 | Negyedszer is vezetést kellett szereznie a Fradinak, mire megnyugodhatott [2025-07-30]A ferencvárosi szurkolók már a kezdő sípszó előtt megteremtették a kiváló hangulatot a csaknem teltházas Groupama Arénában, és már az első percben gólnak tapsolhattak. Az örmények szellős középpályáját nagyon simán játszotta át a Tóth Alex, Joseph kettős, utóbbi passzából pedig Pesic volt eredményes. A bekapott gól nem szegte a vendégek kedvét, akik stabilizálták a játékukat... |
 | Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a BL-ben [2025-07-30]Három gólra tudott válaszolni az örmény ellenfél, a negyedikre már nem. |
 | Vigyázz! Most ezzel az üzenettel próbálnak meg átverni az adathalászok [2025-07-30]Vigyázz! Adathalászok Revolut-üzenetekkel próbálnak átverni. |
 | Álmában végzett a kisfiával - vádat emeltek a férfi ellen Somogyban [2025-07-30]Így vett elégtételt volt élettársán. |
 | Így ünnepelte a házassági évfordulóját Dobos Evelin [2025-07-30]Dobos Evelin és a férje, Kovács Dániel Richárd egy különleges élménnyel ünnepelték meg az első házassági évfordulójukat: koktélszeánsszal koronázták meg az alkalmat. |
 | Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái [2025-07-30]Két évvel ezelőtt a Los Angeles-i otthonából lopták el Keanu Reeves luxusóráit, amelyek végül Chilében egy rendőrségi razzia során kerültek elő hónapokkal ezelőtt. A libanoni születésű kanadai színésztől hat értékes ékszert vittek el, amelyek között egy gravírozott, a John Wick-filmekre emlékeztető Rolex is volt. A világsztár most végre visszakaphatja őket. |
 | 7 gólos meccsen győzte le örmény ellenfelét a Fradi [2025-07-30]A Ferencváros labdarúgócsapata az örmény Noah együttesét látta vendégül a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az idegenbeli mérkőzés után a zöld-fehérek otthon is győzni tudtak, így bejutottak a selejtezősorozat 3. fordulójába. |
 | Michael Jackson koszos zoknijáért őrült összeget csengetett ki egy rajongó [2025-07-30]Egy csillogó, ám használt fellépőzokni, amelyet Michael Jackson viselt 1997-ben a HIStory World Tour során Franciaországban, elképesztő összegért talált új gazdára egy francia aukciós háznál. A strasszkövekkel díszített fehér sportzokni az elvetemült imádat tárgya, amelyet egy technikus talált meg a nimes-i koncert után. |
 | Szúnyogtengerré vált a Balaton és környéke [2025-07-30]Siófok és a Balaton keleti medencéje most különös |
 | Zalatnay Sarolta: Hellyel-közzel felkészültem arra, hogy a tényleges vég nem a színpadon fog érni [2025-07-30] |
 | Megütött egy utaskísérőt, majd aktiválta a vészcsúszdát egy agresszív utas Ausztriában [2025-07-30]A pszichés gondokkal küzdő férfit őrizetbe vette a rendőrség. |
 | A The New York Times beismerte, hogy manipulatív célokkal tettek közzé fotókat egy alultáplált palesztin gyermekről [2025-07-30]Az egész világot bejárta a csontsovány kisfiút ábrázoló fotósorozat. |
 | Elképesztő őrület és góleső: a Ferencváros már biztosan nemzetközi főtáblás lesz az ősszel [2025-07-30]A magyar bajnok négyszer is megszerezte a vezetést, mire sikerült bebiztosítania a BL-továbbjutást. |
 | Magyar Péter Zalaegerszegen bejelentette, hogy vissza fogják vonni az önazonossági törvényt [2025-07-30]Ha sikerül a kormányváltás, nem ez lesz az egyedüli törvény, amit visszavonnának, jelentette ki a Tisza Párt elnöke. |
 | Így működik a fiatalszabály [2025-07-30]MH/ MTI 2025. július 30. szerda. 20:58 A sportért felelős államtitkár erről azon a szerdai sajtótájékoztatón beszélt, amelyen az államilag elismert labdarúgó-akadémiával rendelkező klubokra vonatkozó követelményekről számolt be. Hangsúlyozta: a hét NB I-es és két NB II-es kiemelt akadémia csak a támogatás egy részét veszíti el abban az esetben, ha nem teljesíti a fiatalokra vonatkozó... |
 | Ebben a percben érkezett a szívfacsaró hír a 88 éves Pásztor Erzsiről: "Sajnos rá is vagyok szorulva a segítségére..." [2025-07-30]A napokban lassan búcsút inthetünk a hűvösebb napoknak: a keleti országrészből távozó hidegfront mögött máris érezhető a felmelegedés. A hőmérséklet közel 10 fokkal emelkedett az előző napokhoz képest, ám a hirtelen változások nemcsak a szervezetünket viselik meg, hanem sokaknál komolyabb közérzeti panaszokat is okoznak |
 | Ebben a percben érkezett a szívfacsaró hír a 88 éves Pásztor Erzsiről: "Sajnos rá is vagyok szorulva a segítségére..." [2025-07-30]A napokban lassan búcsút inthetünk a hűvösebb napoknak: a keleti országrészből távozó hidegfront mögött máris érezhető a felmelegedés. A hőmérséklet közel 10 fokkal emelkedett az előző napokhoz képest, ám a hirtelen változások nemcsak a szervezetünket viselik meg, hanem sokaknál komolyabb közérzeti panaszokat is okoznak |
 | Aggódva figyelmeztették a rajongók Rúzsa Magdit! Hatalmas veszélynek tette ki magát az énekesnő [2025-07-30]Rúzsa Magdi, az egyik legnépszerűbb magyar énekesnő jelenleg Erdélyben pihen családjával, és ahogy azt már korábban megszokhattuk, rendszeresen megosztja követőivel az ottani élményeit. |
 | Aggódva figyelmeztették a rajongók Rúzsa Magdit! Hatalmas veszélynek tette ki magát az énekesnő [2025-07-30]Rúzsa Magdi, az egyik legnépszerűbb magyar énekesnő jelenleg Erdélyben pihen családjával, és ahogy azt már korábban megszokhattuk, rendszeresen megosztja követőivel az ottani élményeit. |
 | [2025-07-30]Testvérek, örökké! |
 | [2025-07-30]Testvérek, örökké! |
 | Teljes a káosz a légtérben, a budapesti repülőjáratokat is érinti [2025-07-30]Teljes káosz alakult ki a londoni reptereken, miután egy súlyos technikai hiba miatt lezárták a brit főváros légterét. Több ezer utas, köztük Lewis Hamilton csapattagjai is a repülőgépeken rekedtek, miközben órákon át vártak a felszállásra. A helyzet annyira kritikus volt, hogy a légitársaságok kénytelenek voltak járatokat törölni, átirányítani és sürgősségi intézkedéseket bevezetni. |
 | Teljes a káosz a légtérben, a budapesti repülőjáratokat is érinti [2025-07-30]Teljes káosz alakult ki a londoni reptereken, miután egy súlyos technikai hiba miatt lezárták a brit főváros légterét. Több ezer utas, köztük Lewis Hamilton csapattagjai is a repülőgépeken rekedtek, miközben órákon át vártak a felszállásra. A helyzet annyira kritikus volt, hogy a légitársaságok kénytelenek voltak járatokat törölni, átirányítani és sürgősségi intézkedéseket bevezetni. |
 | Parajdon az új elterelő csőrendszer az első nagyobb esőnél feladta [2025-07-30]A többhetes késéssel beüzemelt csőrendszer, ami a Korond-patak elterelésére szolgálna Parajdon, az első nagyobb esőzésnél megadta magát. A friss védvonal nem bírta az esőzések okozta vízhozamot, így a patak vize szabadon folyik a vezeték mellett. |
 | Újabb előzetesen láthatjuk a Hell is Us-t [2025-07-30]A Naconnak újabb játékmenet részletet osztott meg velünk a készülő alkotásból. |
 | Az orosz megarengés beindította a tűzhányókat [2025-07-30]A Kljucsevszkaja Szopka hatalmas erővel tört ki. |
 | India és a NASA közös műholdja forradalmasíthatja a Föld megfigyelését [2025-07-30]A földrengéseket és az erdőtüzeket is előre meg tudja állapítani. |
 | Újabb luxuskiadásokkal vádolják Ruszin-Szendi Romuluszt, minisztériumi szabályokat szeghetett meg [2025-07-30]A külföldi utazásaival kapcsolatban merültek fel problémák. |
 | Figyelmeztetnek a szakemberek, heteken keresztül rekordközeli rengésekre kell számítani [2025-07-30]Nem lélegezhetnek fel az érintett területek. |
 | Trump aligha örül: most sem csökkentett kamatot a Fed [2025-07-30]A döntés nem okozott meglepetést, az annál inkább, hogy ketten is ellene szavaztak. |
 | KTK: ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány a nyugdíjasoknak [2025-07-30]Az árréscsökkentés mellett a nyugdíjasok külön, célzott támogatást is kapnak az élelmiszervásárláshoz. |
 | Majka lenyomta Azhariah-t: a rapper lett ismét a legbefolyásosabb celeb a Forbesnál [2025-07-30]Harmadik alkalommal lett Majka az első a Forbes celeblistáján: visszaelőzte Azahriah-t és Sebestyén Balázst az egyre közéletiesebb szórakoztatóiparban. Jákob Zoli tíz helyet ugorva a negyedik lett, a ValMart tagjait pedig idén először külön is mérte az üzleti magazin. |
 | Tiborcz István: [2025-07-30]A választás eredménye nem befolyásolja a BDPST üzleteit, egyébként is igyekszik minél távolabb maradni az államtól |
 | Újabb céget vásárol meg a 4iG, megkerülhetetlenné válna a légi járművek karbantartásában [2025-07-30]Többségi tulajdonrész vásárlásáról írt alá előzetes megállapodást a 4iG és a HeliControl. Ha az üzlet megvalósul, a cég a polgári és a védelmi területeken is képes lesz a légi járművek teljes életciklusát lefedő javításokra. |
 | A NER kedvenc cégei is megérzik, hogy elfogy az állam pénze és az EU-források [2025-07-30]Az eddiginél sokkal kevesebb pénzre lehet hajtani a közbeszerzéseken. A kisebb pályázatokon egész jó eséllyel indulnak kis cégek, a legnagyobb megrendeléseket viszont továbbra is a jól ismert nagy nevek viszik. |
 | Arra kérik építési vállalkozók a kormányt, hogy zárja ki a lakásprogramokból a kóklereket [2025-07-30]Az építkezések szabályai nem védik eléggé a magyarokat és a szabálykövető cégeket, és egyébként sem ellenőrzik, hogy mennyire tartják be a rendelkezéseket |
 | Még épül, de már környezetvédelmi bírságot kapott a szegedi BYD-gyár [2025-07-30]Hogy pontosan miért hozta meg ezt a döntést az illetékes hatóság, azt az Átlátszó még nem tudta kideríteni. |
 | Szörnyű tragédia rázta meg világot! Kutatócsapatok is keresték a 31 éves olimpiai bajnokot, de csak az élettelen testét találták meg [2025-07-30]Szomorú hírt erősítettek meg a német és nemzetközi sportvilág képviselői: életét vesztette Laura Dahlmeier, olimpiai bajnok sílövő, aki Pakisztánban tűnt el hegymászás közben. A sportoló szenvedélyesen szerette a természetet és a hegyeket, ám most ez a szenvedély végzetesnek bizonyult. A halálhíre megrázta a sportkedvelő közönséget és az egész világot, amely egy kivételes sportembert veszített el. |
 | Most jött: lemondta koncertjét a közkedvelt magyar zenekar [2025-07-30]Vajon mi történt? |
 | Most jött: lemondta koncertjét a közkedvelt magyar zenekar [2025-07-30]Vajon mi történt? |
 | Soha többé alsónemű? Miért javasolják a szakértők? [2025-07-30]Mi történik, ha nem viselsz alsóneműt? |
 | Soha többé alsónemű? Miért javasolják a szakértők? [2025-07-30]Mi történik, ha nem viselsz alsóneműt? |
 | Orbán Viktor: Nem marad el a "nagytakarítási törvény" [2025-07-30]A magyar miniszterelnök Tusványoson adott interjút Michal Karnowski lengyel újságírónak, ahol kemény szavakkal illette Brüsszelt és bejelentette: a "nagytakarítási törvényt" - azaz átláthatósági törvényt - mindenképpen elfogadják. Orbán szerint az NGO-k külföldi finanszírozása a demokrácia elleni támadás. |
 | "Testvérek, örökké!" - L. L. Junior szívszorító bejegyzésben emlékezik elhunyt kisfiáról - fotó [2025-07-30]Testvérek, örökké! - olvasható L.L. Junior friss bejegyzésében közösségi oldalán. Belesajdul a szívünk, hacsak visszagondoltunk a rapper és családja tragédiájára, amikor elvesztették Dávidkát. L.L. Junior kisfia 2019-ben vesztette életét egy szörnyű gázolásos balesetben, a család máig rendszeresen látogatja a kisfiú sírját, ez most sem volt másképp. A rapper gyermekeivel látogatott a temetőbe, hogy virágokat vigyenek elhunyt testvérük nyughelyéhez. |
 | Egy rollerező lány miatt kaptak frászt az Üllőin az autósok: félelmetes, mit művelt, senkivel és semmivel sem törődve [2025-07-30]Egy rolleres lányt gázoltak el majdnem az Üllői úton. A rolleres, mintha semmi sem számítana, úgy próbált meg az egyik oldalról a másikra átkelni, feltehetőleg nem, vagy nem túl alaposan körbenézve. Az autósok, akik elé gurult, éppen csak meg tudtak állni, egyikőjük még a biciklisávot leválasztó oszlopsort is letarolta. |
 | Három testvér és a bandájuk verte szét a szolnoki diszkót a Missh-koncerten [2025-07-30]Három testvér verekedett össze a biztonsági őrökkel Missh pénteki koncertjén Szolnokon, komoly sérüléseket okozva és anyagi kárt okozva. Az ügyészség szerint a bűncselekmény súlyos, ezért kezdeményezték a testvérek letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, ám mivel a bíróság elutasította ezt, az ügyészség fellebbezett. Egyelőre tovább folynak a vizsgálatok, miközben a városban sokan megdöbbentek a brutális eseményeken és a bírósági döntésen is. |
 | Béremelésről döntött a kormány: szeptembertől 100 ezer ember több pénzt kap [2025-07-30]A kormány szerdai döntése egy régóta fennálló feszültséget enyhít majd, ugyanis a kormánytisztviselők szeptembertől 15%-os béremelést kapnak |
 | Bármelyik percben megszülethet Szoboszlai Dominik kislánya: mindenórás a Liverpool sztárjának felesége [2025-07-30]Minden jel arra utal, hogy mostantól bármikor apává válhat Szoboszlai Dominik. A Liverpool labdarúgójának felesége, Buzsik Borka az első közös gyermeküket hordja a szíve alatt, és ha a naptárra nézünk, egyértelművé válik, hogy bizony bármelyik pillanatban világra jöhet a trónörökös. A mindenórás kismama és családja már Londonban vannak, s bizonyára mindenki izgatottan várja a csöppséget. |
 | Orbán Viktor: Nem marad el a [2025-07-30]A magyar miniszterelnök Tusványoson adott interjút Michal Karnowski lengyel újságírónak, amelyben kemény szavakkal illette Brüsszelt, illetve bejelentette: a |
 | Egy véletlen fotó tette őket világhírűvé - 54 évet élt le együtt az ikonikus woodstocki szerelmespár [2025-07-30]A fiatal Nick és Bobbi Ercoline szerelme a sírig tartott. |
 | Szintet lépünk az atomenergiában: amerikai nukleáris technológia érkezik Magyarországra [2025-07-30]Mérföldkő az energiafüggetlenség eléréséhez. |
 | [2025-07-30]A férfi gyógyászati célból fogyasztott marihuánát. |
 | Visszahozták az életbe a repülést forradalmasító halálgépet [2025-07-30]Csodát tettek a restaurátorok a rozsdás fémcsővel. |
 | Dagad a botrány Párizsban, korrupcióval vádolják a kulturális minisztert [2025-07-30]Rachida Datinak bíróság elé kell állnia, tagadja a vádakat. |
 | Drámai módon veszíti el befolyását Vlagyimir Putyin Oroszországa [2025-07-30]Már a volt szovjet tagállamok sem tartoznak a befolyási övezetéhez. |
 | Jelentős fizetésemelést kapnak a kormánytisztviselők szeptembertől [2025-07-30]A mostani bérfejlesztést januárban egy újabb követi. |
 | Bárkit ki lehet zárni az öröklésből, de a kitagadáshoz már nyomós okra van szükség [2025-07-30]Sokan összetévesztik, vagy összemossák az örökségből kizárást az örökségből való kitagadás fogalmával. Pedig ég és föld. |
 | Ezért nem vállal fehérneműs fotózást a Next Top Model Hungary győztese, Mészáros Lili [2025-07-30] |
 | A büdöskúti fiatal 35 milliárdos szerződést kötött az Egyesült Államokban [2025-07-30]Bejött neki az országváltás. |
 | Stefano Domenicali: Magyarország példát mutat a világnak [2025-07-30]A főváros szépségét is méltatta a Formula |
 | Cáfolja a Magyar Nemzet állításait Hann Endre [2025-07-30]A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs. |
 | Szénszál és réz találkozik az Inno3D egyslotos RTX VGA-in [2025-07-30]A 32, illetve 16 GB memóriával megspékelt, végfelhasználói piacra szánt konstrukciók blokkját az Alphacool szállítja. |
 | Érintésmentes jövő a csuklódon: A Gránit Bank csatlakozott a Xiaomi Pay-hez [2025-07-30]
A Xiaomi örömmel jelenti be, hogy mostantól a Gránit Bank ügyfelei is használhatják a Xiaomi Pay... |
 | Verstappen marad, a Magyar Nagydíj jön: a nap F1-es hírei [2025-07-30]A napi összefoglalónk a Magyar Nagydíj előtti szerda híreiről, érdekességeiről, eseményeiről. |
 | Meglestük, hogyan áll a Hungaroring felkészítése a 40. Magyar Nagydíjra [2025-07-30]A Hungaroringen már javában zajlanak a munkálatok a hétvégi 40. Forma |
 | Zalatnay Sarolta stadionkoncerttel búcsúzna: [2025-07-30]Zalatnay Sarolta a legendás beatkorszak egyik alakítója volt, akinek a neve mára fogalommá vált a magyar könnyűzenében. Az énekesnő gondolatban már búcsúzik a színpadtól, és most azt is elárulta, hogyan készül karrierje megkoronázására. A 77 éves előadó egy utolsó, nagy dobással köszönne el a közönségtől. |
 | Bombával fenyegetőzött egy férfi egy repülőgép fedélzetén, pillanatok alatt leterítette egy utas [2025-07-30]Ezért nem érdemes egy kelet-európaival szórakozni. Egy, a skóciai Glasgow-ból induló, a londoni Luton repülőtérre tartó easyJet-járaton egy indiai férfi terrortámadással kezdett fenyegetőzni, ám egy szerb férfi szó nélkül, egyetlen mozdulattal hatástalanította. A rendőrség ezután letartóztatta a 41 éves gyanúsítottat. |
 | [2025-07-30]Másnak a Balaton körbetekerése is hatalmas élmény és erőfeszítés,Szőnyi Ferenc triatlon-világbajnok 12500 km-t tett meg kerékpáron 45,5 fél nap alatt. Minket pedig a lakásában fogadott, ahol nemcsak az élményeiről mesélt, hanem megmutatta a még mosatlan ruháit a versenyről és a díjait is. |
 | Jane Austen-rajongók, figyelem! Itt az első képkocka a Büszkeség és balítélet vadiúj netflixes feldolgozásából [2025-07-30]A Netflix végre megmutatta az első képkockát a várva várt |
 | Meglestük hogyan áll a Hungaroring felkészítése a 40. Magyar Nagydíjra [2025-07-30]A Hungaroringen már javában zajlanak a munkálatok a hétvégi 40. Forma |
 | Labubu-razzia Sanghajban: 5000 hamis játékfigurát foglaltak le a hatóságok [2025-07-30]Napjaink legkeresettebb játékfiguráira specializálódott bűnbandát buktatott le a kínai rendőrség Sanghajban, több mint 5000 hamis Labubu játékot foglalva le tőlük. Ezek a népszerű, szőrös, fogas figurák a sztárok kedvencei: Rihanna és Dua Lipa táskáján is feltűnnek, ezért hatalmas üzlet a hamisításuk. A rendőrség egy online boltot és egy raktárat is lekapcsolt, ahol a hamisított figurákat tárolták. |
 | Egy rollerező gyerek miatt kaptak frászt az Üllőin az autósok: félelmetes, mit művelt a lány, senkivel és semmivel sem törődve [2025-07-30]Egy rolleres lányt gázoltak el majdnem az Üllői úton. A gyerek, mintha semmi sem számítana, úgy próbált meg az egyik oldalról a másikra átkelni, feltehetőleg nem, vagy nem túl alaposan körbenézve. Az autósok, akik elé gurult, éppen csak meg tudtak állni, egyikőjük még a biciklisávot leválasztó oszlopsort is letarolta. |
 | Újabb luxizással vádolja Ruszin-Szendit a honvédelmi tárca, ebből is vizsgálat lehet [2025-07-30]Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna |
 | Szeptembertől megemelik a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bérét [2025-07-30]A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés. |
 | Horgas Eszter lányával tündökölt az Anna-bálon: Lili szépségétől elolvadsz (fotó) [2025-07-30]A művésznő és lánya tökéletesen összeöltöztek. |
 | Vigyázz a májadra: ezeket az ételeket soha ne edd alkohollal együtt [2025-07-30]Sokan úgy gondolják, hogy az alkohol mellé bármit lehet enni |
 | Tom Cruise sokkolta a rajongókat: ezért változtatta meg a nevét [2025-07-30]Tom Cruise eredeti neve sokkolta a rajongókat |
 | Ez a Holdtranzit igazán különleges: 4 csillagjegynek üzen az univerzum július 30-án [2025-07-30]Szerdán az univerzum üzenetet küld négy csillajegynek: ez az üzenet a béke és az egyensúly üzenete, és könnyen érthetőnek tűnik. |
 | Újabb világsztár érkezett Budapestre: nem hiszed el, kivel kapták lencsevégre [2025-07-30]A világhírű színésznő a magyar fővárosban forgat. |
 | Mi vonzza igazán a szúnyogokat és a kullancsokat? Nem az [2025-07-30]A kullancsok és szúnyogok növekvő száma felveti a kérdést, hogy a táplálkozás milyen hatással van a csípésekre. Uwe Knop táplálkozási szakértő meglepő válaszokat ad. |
 | Eltalálta őket Ámor nyila? Titokban összejöhetett a magyarok két kedvenc színésze [2025-07-30]Ez nagyot szólna. |
 | A grafikus, aki szembeszállt Erdős Péterrel, és győzött [2025-07-30]Szurcsik József, Munkácsy-díjas képzőművész az ötvenéves East első három lemezéről mesélt. |
 | Megállt az idő és a város: utoljára még szólt egy nagyot a heavy metal keresztapja [2025-07-30]Megható búcsút vett szülővárosa a sötétség hercegétől. |
 | Listázással és feljelentéssel fenyeget a magyar közéletbe berobbanó Facebook-oldal [2025-07-30]Óriási trollkodásnak vagyunk a szemtanúi? |
 | Guinness-rekordra hajt a 87 éves magyar férfi, aki még Kodály Zoltánnal is edzett [2025-07-30]Roger Federerrel is van egy közös sztorija a veterán sportembernek. |
 | Tényleg összejött Pamela Anderson és Liam Neeson: [2025-07-30] |
 | Levették a transz portrét, nehogy Trump kiakadjon [2025-07-30]Amy Sherlad festőművész nem kért a cenzúrából, inkább lemondta az egész kiállítást. |
 | A fényalagút végén [2025-07-30]Morgan Freeman, Sharon Stone, Nádas Péter: van bennük valami közös. |
 | Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme [2025-07-30]MH/ MTI 2025. július 30. szerda. 18:31 Matteo Santoro és Chiara Pellacani kettőse ezzel hazája első aranyát szerezte a mostani vb-n. A második helyen az ausztrálok, míg a harmadikon meglepetésre a kínaiak végeztek. Ez volt mindössze a második szám műugrásban, amelyet nem a kínaiak nyertek. Eredmények: műugrás, vegyes páros, szinkronműugrás, világbajnok: —————————————————- Matteo Santoro, Chiara... |
 | Szeptembertől heti kétszer lesz sorsolás a hatos lottón [2025-07-30]Megújul a hatos lottó: szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, csütörtökön és vasárnap is lesz sorsolás. |
 | Megvan a Renault új vezérigazgatója [2025-07-30]Kiderült, hogy ki lép a távozó Luca de Meo helyére: komoly tapasztalattal bíró szakembert neveztek ki a Renault Csoport élére. |
 | 2025 első félévének mobilpiaci tendenciái az NMHH friss elemzése szerint [2025-07-30]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egyik kiemelt feladata a mobilpiac folyamatos figyelemmel... |
 | A 62 éves Jakupcsek Gabriella csíkos fürdőruhában: mesés kertjében napozott [2025-07-30]Jakupcsek Gabriella ritkán posztol ilyesmi fotót, fürdőruhában ennyire csinos a 62 éves tévés. |
 | Szijjártó Péter bejelentette, hogy amerikai atom érkezik Magyarországra [2025-07-30]Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten jelentette be, hogy Magyarország történelmi lépést tesz az energiafüggetlenség és a fenntarthatóság irányába. Az amerikai kis moduláris nukleáris technológia bevezetéséhez szükséges előkészítő munkák hivatalosan is megkezdődnek. A projekt célja, hogy az ország energiaigényének minél nagyobb részét saját forrásból fedezze, miközben a lakosság számára továbbra is biztosítja Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit. |
 | A bronzérmes női kardozóink ünneplése vitte el a pálmát, de akadtak még bőven emlékezetes pillanatok [2025-07-30]Magyar siker a páston, cunami és űrfotók |
 | Borbély Alexandra néhány évvel ezelőtt már közel járt A renitens főszerepéhez [2025-07-30]Gáspár Kata távozása után Borbély Alexandra veszi át a főszerepet A renitens című, nagy sikerű televíziós sorozat harmadik évadában. A színésznő most elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt már közel állt ahhoz, hogy Renátát alakítsa, a forgatás pedig nemcsak szakmai kihívás számára, hanem családi logisztikai bravúrnak számít. |
 | Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapatunk a vívó vb-n [2025-07-30]Ezüstérmet nyert a Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor összeállítású magyar férfi párbajtőrcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. |
 | Idén is lesz CSAK! fesztivál Eszenyi Enikő szülővárosában [2025-07-30]Augusztus 1-10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az Eszenyi Enikő által életre keltett, ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában idén a filmművészet áll. |
 | Forbes-lista [2025-07-30]Az elmúlt hónapok látott politikai adok-kapok sem tudta megállítani Majkát, aki a Forbes listáján az élen végzett: ő lett a legértékesebb hazai híresség 2025-ben. A tavaly még listavezető Azahriah a féléves visszavonulása után második, míg Sebestyén Balázs lett idén a harmadik legértékesebb médiaszereplő. |
 | Nagy buli várható: ő lesz a Paloznaki Jazzpiknik első sztárfellépője [2025-07-30]Ismét zenei oázis lesz a Veszprém vármegyei község, amely már évek óta otthona az egyre népszerűbb és kontinensszerte ismertebb zenei fesztiválnak. A paloznaki Jazzpiknik szervezői idén is több színpadon, számos fellépővel kedveskedik a dzsessz és a világzene kedvelőinek július 31. és augusztus 2. között. |