennapi étrendünk részei lesznek a rovarok és a laboratóriumokban kifejlesztett
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kigyulladt és felrobbant egy jelzőlámpa Budapesten, hárman megsérültek [2024-06-19]

Berobbant egy jelzőlámpa alsó része Budapesten, a Lövölde téren szerdán. Az esetben három ember megsérült.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szigligeti Ivett kikészült, nem hallgatott tovább Mikiről [2024-06-19]

Elmondta, mit akar.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megérkezett a GoodRAM PX500 harmadik generációja [2024-06-19]

Az specifikációk alapján az alsó kategóriába igyekvő M.2 2280-as meghajtó 2 TB-os kapacitással érkezik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

251 milliós kárt okozott bosszúból a kirúgott munkavállaló, a Google keresővel talált módszert hozzá [2024-06-19]

Két nap alatt 180 szerver állományait törölte az a férfi, aki kirúgása után akart bosszút állni volt munkáltatóján. Bár próbált észrevétlen maradni, végül lebukott, így most börtön vár rá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyorsan halad az AI elfogadása, de a szervezeti változás kulcsfontosságú a skálázáshoz [2024-06-19]

A mesterséges intelligencia technológiákra fogékony vállalatok már túljutottak a generatív...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

ENSZ oktatási díjat nyert a Corvinus egyetem pedagógiai innovációja [2024-06-19]

Csaknem 100 ország közül kapott nemzetközi elismerést kedden a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója és Science Shopja. Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bosch Tech Day 2024 [2024-06-19]

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója szoftverekkel és ahhoz kapcsolódó...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Durván drágulhat a magyarok egyik kedvenc itala: ilyen már 36 éve nem volt [2024-06-19]

Nagyon rosszak az előrejelzések!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

MKIF: több helyen is elkerülhetetlen az M7-es nyári felújítása [2024-06-19]

Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Adathalász SMS-ekre figyelmeztet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató [2024-06-19]

Bár a társaság neve nem szerepel az üzenetben, a hamis oldalon a NÚSZ Zrt. által működtetett HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszer arculati elemei, például a logója is feltűnnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megérkezett a szegedi BYD-gyár első építőanyag-szállítmánya a PSP terminálra [2024-06-19]

Acél csarnokelemeivel érkezett meg az első vasúti szállítmány.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Magyar Szakszervezeti Szövetség hőség protokoll kidolgozását szorgalmazza [2024-06-19]

Készüljön a munkáltatók számára kötelező hőségprotokoll, egységes, automatikusan aktiválódó mérőrendszer.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BRFK: negyvenkét körözött embert fogtak fel júniusban [2024-06-19]

A BRFK célkörözési osztálya rendszeresen szervez hasonló akciókat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerdán állt először bíróság elé az a miskolci fiatal, aki lövöldözni akart az iskolában [2024-06-19]

A fiú zokogva borult édesanyja karjaiba, és mindent bevallott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szilágyi Áron nyolcaddöntőbe sem jutott az Eb-n, honfitársai sem jeleskedtek [2024-06-19]

A férfi kardozók és a női tőrözők egyéni küzdelmében a nyolcadik Kondricz Kata lett a legjobb magyar.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bon Jovi kiszámíthatóan fülbemászó, hajlakkal lefújt dalaira óriási az érdeklődés [2024-06-19]

Ma már vállalja ősz tincseit.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Épül a BYD-gyár, elárasztják a vasúti kocsik Szegedet [2024-06-19]

Az építőanyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, onnan vasúton indulnak Szegedre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így viseli a nyári hőséget a 90 éves Bodrogi Gyula [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kína minél tovább tartja fenn oroszbarát politikáját, annál nehezebb lesz visszatáncolnia [2024-06-19]

Rávehetnék Oroszországot kompromisszumok megkötésére, de nem hajlandóak rá.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az MTÜ szerint a DK hazudik, feljelentéssel fenyegetik Gyurcsány Ferenc pártját [2024-06-19]

Az influenszerparti miatt esett egymásnak a DK és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Késelés történt Prágában, hat ember is megsebesült [2024-06-19]

Elfogták a támadót.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több embert megkéselt egy férfi Prágában, nem tudni, hogy mi volt az indítéka [2024-06-19]

A támadót sikerült elfognia a rendőrségnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

További sok száz ember halt meg hőgutában a mekkai zarándoklaton [2024-06-19]

Legkevesebb hatszáz egyiptomi és 68 indiai vesztette életét az 52 fokban hőgutában a mekkai zarándoklaton, de más országok állampolgárai közül is több százan haltak meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Központi Nyomozó Főügyészség: már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek [2024-06-19]

Kedden "összehangolt eljárási cselekményeket" hajtottak végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen - köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Miniszterelnökség tagadja, hogy Gulyás Gergely segítséget nyújtott volna a plázastoptörvény megkerüléséhez [2024-06-19]

A tárca sajtóirodája ezt azzal támasztja alá, hogy a cikkünkben szereplő debreceni beruházás végül nem valósult meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik Kásler Miklós volt miniszter panaszával [2024-06-19]

Az orvosprofesszor emberi méltóságát érezte sértve azáltal, hogy egy szakértő hazugnak nevezte, a bíróságok szerint pedig ezt neki el kell tűrnie, de az Ab érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az emiatt benyújtott panaszát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Komoly lezárások lesznek a Budapest Pride útvonalán pénteken és szombaton [2024-06-19]

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken és szombaton a Pride-felvonulás útvonalán Budapest V., VI. és XIV. kerületében.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Felrobbant egy jelzőlámpa a Lövölde téren, ketten megsérültek [2024-06-19]

A rendőrség is vizsgálódik az ügyben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   1    2    3   [4]   5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Június 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Május 31 30


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    sturovo sex    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex    sturovo sex partner    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Alkalmi sex    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    terhes szexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |


 

 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket