 | [2025-07-29]Megtörte a hallgatását az édesapja halálával kapcsolatban Hulk Hogan lánya. A 37 éves énekesnő és televíziós személyiség tisztázta azt is, milyen viszonyban volt a pankráció legendájával, mielőtt a sportoló 71 éves korában elhunyt. Brooke Hogan elmondása szerint az eltávolodásuk után is szoros kötelék volt köztük, ő pedig |
 | Cuki fotó: Trokán Nóra szerint az édesapjával akár ikrek is lehetnének [2025-07-29]Trokán Nóra és Trokán Péter Görögországban pihennek. A nyaralásról megosztottak néhány fotót is, amelyeken látszik, milyen jó hangulatban telnek a napjaik. A színészt ritkán láthatjuk ilyen laza szerelésben sétálgatni az utcán. |
 | Hadházy nélkül is tüntettek: megrongálódott egy rendőrautó, és megidézték Szabó Bálint szellemét [2025-07-29]Igaz, Hadházy Ákos bejelentette, hogy a szokásos keddi tüntetéseit szünetelteti, azt így is megszervezték Budapesten. A Ferenciek teréről induló fiatalok százfős tömege nemcsak a belváros forgalmát állította meg, de még Activityt is játszottak a Clark Ádám téren, valamint Szabó Bálint szellemét is megidézték, miközben egy rendőrautó is összetört. |
 | Lemond tisztségéről Berg Dániel, a II. kerületi alpolgármester [2025-07-29]Alkoholproblémái miatt csendre és nyugalomra van szüksége a momentumos politikusnak. |
 | Újra kellett éleszteni egy férfit Ládbesenyőn, miután ráesett a traktorja [2025-07-29]Egy domboldalról gurult le, majd hosszan küzdöttek az életéért, miután kihúzták a traktor alól. |
 | Aurafarmolás: így hódította meg a világot egy 11 éves indonéz fiú [2025-07-29]Egy mozdulat. Egy hajó. Egy legenda. |
 | Hajléktalanból milliárdos, és egy özvegy, aki mindenét szétosztotta [2025-07-29]Szenzációs rekordösszegek, váratlan esélyek és az első magyar lottónyertes története. |
 | Szenvedélybetegsége miatt lemond a II. kerület momentumos alpolgármestere [2025-07-29]Belátta, a közéleti szerepvállalás nem teszi lehetővé a felépülést. |
 | Készen áll az Egyesült Államok egy következő háborúra? [2025-07-29]Az amerikai hadiipar sok szempontból még mindig a hidegháborúban ragadt. |
 | Adam Sandler ismét hülyét csinál magából ezzel az új filmjével a Netflixen [2025-07-29]A Happy, a flúgos golfos 2 minden, csak nem jó folytatás. |
 | Januártól özönlenek a támogatások, a kormány csaknem 1000 milliárd forintot oszt szét [2025-07-29]Nyolc új gazdasági program startol 2026-ban. |
 | Reagált Túrkeve polgármestere a város fürdőjében történt klórmérgezésre [2025-07-29]A településvezető azt kéri, hogy ne legyen |
 | Szijjártó Péter elárulta, volt egy titokzatos találkozó közte és Majka között [2025-07-29]A külügyminiszter arra utalt, hogy ekkor kért segítséget az előadó. |
 | Összetört egy rendőrautó a tüntetésen, nem sokkal azután, hogy a demonstrálók [2025-07-29]Százfős tömeg vonult végig a belvároson a szokásos keddi tüntetésen. |
 | A Fidesz [2025-07-29]Követelik, hogy Brüsszel ezt hozza nyilvánosságra. |
 | Ultimátumot adott Izraelnek az Egyesült Királyság, készek a palesztin állam elismerésére [2025-07-29]Izrael elutasította a lépést, |
 | Néhány hóbortos látnok uralja a világot, az ő kezükben van a jövőnk [2025-07-29]Íme 15 techtesó, akik kitaszítottak voltak, de már ők osztják a lapokat. |
 | Lyukas gumikkal jelentkezett Hadházy Ákos [2025-07-29]Az ellenzéki politikus |
 | Sosem látott fotó került ki az Instagramra Diana hercegnéről, nem véletlenül [2025-07-29] |
 | Fokozódik a feszültség, Hollandia kitiltott az országból két izraeli minisztert [2025-07-29]Etnikai tisztogatással vádolják a politikusokat. |
 | Súlyos döntés: a szenvedélybetegsége miatt lemond a tisztségéről a II. kerületi alpolgármester [2025-07-29]A II. kerület alpolgármestere, Berg Dániel bejelentette a lemondását. Azután került erre sor, hogy májusban részegen balhézott, majd a környezete segítségével felismerte, hogy baj van, így pihenőre vonult. A politikus szenvedélybetegséggel küzd, és a gyógyulása érdekében most egy jó időre hátralépett a közéleti szerepvállalásától. |
 | Szívszorító felvétel került elő a 41 évesen elhunyt Tompos Kátyáról: ez volt az egyik utolsó szereplése [2025-07-29]Egy megrendítő felvétel látott napvilágot, amely felidézi Tompos Kátya utolsó nyilvános szerepléseinek egyikét. A tavaly májusban elhunyt színésznő már a halálos kórral küzdött, amikor a pandémia alatt elmondta Nyina monológját. A páratlan tehetség szívszorító előadása most újra bejárja az internetet. |
 | Rázuhant a traktorja egy ládbesenyői férfira [2025-07-29]Árokba borult egy traktor, majd rázuhant a vezetőjére egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei községben. Mivel a járművön nem volt úgynevezett bukókeret, semmi sem védte meg a biztonsági őrként dolgozó férfit, akit a helyszínen újra kellett éleszteni. A mentők hosszasan küzdöttek az életéért, majd életveszélyes állapotban vitték kórházba. A rendőrség vizsgálja, hogyan történhetett a baleset. |
 | Oroszországban 12 év börtönbüntetést kapott egy ellenzéki újságíró [2025-07-29]Olga Komleva, egy 46 éves újságírónő, aki korábban Alekszej Navalnij korrupcióellenes mozgalmában is aktívan részt vett, tizenkét év börtönbüntetést kapott Oroszországban. Az ítéletet a baskírföldi Ufa városában hozták meg, zárt ajtók mögött. A nő szélsőségesség és álhírek terjesztésének vádja miatt állt a bíróság elé. |
 | Citrom vagy lime? Íme, a kettő közti különbség [2025-07-29]A citrom és a lime két népszerű citrusféle. A kettő között nemcsak kinézetre van különbség. A citromnak több leve van, jobban eltartható, s főként az immunrendszer erősítésére alkalmas. A lime pedig a csontjaink egészségét védi jobban. Van, amelyik sütemény készítéséhez bármelyik jó, de van olyan édesség, amelyikhez csak az egyik. |
 | Az Oasis évekkel ezelőtt nyíltan alázta Tom Cruise-t, most mégis felbukkant a londoni koncertjükön [2025-07-29]Az Oasis zenekar tagjai évekkel ezelőtt nyíltan hordták le Tom Cruise-t, ő mégis elment a bandának a londoni Wembley Stadionban tartott koncertjére. |
 | Bámulatos szépség volt kicsinek Michael Douglas lánya. Most, 21 évesen ilyen a kinézete Carys-nek, aki imádja 80 éves édesapját (fotók) [2025-07-29]Annyira gyönyörű! |
 | Búcsúzik Károly király [2025-07-29]Könnyes búcsú volt. |
 | 6 biztos jele annak, hogy elhunyt szeretted a közeledben van és üzenni akar neked [2025-07-29]Sokan hisznek abban, hogy a halál nem végállomás, csupán egy átjáró |
 | Elismerés a Magyar Nagydíjnak [2025-07-29]Eső jöhet vasárnap, Domenicali elismeréssel szólt Magyarországról, Wolff Russell nyugalmáról beszélt, Antonellire túl nagy nyomás nehezedik |
 | Ebben a percben jött az októberi időjárás-előrejelzés. Tényleg ez lesz a Vénasszonyok nyarával? [2025-07-29]Kiadták az ősz további részéről az előrejelzést a szakemberek. |
 | Lázár János: az összes HÉV-vonalat felújítja a kormány [2025-07-29]A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára |
 | 10 egészségesnek hitt étel, amelyek meglepően egészségtelenek, jobb elkerülni őket [2025-07-29]Mindenki életében eljön legalább egyszer (de inkább többször) az a pont, amikor az életmódváltás mellett dönt. Ilyenkor az ember felkutatja a legnépszerűbb diétákat, életmegváltó étrendeket keres, mindennek megpróbálja megtalálni az egészségesebb alternatíváját. Ám vannak olyan |
 | Hatalmas tűz pusztított Tatárszentgyörgy külterületén, kétszáz körbála kapott lángra [2025-07-29]Kétszáz körbála kapott lángra hétfőn délután Tatárszentgyörgy külterületén. |
 | Lengyelországban 32 szabotőrt fogtak el, akik állítólag Oroszországgal működtek együtt [2025-07-29]Lengyelországban komoly nemzetbiztonsági botrány robbant ki: harminckét személyt őrizetbe vettek, és azzal gyanúsítják őket, hogy Oroszországgal együttműködve szabotázscselekményeket hajtottak végre. A lengyel kormányfő, Donald Tusk kedden jelentette be, hogy a gyanúsítottak között lengyel, orosz, ukrán, belorusz és egy kolumbiai állampolgár is található. |
 | Holtan találtak az otthonában egy ismert egri üzletembert [2025-07-29]Hétfő este holtan találták az otthonában Hervai Zsoltot, az ismert üzletembert és közösségi vezetőt. Az Agria Drink és az Agria Market Kft. tulajdonosa, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke nemcsak a helyi gazdasági élet meghatározó alakja volt, de a város sportéletének és jótékonysági kezdeményezéseinek is elkötelezett támogatója. |
 | [2025-07-29]Egy magyar férfi, Vigh Ádám is abban a New York-i irodaházban dolgozik, ahol hétfő este egy gépkarabéllyal felfegyverzett támadó négy embert megölt, majd magával is végzett. Vigh most részletesen felidézte, amit tapasztalt a történtek során. Elmondása szerint ő biztonságban érezte magát, mert előre elkészített tervük volt arra az esetre, ha fegyveres jelenne meg. |
 | Súlyos döntés [2025-07-29]A II. kerület alpolgármestere, Berg Dániel bejelentette lemondását. Azután került erre sor, hogy májusban részegen balhézott, majd környezete segítségével felismerte, hogy baj van és pihenőre vonult. A politikus szenvedélybetegséggel küzd, és a gyógyulás érdekében most egy jó időre hátralépett közéleti szerepvállalásától. |
 | Nem csitul a törökbálinti lámabotrány, valami nem stimmel a bérleti díjjal [2025-07-29]A birtokunkba jutott dokumentumok cáfolják a polgármester állításait. |
 | Átpolitizált fesztiválszezon? Tusnádfürdő és a nagy Ryanair-balhé [2025-07-29]A Mi folyik itt?! új részében szó lesz arról, hogyan itatta át a politika a legnagyobb hazai fesztiválokat. |
 | Rossz liftbe szállt be a manhattani lövöldöző, másokkal akart végezni [2025-07-29]Egy magyar is az épületben tartózkodott. |
 | 25 ezer forint egy jegy a magyar futballválogatott következő meccsére [2025-07-29]Részleteket közölt az MLSZ a szeptemberi világbajnoki selejtező jegyértékesítéséről. |
 | Hatalmasat kaszálhatunk, ha az államnál parkoltatjuk a pénzünket [2025-07-29]Új állampapír-sorozat indul. |
 | Lehidalt a Megasztár zsűrije, nem akárki lépett színpadra az új évad válogatóján: [2025-07-29] |
 | Hamza Kata vezeti szeptembertől a Yettel márkakommunikációját [2025-07-29]
2025. szeptember 1-jétől Hamza Kata veszi át a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság... |
 | Okosan a hőségben: 7 TCL eszköz, ami megváltoztatja a nyaradat [2025-07-29]
A nyári napok látszólag gondtalanok, de a valóságban sokszor kihívásokkal teliek |
 | Ezüstben fürödtek a magyar pólósok [2025-07-29]
A szingapúri világbajnokságon fantasztikus eredményt ért el a magyar vízilabda |
 | Vasseur: Szétszedtük volna az FIA-t, ha baj történik [2025-07-29]A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur szerint sokkal nagyobb lett volna a botrány, ha baleset történik a spái esőben, így szerinte jogos volt a rajt késleltetése |
 | Hamilton: Antonelli nagy nyomás alatt van [2025-07-29]A hétvégén a mercedeses |
 | Wolff: Russell nyugodtan alhat a nyári szünetben [2025-07-29]Parc Fermé: Wolff: Russell nyugodtan alhat a nyári szünetben |
 | Gáspár Bea fürdőruhás fotóval ünnepelte 51. születésnapját: nőies idomait hangsúlyozta [2025-07-29]Gáspár Bea egészen idáig még nem osztott meg magáról fürdőruhás képet. |
 | Az egykori álompár a mai napig szoros kapcsolatban van: 25 éve házasodott össze Brad Pitt és Jennifer Aniston [2025-07-29]Hollywood álompárja: Jennifer Aniston és Brad Pitt esküvője, ami világszenzáció volt. |
 | Így lesz csillogó a konyhádban a zsíros szekrény durva vegyszerek nélkül: a természetes tisztítószer, amit imádni fogsz [2025-07-29]Takarítanál, de a vegyszerek szaga zavar, és a bőröd sem bírja a kemikáliákat? Jó hírünk van: nem kell lemondanod a ragyogó tisztaságról! Egy házi keverék most meghódította az internetet, és ha egyszer kipróbálod, többé nem fogsz boltban kapható tisztítószerek után nyúlni. Zsíros szekrények, maszatos tűzhely, szagos hűtő? |
 | Egész Budapestre kiterjedő ünnep lesz a 40. Magyar Nagydíj: ilyen izgalmas programokkal találkozhatunk a héten [2025-07-29]Nem csak a Hungaroringen, hanem Budapest-szerte is izgalmas programok várják a Magyar Nagydíj hetén a Forma |
 | Moszkva reagált Donald Trump ultimátumára: ezt üzenték az amerikai elnöknek [2025-07-29]Donald Trump drasztikusan lerövidítette az Oroszországnak és Ukrajnának adott ultimátumát a háború befejezésére. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szűkszavúan reagált Trump kijelentéseire. |
 | Mi történt? Lemondta az egri koncertjét az Ismerős Arcok zenekar, nem várt helyzet állt elő [2025-07-29]Az Ismerős Arcok zenekar a közösségi oldalán számolt be arról, hogy kénytelenek elhalasztani az augusztus 2-re tervezett egri koncertjüket. Az együttes a Márai Látogatóközpontban lépett volna fel. |
 | Kigyulladt egy csarnoképület Csepelen [2025-07-29]Kigyulladt egy csarnoképület kedd délután Csepelen, a tűzoltók négy vízsugárral fojtották el a lángokat |
 | Nemzetközi kézjellel kért segítséget egy súlyosan bántalmazott veszprémi nő [2025-07-29]Egy veszprémi nő egy nemzetközi kézjellel kért segítséget egy balatoni benzinkúton, miután férje hónapokon át bántalmazta és rendszeresen megerőszakolta. A rendőrség kapcsolati erőszak és szexuális erőszak gyanújával nyomoz. A kézjelet a benzinkút kameráján látták, innen indult az eljárás. |
 | Újabb részletek derültek ki a túrkevei strandon történt mérgezésről [2025-07-29]Kedd délelőtt Túrkevén a helyi termálfürdő gépházából klórgáz kezdett szivárogni. A katasztrófavédelem gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült elkerülni a súlyosabb tragédiát, de a helyszínen tartózkodó százhúsz embert azonnal evakuálni kellett. A város polgármestere, Sallai Róbert Benedek igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a helyzetet sikerült időben kezelni. |
 | Alig egy hónappal az Orlando Bloommal való szakítása után Kanada volt miniszterelnökével randizgat Katy Perry? [2025-07-29]Katy Perry nem sokkal az Orlando Bloommal való szakítása után Justin Trudeau-val, Kanada volt miniszterelnökével vigasztalódhat. A világhírű amerikai énekesnőt a hét elején egy elegáns montreali étteremben látták falatozni a nála 13 évvel idősebb politikussal. Az 53 éves egykori miniszterelnök két évvel ezelőtt, 18 év házasság után vált el feleségétől. |
 | Gömöri András Máté élete versenyére készül, nem is akárhogyan: Polyák Lilla állítja össze az étrendjét [2025-07-29]Élete eddigi legkomolyabb sportos megmérettetésére készül Gömöri András Máté. A népszerű színész, aki a feleségével, Polyák Lillával jó ideje a tengerentúlon él, az előttünk álló hétvégén mutathatja meg magát egy |
 | Ezek voltak a most megújuló Hatoslottó titkai [2025-07-29]Bombaként robbant a hír, miszerint teljesen átalakul a Hatoslottó. Szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap és csütörtök esténként is lesz sorsolás. Tudja, mit jelent ez? Kétszer annyi izgalmat és nyerési lehetőséget! |
 | Meghibásodott a Fenyves Expressz, estig fennakadások várhatók a dél-balatoni vonalon [2025-07-29]A dél-balatoni vonalon estig hosszabb eljutási időre, illetve rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani, mert Balatonberény megállóhelyen meghibásodott a Kaposvárról Tapolcára indult Fenyves expressz (8806). A szerelvény elvontatásáig, nagyjából délután 17 óráig akadályozta a közlekedést Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között. A menetrend estére állhat helyre. |
 | Így fogta el a rendőrség a balatoni benzinkúton kézjellel segítséget kérő nő férjét [2025-07-29]Kapcsolati és szexuális erőszakkal gyanúsítják. |
 | Megint többnapos leállás jön az MBH Banknál [2025-07-29]Augusztus elején egy ideig nem lehet majd se pénzt felvenni, se átutalni. |
 | Férfiak 40: kockázatos húzás a bevezetése, százmilliárdokba kerülhet évente [2025-07-29]A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben. Nyugdíjreformra volna szükség, többek közt a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésével. |
 | Balázs Klári elárulta, miért nem vette fel a Korda nevet az esküvő után [2025-07-29] |
 | Elzárhatja az ukrán pénzcsapot az EU, egy jelentés szerint már Zelenszkij leváltására készül a Nyugat [2025-07-29]Az ukrán sajtó szerint több mint 60 milliárd dollárba kerülhet Ukrajnának az elnök lépése. |
 | Nagy változás jön a velencei szabadstrandon, négyéves jogi tortúrának vetnek véget [2025-07-29]A korzót 2021-ben zárta le a fenntartó cég az önkormányzat tiltása ellenére. |
 | Felemelkedőben egy oroszok nélküli védelmi rendszer [2025-07-29]Új katonai nagyhatalom van születőben. |
 | Különleges élményben lehet részük a Ferrari rajongóinak Budapesten [2025-07-29]A |
 | Videón, ahogy kis híján a tömegbe csapódik egy vadászgép a légi bemutatón [2025-07-29]Néhány méterrel a strand felett sikerült elkerülni a tömegszerencsétlenséget. |
 | Palácsik-Ráthonyi Tímea megharagudott Reviczky Gáborra, ezt nem tudja megbocsátani neki [2025-07-29] |
 | Nem csitul a törökbálinti láma-botrány, valami nem stimmel a bérleti díjjal [2025-07-29]A birtokunkba jutott dokumentumok cáfolják a polgármester állításait . |
 | Példátlan, ami a fesztiválokkal történik, hirtelen minden megváltozott [2025-07-29]Szakértővel elemeztük, hogy került a képbe a politika, és mi vár a talpon maradtakra. |
 | Ha a szomszéd locsol, nem marad víz a száz méter mély kút alján [2025-07-29]Már-már sivatag a Homokhátság, hiába költséges, nincs alternatívája az öntözésnek. |
 | Nem csak a gének döntik el, meddig élsz egészségesen: 5 tipp, amit egyszerű betartani [2025-07-29]Longevity |
 | Fantasztikus hír: újra összeállt a Queen három élő tagja [2025-07-29]Egykori zenésztársai a 34 éve elhunyt Freddie Mercury előtt tisztelegnek egy akcióval, melynek különlegessége, hogy hosszú évtizedek óta először vesz részt közösen egy nyilvános projektben a legendás zenekar mindhárom életben lévő tagja. Lentebb olvashatod a részleteket! |
 | Kós Hubert országos csúccsal negyedik 100 méter háton [2025-07-29]MH/MTI 2025. július 29. kedd. 14:24Frissítve: 2025. július 29. 15:02 Előzetesen az egyik legizgalmasabb fináléra készültek a szakértők, hiszen a középdöntőben a legjobb idővel, országos csúccsal (52.21) első Kóst és a nyolcadik helyen bejutott orosz Miron Lifincevet mindössze 36 század választotta el egymástól. Rajtuk kívül ott volt a mezőnyben a szám olimpiai bajnoka, a világcsúcstartó... |
 | Egyetemi Világjátékok 2025 [2025-07-29]Magyar csapatvezetői értékelés a Rajna |
 | Cél szerda este is a győzelem [2025-07-29]MH/MTI 2025. július 29. kedd. 16:03Frissítve: 2025. július 29. 18:03 A 45 éves ír szakember a mérkőzés előtt tartott keddi sajtótájékoztatón kijelentette, az ellenfél jó csapat, amely képes jó futballt játszani, a Ferencváros játékosai és a szakmai stáb tagjai azonban teljes mértékben tisztában vannak az örmények erősségeivel és gyengeségeivel is. |
 | Ő Max Verstappen gyönyörű barátnője: Kelly-vel egy közös gyermekük van [2025-07-29]Max Verstappen és Kelly közös kislánya, Lily májusban jött a világra. |
 | A végsőkig küzdött a gyógyíthatatlan betegséggel, 46 évesen elhunyt a magyar színésznő [2025-07-29]Nyugodjon békében! |
 | Egy trükk, ami 50 felett is éles elmével tarthat [2025-07-29]Megint a kezedben a távirányító, miközben kétségbeesve keresed? Kimentél a konyhába valamiért, de már azt sem tudod, miért? Ismerős? Ezek a kis |
 | Különleges módon ünnepelt Ambrus Attila: ezúttal a barackot választotta (fotó) [2025-07-29]Az egykori Viszkis családjával ünnepelt. |
 | A legendás színész visszatér a képernyőre: a rajongók alig várják [2025-07-29]Eddie Murphy visszatérhet egy kultikus szerepben. |
 | Új szakma: könyvstylist [2025-07-29]Új szakma keletkezett: azzal foglalkozik, hogy a topmodelleket, celebeket milyen könyvvel a kezükben fotózzák. |
 | Unod már a jól ismert cukkinis recepteket? Próbáld ki ezt a négy pofonegyszerű különlegességet! [2025-07-29]A cukkini |
 | Hiába rúgták ki a tanárokat, két tiltakozónak igazat adott a bíróság [2025-07-29]A másodfokú bíróság jogellenesnek mondta ki a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárának, Törökné Pethő Erzsébetnek és Kapin Lillának, az Eötvös József Gimnázium tanárának az elbocsátását |
 | Már 38 halálos áldozata van a hatalmas esőzéseknek Kínában [2025-07-29]Pekingben és Észak-Kínában a heves esőzések következtében hatalmas áradások öntötték el a régiót. A hatóságok szerint legalább 30 ember vesztette életét, és több mint 80 ezer embert kellett evakuálni. A helyzetet tovább súlyosbította egy földcsuszamlás Csengtu városában, amely eddig további nyolc ember életét követelte. |
 | Meghalt Árvai Sándor [2025-07-29]Árvai Sándor, akinek neve egybeforrt a Hortobágy végtelen pusztáival és a magyar pásztorhagyományokkal, 89 éves korában elhunyt. A hírt a Hortobágy Örökös Pásztorai Facebook-oldal tette közzé, ahol méltatták az életét és a munkásságát. A pásztor, aki 1936. április 21-én született Kurittyánban, közel fél évszázadon át szolgálta a magyar pusztát, és életével példát mutatott a hagyományok tiszteletéről és a természet szeretetéről. |
