| Alföldi Róbert: [2023-12-15]A Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező szerint annak, aki saját jogán válik nagy művésszé, nincsen arra szüksége, hogy |
| Ha édesítőszerrel készíti az ünnepi sütiket, ezt feltétlenül tudnia kell! [2023-12-15]Az ünnepi időszak nem az önmegtartóztatás ideje, ha nem figyelünk, átlagosan akár három kilót is felszedhetünk ilyenkor, amit aztán januárban nem könnyű ledolgozni. Általában többet eszünk a szokásosnál, gyakrabban koccintunk egymással és nem állunk ellen a nassolásnak sem. Észrevétlenül bekapunk egy-két szaloncukrot a fáról, lecsúszik a bejglivég, elropogtatunk egy tálka aszalt gyümölcsöt vagy olajos magvat, ezek pedig mind-mind sok kalóriát tartalmaznak. |
| Bámulatos orvosi szenzáció: megmentették az életét, és esélyt is adtak az anyaságra Dalma orvosai [2023-12-15]Nem csak az életét mentették meg, hanem a reményt is visszaadták Dalmának a Semmelweis Egyetem orvosai, hogy egyszer édesanya lehessen. A 24 éves fiatal nőnél három éve akut limfoid leukémiát, vagyis a vérképzőrendszer rosszindulatú, daganatos megbetegedését diagnosztizálták. |
| Kifizetetlen számla miatt bukták a lottófőnyereményt: 81 milliárdtól estek el pillanatok alatt [2023-12-15]Állandó számokkal játszottak, de nem volt pénzük érvényesíteni a szelvényüket. Ezért el is bukták a mesés összeget. |
| Karácsonyi trendek: mézeskalács-díszítés, okos kültéri fények, karcsú műfenyő az idei sláger [2023-12-15]2023-ban a karácsonyi trendek közül a karcsúsított műfenyők, az okos kültéri fények, a konyhai stílusok közül pedig a mézeskalács-díszítés a leginkább népszerű |
| A férjem még nem tudja, mit hoz a Jézuska, de én már igen [2023-12-15]Dóri sokat tervezgette, hogyan fogja majd bejelenteni a férjének az első gyermekük érkezését. A legkreatívabb ötleteket persze az élet nyújtja: a gólyahír lesz a karácsonyi ajándék. Bence még csak nem is sejt semmit, a lány cikluszavarának |
| 7 érdekesség, az idén 35 éves [2023-12-15]A karácsony mindenkinek mást jelent. Egyeseknek a családot, másoknak az ajándékokat, az együtt töltött időt vagy a meghittséget. És vannak, akiknek nincs karácsony, amíg Hans Gruber le nem zuhant a Nakatomi-toronyból. A |
| Sopronban újra beköszöntött a tél, egymást érték a hózáporok [2023-12-15]Van azonban egy rossz hírünk a nyugati országrészben élő, havazást kedvelő olvasóinknak: a havas és téli időjárás nem lesz tartós. |
| [2023-12-15]Vlagyimir Putyinnak nemrég egy olyan kérdést tett fel egy egyetemi hallgató, amire az orosz politikus felkapta a fejét, és eléggé meglepettnek tűnt, de nagy nehezen sikerült választ adnia. |
| Álommeló! Négynapos munkahét és fizetésemelés az olasz luxusautó-gyártónál [2023-12-15]A Lamborghini négynapos munkahetet vezet be amellett, hogy megemeli a fizetéseket. |
| Gránátokat robbantott egy képviselő egy kárpátaljai községi tanácsülésen, rengeteg a sérült [2023-12-15]Péntek délelőtt egy kárpátaljai képviselő gránátot robbantott Kereckén, ahol épp tanácsülést tartottak a községi tanács épületében. |
| Tűz ütött ki egy csepeli kutyapanzióban: hét állat életét vesztette a lángokban [2023-12-15]Kigyulladt egy csepeli kutyapanzió, ahol sok állatvédő szervezet kutyája lakik. |
| Kávé - vélemény [2023-12-15]Mindenki izgult itt Ukrajna uniós tagsága miatt, aztán kiderült, nincs itt semmi látnivaló, a lényeges kérdések már az első nap el is dőltek. |
| Azahriah-t és más ismert magyar zenészeket látott vendégül David Pressman: [2023-12-15]Illusztris vendégeket fogadott az Egyesült Államok budapesti nagykövete. |
| Még egyet tekernek a falusi CSOK-on, összefésülik a CSOK Plusszal [2023-12-15]Több ponton módosulnak a 2024-es falusi CSOK-ra vonatkozó szabályok a kormany.hu oldalán csütörtök éjjel közzétett jogszabálytervezet alapján. A jelenleg ismert feltételeket még júliusban hirdette ki rendeletével a kormány. Azóta azonban több alkalommal is hozzányúltak a sima CSOK 2023-as és 2024-es szabályaihoz, amelyekkel most összefésülik az emelt összegű, 2024-es falusi CSOK-ot is. Emellett néhány újdonság is szerepel a tervezetben. A Bank360.hu összefoglalta a változásokat. |
| Megvan, hogy kik kaptak 2023-ban Gábor Dénes-díjat [2023-12-15]Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2023-as Gábor Dénes-díjakat az Országházban. |
| Mindenki Magdi anyusa visszatér az RTL képernyőjére: az új sorozatot a Barátok közt szülőatyja és producere készíti [2023-12-15]Az RTL bejelentette új magyar napi sorozata, A szomszéd tehene premierjét. Az új szériában Fodor Zsóka is szerepel, és már az előzetese is elérhető. |
| Összeütközött egy gabonát szállító kamion és két személyautó Bicske közelében: durva fotók a baleset helyszínéről [2023-12-15]Személyautó és gabonát szállító kamion ütközött az 1-es úton Bicske térségében péntek reggel. |
| A rendőrség nevében írt csaló e-mailekre figyelmeztet az ORFK [2023-12-15]Ismét a rendőrség nevében írt hamis, adathalász e-mailek terjednek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján. Mindenkit arra kértek, hogy ne hagyja magát megtéveszteni, és figyelmeztesse a hozzátartozóit is. |
| Győzelem vagy vereség? Itt vannak a kulisszatitkok, ez történt Brüsszelben 24 óra alatt: régi szocialista trükköt vetett be Orbán Viktor [2023-12-15]Az utolsó pillanatig győzködték Orbánt az EU vezetői, ne vétózzon Ukrajna csatlakozása ügyében és a magyar kormányfő nem is tett így. Régi szocialista trükköt vetett be Olaf Scholz javaslatára és kiment kávézni a szavazás közben. |
| [2023-12-15]Irigylésre méltó viszonyt ápol 18 évvel idősebb férjével Csézy. Az énekesnő a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában Wágner Tamásnak vallott magánéletéről. |
| Az ünnepi céges bulikon nagy eséllyel kaphat el szexuális úton terjedő fertőzést [2023-12-15]Az év vége sok munkavállaló számára egyet jelent a céges karácsonyi rendezvényekkel és szilveszteri bulikkal, az alkoholmámoros, jókedvű évzáró partik azonban gyakran nem várt következményekkel járnak. |
| Súlyos kamionbaleset történt Békásmegyeren: autóknak, majd egy fának csapódott az elszabadult jármű [2023-12-15]Fának ütközött egy kamion Békásmegyeren a 11-es út Szentendre felé vezető szakaszán. |
| Rettenetes tragédia Ferihegynél: halálra gázolt egy embert az InterCity [2023-12-15]Péntek délelőtt elgázolt egy embert a Miskolcról a Nyugati-pályaudvar felé tartó vonat Ferihegynél. A baleset miatt forgalmi változásokkal és késésekkel kell számolniuk a vonaton közlekedő utasoknak. |
| Pikó András kitálalt a józsefvárosi közgyűlési balhéról: így tudta lehiggasztani a képviselőket [2023-12-15]Ha nem is vérre menő volt a vita a VIII. kerületi képviselők közt az év utolsó testületi ülésén, végül mégis folyt egy kis vér, miután a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz telefonját megpróbálta kicibálni a kezéből a fideszes Egry Attila, sérelmezve, miért veszi fel a kormánypártiakat. Pikó András polgármestert kérdeztük a közgyűlési balhéról. |
| Leonardo DiCaprio Kate Moss 25 éves húgával melegedett össze: 30 éve még a modellel járt [2023-12-15]Leonardo DiCapriót Lottie Moss-szal boronálták össze. |
| Majka nagyobbik fia a hasonmása, a kisebbik tiszta Dundika: négyesben mentek a premierre [2023-12-15]Majka, Dundika és két fiuk együtt ment a Wonka című új film premierjére. Imádjuk őket a közös fotókon. |
| Pogány Judit lett a nemzet színésze: a 79 éves színésznőt választották meg ma [2023-12-15]Ma délután derült ki, hogy Pogány Juditot választották meg az új nemzet színészének. |
| Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten, az M0-s melletti szántóföldön [2023-12-15]Budapest XVII. kerületében, egy szántóföldön hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel. |
| Amit a tokaji aszúról tudni akart, de soha nem merte megkérdezni [2023-12-15]Vannak kivételes évek, amikor valahogy minden apró részlet összeáll. Szépen beérik a szőlő, a tokaji szőlősgazdák nem ijednek meg az őszi esőktől és a tőkéken hagynak az érett furmint és hárslevelű fürtökből. A Bodrog és a Tisza hajnalban párát ereget, amely felkúszik a dűlőkre, az őszi napfény és a szőlősorok között fújó szél szárazon tartja az aszúsodó fürtöket. És akkor ha minden adott, megszületik a Hegyalja csodája, a tokaji aszú. Erről a természeti csodáról beszélgettünk Áts Károllyal, a Grand Tokaj Borászat főborászával. |
| Most érkezett: meghalt a műegyetemi tűzben megsérült dolgozó [2023-12-15]A műegyetemi tűzesetben súlyosan megsérült dolgozó a gyors és szakszervű orvosi ellátás ellenére csütörtök este a kórházban elhunyt |
| A család is bement hozzá, annyira rosszul van: romlik Lagzi Lajcsi állapota a börtönben [2023-12-15]Galambos Lajos hét hónapja kezdte meg a 3 év 6 hónap hosszúságú börtönbüntetését. A mulatószenész már a bevonulását megelőzően is küzdött a betegséggel, amióta viszont büntetését tölti, állapota romlásnak indult, ráadásul étkezési nehézségek is felmerültek nála. |
| Pogány Judit lett a Nemzet Színésze [2023-12-15]Pogány Judit lett a Nemzet Színésze Csomós Mari halálát követően. |
| Rezsitámogatást jelentett be Karácsony Gergely a budapesti nyugdíjasok számára: ennyi pénzt kapnak majd [2023-12-15]Jövőre is rezsitámogatást adunk a rászoruló időseknek Budapesten, kibővítjük a rezsitámogatásra jogosító jövedelemhatárt |
| Kiderült, milyen okosórát használnak a magyar vívók az olimpiai felkészüléshez [2023-12-15]Az élsport és a technológia mára teljesen összeforrt. A sportolókat az edzések és a versenyek alatt is műszerek figyelik, hogy hatékonyan tudják felkészíteni a szervezetüket a csúcsteljesítményre. Az egészségfigyelő műszerek már nem feltétlenül orvosi eszközök, hiszen ezeket alkalmasint fitnesz karkötőnek, pulzusmérő övnek vagy éppen sportórának hívják. A magyar vívókat is az élettani adatokat gyűjtő sportórák segítik az olimpiai felkészülésben. |
| Aggasztó videón a 77 éves Tommy Lee Jones: elfelejtette, hogy Jenna Ortegával forgatott együtt [2023-12-15]Tommy Lee Jones a vörös szőnyegen kérdezte meg Jenna Ortegától, hogy volt-e egyáltalán közös jelenetük. |
| Őrület! Szarvasmarha-szépségverseny indult [2023-12-15]A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával. |
| Új lány csatlakozik A Város Királynőihez, de nem mindenki örül neki: [2023-12-15]Új lány jelent meg A Város Királynői között, akit a többiek igencsak vegyes érzésekkel fogadtak. |
| Hatalmas meglepetésekkel várja újévi koncertjén a vendégeket Mága Zoltán [2023-12-15]Mága Zoltán 2024 első nagykoncertjén számos meglepetésre lehet számítani. A világhírű hegedűművész mellett színpadra lépnek a Nemzet Színészei, nemzetközi hírű művészek és a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alkotói is. Az est fő üzenete |
| Árulja a lakását Stana Alexandra [2023-12-15]Stana Alexandra közösségi oldalain hirdeti eladásra kínált budapesti XVIII. kerületi lakását. A 34 négyzetméteres tetőtéri ingatlan közel 36 millió forintért megvásárolható. |
| Családtagját zsarolta egy pest vármegyei férfi: tízmilliókat követelt [2023-12-15]Megbilincselve előállítottak a rendőrök egy 70 éves férfit, aki a gyanú szerint zsarolta, zaklatta az egyik családtagját - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. |
| Folytatódik Curtis testvérének tárgyalása: a vádlottak összeszólalkoztak a tanúkkal a bíróságon [2023-12-15]Egy nyugállományú rendőrtisztet, egy korábbi bűnügyi osztályvezetőt hallgatott meg tanúként a Fővárosi Törvényszék Katzenbach Imre meggyilkolása miatt indított büntető perben pénteken. F. László közösen járt vadászni az egykori labdarúgóval, illetve sportember barátaival, akik most a vádlottak padján ülnek. Köztük van Sz. Lajos, az ismert zenész, Curtis testvére. |
| Elegük van a készpénzből, bankolni akarnak a magyarok és mobillal fizetni [2023-12-15]Sosem volt még ennyi bankszámla Magyarországon, mint az idén szeptemberben, a devizaszámlák, a bankkártyák száma is történelmi csúcson van, és egyre többen fizetnek a telefonjukkal a kártyjuk helyett - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. |
| Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten [2023-12-15]Budapest XVII. kerületében, egy szántóföldön hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel. |
| Egyik dala közben, a színpadon esett össze holtan a 30 éves gospelénekes: videón a tragédia [2023-12-15]Pedro Henrique, a 30 éves brazil gospel énekes a színpadon, éneklés közben esett össze a színpadon és meghalt. |
| Bródy János fiát két év börtönre ítélték Amerikában: ez a vád ellene [2023-12-15]Bródy János fia áprilisban már bűnösnek vallotta magát, de az ítélet csak most született meg. |
| Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülő Budapesten [2023-12-15]A fővárosi Izbég és Nemesbükk utca által határolt területen szállt le a Cessna 150 típusú repülőgép. |
| Návai Anikó kitálalt a kitalált Scarlett Johansson-interjúról: [2023-12-15]A Golden Globe nemrégiben kiadott közleménye szerint békében és barátságban váltak el Návai Anikóval. |
| Magyar rendező tette Oscar-jelöltté a Napóleon világsztárját [2023-12-15]Az angol Vanessa Kirby magyar rendezőnek köszönheti az első Oscar-jelölését. Most éppen francia császárnéként láthatjuk a Napóleon című amerikai szuperprodukcióban. A díjátadó szezon közeledtével nyilvánossá vált, hogy idén a legjobb női mellékszereplő kategóriában a legfontosabb díjakra is esélyes a színésznő. |
| 2 hét alatt 9 áldozat: tarol a fagyhalál a főváros utcáin [2023-12-15]A mögöttünk álló két hétben összesen kilenc holttestet találtak Budapest közterületein, közülük a legtöbben kihűlés miatt vesztették életüket - tudta meg a 24.hu. |
| Ben Affleck és Jennifer Lopez beugrott a Mekibe [2023-12-15]A hollywoodi sztárok számára nem megszokott helyzetben kapták lencsevégre Ben Afflecket és Jennifer Lopezt. |
| Hamarosan kiderül, ki lesz a Nemzet Színésze Csomós Mari halála után [2023-12-15]Ma döntenek arról, hogy ki lesz a Nemzet Színésze Csomós Mari halála után. |
| Katasztrófa: két metró összeütközött Pekingben [2023-12-15]A kínai fővárosban, Pekingben összeütközött két szerelvény a metró föld feletti szakaszán a sűrű havazásban, 515 embert szállítottak kórházba, köztük százkettőt csonttöréssel |
| A sógornőm segített, hogy az ünnepre várakozás valóban szép legyen [2023-12-15]Mindig is nagy ünnep volt nekünk a karácsony. Hárman vagyunk testvérek, és amióta felnőttünk, a párjaink és azok családtagjai is csatlakoznak hozzánk ilyenkor. Olyanok vagyunk, mint egy olasz család: zajos, vidám, káoszos zűrzavar és szeretet uralkodik nálunk egész decemberben. Nem csinálunk gondot az apróságokból, ha van is feszültség |
| Mindenki úgy tudta, hogy kirúgták a magyar színészt a TV2 sikersorozatából: kiderült, miért szállt ki igazából [2023-12-15]Klem Viktor 2020-ban már nem tért vissza a Mintaapák című sorozatba. A TV2 akkor közleményt adott ki, hogy nem dolgoznak tovább együtt a színésszel. |
| Szökésben a Magyarországon aktív balkáni drogkartell vezetője [2023-12-15]A kábítószerért cserébe luxusautókkal fizettek neki a magyar és a külföldi kereskedők. |
| Két embert próbált meggyilkolni egy férfi Hódmezővásárhelyen [2023-12-15]Áldozatai életveszélyes sérüléseket szenvedtek. |
| Környezettudatos karácsony [2023-12-15]Faültetés karácsonyi ajándékba? Ebben az időszakban vágott fákkal árasztják el az utcákat a termelők, mi pedig az otthonainkat. Kinek jutna eszébe ennek a fordítottja? Pedig a 10 millió Fa Alapítvány pontosan erre, az élő környezet dúsítására buzdít, ezúttal Monorierdőn. |
| Az első közös felvétel Krausz Gáborról és Mikes Annáról a Dancing vége óta: Marics lebuktatta őket? [2023-12-15]Nem semmi karácsonyi buli! A Dancing with the Stars krémjét látta vendégül Holdampf Linda, a műsor stylistja. Az ünnepi vendégeskedés szereplőit Marics Peti buktatta le, akinek annyira ízlettek a finom falatokkal készülő Krausz Gábor ételei, hogy nem bírta magában tartani a rajongását, és a 24 órán keresztül elérhető Instagram-történetében megosztott pár videót az estről. |
| Eltűnt a híres magyar ásványvíz a boltok polcairól [2023-12-15]Először szépen lassan elkezdett eltűnni a polcokról a Balfi ásványvíz, majd az üzem is bezárt, ezzel együtt pedig minden remény szertefoszlott az esetleges folytatás kapcsán. |
| Csúnya karácsonyi pulcsiban feszítenek a katasztrófavédelem és az Útinform munkatársai: jó célt szolgál a kellemetlen viselet [2023-12-15]Csúnya karácsonyi pulcsiban feszítenek a köz szolgái: na nem azért, mert ez minden vágyuk, hanem, hogy egy jó célt szolgáljanak vele. |
| Szeret korán kelni és lefeküdni? Lehet, hogy egy neandervölgyi leszármazottja [2023-12-15]Egy új tanulmány szerint a neandervölgyi ősök genetikai anyaga hozzájárulhatott, hogy egyes mai emberek hajlamosak korán kezdeni a napot, de szívesebben is fekszenek le korábban. |
| Oroszlán Szonját már nem hívják filmszerepekre: [2023-12-15]Oroszlán Szonja nem számított arra, hogy negyven fölött nehezebben kap szerepeket, ezért kitanult egy új szakmát. |
| Gyilkos szándékkal tört be a hódmezővásárhelyi tanyára [2023-12-15]Két embert próbált meggyilkolni a megalapozott gyanú szerint egy férfi csütörtökre virradóra egy hódmezővásárhelyi tanyán, mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek |
| Kozma Imre atya üzenete karácsonyra: Jó lenne, ha minden nap a szeretetről szólna [2023-12-15]Karácsonyra készülünk, a szeretet ünnepére. Hónapok óta mindannyian erre várakozunk, hiszen a szeretet éltet bennünket. |
| Ön szerint nyert Orbán Viktor Brüsszelben? [2023-12-15]Az éjszakába nyúlott az EU-csúcs tegnap. A kormányfő nem vétózta meg az EU-csúcson a döntést, amely alapján Ukrajna megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, a vétó helyett inkább kisétált a teremből. A tagállamok vezetői tárgyaltak ugyanis az orosz agresszió miatt tervezett 12. szankciós csomagról, a 2021 |
| Kiderült, Harry és Meghan hogyan akarja Károly királyt karácsonyra meglepni: a békülés a cél [2023-12-15]Harry herceg és Meghan hercegné nem utaznak Angliába az ünnepekre, ám Károly királyt így is meglepik karácsonyra. |
| Hét év börtönbüntetést kapott a szenteste barátját megkéselő férfi [2023-12-15]Hét év börtönbüntetésre és hét év közügyektől való eltiltásra ítélték a sümegi férfit, aki két évvel ezelőtt szenteste, minden ok nélkül barátjára támadt és egy konyhakéssel mellkason szúrta azt. |
| Kést rántott egy koldus a kisfiúra Kaposváron - így vette el az uzsonnapénzét [2023-12-15]Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emeltek vádat azzal a kolduló férfival szemben, aki késsel fenyegetett meg egy kiskorút, amiért nem adott neki pénzt. |
| Idős embereket fosztott ki az aljas nőszemély: a bizalmukba férkőzött, majd meglopta őket [2023-12-15]Bíróság elé állítják azt a 39 éves nőt, aki több esetben idősek bizalmába férkőzött, majd az otthonukból elvitte az értékeket. Főleg pénzt és ékszereket lopott: aljas cselekedeteivel majd' 2 és fél millió forintot zsákmányolt. |
| Ekkor érkeznek a nyugdíjak 2024-ben: megvannak a dátumok egész évre [2023-12-15]Idén decemberben már a hónap elején megérkeztek a nyugdíjak, hogy könnyebben menjen a karácsonyi bevásárlás az idősek számára, ám emiatt a decemberi és januári utalás között csaknem 6 hét telik el, ami kellemetlenségeket okozhat. Januárban pedig már az emelt nyugdíjösszeg érkezik. |
| Magyarország botrányhős művésze halála előtt kamerák előtt vetkőztette múzsáját, a huszonéves szépséget [2023-12-15]A legendás lantművész négy évvel ezelőtt, 2019. december 15-én hunyt el szívinfarktusban. A médiaszemélyiség az otthonában lett rosszul, de a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta. |
| Kést rántott egy koldus egy kisfiúra Kaposváron: így vette el az uzsonnapénzét [2023-12-15]Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emeltek vádat azzal a kolduló férfival szemben, aki késsel fenyegetett meg egy kiskorút, amiért az nem adott neki pénzt. |
| Horváth Gréta: [2023-12-15]undefined |
| Miért esszük túl magunkat az ünnepek alatt? És mit tegyünk ellene? [2023-12-15] |
| Hét év börtönt kapott a barátját szenteste megkéselő férfi [2023-12-15]Hét év börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélték azt a sümegi férfit, aki két évvel ezelőtt szenteste minden ok nélkül a barátjára támadt, akit egy konyhakéssel mellkason szúrt. |
| Áttolatott egy nőn a egy teherautó Recsken - videó [2023-12-15]Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt kellett felelnie a figyelmetlen sofőrnek. |
| Mészáros Lőrinc cége nagyot ment idén: rekord árbevétel mellett duplázta a profitját [2023-12-15]Kiugró eredményt ért el a Mészáros Lőrinchez tartozó OPUS csoport 2023 első három negyedévében. A nettó nyereség 30,67 milliárd forint lett, ami több mint duplája az egy évvel korábbi azonos időszakinak. |
| Oda a karácsonyi ajándék: megdézsmált nápolyit kaptak a PlayStation helyett [2023-12-15]Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emeltek egy férfival és egy nővel szemben, akik internetes hirdetési oldalon álnéven regisztráltak és a vételárat előre elkérve olyan műszaki cikkeket hirdettek eladásra, amikkel ténylegesen nem rendelkeztek. Másfél év alatt 102 sértettnek közel 5 millió forint kárt okoztak. |
| Így áll Schobert Lara érettségije: Rubint Réka számolt be róla [2023-12-15]Schobert Lara érettségijével 2022-ben tele volt a magyar sajtó. Most Rubint Réka számolt be róla, hogy sikerült-e megszereznie. |
| Egy nagy bögre finom karácsonyi csoda: a Wonka a tökéletes családi film az ünnepekre [2023-12-15]Pudingkönnyedségű, bonbonédes varázslat szállt a mozikba csütörtöktől a Wonka jóvoltából, ami egy magával ragadó, rendkívül szellemes és zseniális vizualitású mesefilm lett, amely valósággal simogatja a lelket |
| Időjárás: folytatódik az enyhe tél, szinte megjött a tavasz [2023-12-15]Pénteken is folytatódik az enyhe tél. |
| Fontos változás lép életbe jövőre a hulladékgyűjtéssel kapcsolatban: ez mindenkit érint [2023-12-15]A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, a képződő hulladék pedig a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra |
| Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnának szánt EU-s támogatást [2023-12-15]Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnának szánt támogatást az EU-csúcson. |
| A Közút bevallotta, milyen állapotban vannak a budapesti utak: több ezer kátyút tartanak nyilván [2023-12-15]Több mint 3200 kátyút tart nyilván a Budapest Közút Zrt., ám elmondásuk szerint ez a szám folyamatosan változik. Bár ideiglenes beavatkozásokkal igyekeznek javítani a helyzeten, a rossz időjárási körülmények miatt újra kialakulnak az útburkolati hibák. |
| Ősi tippek menstruációs problémákra: nem biztos, hogy kipróbálnánk őket [2023-12-15]A menstruációs fájdalom és a ciklushoz kapcsolódó egyéb problémák régen is érintették a nőket. A történelem során sokféle megoldás született ezekre a varangyos békáktól kezdve az ópiumon át egészen az áramütésig. A tanácsokat olvasgatva mi azért örülünk, hogy a 21. században lehetünk nők. |
| Jövő héten tárgyal a kormány a tanárok béremeléséről [2023-12-15]Jövő hét csütörtökön egyeztetnek a pedagógusok sztrájkbizottságának képviselői Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral. |
| Orbán Viktor: 8 órán keresztül próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ezt ne csinálják [2023-12-15]Orbán Viktora közszolgálati rádió brüsszeli stúdiójából nyilatkozott, miután a belga fővárosban rendezik azt a kétnapos csúcstalálkozót, ahol az Európai Tanács úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával. |
| Stana Alexandra forró fehérneműben mutatta meg bájait [2023-12-15]Irtó dögös képet osztott meg Stana Alexandra. |
| Szökésben a balkáni drogkartell vezetője: a magyar rendőrök a lakosság segítségét kérik [2023-12-15]Közel negyedmilliárd forintnyi vagyont zárolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy nemzetközi kábítószer-kereskedő banda tagjaitól. A kartell vezetőjét azonban még mindig nem találják. |
| Wolf Kati nagyobbik lánya már 18 éves: Janka és a húga is örökölték a művészi vénát [2023-12-15]Wolf Kati ritkán beszél a gyerekeiről, mivel lányai nem szeretik a szereplést. |
| George Clooney 6 éves ikrei vérbeli rosszcsontok: imádjuk, milyen trükkel veszi rá őket, hogy jól viselkedjenek [2023-12-15]George Clooney elárulta, milyen trükköt vet be, amikor a gyerekei rosszalkodnak. |
| A magyar műsorvezető egy éven belül kétszer lett várandós [2023-12-15]Képeken a hazai sztárok, akiknek a gyerekei kis korkülönbséggel születtek. |
| Kiderült, mi okozta a Brooklyn 99 [2023-12-14]Andre Braugher halálhíre váratlanul érte a világot. Most részletek derültek ki a színész betegségéről. |
| Örülhetnek a chipsimádók: sajtos chips ízű alkoholos italt dobnak piacra [2023-12-14]Jó hír a chipsek rajongóinak: a Doritos anyacége, a Pepsi úgy döntött, hogy nacho sajt ízű snackjükből egy alkoholos italt |
| Kiderült: ezért vonultak ki Orbán Viktorék az ülésteremből Brüsszelben [2023-12-14]Kiderült, miért vonult ki Magyarország az ülésteremből Brüsszelben. A Blikk is megírta, hogy megkezdődnek Ukrajnával az uniós csatlakozási tárgyalások, ám Orbán Viktor nem vétózott, viszont kivonult a teremből. |
| A belga kormányfő nagyon keményen beszólt Orbán Viktornak Brüsszelben, de egyből megbánta [2023-12-14]Nagy port kavart az uniós csúcson Orbán Viktor vétójának elmaradása, illetve kivonulása. |
| Sebestyén Balázs vallomása: [2023-12-14]Megvolt az utolsó közös fellépés: többet már nem áll együtt színpadra Vadon János, Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri, legalábbis a Rádió 1 roadshow-jának során biztosan nem. |
| Jákob Zoltánra újra rátalált a szerelem: [2023-12-14]Jákob Zoltán szívéért nemrég még nők tucatjai versengtek, és A Nagy Ő végül Hajnal Bettina személyében talált rá új párjára, akivel a műsort követően sajnos mégsem úgy tartották a kapcsolatot, ahogyan szerették volna, így az újdonsült pár szakított egymással. A milliárdosra most mégis újra rátalált a szerelem. |
| Megkezdi az EU a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával [2023-12-14]Több magyar ellenzéki politikus is reagált arra, hogy megkezdődnek Ukrajnával az uniós csatlakozási tárgyalások. Orbán végül nem vétózott, szimplán kisétált a teremből. Zelenszkij úgy gondolja, mindez győzelem Ukrajna számára. |