 | Már egy frissen bejegyzett alapítvány is kapcsolódik a Fidesz Digitális Polgári Kör projektjéhez [2025-08-13]A DPK-k mögött álló Partos Bence friss cégéhez hasonló néven, Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványként jött létre egy szervezet. Pénzt gyűjt és oszt majd |
 | Emberölés miatt indított eljárást a legfőbb ügyész Sebestyén József ügyében [2025-08-13]Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás. |
 | Koppanhatnak azoknak a településeknek a lakói, amelyek rendelettel [2025-08-13]Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet |
 | Óriási lángokkal égett egy busz Budapest belvárosában [2025-08-13]A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is. |
 | Marabu Féknyúz: Fapados [2025-08-13] |
 | A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében [2025-08-13]A dokumentumban szó esik arról is, hogy Magyarországon a független média aktív volt, és sokféle véleményt képviselt az elmúlt évben. |
 | Hadházy újabb hatvanpusztai vasajtóról posztolt, óvóhelyet sejt mögötte [2025-08-13]A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást. |
 | [2025-08-13]A párt politikusa arról is beszélt, hogy még nem zárult le a 2022-es választások utáni ÁSZ-jelentés körüli jogvita, így a többi érintett párt is elhamarkodottan nyilatkozik a jövő évi indulásról. |
 | Nekiment a Magyar Orvosi Kamara Takács Péternek, szerintük a tevékenysége rombolja az orvosokba vetett közbizalmat [2025-08-13]Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban. |
 | Több mint százan mondtak fel fél év alatt az Oktatási Hivatalban [2025-08-13]A szakszervezet azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél. |
 | Már tíz évvel ezelőtt is bántalmazhattak gyerekeket a nagykanizsai óvodában [2025-08-13]Egy 16 éves fiú mindennapos megaláztatásokról és erőszakról számolt be az Eduline-nak. |
 | Miniszterelnökség: jelentősen gyorsul a fix 3%-os hitellel megvásárolható újépítésű lakások engedélyezése [2025-08-13]A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányrendelet jelentősen meggyorsítja a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható újépítésű lakások engedélyezését, ennek köszönhetően már ősszel több ezer új lakás építése indulhat meg országszerte. |
 | Le akarta égetni a pókhálót, felgyújtotta a balatoni nyaralóját [2025-08-12]A tűz először átterjedt a csatornára, majd a tetőre is. |
 | Orbán Viktor és Lévai Anikó ismét fapadoson utazott, most egy bilbaói gépen bukkantak fel [2025-08-12]Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét. |
 | Orbán: Egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, de nem érdekünk [2025-08-12]Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján. A miniszterelnök szerint Kijev már elbukta a háborút, Magyarországnak pedig az a szerencséje, hogy nincs koalíciós kormánya. |
 | Az első és egyetlen, aki megtörte az ávósok omertáját [2025-08-12]Száz évvel ezelőtt, 1925. augusztus 12-én született Farkas Vladimir, aki a Rákosi-korszak rettegett államvédelmi hatóságának tagjai közül egyetlenként gyakorolt bűnbánatot a nyilvánosság előtt, a nyilvánosságot keresve. A túlélő prominens ávósok közül alighanem ő járt a legrosszabbul. Harmincas évei közepén túl volt már mindenen. Az apátlan-anyátlan gyerekkori nyomorúságon, az emigráción, a rettenetes bűnökkel terhelt ávós karrieren, a börtönön. Élete nagyobb részén a múltja uralkodott. |
 | Pert indított a TASZ segítségével egy édesapa, mert az utolsó pillanatig nem tájékoztatták arról, hogy a felesége gyógyíthatatlan [2025-08-12]Csak a halála előtt tájékoztattak egy daganatos betegségben szenvedő édesanyát, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, és a régóta tartó kezelések csak a szenvedés enyhítését szolgálják. A TASZ képviseletében peren kívüli megállapodás született, amivel a kórház elismerte, hogy nem teljesítették a kötelezettségüket, ezzel megfosztották a családot az édesanya életének méltó befejezésétől. |
 | Orbán Hatvanpusztáról: [2025-08-12]A miniszterelnök nem volt hajlandó válaszolni a Telex kérdéseire Hatvanpusztával kapcsolatban, azt mondja, kérdezzék meg a tulajdonost. Aki az édesapja. |
 | Hulladékakadályokat emelt az illegálisan terjeszkedő gazda Mocsárosdűlőben, feljelentette az óbudai önkormányzat [2025-08-12]Három, egyenként körülbelül négy köbméternyi veszélyes hulladékból emelt úttorlaszt kellett elbontani a kerületnek. |
 | Pert indított a TASZ segítségével egy édesapa, mert az utolsó pillanatig nem tájékoztatták arról, hogy felesége gyógyíthatatlan [2025-08-12]Csak halála előtt tájékoztattak egy daganatos betegségben szenvedő édesanyát, hogy betegsége gyógyíthatatlan, és a régóta tartó kezelések csak a szenvedés enyhítését szolgálják. A TASZ képviseletében peren kívüli megállapodás született, amivel a kórház elismerte, hogy nem teljesítették kötelezettségüket, ezzel megfosztották a családot az édesanya életének méltó befejezésétől. |
 | Saját magukat buktatták le a Patrióták: az általuk létrehozott átláthatósági adatbázisból derült ki, hogy állami szervezetek kapják a legtöbb EU-s támogatást [2025-08-12]Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselők szerint |
 | A balatoni bringásoknak csak az egyharmada visel sisakot [2025-08-12]A múlt héten kipattant sisakvitához csatlakozva hívták fel a készítők egy tavalyi tanulmányra a figyelmet, amely a Balaton körül tekerők sisakhordási szokásait (is) elemezte. |
 | Végrehajtást indított a Külügyminisztérium ellen a 444.hu [2025-08-12]A lap 2023 óta próbál meghívást kapni Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatóira, de nemcsak meghívót nem kapnak, hanem közérdekű adatigénylésüket sem teljesíti a minisztérium. |
 | Két napig teljesen leáll az MVM online ügyfélszolgálata [2025-08-12]Minden ügyintézés szünetel augusztus 15. és 17. között az online ügyfélszolgálaton és az MVM Next mobilappban. |
 | A borsófőzelékek TikTok-királyának nevezte Magyar Péter Sulyok Tamást, miután a köztársasági elnök üzent a [2025-08-12]A Tisza Párt elnöke reagált a fiatalokat csillapítani próbáló köztársasági elnök hétfői bejegyzésére. |
 | Szijjártó Péter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett a Trump [2025-08-12]A külügyminiszter telefonon Gyenisz Manturovnak elmondta: a háborúnak a tárgyalóasztalnál van megoldása. |
 | Halálra éheztette kutyáját egy nógrádi férfi [2025-08-12]Két kutyát is pár méteres láncon tartott a kertjében ellátás nélkül. |
 | Ismét uniós pénzt szerezne a kormány a Homokhátság vízpótlására [2025-08-12]Májusban is született már egy hasonló határozat, de ezúttal egy kicsit eltér a projekteket felsoroló lista. |
 | Hadházy Hatvanpuszta pincéjében megbújó [2025-08-12]Úgy tudja, hatalmas széf van mögötte. |
 | [2025-08-12]A magyar-ukrán viszonyban a labda az ukránok térfelén pattog, mert aki háborúban áll, annak fontos a jó kapcsolat a szomszédjával |
 | Tordai Bence: Örülnék, ha Paks II. tenné sírba a Fideszt [2025-08-12]Hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához Tordai Bence Paks II. ügyében. Az ellenzéki politikus szerint a projektre 2017-ben kiadott uniós jóváhagyást vissza kell vonni, és eljárást kell a magyar kormány nyakába akasztani. |
 | Újabb kismama állítja, hogy szerelők törtek rá méhszájvizsgálat közben, Takács Péter cselédsajtónak nevezi az ügyről tudósító médiumokat [2025-08-12]Többen arról számoltak be, hogy a székesfehérvári kórházban vízvezeték-szerelők járnak be a kismamákhoz vizsgálat közben. Magyar Péter az egészségügyi államtitkárt kérte számon, aki cserébe beleszállt a hírről tudósító médiumokba, és a Tisza Párt elnökének mentális állapotát is megkérdőjelezte. |
 | [2025-08-12]Úgy tűnik, a Fidesz nagyon készül az őszre: a szeptemberi hétvégéket már majdnem mind teleszervezték programokkal, és egyre több minden derül ki a Digitális Polgári Körökről is. |
 | [2025-08-12]A politológus nem érti, mi volt ezzel a köztársasági elnök célja. |
 | Orbán Viktor leírta, miért nem Putyin bábja [2025-08-12]A miniszterelnök arra reagált, hogy miért nem csatlakozott |
 | [2025-08-12]Mint a témában jártas és a feleket jól ismerő |
 | Felfüggesztették a győri tinédzsert, aki nyilvános kivégzést tervezett kisebbségi csoportok ellen [2025-08-12]A 15 éves győri diáknak pszichoterápiás kezelésen kell részt vennie, és írnia kell egy tízezer karakteres fogalmazást a békéről és elfogadásról. |
 | Magyarország nem csatlakozott a békét szorgalmazó uniós nyilatkozathoz [2025-08-12]Az ukrán szuverenitásról szóló nyilatkozatot az Európai Unió összes vezetője támogatta, kivéve Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. |
 | Publicus: az ellenzékiek jobban ismerik a Digitális Polgári Köröket és a Harcosok Klubját, mint a kormánypártiak [2025-08-12]Az elmúlt hetekben Orbán Viktor is éjjel-nappal promótálja a Fidesz digitális kezdeményezéseit, a Publicus felmérése szerint pont a saját szavazókhoz nem igazán jut el ennek a híre. |
 | A DK szerint Várkonyi Zoltán nem visszalépett, hanem visszaléptették [2025-08-11]A Demokratikus Koalíció állítása szerint már múlt héten közölték kecskeméti jelöltjükkel, hogy a jövőben nem számítanak a munkájára. |
 | Sulyok Tamás a fiatalokhoz szólt, miután egyre több fesztiválon és koncerten zeng a mocskos Fidesz [2025-08-11]A köztársági elnök nem kér csendet. |
 | Szijjártó Péter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett a Trump-Putyin találkozó előtt [2025-08-11]A külügyminiszter telefonon Gyenisz Manturovnak elmondta: a háborúnak a tárgyalóasztalnál van megoldása. |
 | Egy anyukát és kislányát gázolták el Hódmezővásárhelyen [2025-08-11]Mindkét sérültet kórházba kellett szállítani. |
 | A MÁV-vezér szerint a legvalószínűbb, hogy emberi hiba okozta a múlt heti rákosrendezői kisiklást [2025-08-11]Hegyi Zsolt a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tervezettnél korábban újraindulhat a forgalom a vasúti csomópontban. |
 | Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel egyeztetett a Trump-Putyin találkozó előtt [2025-08-11]A külügyminiszter telefonon Denisz Manturovnak elmondta: a háborúnak a tárgyalóasztalnál van megoldása. |
 | Több új melegrekord is született vasárnap [2025-08-11]A hétvégén forró, száraz levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, 1948 óta nem volt ekkora meleg augusztus 10-én. |
 | Péntekig még biztosan eltart a vízkorlátozás a székesfehérvári kórházban [2025-08-11]Földi Judit szerint hónapok óta gondok vannak az ivóvízellátással, az osztályon fekvő kismamák pedig nem tudnak eleget pihenni éjszaka a munkások miatt. |
 | Lovász László kapta idén az egyik legrangosabb európai tudományos kitüntetést [2025-08-11]A kutatót a matematika és a számítógéptudomány területén végzett munkájáért Erasmus-éremmel jutalmazták. |
 | Meghalt egy fürdőző a Balatonnál [2025-08-11]Vasárnap a vízben lett rosszul, a segítségére siető mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni. |
 | 21 Kutatóközpont: Lánczi Tamás hazudott, amikor azt állította, hogy a közvélemény-kutató külföldi megbízásokat teljesít [2025-08-11]A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője |
 | A MÁV-vezér szerint emberi hiba okozhatta a múlt heti rákosrendezői kisiklást [2025-08-11]Hegyi Zsolt a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tervezettnél korábban újraindulhat a forgalom a vasúti csomópontban. |
 | Több mint ezer négyzetméteren lángolt egy üzemcsarnok Újpalotán [2025-08-11]Az oltás során a tűzoltók egy szén-dioxid-palackot is kivittek az épületből. |
 | EESZT-káosz: sokan a gyógyszerészeket hibáztatták a patikákban, ahol csak kis roham volt a nagy leállás után [2025-08-11]Két napig nem lehetett kiváltani a felhőbe írt gyógyszereket, így sokan vasárnap indultak patikába. Volt, ahol még hétfő reggel is olyan sokan voltak, hogy a gyógyszerésznek gyors helyzetjelentésre sem volt ideje, de mostanra összességében helyreállt a rend. Akadt, aki azt panaszolta: a nagy leállásért a gyógyszerészeket hibáztatták a betegek. |
 | Biciklizés közben elesett és meghalt egy férfi Balatonbogláron [2025-08-11]A mentők hosszasan próbálták újraéleszteni a súlyos koponyasérülést szenvedett kerékpárost. |
 | Gázolás és vezetékszakadás miatt vannak fennakadások két fontos vasúti vonalon [2025-08-11]A székesfehérvári és a Budapest |
 | Több új melegrekordot is született vasárnap [2025-08-11]A hétvégén forró, száraz levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, 1948 óta nem volt ekkor meleg az augusztus 10-én. |
 | Lánczi Tamás megírta vádiratát az összes közvélemény-kutató ellen, amely szerint nem vezet a Fidesz [2025-08-11]A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője homályos utalásokkal és még homályosabb következtetésekkel igyekszik alátámasztani harcos kirohanását fél tucat hazai közvélemény-kutató ellen |
 | Visszalép a választástól a DK kecskeméti jelöltje, mert nem állhat [2025-08-11]Szemben a Demokratikus Koalíció központi iránymutatásával, amely szerint sehol nem lépnek vissza a Tisza javára, a párt kecskeméti képviselőjelöltje bejelentette a visszalépését, arra hivatkozva, hogy |
 | Villamosnak hajtott, aztán elfutott a helyszínről egy autós Budapesten [2025-08-11]A baleset okozásával és cserbenhagyással gyanúsított férfi jogosítvány nélkül vezetett. |
 | Befagytak az egyeztetések a kormánnyal a főváros szerint [2025-08-11]Úgy tűnik, Budapest várhat, míg vége van a nyárnak. Kiss Ambrus szerint a korábbi ígéret úgy szólt, hogy a kormány július közepén tárgyalja a megoldási javaslatot a pénzügyi helyzetük rendezésére, de úgy látják, nem történt előrelépés. |
 | Önvédelmi célból lőfegyvert adna a közszereplők kezébe a Mi Hazánk [2025-08-11]Könnyítene a Mi Hazánk az önvédelmi lőfegyverek tartásán: akik fegyverrel dolgoznak, alanyi jogon kaphatnának önvédelmi célra is, ráadásul közszereplőket is felfegyvereznének. A párt ötleteiből a Fidesz már többször hajlandó volt törvényt írni. |
 | Röpgyűlést tartott Orbán a Karmelitában Rákay Philippel és Dopemannel [2025-08-11]Filozófus, rapper, filmproducer és miniszterelnök egy képen. Orbán Viktor bevitte a pártmunkát az irodájába, de nehéz szétválasztani, mikor pártelnök, mikor kormányfő. |
 | Több láda gránát került elő vízvezeték-fektetés közben Alsónémediben [2025-08-11]Magyar, német és szovjet gránátokat is találtak a földben. |
 | Rendőrt akart ölni, letartóztattak egy nógrádi férfit [2025-08-11]A férfi bosszút esküdött a nyomozó ellen, aki börtönbe juttatta. Miután fegyverről küldött képet a volt élettársának, a TEK ment érte. |
 | Az ember, akinek papírja van arról, hogy nem beszélhet egy tüntetésen, mert meleg [2025-08-11]Mélyről jövő indulatot érzek, amikor sérülékeny, veszélyeztetett emberekkel szemétkednek |
 | Lánczi Tamás megírta vádiratát az összes közvélemény-kutató ellen, amelyik szerint nem vezet a Fidesz [2025-08-11]A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője homályos utalásokkal és még homályosabb következtetésekkel igyekszik alátámasztani harcos kirohanását fél tucat hazai közvélemény-kutató ellen |
 | Bocsánatot kért a piarista tartományfőnök az óvodájukban történt gyermekbántalmazás miatt [2025-08-11]Pofozta, a folyosóra lökte a gyerekeket a szülők szerint az egyházi intézmény vezető óvónője Nagykanizsán. Az eset miatt most Zsódi Viktor piarista tartományfőnök is bocsánatot kért, és emlékeztetett, hogy gyermekvédelmi munkacsoportot hoztak létre. |
 | Biztonsági emberek vették át az irányítást több napra az egyik dunaújvárosi erőműben [2025-08-11]Egy jogvita vezethetett oda, hogy májusban biztonsági emberek jelentek meg az egyik dunaújvárosi erőműnél, és több napon keresztül akadályozták a működést |
 | Hat kiló kokaint találtak egy utasnál a ferihegyi repülőtéren [2025-08-11]Egy kézipoggyászként szállított fogászati készülékből került elő a 200 millió forint értékű szállítmány. |
 | Orbán Viktor délután rajzolja meg az őszi politikai évadot, szeptember 7-én lesz a kötcsei piknik [2025-08-11]A miniszterelnök a Harcosok Klubja tagjaival osztott meg újabb belső információkat. |
 | Videón a Gellért-hegyen sziklára esett túrázó mentése [2025-08-11]Két óra alatt sikerült lehozni a fiatal férfit. |
 | Megölte a feleségét, majd végzett magával egy férfi Kunfehértón [2025-08-11]Vasárnap este történt a tragédia. |
 | Fotókon az Orbán család hatvanpusztai [2025-08-11]Hát, ha ez egy mezőgazdasági üzem, akkor annak igen furcsa |
 | Orbán a Nemzet Radírjával tartott terepszemlét a Digitális Polgári Körök szeptemberi nagygyűlésének helyszínén [2025-08-11]Kérdés, hogy a Digitális Polgári Körök tagjait mennyire zavarja majd össze, ha személyesen találkoznak, és vajon ezzel a digitális honfoglaló egységek elveszítik-e digitális jellegüket. A helyszín, a Papp László Sportaréna 12 500 fős, egyelőre 883-an ígérték, hogy ott lesznek. |
 | Megvédi Fleck Zoltánt az Oktatói Hálózat, és reméli, hogy az ELTE nem teljesíti a hatalom retorziós kívánságát [2025-08-11]Visszautasítja az Oktatói Hálózat Gulyás Gergely miniszter kijelentését, hogy Fleck Zoltán nem taníthat botrányt kavart nyilatkozata után, és nem értik, hogy az ELTE vezetése miért határolódott el az oktató magánvéleményétől. |
 | Magyar Péter ígérete szerint az elsők között Orbán ellen indul vagyonosodási vizsgálat, terítéken lesz Hatvanpuszta is [2025-08-11]Az első vagyonosodási vizsgálatok a volt miniszterelnökökkel és családjukkal összefüggésben indulnak |
 | Publicus: tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben [2025-08-11]A felmérés szerint nagyon magas azok aránya, akik mindenképpen elmennének szavazni. |
 | Néhány nappal a halála előtt hagyta minden vagyonát a szomszédjára egy budapesti nő, a bíróság szerint nem történt csalás [2025-08-11]Mai értéken nagyjából százmillió forintot ér az a Budapest II. kerületében található ingatlan, amelyet egy végstádiumú rákbeteg hét nappal a halála előtt hagyott a szomszédjára a kórházban. A szomszéd ugyanabban a házban már egy másik lakást is hasonló körülmények között szerzett meg. |
 | Orbán és a Habsburgok politikai szimbiózisa [2025-08-11]A Habsburg-família több tagja is szerepet vállal a magyar miniszterelnök érdekében, amihez megvan közöttük az ideológiai alap. |
 | Jön egy kis szünet a kánikulában, de utána ismét brutális hőség vár ránk [2025-08-11]Egy hidegfront kissé mérsékli a nappali felmelegedést, sőt, a hajnali órákban kifejezetten hűvös lehet. Aztán visszatér a hőség a hét második felére. |
 | Bige László fia belépett egy Tisza Szigetbe [2025-08-10]A nyíregyházi Tisza Sziget tagjaként havi tízezer forinttal támogatja a Magyar Péter vezette pártot Bige Dávid. |
 | [2025-08-10]A fővárosi közlekedési csomópontnál mindössze két rövid mondatot plakátolt ki valaki látványosan. |
 | Sziklára zuhant egy fiatal a Gellért-hegyen [2025-08-10]A tűzoltók alpintechnikával hozták le a férfit, majd a mentők kórházba szállították. |
 | Karafiáth Orsolya: A Nagyszínpad felé sétálok, még félkábán. Látom a NER-elitet a tömeg fölé emelkedve [2025-08-10]Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: hantapolitika, zoocsemege, választóvonal, betakarítás, vizesnyolcas. |
 | Takács Péter reméli, hogy Magyar Péter kézrátétellel tud megjavítani dolgokat [2025-08-10]Folytatódott az egészségügyi államtitkár és a Tisza Párt elnöke közötti szócsata a székesfehérvári kórház szülészeti osztályán kialakult csapvízprobléma miatt. |
 | Olyan hőség volt vasárnap, hogy az országos és a fővárosi melegrekord is megdőlhetett [2025-08-10]Körösladányban a 40 foktól csak egy tizeddel maradhatott el a hőmérséklet. |
 | Öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi a Pilis-tetőn [2025-08-10]Az 55 éves férfit egy kerékpáros találta meg, állapotát sikerült stabilizálni. |
 | Magyar Péter fiktív felmondólevelet küldött Takács Péternek [2025-08-10]A Tisza és a DK is elfogadhatatlannak tartja, hogy fertőzött a székesfehérvári szülészet csapvize: Magyar Péter és Földi Judit, Székesfehérvár DK-s parlamenti képviselője is lemondásra szólította fel az egészségügyi államtitkárt. |
 | Újra elérhető az EESZT, véget érhet a papíralapú receptírás [2025-08-10]Vasárnap reggelre helyreállt a rend. |
 | Több dolog miatt is kilógnak régiós társaik közül a magyar szupergazdagok [2025-08-10]A leggazdagabb magyarok nagyobb arányban függnek a hatalmon lévő politikusoktól, mint régiós versenytársaik, ugyanakkor kevésbé eredményesek a modern technológiai ágazatokban. Ez aligha független a kormányfő múltba révedő világképétől, amit a hatvanpusztai rezidencia is sugall. |
 | Augusztus 20. - Ideiglenes forgalomkorlátozások Budapesten [2025-08-09]Már szombattól ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a Szent István napi programok miatt augusztus 23-ig Budapesten - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A lezárások elsősorban a rakpartokat, a hidakat, a budai Vár, a belváros és a Városliget területét érintik. |
 | Emberi maradványokra bukkant egy fiatal fiú Hajdúsámsonon [2025-08-09]A terület korábban református temető volt. A helyiek szerint morbid ami történik, van aki szerint hibát vétettek az exhumáláskor. |
 | Pottyondy Edina: Most miért nem látjuk Orbánt, ahogy mondjuk informatikusoknak segít? [2025-08-09]Az EESZT leállására reagált a humorista, akit személyesen is érint, hogy nem tudja kiváltani a gyógyszerét. |
 | Zavar a bulizásban a [2025-08-09]Beledumál a politika |
 | Nem tudták megmenteni azt a fiatal lányt, akinek egy szekszárdi iskolában leállt a szíve [2025-08-09]Mentőhelikopterrel vitték kórházba, miután egy kosárlabdaedzésen leállt a szíve, ám a szakszerű orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni. |
 | Zavar a bulizásban a [2025-08-09]Beledumál a politika |
 | Papír alapú receptírást javasol az egészségügyi államtitkár, mert az EESZT [2025-08-09]A Belügyminisztérium elrendelte, hogy az Országos Mentőszolgálat által üzemeltetett háziorvosi ügyeleti pontokon papír alapú receptírást is biztosítani kell. |
 | Négy hektáron ég a tűz Hódmezővásárhelynél - frissítés: eloltották a tüzet [2025-08-09]A lángok Hódmezővásárhely szikáncsi településrésze mellett, egy tanyasi területen csaptak fel, a tűz bálákra és kaptárokra is átterjedt – közölte a katasztrófavédelem szombaton. |
 | Magyar Péter vs. Takács Péter: [2025-08-09]Összekapott a kormánypárt államtitkára a Tisza vezetőjével. |
 | A dán modell kreatív módszereit készül bevetni az EU a migráció megfékezésére [2025-08-09]Az EU soros elnöke, Dánia belevágott a blokk migrációs politikájának reformjába. A jelszó: kívül tágasabb. Az e témában korábban liberális Dánia az utóbbi években Európa egyik legkeményebb rendszerét építette ki, amit most az egész unióra kiterjesztene. De hiába sodródik Európa egyre nagyobb része a magyar nézőponttal hasonló platformra, Orbánék így is egyedül vannak. |