MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


Sport

Németországban folytatja a Brighton and Hove Albion középpályása [2024-01-31]

A Sirályok egyik legnagyobb igazolásának tűnt Mahmoud Dahoud a nyár folyamán, azonban a középpályás akár már az elkövetkező napokban elhagyhatja az angol klubot
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fiatal magyar játékos szerződött a Serie A-csapathoz [2024-01-31]

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Torino együttese bejelentette, hogy szerződtetett egy fiatal magyar labdarúgót
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új csapathoz került a magyar válogatott játékosa [2024-01-31]

A kevés játéklehetőséget kapó magyar válogatott középpályás klubot váltott az olasz másodosztály (Serie B) mezőnyén belül
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tájékoztatás a tudatos lovas szülő képzésről [2024-01-31]

Tisztelt Lovas Szülők! A Magyar Lovassport Szövetség új kezdeményezése a lovassportot választó gyermekek szülei számára, a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megszületett a megállapodás, Franciaországban folytatja a West Ham támadója [2024-01-31]

Újabb téli erősítés érkezik a Lyon keretébe, ezúttal a West Ham támadója, Said Benrahma választotta következő állomásának a francia együttest
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Nagy Ádám az olasz másodosztályú Speziában folytatja kölcsönben [2024-01-31]

Új klubja szerdán hozta nyilvánosságra a 28 éves játékos megszerzését, a honlapján rugalmas, lendületes, kiváló játékintelligánciával rendelkező középpályásként jellemezve a magyar futballistát. Az egyezség vételi opciót is tartalmaz, de erről részleteket nem közöltek. Három évvel később, 2019 nyarán az angol másodosztályú Bristol City szerződtette, ahol 62 fellépésén és 3 gólt szerzett, majd 2021-ben visszatért Olaszországba,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Debrecen játékosa a Puskás Akadémiához szerződött [2024-01-31]

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Puskás Akadémia egykori saját nevelésű játékosa visszatérését jelentette be
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolások: eldőlt Ivan Rakitic jövője! [2024-01-31]

Ahogyan azt mi is megjósoltuk, Ivan Rakitic aláírta szerződését a szaúdi Al-Shabab együtteséhez. A már 35 esztendős klasszis hosszas gondolkozás után, végül csak belevágott a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kölcsönadta hátvédjét a Sevilla [2024-01-31]

A korábbi várakozásoknak megfelelően a spanyol bajnokságban (La Liga) a bennmaradásért küzdő Sevilla kölcsönadta argentin hátvédjét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: tehetséges argentin középpályással erősít a Juventus! [2024-01-31]

Az átigazolási ügyekben rendkívül jártas Fabrizio Romano információi alapján az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus a Southampon középpályásával erősíti tovább keretét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az MLS-ből érkezik a Fehérvár új játékosa [2024-01-31]

Egybehangzó külföldi és hazai sajtóinformációk szerint az Inter Miami argentin támadója az NB I-ben folytatja pályafutását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megvan, melyik olasz élcsapatnál állhat munkába Conte [2024-01-31]

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint az Inter és a Juventus korábbi bajnok edzője veszi át a következő szezontól az AC Milan irányítását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jégkorong Erste Liga: Csak a DVTK győzött otthon [2024-01-31]

MH/MTI 2024. január 31. szerda. 0:09 A fordulást követően az 58. másodpercben Miro-Pekka Saarelainen éles szögből mattolta Janis Vorist, a hazaiak kapusa alaposan elnézte a lövést. Bő öt perc múlva jött a válasz: egy távoli lövés kiperdült Rajna lepkéskesztyűjéből, és a berobbanó Vlagyiszlav Kulesov a védő szorításában sem hibázott. Felpörgött az UTE is, előbb Voris...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: kölcsönvette az RB Leipzig védőjét az AS Roma! [2024-01-31]

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvette az RB Leipzig védőjét, Angelinót. (Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images) Köztudott volt, hogy Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy játékossal szeretné megerősíteni a védelmét az AS Roma csapata a téli átigazolási időszakban. Végül a
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mégis marad Szaúd-Arábiában Karim Benzema [2024-01-30]

Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy Karim Benzema mindössze hat hónap után elhagyja a szaúdi profi ligában szereplő Al-Ittihad csapatát, de most úgy tűnik, mégis marad, mivel a szaúdi átigazolási piac ma este zárul. (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Karim Benzema marad az Al-Ittihadnál, pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy mindössze fél év...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Női kézilabda Magyar Kupa: a Győr után a Mosonmagyaróvár is elődöntőbe jutott [2024-01-30]

MH/MTI 2024. január 30. kedd. 21:58 Bár kilenc találattal az esztergomi Takács Eszter volt a mérkőzés legeredményesebb játékosa, ez nem volt elég a sikerhez. A hazaiak jól tartották magukat a meccs elején, ám a fordulás után ellépett a vendég Mosonmagyaróvár és végül nyolcgólos győzelemmel biztosította helyét a legjobb négy között. MK, negyeddöntő:Esztergomi Vitézek (NB I/B)
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Argentin tehetség igazolt a Serie A-ba [2024-01-30]

A korábbi várakozásoknak megfelelően az olasz bajnokságban (Serie A) folytatja pályafutását a tehetséges argentin támadó
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Bűnös és mégis ártatlan [2024-01-30]

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

FIFA: megdőltek az átigazolási összegek rekordjai 2023-ban [2024-01-30]

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette, hogy mennyivel nőttek 2023-ban a játékosokra költött átigazolási összegek. (Photo by Flor Tan Jun/Getty Images) Tavaly az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szerződést bontott csapatával a magyar játékos [2024-01-30]

Az osztrák bajnokságban (Bundesliga) szereplő Rheindorf Altach felbontotta magyar játékosa szerződése
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bűnös és mégis ártatlan [2024-01-30]

Még mindig csak 22 éves Jannik Sinner, aki vasárnap megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, óriási fordítást bemutatva a döntőben. Sokáig úgy tűnt, hogy síelőként futhat be nagy karriert, de 13 évesen valami megváltozott. Elköltözött szüleitől és profi teniszkarrierbe kezdett. Mostanra ő lett Olaszország legjobb teniszezője, aki előtt fényes karrier áll.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aston Villa: a másodosztályból érkezik új támadó! [2024-01-30]

Egybehangzó beszámolók szerint az Aston Villa együttesénél foyltatja pályafutását az angol másodosztályú (Championship) Middlesborough játékosa Morgan Rogers.  EXCLUSIVE: Morgan Rogers to Aston Villa, here we go! Verbal agreement in place with Middlesbrough for talented English winger. After final proposal, Boro accepted and player now leaving training ground to travel. Medical tests booked next 24h, signing...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Honvéd korábbi légiósa az Újpestnél folytatja [2024-01-30]

Az idény első felében szerényen muzsikáló Újpest a keddi napon bejelentette első téli érkezőjét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Atlético: bajnoki riválistól érkezhet új középhátvéd! [2024-01-30]

Lapértesülések szerint az Atlético Madrid a januári átigazolási hajrában megkísérli ma megszerezni Gabriel Paulista játékjogát a rivális Valencia csapatától. A 33 esztendős korábbi Arsenal-játékos azt a Caglar Söyöncüt lenne hivatott pótolni Madridban, aki pár nappal korábban került az idény végéig a Fenerbahce együtteséhez. A beszámolók szerint Diego Simeone vezetőedző mindenképpen szeretné betölteni egy hátvéddel a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A West Ham támadójával erősítene a Lyon a Deadline Day lezárta előtt [2024-01-30]

Angol sajtóértesülések szerint Franciaországban folytathatja a karrierjét a West Ham szélső támadója, miután Said Benrahma játékjogáért bejelentkezett az Olympique Lyon
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több szabályrendszerben is a világ legjobbja az Év hazai kick-boxosa [2024-01-30]

A 2023 legjobb hazai férfi kick-boxosának választott Fésű Lajos sportágában az a versenyző, aki több tatamis szabályrendszerben is a legmagasabb szinten letette már a névjegyét. Technikai képzettsége átlagon felüli, emellett mindig sikeréhes és alázatos. Az év végi portugáliai vb-n a light-contact és kick-light szakágakban is első lett. A rijádi, III. Küzdősportok Világjátékán pedig a pointfighting...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: A szlovén [2024-01-30]

Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében [2024-01-30]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Négy mérkőzéssel készül az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott [2024-01-30]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A példaképpé válás útján halad a tavalyi év kick-boxos felfedezettje [2024-01-30]

Az elmúlt esztendőt megelőzően nem feltétlenül Zajácz Bence neve került elő az első között, amikor arról volt szó, hogy egy adott kick-box világversenyen kik lehetnek a legbiztosabb magyar éremszerzők. Azonban 2023 októberében minden megváltozott, hiszen a fiatalember
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ligue 1: a West Ham támadóját akarja az Olympique Lyon! [2024-01-30]

A The Athletic információi alapján az Olympique Lyon a West Ham Unitedtól szeretne támadót igazolni a téli átigazolási időszak folyamán
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A szlovén [2024-01-30]

Korábban a legendás Michael Jordan is
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében [2024-01-30]

Virgil van Dijk mellett Mohamed Szalah és Trent Alexander-Arnold szerződése is hamarosan lejár.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Négy mérkőzéssel készül az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott [2024-01-30]

A találkozók pontos időpontja még nem ismert, de márciusban a 20. és 27. közötti időszak jöhet szóba.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába a szaúdiak érdeklődése, a Newcastle támadója Angliában marad [2024-01-30]

Kieran Trippier után újabb név távozása kerülhet le a terítékről, hiszen a csapat 29 éves támadója, Miguel Almirón is a Newcastle színeiben folytatja a pályafutását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Másfél szezon után hazatérhet Európából a mexikói védő [2024-01-30]

Megbízható sajtóbeszámolók szerint megegyezés született a mexikói válogatott hátvéd Európából való hazatéréséről
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szkander [2024-01-30]

Szenzációs évkezdet! A Magyar Szkander Szakszövetség elnöke szerint sportáguk egyre erősebb itthon, egyre többen kapcsolódnak be az egyes szkanderklubok munkájába, és ez meglátszott a hétvégi országos bajnoki fordulón is. Csabai Atilla kiemelte, dicséretes, hogy főleg utánpótláskorúak érdeklődnek a szkander iránt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb fiatal tehetséget szemelt ki magának a Brighton&Hove Albion [2024-01-30]

Továbbra sem lankad a Brighton and Hove Albion scoutjainak a figyelme, hiszen ezúttal a fiatal ghánai tehetség, Ibrahim Osman játékjogára csapnának le a Sirályok
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kölcsönben válthat csapatot a magyar válogatott középpályása [2024-01-30]

Az olasz sajtóban már hetek óta téma a magyar válogatott középpályásának klubváltásra, amelyre rövidesen sor kerülhet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Törökország, Írország, Koszovó és Málta ellen játszik az Eb-re készülő Rossi-csapat [2024-01-30]

MH/MTI 2024. január 29. hétfő. 21:56Frissítve: 2024. január 29. 22:24
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: már második bajnokiját is megnyerte De Rossival a Roma [2024-01-30]

MH/MTI 2024. január 29. hétfő. 23:23 A tavaly az Európa-ligában döntős fővárosi klubnál ez volt a második bajnokija a kispadon Daniele De Rossi vezetőedzőnek, mindkét találkozót – akárcsak az al-Sabab elleni hétközi felkészülési mérkőzést – 2-1-re nyerték a Farkasok. Serie A, 22. forduló:Salernitana-AS Roma 1-2 (0-0)vasárnap játszották:Genoa-Lecce 2-1 (0-1)Monza-Sassuolo 1-0 (1-0)Hellas Verona-Frosinone 1-1 (1-0)SS Lazio-SSC...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét külföldre távozhat a Ferencváros játékosa [2024-01-30]

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az orosz bajnokság (Premjer Liga) élcsapata szemelte ki a Ferencváros balhátvédjét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mikel Arteta: [2024-01-29]

Az Arsenal menedzsere a mai nap folyamán állt az újságírók elé, ahol egyértelműen kifejtette, hogy minden távozásáról szóló hír hamis, és esze ágában sincsen elhagyni a jelenlegi klubját
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Liverpool: Virgil van Dijk azután dönt a jövőjéről, hogy kiderült, ki lesz Jürgen Klopp utódja [2024-01-29]

Jürgen Klopp távozásával megbomlik az egység a Liverpoolnál. A csapat új menedzsert keres, így felmerült a kérdés, hogy hogyan látja a jövőjét a klub csapatkapitánya, Virgil van Dijk egy új edző irányítása alatt. (Photo by Robbie Jay Barratt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolási körkép [2024-01-29]

Arsenal Érkezők: 
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elkezdődött a találgatás, hogy ki lehet Xavi utódja a Barcelonánál [2024-01-29]

A Barcelona ugyan csak a negyedik a La Ligában, de nagyon sok tehetséges fiatal játékosa van, akikből erős csapatot építhet az új edző. A BBC összeállítása szerint Xavi utódja lehet Mikel Arteta, aki egy spanyol média szerint készen áll arra, hogy a nyáron elhagyja az Arsenalt. Amikor erről kérdezték hétfőn, azt válaszolta:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újból visszatért hazájába a Bayern és a Juventus egykori játékosa [2024-01-29]

Az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy-t elhagyó rutinos brazil labdarúgó visszatért hazájába
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb világsztár igazolhat Szaúd-Arábiába [2024-01-29]

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint idén is nagy neveket csábítanának el a szaúdiak, ezúttal Ivan Rakitic leigazolása került terítékre
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Atletico Madrid védőjével erősít a Fenerbahce [2024-01-29]

Hivatalos oldalán közölte a Fenerbahce, miszerint a 27 éves török védő, Caglar Söyüncü náluk folytatja pályafutását
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy tucat arany az athéni kick-box Európa kupán [2024-01-29]

A hétvégén Athénben megrendezett kick-box Európa kupán 20 ország 780 versenyzője indult. A magyar felnőtt versenyzők 12 első, 8 második és 6 harmadik helyet szereztek. A győztesek között volt a tavaly az Európa Játékokon a sportág első magyar aranyérmét szerző Bálint Martin, aki az idén is nagyszerű formában van, hiszen egy héttel korábban az olaszországi...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb sztáredző az FC Barcelona radarján [2024-01-29]

A legfrissebb sajtóértesülések szerint megvan az FC Barcelona legfőbb nyári kiszemeltje, aki nem más, mint az egykori német szövetségi kapitány, Hansi Flick
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Ronaldo, Ibrahimovic és Benzema mögött ott van egy magyar csatár is a 21. század legeredményesebb játékosai között [2024-01-29]

A szerb születésű magyar válogatott Nikolics, aki tavaly vonult vissza, összesen 239-szer volt eredményes a magyar, majd légiósként a lengyel, az amerikai és a ciprusi élvonalban, míg a kupákban 81, a magyar válogatottban pedig nyolc gólt jegyzett. Cristiano Ronaldo vezeti a 21. század legeredményesebb európai labdarúgóinak rangsorát 873 találattal, Nikolics Nemanja 328 góljával a 17....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Mindegy, hogy szerepel az Eb-n a magyar válogatott, Rossi akkor is marad a helyén [2024-01-29]

Az interjúban Csányi Sándor beszélt a magyar válogatott Eb-belépőiről is, az UEFA adatai szerint az együttes Svájc, Németország és Skócia elleni csoportmeccsére is 400 és 500 ezer közötti jegyigénylés futott be Magyarországról. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint olyan az olasz edző szerződése, hogy ha akarna se mehetne. Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly 
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ronaldo, Ibrahimovic és Benzema mögött ott van egy magyar csatár is a 21. század legeredményesebb játékosai között [2024-01-29]

Nikolics Nemanja a 17. helyen áll 328 góllal az IFFHS listáján.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszatérne Európába az Al-Ittihad nyári igazolása [2024-01-29]

Angol sajtóértesülések szerint a West Ham lehet az az együttes, amely kimenti Jotát a szaúdi élvonalból, a portugál támadó akár már a mai nap folyamán repülőre ülhet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csányi Sándor: az Eb után is Marco Rossi vezeti a válogatottat [2024-01-29]

Az olasz szakembernek 2026. január 1-ig szól a szerződése, tehát a Nemzetek Ligájában és a világbajnoki selejtezőkön biztos, hogy ő vezeti a csapatot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Brighton and Hove Albion ászára csapna le az Arsenal [2024-01-29]

Angol beszámolók szerint idén télen is a Brighton csapatából erősítene az Arsenal, ezúttal a csapat balszélső támadója, Kaoru Mitoma a kiszemelt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megannyi élcsapat pályázik az Aston Villa tehetségére [2024-01-29]

Angol sajtóértesülések szerint többek között a Bayern München, a Newcastle és a Tottenham is hevesen érdeklődik Jacob Ramsey játékjoga iránt
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mindegy, hogy szerepel az Eb-n a magyar válogatott, Rossi akkor is marad a helyén [2024-01-29]

Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint olyan az olasz edző szerződése, hogyha akarna se mehetne.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kós Hubi: [2024-01-29]

Kós Hubert a 200m hát címvédőjeként egy
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az első osztályba távozhat a Honvéd tehetsége [2024-01-29]

Hazai sajtóbeszámolók szerint a Budapest Honvéd egyik legnagyobb tehetsége hamarosan az NB I-ben köthet ki
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Izgalmas küzdelmeket hozott a korfball Magyar Kupa [2024-01-29]

A Team Csernák győzelmével értek véget a korfball Magyar Kupa küzdelmei. A Gödön megrendezett tornán az újdonsült kupagyőztes 11-9-re nyert az Újhegyi Kecskék ellen. A bronzérmet a Prizrak együttese szerezte meg. A kisdöntőben 4-4-re végzett az Újhegyi Alpakákkal, és végül a büntetőpárbajban 3-2-re győzött. A 2024-es Magyar Kupa gólkirálynője Tóth Noémi, a Prizrak játékosa lett,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Brazil csapathoz szerződik az argentin tehetség [2024-01-29]

Megbízható sajtóinformációk szerint a Newell
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tovább folytatódik Divock Origi lejtmenete, ezúttal Amerika a következő állomás [2024-01-29]

Angliában és Olaszországban sem találta meg a számításait, így Amerikában folytatja a pályafutását Divock Origi, az egykor szebb napokat is megélt belga támadó
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tenisz: Jannick Sinner egy év leforgása alatt 40 millió eurót keresett [2024-01-29]

Sinner az öt szettben aratott ausztráliai győzelmével az orosz Daniil Medveved ellen körülbelül 3,15 millió ausztrál dollárt tett zsebre, ami alig kétmillió eurónak felel meg ( pontosabban 1,91 millió ). Giovanni Palazzi, a StageUp, a szponzorációval is foglalkozó cég elnöke úgy gondolja, hogy Sinner célja szezononként 45-50 milliós összbevételre tehető, ami pár év alatt elérhető....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

BringaSport Magazin 231 [2024-01-29]

Megjelent az M4 Sport BringaSport Magazin műsorának legújabb adása, a tartalomból: A Magyar Kerékpáros Szövetség Díjátadó Gálája, Budapest; Epronex-Hungary Cycling Team sajtótájékoztató, Budapest; Magyar Kerékpáros Szövetség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai visszatért, gólpasszt adott, a Liverpool továbbjutott [2024-01-29]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 18:50Frissítve: 2024. január 28. 19:57 A Liverpool könnyed, 5
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A szlovén csapat megvédte címét [2024-01-29]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 19:43 A Bad Mitterndorf és Tauplitz között található Kulmon a Lovro Kos, Peter Prevc, Domen Prevc, Timi Zajc összeállítású négyes volt a legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben, és összességében simán győzött, 26,5 ponttal megelőzve az osztrák csapatot, amelyben a szombaton egyéniben győztes Stefan Kraft is szerepelt. A bronzérmet a német kvartett szerezte...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Firenzében győzött, és újra első az Internazionale [2024-01-29]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 23:38Frissítve: 2024. január 28. 23:43 A milánói kék
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Fehérvár nyerte a Magyar Kupát [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 22:04 A fehérváriak
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Franciaország tíz év után újra aranyérmes [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 21:10 A dánok az első és a második félidőben is vezettek három góllal egy-egy alkalommal, de a szünetben és a rendes játékidő végén is döntetlen volt az állás. A hosszabbításban jobban összpontosított, kevesebbet hibázott az olimpiai címvédő, és 2014 után ismét kontinensbajnok lett. A Telekom Veszprém francia játékosai közül a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolási körkép [2024-01-28]

Arsenal Érkezők: 
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vas Blanka második Hoogerheideben a világkupán! [2024-01-28]

Vas Kata Blanka második helyen ért célba a terepkerékpár (cyclocross) világkupa-sorozat vasárnapi versenyén a hollandiai Hoogerheideben. Az SD Worx-Protime sportolója mindössze egy másodperccel maradt el a győztestől, a hazai pályán versenyző Fem van Empeltől. Vas hamar felküzdötte magát az élmezőnyhöz és már a hatkörös verseny felénél dobogós helyen állt, majd az utolsó körben megelőzte Lucinda...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NB I: hosszabbított csapatával a sikeredző [2024-01-28]

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi újrakezdése előtt a tavalyi ezüstérmes Kecskeméti TE fontos bejelentést tett vezetőedzőjéről
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Schäfer gólpasszával nyert az Union Berlin [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 19:02 Schäfer András gólpasszt adott, csapata, az Union Berlin pedig 1-0-ra legyőzte a vendég Darmstadt együttesét a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának első vasárnapi találkozóján. A magyar válogatott középpályás kezdőként lépett pályára a sereghajtó elleni meccsen és kitűnően játszott, a berliniek 62. percben szerzett góljánál pedig egy kontratámadás végén ziccerbe hozta...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Svédország bronzérmes és olimpiai kvótás [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 17:19Frissítve: 2024. január 28. 17:22 A helyosztó első félidejében már hét góllal is vezettek az előző kontinenstornán aranyérmes svédek a házigazda németek ellen, az 54. percben azonban már csak egy találat volt a különbség. A hajrában Andreas Palicka védésire alapozva ismét a skandinávok voltak magabiztosabbak, és 34
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Szoboszlai és Schäfer is gólpasszt adott [2024-01-28]

Mindkét magyar csapata nyert vasárnap. A Liverpool könnyed, 5-2-es sikert aratott a vendég Norwich City felett az angol labdarúgó FA Kupa negyedik fordulójában, melyben közel egyhónapos kihagyás után lépett újra pályára Szoboszlai Dominik. A bajnoki listavezető csapaton nem látszott a megilletődöttség azután, hogy pénteken Jürgen Klopp vezetőedző bejelentette nyári távozását. Az ember, aki feltámasztotta a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szoboszlai és Schäfer is gólpasszt adott [2024-01-28]

Mindkét magyar csapata nyert vasárnap.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabadidősport [2024-01-28]

Készül az aktív életmód stratégia
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sinner első Grand Slam-trófeája [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 14:08Frissítve: 2024. január 28. 14:13 A Melbourne-ben 2021-ben és 2022-ben is döntős orosz játékos a hatodik Grand Slam-végjátékára készült, de az eddigi ötből csak egyet tudott megnyerni, méghozzá három éve a US Openen. Először fordult elő vele ugyanakkor, hogy nem Novak Djokovics vagy Rafael Nadal állt a háló túloldalán. Az...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tetszik a budapesti vb-futam pályája a sztárversenyzőknek [2024-01-28]

MH/MTI 2024. január 28. vasárnap. 13:22Frissítve: 2024. január 28. 13:34 Az esemény hivatalos honlapján olvasható nyilatkozatok szerint a negyedik vb-címére hajtó Bolt a héten, Budapesten bemutatott pályarajz alapján úgy vélte, jobb, hogy a szervezők nem zsúfolták tele akadályokkal a pályát.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Jannik Sinner nyerte az Australian Opent [2024-01-28]

A folytatásban a moszkvai játékos maradt a bevált taktikánál, rövidíteni próbálta a labdameneteket, és 2:1-nél, majd 4:1-nél is elvette Sinner szerváját. Az olasz bátor játékkal egy bréket visszavett, és volt labdája a második ledolgozásához is, de Medvegyev összeszedte magát, és a második játszma is az övé lett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Serie A: az AS Roma szeretné kölcsönvenni az RB Leipzig védőjét! [2024-01-28]

Az átigazolási ügyekben rendkívül jártas Nicoló Schira értesülései szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma szeretné kölcsönvenni az RB Leipzig spanyol hátvédjét, José Ángel Esmoris Tasendet, ismertebb nevén Angelinot
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

NB I: újabb légiós hagyta el az Újpestet [2024-01-28]

Az Újpest bejelentette, hogy a januári átigazolási időszakban a csapat egyik húzóembere távozott a klubtól
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jannik Sinner nyerte az Australian Opent [2024-01-28]

Első Grand Slam győzelme, egyben az első alkalom, hogy olasz versenyző nyeri az Australian Opent.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bundesliga: a Galatasaraytól igazolt francia jobbhátvédet a Bayern München! [2024-01-28]

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Galatasaraytól Sacha Boeyt. (Photo by Boris Streubel/Getty Images) Hosszú ideje köztudott volt, hogy a Bayern München menedzsere, Thomas Tuchel a téli átigazolási időszakban szeretne legalább egy védőt igazolni a csapathoz. A bajor sztárcsapat korábban a PSG-ben kevés játéklehetőséghez jutó, de a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kassára került kölcsönben a Diósgyőr támadója [2024-01-28]

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Diósgyőri VTK fiatal támadója a szlovák élvonalbeli újonchoz került kölcsönben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kölcsönben távozhat a Sevilla védője [2024-01-28]

Megbízható sajtóinformációk szerint a Sevilla argentin hátvédje hamarosan kölcsönben távozhat az andalúziai egyesülettől
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Atlético Madrid: olasz válogatott támadó érkezik! [2024-01-28]

Egybehangzó olasz és spanyol sajtóértesülések szerint az Atlético Madrid a januári átigazolási hajrában bejelenti majd Moise Kean érkezését. Moise Kean to Atlético Madrid, here we go! The agreement has been finalised between Atléti and Juventus. Kean will travel to Madrid in the next 24/48h to complete medical tests. Loan fee:
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kazincbarcikán győzött a Kassa [2024-01-28]

Kassai győzelemmel fejeződött be a Kazincbarcika-FC Kosice felkészülési találkozó! Újabb sikeres edzőmeccsen van túl a Kassa! A többségi magyar tulajdonban lévő labdarúgócsapat a Mezőkövesd után a Kazincbarcikát is legyőzte. Zan Medved és Michal Fasko a kövesdi találkozó után átmentette formáját a soron következő edzőmeccsre, ugyanis Kazincbarcikán is ők találtak hálóba a vendégek részéről. Medved a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától [2024-01-28]

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bundesliga: a Bayer Leverkusen kölcsönvette a Betis rutinos spanyol csatárát! [2024-01-28]

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy kölcsönvette a Real Betis csatárát, Borja Iglesiast
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától [2024-01-28]

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolási körkép [2024-01-27]

Arsenal Érkezők: 
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Norvégia, Portugália és Tunézia lesz az ellenfél az olimpiai selejtezőn [2024-01-27]

MH/MTI 2024. január 27. szombat. 21:26 A friss Európa-bajnoki ötödik magyar férfi kézilabda-válogatott a norvég, a portugál és a tunéziai csapattal találkozik az olimpiai selejtezőtornán
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb horvát válogatott játékos térhet haza a Hajduk Splithez [2024-01-27]

Olasz sajtóinformációk szerint a Fiorentina szélsője hamarosan visszatérhet hazájába
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Erdős Rita második lett a kairói öttusaversenyen [2024-01-27]

MH/MTI 2024. január 27. szombat. 19:10 A hazai szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint Erdős a kombinált számban nyújtott remek teljesítményével lépett előre, a lövészetes futást meg is nyerte, de a török Ilke Özyüksel 19 másodpercet megőrzött korábban kiharcolt előnyéből. Simon Sarolta kilencedik, Alekszejev Tamara tizedik, a magyar csapat pedig első lett. A férfiaknál Tamás József...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Van Dijk: Szeretnénk különlegessé tenni Klopp utolsó szezonját [2024-01-27]

MH/MTI 2024. január 27. szombat. 18:13 A 32 éves holland futballista szerint a játékosoknak nehéz feldolgozniuk a pénteki bejelentést, miszerint a német vezetőedző
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dávid, aki nem legyőzte, hanem meggyőzte az olvasókat és a tévénézőket [2024-01-27]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átigazolások: Szaúd-Arábiában folytathatja a horvát kiválóság! [2024-01-27]

Lapértesülések szerint az átalakulóban lévő Sevilla együttesétől távozhat az az Ivan Rakitic, aki anyagilag igen komoly ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából(
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző   20    21    22    23   [24]   25    26    27    28      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: túra bot    király istván    futopad    feeder    Szombathely vizilabda    vizilabda    cardio   


Most keresik: király istván    cardio    vizilabda    Szombathely vizilabda    túra bot    feeder    futopad   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |





 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket