| Időjárás: sok meglepetésre nem kell számítani, marad a jó idő hétvégén is [2024-05-11]Hétvégén is marad a meleg, napos idő, akár 25-26 fokot is mérhetünk. Szombat este, vasárnapra virradó éjszaka elszórt záporokkal egy gyenge hidegfront átvonulhat, de ezt leszámítva érdemi csapadékra nem kell számítani. |
| Trónra ültette egykori színháza Láng Józsefet: így él a 90 éves színészlegenda a visszavonulása óta [2024-05-11]Túl a kilencvenen is korát meghazudtoló állapotban van Láng József. A Jászai Mari-díjas színész semmiféle egészségi problémával nem küzd, leszámítva a térdében lévő porckopást, ami a korral jár; és bár 2022-ben úgy döntött, visszavonul a színpadtól, a napjai most is aktívan telnek. |
| Aki Roger Moore, vagyis az Angyal hangján szólalt meg [2024-05-11]Csak bámultuk tátott szájjal a televíziót. Már akinek volt, persze. Egyszer csak megjelent egy jól öltözött, talán túlságosan is jól öltözött, sármos férfi, s mindenkinél erősebb és okosabb volt. Új volt a stílus, a gyönyörű autók, a gyönyörű nők |
| Magyar Péter is megy a köztévébe [2024-05-11]A Tisza Párt is meghívást kapott a köztelevíziótól az EP-listavezetők számára szervezett tévévitára. |
| Novák Katalin előkerült: váratlan helyen fotózták le [2024-05-11]Az Andalúziai Királyi Lovasiskolában járt Novák Katalin csütörtökön. A kegyelmi botrány után lemondó államfő egy magas rangú spanyol katonatiszt társaságában fotózták le. |
| Ezt kell tudnia a használtautó-piac legnagyobb csalásairól [2024-05-11]A használt autók piaca tele van csalókkal, akik különféle technikákat alkalmaznak a vásárlók átverésére és profitszerzésre. Évről évre kreatívabbak és kitartóbbak. |
| Különleges sarki fény borította az eget - gyönyörű felvételek készültek az égi jelenségről [2024-05-11]Elképesztő látványban lehetett része azoknak, akik tegnap éjszaka ébren maradtak éjfél után. Hazánkból is látható volt ugyanis a sarki fény, amit a geomágneses vihar hozott magával. |
| Cserhalmi György üzenete Vidnyánszky Attilának [2024-05-11]Cserhalmi György, a Nemzet Színésze röviden elmondta a véleményét. |
| Fokhagymás rostélyos vajpuhára sütve: így készítve szinte szétolvad a szájban [2024-05-11]A serpenyőben sült fokhagymás rostélyos mennyei fogás, és viszonylag hamar el is készül. |
| Nem hitték el, hogy látássérült, ezért vakvezető kutyájával együtt zavartak ki egy étteremből egy fiatal férfit [2024-05-11] |
| Bizarr kezdet a vb-házigazdától Prágában [2024-05-11]A csehek és a finnek összecsapásán nem született gól, utóbbiak a szétlövésben is eredménytelenek voltak. |
| III. Károly jókora gyomrost adott Harry hercegnek [2024-05-11]Nem ő kapta a vezérezredesi rangot. |
| Egy korszak véget ért: ikonikus készüléket kukázott az Apple [2024-05-11]Teljesen eltűnt a kínálatból a népszerű termék. |
| Valter bizonytalan: motiválja vagy demotiválja őt a pénteki szakaszon történtek [2024-05-11]Az összetettben vezető Tadej Pogacar nyerte a Giro pénteki szakaszát, előnye így 2 perc 36 másodpercre nőtt. |
| Elbukta a fellebbezést Donald Trump tanácsadója, hamarosan börtönbe kerülhet [2024-05-11]Ügyvédei szerint fontos alkotmányos kérdések forognak kockán. |
| Velkey György: a kórházak többsége kényszerpályára került [2024-05-11]Még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert. |
| Mácsai Pál, Mucsi Zoltán és Udvaros Dorottya is ugyanabba a városba igyekszik [2024-05-11]Ugyanott három bohóc jelentkezik állásinterjúra. |
| Ők sosem fogják elmondani a teljes igazságot: 4 csillagjegy, aki a világon a legnagyobb hazudozó [2024-05-11]Ezek a jegyek különösen ügyesen rejtegetik érzelmeiket, ami igazi próbatétel lehet azok számára, akik megpróbálják megérteni őket. |
| A meteorológusok sem értik, ami most történik: ilyen idő jön a hétvégén [2024-05-11]Eső, zivatar, napsütés, nyár. |
| Gyászol Szandi [2024-05-11]Pintácsi Alexandra, ismertebb nevén Szandi, kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekesnő. Hazánkban ő ma is a legfiatalabb platinalemezes előadó. |
| NGM helyettes államtitkár: minőségi fejlesztések alapozhatják meg a versenyképességet [2024-05-11]Szintén jelentős része van az eredményekben a magas foglalkoztatási rátának, ezért ennek fenntartásán múlik is a tartós növekedés. |
| Csere Gáspár segítségével készült az első magyar futócipő [2024-05-11]A közös munkával a legkiválóbb minőséget tudják biztosítani a versenyzőknek és a sportkedvelőknek, ráadásul mindezt megfizethető áron. |
| Gyenesdiáson folytatódott a Gravel Magyar Kupa [2024-05-11]Május 4-én Gyenesdiáson rendezték a Bianchi Gravel Magyar Kupa második fordulóját, ahol a Keszthelyi-hegység emelkedőin 113,5 és 62 km várt az indulókra. Hosszú távon ezúttal is az első fordulóban abszolútban nyertes Borsos Benedek és Punk Adrienn voltak a leggyorsabbak, megőrizték az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót. A gravel kerékpározást 2024-től már a Magyar Kerékpáros Szövetség... |
| Kiderült, Berki Mazsi hogy ismerte meg párját: szerelem volt első látásra [2024-05-11]Zoltánt nem sokkal Berki Krisztián halála után ismerte meg. |
| A kertszakértő elárulta: egy döntő lépés a paradicsomoknál most és bőséges lesz a termés nyáron [2024-05-11]Még az erkélyen is megterem így. |
| Király Linda a poklok-poklát élte át, amikor hirtelen lecsapott egy tornádó: mindenki félt [2024-05-11]Ez történt vele. |
| Kolléganőnk megmutatja, hogyan horgoljunk bogyókat [2024-05-11]Dobjuk fel színes bogyókkal a horgolt munkáink széleit, legyen az egy kardigán, párnahuzat, sál vagy végülis bármi! |
| Durvábbak lehetnek az európai hőhullámok a vártnál, és akármilyen furcsán hangzik, a tisztább levegő okozza [2024-05-11] Svájci kutatók szerint a jelenlegi modellek 1 Celsius-fokkal alábecsülték a felmelegedés mértékét Európában, mert nem számoltak azzal, hogy a légtömegek mozgása tisztább levegőt eredményezhet. |
| [2024-05-11]Az agydaganat egyik legagresszívabb fajtájával küzdő tizennégy esztendős Melissza szülei tudják, érzik, az emberekből nem hunyt még ki a szeretet. Miután megjelent a Blikk cikke a nyolcadikos lány szenvedéseiről, küzdelméről, rengetegen jelezték, segítenének a családnak. Több százezer forint jutott el hozzájuk az olvasóinknak hála. |
| Kovács András Péter gyerekként félt alkoholista apjától: [2024-05-11]Mélységek és magasságok: ez jellemzi Kovács András Péter önálló estjeit. A humorista ezúttal a Blikknek adott interjúban osztotta meg gondolatait a munkájáról, amelynek kikerülhetetlen része a magánélete is. |
| Hajdu Steve soha nem halott története Kabos Gyuláról [2024-05-11]undefined |
| Így nézett ki Kádár János hírhedt dolgozószobájába [2024-05-11]A kultikus Rózsadomb legmagasabb pontján, egy Cserje utca 21. szám alatt található villában élt évtizedeken keresztül Kádár János pártfőtitkár és felesége, Tamáska Mária. A 173 négyzetméteres házba még a belügyminiszteri kinevezése után, 1948-ban költözött be a politikus. Az első évben édesanyjával, majd a nejével, Tamáska Máriával a földszinten lakott, az alagsort pedig a személyzet és a fegyveres őrség foglalta el. |
| Az Ön következő gépében is ez lesz? Jönnek a Snapdragon laptopprocesszorok, komoly akkumulátor-üzemidővel [2024-05-11]Még csak fél év telt el azóta, hogy a Qualcomm bemutatta a Snapdragon X-Elite sorozatot, a cég Windows-ra fókuszáló prémium chipset termékcsaládját. A vállalat azonban nem állt le a fejlesztésekkel, és kigördítette a vadonatúj Snapdragon X Plus sorozatot. A Snapdragon X Plus a csúcson lévő X-Elite szériánál valamivel kisebb teljesítményű, de jóval olcsóbb is. |
| Visszaköltözhetett az otthonába a lakástűz után Papadimitriu Athina: [2024-05-11]Visszaköltözött tavaly leégett otthonába Papadimitriu Athina! A Jászai Mari-díjas színésznő háza szépen alakul, már csak egy helységet kell kifesteni. Ahogy a szobák tisztulnak meg a füsttől, úgy billen helyre az ő lelke is a sokk után, bár még mindig vannak helyzetek, amikor kísérti az átélt trauma. |
| Egy különlegesen krémes madártej receptje Fásy Ádámtól [2024-05-11]Ropogós mandulával is érdemes kipróbálni. |
| Idei kihagyása ellenére is nyitott Vettel Le Mans-szereplésére a Porsche [2024-05-11]Parc Fermé: Idei kihagyása ellenére is nyitott Vettel Le Mans-szereplésére a Porsche |
| Így lehet megtudni, hogy a szomszéd használja-e a wifidet: gyorsan lebuknak a potyázók [2024-05-11]Most kiderül, hogy lehet lebuktatni azokat, akik illetéktelenül használják a wifihálózatot. |
| Csaknem 50 futballpálya épült a Felzárkózó Települések Programban [2024-05-11]Egy-egy pálya értéke mintegy 120 millió forint. |
| Egymásnak támadtak a rendőrök és a tüntetők a római születési konferencián [2024-05-11]Baloldali szervezetek tiltakoztak az esemény ellen. |
| Súlyos demenciája miatt gondnokság alá helyezik Brian Wilsont [2024-05-11]A Beach Boys 81 éves alapítója már nem tud gondoskodni magáról. |
| Szentkirályi Alexandra: a budapesti vezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle [2024-05-11]Karácsony Gergely csak dumából és mellébeszélésből kapna jelest |
| Nincs elég neurológus a ceglédi kórházban, Budapestről kellett segítséget kérniük [2024-05-11] |
| A birodalom visszavág, erődemonstráció a Mississippi partján [2024-05-11]Sohase becsüld le a bajnok szívét! |
| Hihetlen látványosságban lehetett részünk az éjjel [2024-05-11]Egész Magyarországon intenzív fényjelenségről számoltak be olvasóink. |
| Elöntötte a víz Észak-Afganisztánt, legalább 50 ember meghalt [2024-05-11]Ingatlanok, mezőgazdasági területek rongálódtak meg az árvízben. |
| Egy belga vitte a prímet az ország tetején: türelmes támadás a Kékestetőn [2024-05-11]A szakaszgyőztes Thibau Nys csupán a lábait próbálgatta. |
| Tóth Gabi már akkor szerelmes volt Papp Máté Bencébe: most mindent elárult [2024-05-11]Hihetetlent posztolt. |
| Molnár Piroska megüzente Kulka János és Udvaros Dorottya ügyében: [2024-05-11]Erről mesélt a művésznő. |
| Ezt hibázza el mindenki a leandernél: egész nyáron át virágzik, ha megfogadod a sztárkertész pár tanácsát [2024-05-11]A legfrissebb és legsugárzóbb tavaszt köszönthetjük, ami tökéletes időpont arra, hogy kertünkben virágozzanak a színpompás leanderek. Ha el szeretnéd érni, hogy egész nyáron át virágozzanak, most még nem késő belevágni a metszésbe és az ültetésbe! Kósa Dániel kertészmérnök tanácsai alapján pár praktikát is megosztunk veled. |
| Csökkenti a demencia kialakulásának esélyét ez az egyszerű és ingyenes mozgásforma - Eszköz sem kell hozzá [2024-05-11]Több mint száz, idősotthonban lakó ember tornázott együtt testépítő sportolókkal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Baglyaskő Időskorúak Otthonában, Salgótarjánban. |
| Sértett paranoiagyűjteményben ekézik a fideszesek az EP-ben áskálódó ellenzéket [2024-05-11] Elkészült az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának |
| Ő játszotta Bettyt, a csúnya lányt: a gyönyörű színésznő 23 év után újra összeállt a telenovella stábjával [2024-05-11]Július 19-én az Amazon Prime Videón debütál a Betty, a csúnya lány folytatása. |
| Minden férfi ilyen nőre vágyik: ez a csillagjegy a legmegbízhatóbb, leghűségesebb, leggondoskodóbb nő [2024-05-11]A horoszkóp szerint a legkülönlegesebb nők ebben a csillagjegyben született. |
| Tragédiába fulladt a hatalmas nevetés: csattanás, majd meghalt a gyönyörű magyar színésznő [2024-05-11]Nyugodjék békében! |
| Napi horoszkóp: a Mérleg nem várt pénzt kap, a Rák balesetet szenvedhet, az Oroszlán a hivatása miatt kerül bajba [2024-05-11]Kedves Vízöntő! Romantikus hangulatban töltheted a mai napot. Nem csoda, hiszen a Hold a szerelem életterületét érinti, végre szavakba tudja önteni az érzéseit. |
| Hajdu Steve soha nem halott története Kabos Gyuláról - Címlapsztori videó [2024-05-11]undefined |
| Ki írta a Sorstalanság című regényt? 8 kérdés a 12. osztályos irodalom-tananyagból, amire illik tudni a választ - Most tesztelheted, mennyire vagy otthon az irodalomban! [2024-05-11]Most tesztelheted, mennyire vagy otthon az irodalomban! |
| Zelenszkij az új orosz offenzíváról: Minden a harcosaink állhatatosságán múlik - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-05-11]Oroszország háborúja Ukrajnában |
| A labdarúgás Harry Pottere, akit képtelenség nem kedvelni [2024-05-11]A világon mindent megnyert már, de 40 évesen is elnyűhetetlenül robotol tovább. |
| A katalán zseni, aki megőrült a testiségért és a halálért [2024-05-11]Mindent megfestett, ami borzolta a kedélyeket. |
| Igazi kirándulós hétvége várható [2024-05-11]Az UV-sugárzás erős lesz. |
| Államfőknek járó fogadtatásban részesült a volt iráni elnök Budapesten [2024-05-11]Még fotózni sem lehetett. |
| Ittasan, 170-el száguldozva menekült a rendőrök elől az M6-os autópályán [2024-05-11]Az ügyészek több év börtönbüntetést kértek rá ezért. |
| Beismerte egy volt polgármester, hogy illetlen képeket birtokolt gyerekekről [2024-05-11]A tárgyalás júniusban folytatódik Pembroke Dock volt városvezetőjének ügyében. |
| Botrány az Apple-nél: bocsánatot kellett kérniük, mert sokan felháborodtak egy reklámon [2024-05-11]Úgy érzik, túllőttek a célon. |
| Tömegverekedés tört ki egy strandon, 40 ember kapott össze [2024-05-11]A neubrandenburgi rendőrség nyomozást indított. |
| Vésővel és kalapáccsal próbáltak megrongálni a brit történelem egyik legismertebb dokumentumát [2024-05-11]Két idős környezetvédelmi aktivista esett neki az üvegtárolónak. |
| Varga Mihály: Olyan korban élünk, amikor ismét szükség lehet a védekezésre [2024-05-11]A pénzügyminiszter annak a lovagrendnek a konferenciáján beszélt, amelynek ő is tagja. |
| Djokovicsot eltalálta egy kulacs, vérző fejjel hagyta el a pályát [2024-05-11]A római tornán aratott könnyed győzelmet beárnyékolták a történtek. Videó! |
| Megérte várni: ömlik a pénz a magyar vállalkozásokra [2024-05-11]Jut bőven pályázati forrás digitális és zöldátmenetre, illetve egészségiparra is. |
| Megdőlt a rekord: egy 79 éves férfi lett a legidősebb ember, aki leereszkedett az Empire State Buildingről [2024-05-11]Nemes cél érdekében hajtotta végre a bravúros mutatványt. |
| Itt a friss hír Katalin hercegnéről: Vilmos egy eseményen mondta el [2024-05-11]Ezt mondta el! |
| Melegkiütés vagy napallergia? [2024-05-11]Egy laikus nem feltétlenül tudja megmondani, hogy a bőrén érzékelt foltok, kiütések vajon napallergia, polimorf fénykiütés vagy melegkiütés tünetei-e, éppen ezért bizonyos esetekben fontos az orvosi diagnózis, hiszen az egyes bőrtünetek más-más kezelést igényelhetnek. Dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus abban segített, hogy be tudjuk azonosítani, mikor érdemes orvoshoz fordulnunk. |
| Schell Judit 51 éves lett: ilyen az élete, mióta hazatért Spanyolországból [2024-05-11]Schell Judit korábban a Thália Színház művészeti vezetője volt, jelenleg szabadúszó színésznőként dolgozik. |
| Hogyan kell leszedni a muskátli elszáradt virágait, hogy ne legyen baja? Elmondja a szakértő [2024-05-11]Ha így teszel vele, extra virágokat kapsz jutalmul. |
| A növényápolási szakértő titka: Ezt keveri a muskátlik, nyári virágok földjébe, és virágba borul minden tő [2024-05-11]A videó a reklám után azonnal indul: |
| Kovács András Péter gyerekként félt alkoholista apjától: Számomra az otthon mindig veszélyes, bizonytalan hely volt [2024-05-11]Mélységek és magasságok: ez jellemzi Kovács András Péter önálló estjeit. A humorista ezúttal a Blikknek adott interjúban osztotta meg gondolatait a munkájáról, amelynek kikerülhetetlen része a magánélete is. |
| A Blikk megtudta: ezért volt szüksége az államfőnek az új katonai egyenruhára [2024-05-11] |
| Ez az ital lerobbantja rólad a zsírt: napi egy csésze belőle és olvadnak le a kilók [2024-05-11]Sokan küzdenek a felesleges kilókkal, és az, hogy nyakunkon a nyár, sokan szeretnének mielőbb megszabadulni tőle. Van egy filléres ital, amely segíthet visszanyerni az alakodat |
| Hogyan ápold jól a sebeid? Itt a tuti megoldás [2024-05-11]A sebek begyógyulása után a bőrünkön maradó hegek egész életünkön át velünk maradnak. Hogy minél kevésbé legyenek láthatóak, fontos a megfelelő sebellátás és hegkezelés. |
| Beüt az anyagi Kánaán! A cigánykártya szerint ezek a csillagjegyek piszok gazdagok lesznek júliusban [2024-05-11]Az anyagi világ megragadását jelképező Bika jegyében járó Uránusz, már jó ideje készen tartatja velünk a reflexeinket a pénzügyeket illetően. Íme az a 3 csillagjegy, akinek óriási pénzbőséget ígér a kártya júliusra. |
| "Hihetetlen élni akarás van benne" - Az agydaganattal küzdő Melissza édesanyját meghatotta, hogy a Blikk olvasói is segítettek nekik [2024-05-11]Az agydaganat egyik legagresszívabb fajtájával küzdő tizennégy esztendős Melissza szülei tudják, érzik, az emberekből nem hunyt még ki a szeretet. Miután megjelent a Blikk cikke a nyolcadikos lány szenvedéseiről, küzdelméről, rengetegen jelezték, segítenének a családnak. Több százezer forint jutott el hozzájuk az olvasóinknak hála. |
| Búcsú a magyar-amerikai edzőlegendától [2024-05-11]Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jon Urbanchek, aki 1956-ban Urbancsek Jánosként hagyta el Magyarországot, majd előbb úszóként egyetemi bajnokságot nyert 1650 yardon, edzőként pedig páratlan karriert futott be: tanítványai 14 olimpiai érmet, köztük hét bajnoki címet szereztek. Az amerikai szaksajtó legendaként emlegeti, aki a Michigani Egyetem csapatának vezetőedzőjeként alkotott maradandót, csúcspontként az 1995-ben elnyert NCAA-bajnoki címmel.... |
| Dr. Csókay András elkapott egy gyilkos fertőzést a nigériai misszión: Az ima segített rajtunk [2024-05-11]"Ez tényleg a csodák földje, a rengeteg nehézség ellenére" - dr. Csókay András idegsebész így jellemezte Afrikát, miután nemrégiben tért haza egy újabb misszióról. Az orvos évek óta jár a fekete kontinensre, hogy segítsen a betegeken, Nigériában ugyanis átlagember számára szinte megfizethetetlen az állami egészségügyi ellátás. A mélyen vallásos doktor állítja: minden útjukon Jézus a vezetőjük, számtalan kisebb-nagyobb csodával segítve őket - így volt ez a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásánál is. |
| Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére [2024-05-11]Egyik kiemelt hazai élőhelye a Tisza-tó, ahol olykor szinte szőnyegként borítják be a vízfelszínt levelei és termetes, hófehér virágai. |
| Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről [2024-05-10]Most pedig, 15 évvel később 18 megállapodást írhattak alá, és új terveket, új célokat is meghatároztak. |
| Elréte a Földet az elmúlt 20 év legdurvább napvihara [2024-05-10]A világ minden táján izgatottan figyelik az elmúlt napokban történt napkitörések nyomán keletkező szelet, amely hamarabb érte el bolygónkat, mint ahogy azt előzetesen várták. A hírt az idokep.hu közölte, hozzátéve: a Föld mágneses terében okozott zavar értékét mérő Kp-index az igen ritka, 8-as erősséget is elérte. |
| MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban [2024-05-10]Az éves maginfláció 0,3 százalékponttal csökkent, ezen belül az iparcikkek támogatták a dezinflációt. |
| Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében [2024-05-10]Egy 10 éves kisfiúra szerdán, az egyik szünetben támadt rá négy, 10 és 12 év közötti lány iskolatársa. |
| Duke Ellington, a jazzlegenda, aki segített megdönteni a Szovjetuniót [2024-05-10]Amerika rendkívül ügyesen használta fegyverként a kultúrát a hidegháború alatt. |
| Molnár Piroska elárulta, miért nem tudta felhívni Vidnyánszky Attila a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost [2024-05-10]Azt is elmondta, mit gondol Udvaros Dorottya távozásáról. |
| Kenőpénzt ajánlottak az SZBU tisztjének, nyolc év börtönt kaphatnak [2024-05-10] |
| Átadták a Batthyány Lajos Nádor díjat [2024-05-10]A díjjal azokat tüntetik ki, akik az előző évben kimagasló szakmai tevékenységet végeztek. |
| Könnygázt vetett be a rendőrség az arizonai egyetemnél [2024-05-10]Több városban felszámolta a rendőrség a palesztinpárti egyetemi tiltakozótáborokat. |
| Kylian Mbappé bejelentette, amit már minden futballszerető sejtett [2024-05-10]A francia klasszis a közösségi oldalán üzent a BL-búcsú után. |
| Búcsúzunk [2024-05-10] |
| Óbuda fideszes jelöltje is felszólalt Hagyó Miklós volt kabinetfőnökének indulása ellen [2024-05-10]Bús Balázs nyílt levelet írt az LMP társelnökének. |
| Egy magyar játékos csaknem 60 millió forintot szakított az Eurojackpoton [2024-05-10]Rámosolygott a szerencse. |
| Bajnoki címet ünnepeltek a Megyeri úton, győzelmet nem [2024-05-10]Hat nappal a 7 |
| Kylian Mbappé bejelentette, hogy elhagyja a Paris Saint-Germaint [2024-05-10]A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain csatára, Kylian Mbappé hivatalosan is megerősítette, amit már mindenki tudott, hogy elhagyja a párizsi klubot. (Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images) Kylian Mbappé egy videóban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Paris Saint-Germain csapatától, miután lejár a szerződése és nem szeretné meghosszabbítani azt. A 25 éves... |