 | Reviczky Gábor elárulta, miért neheztel rá még mindig Andy Vajna özvegye [2025-07-29]Andy Vajna 2019-es halála nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi sztárvilágot is megrázta. A filmmogul budapesti temetésén rengetegen tették tiszteletüket, még Arnold Schwarzenegger is Magyarországra érkezett, hogy utolsó útjára kísérje egykori barátját és edzőtársát. Van azonban, aki hiába szeretett volna, nem tudott ott lenni, és hiányát a híres producer özvegye, Vajna Tímea (azóta Palácsik-Ráthonyi Tímea) azóta sem tudta megbocsátani. |
 | A zalai Columbo 75 éves lett [2025-07-29]Hajdani nyomozóként legendává vált, ma pedig hangoskönyvekkel, énekkel és közösségépítéssel tesz a jó ügyekért. Varjasi Gábor nyugállományú ezredest, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egykori vezetőjét kollégái köszöntötték a születésnapján. |
 | [2025-07-29]Segélykérés. Szolnok polgármestere már két levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, jelezve, a városban tarthatatlan állapotok uralkodnak. Mindennaposak az utcai atrocitások, egyre több a drogos. És ennek Györfi Mihály szerint a rendőrségi létszám- és tekintélyhiány az oka. |
 | "Csatakanca!", "Mézga Aladár!" [2025-07-29]Kemény felnőtteket akarunk nevelni, vagy az őszinte emberi érzések is fontosak?Belegondolunk abba, hogy mit eredményez, ha gyerekünknek azt tanítjuk, nevessen egy nagyot az internetes gyalázkodásokon? Eszünkbe jut-e, hogy cinkosává tesszük azoknak, akik ebben élik ki magukat, és alig gyógyuló sebeket ejtünk a személyiségén? Szabó Eszter véleménycikke. |
 | Szeretné sokáig maga mellett tudni kedvencét? Mutatjuk a legtovább élő kutyákat! [2025-07-29]Amikor egy kutya beköltözik az életünkbe, egyúttal a szívünkben is helyet foglal: nemcsak egy háziállatot kapunk, hanem legjobb barátot, egy szőrös árnyékot és egy hű társat. És természetesen mindannyian szeretnénk, ha ez a különleges kötelék minél tovább tartana. Bár minden kölyökkutya ajándék, egyes fajtákról köztudott, hogy egy kicsit tovább élnek, mint mások. Őket mutatjuk most. |
 | A világ egyszerre sír [2025-07-29]A világon kedden sem volt hiány megrázó vagy éppen elgondolkodtató pillanatokból. Gázában egy másfél éves, súlyosan alultáplált gyermekről került elő egy felkavaró fotó, Peking térségében pedig özönvíz pusztít, miközben Japánban tonnaszámra gyártják a jégtömböket, amelyekkel megpróbálnak küzdeni a rekkenő hőséggel. |
 | Gyászol a filmvilág: egy strandon összeesett és meghalt A sötét lovag és a Rambo 3 színésze [2025-07-29]60 éves korában meghalt a Rambo és a Batman sztárja, Alon Abutbul, aki több évtizedes pályafutása során az izraeli televízió meghatározó arcává vált. Az izraeli színész úszás után több turista szeme láttára esett össze egy strand közelében. A mentősök ugyan a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. |
 | Így magyarázza Kocsis Máté az Orbán Viktorról készült szuperhős-képet [2025-07-29]A Fidesz sajtóirodában kihelyezett, a miniszterelnököt piros-fehér-zöld színű, “Megaman” felirattal ábrázoló képet firtató kérdésekre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a független médiát ekéző választ adott. |
 | Óvodásokkal ordibáló nevelő, beteg diákot alázó tanár: főleg szülők tettek panaszt az oktatási jogok biztosánál [2025-07-29]Csaknem 1300 panaszt kapott az oktatási biztos, sok szülő fordult hozzá iskolai bántalmazások miatt. |