| Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon [2024-05-14]A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. |
| Megmutatta közös otthonát Debreczeni Zita és Gianni Annoni [2024-05-14] |
| Megrázó dokumentumfilmen az alkoholizmussal terhelt modernkori szolgasors [2024-05-14]Az egyik fivér felakasztotta magát, a másik is sodródik a lejtőn. |
| Feljutott a Mount Everestre az első szlovák nő [2024-05-14]Oxigénpalack segítségével ért fel a csúcsra. |
| A Tisza Párt körül feltűnt S. Mária akkor is folytatta a csalássorozatot, amikor több társát már letartóztatták [2024-05-14]Több mint nyolcmilliárd forintot szedtek be, de alig másfél milliárdot fizettek vissza. |
| Veszélybe került egy művészeti központ [2024-05-14]Pont mint a moziban, de ez maga az élet! |
| Meghalt Alice Munro Nobel-díjas kanadai író [2024-05-14] |
| Kína fenyegetőzik az amerikai vámok miatt, de a szakértők nem várnak erős választ [2024-05-14]Az amerikai intézkedések fokozatosan kerülnek bevezetésre a következő két évben. |
| Pottyondy Edina: Kínában börtön jár érte, ha az elnököt Micimackónak nevezed [2024-05-14]Magyar Péter köztelevíziós vitájára is kitért. |
| Tisztán vagy ízesítve: igyunk az egészségünkért [2024-05-14]Az emberi test 50-60 százalékát víz alkotja, ezért szervezetünk megfelelő működéséhez elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása szükséges. Ha valaki túl keveset iszik, az az egészségét kockáztatja. |
| Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén [2024-05-14]
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing... |
| Megjelent a NEXT 3D konferencia programja [2024-05-14]
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai... |
| NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre [2024-05-14]
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és... |
| Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban [2024-05-14]
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a... |
| Leleplezték III. Károly brit király első hivatalos festett portréját [2024-05-14] Károly király 2021 júniusa és 2023 novembere között négy alkalommal ült modellt Jonathan Yeo portréfestőnek a gloucestershire-i Highgrove-ban és a londoni Clarence House-ban. |
| Balogh Edina megaszexi volt az esti műsorban: ilyen sokat nem szokott mutatni magából [2024-05-14]Balogh Edina olyan lenge ruhában ment játszani a Zsákbamacskába, amilyen eddig nem volt rá jellemző a tévében. |
| Imola: Kavicságy az aszfalt helyén [2024-05-14]Parc Fermé: Imola: Kavicságy az aszfalt helyén |
| Marko szerint Newey a Ferrarihoz tart [2024-05-14]Helmut Marko tisztázta tréfásnak szánt megjegyzését és leszögezte, hogy Newey szerinte a Ferrarihoz tart |
| Idén is hódít a pixie! [2024-05-14]A pixie az egyik legdivatosabb és hosszú ideje népszerű fazon a rövid frizurák között. Legtöbbünknek a klasszikus pixie-vágás jut eszébe először, ám a fodrászok az utóbbi években ezt a fazont is többször, többféleképpen újragondolták, aminek köszönhetően igen széles és sokszínű lett a választék. |
| Megszületett az ítélet: Zacher Gábor szakvéleménye alapján helyezték szabadlábra a taxisofőrt, aki a Fradi volt játékosának halálát okozta [2024-05-14]Órási előrelépés történt, úgy tűnik, négy év után ítéletet hirdetnek a taxisofőrt illetően, akit Halgas Tibor haláláért tartanak felelősnek. |
| Schobert Norbi cégét felszámolják, de Rubint Réka kaszál: sok millióval növelte a nyereségét 2023-ban a fitneszlady [2024-05-14]31,7 millió forintra növelte a profitját 2023-ban Rubint Réka. |
| 37 évig őrizte szörnyű titkát: hétéves korában molesztálták a halottlátó Kiss Katót [2024-05-14]Nehezen dolgozta fel, hogy a férfi tettéről utána nem beszéltek a családban. |
| Ez meg mi a hét pokol volt? A nemi szerveiket mutogatták és pornográf videókat villantottak az utcán a pofátlan járókelők [2024-05-14]Kudarcba fulladt a futurisztikus innováció, le kellett állítani az élő adást Dublin és New York utcái között, mert az emberek minősíthetetlen viselkedést tanúsítottak. A történeteket Elon Musk is kommentálta. |
| Besokallt és Szlovákiába költözött a magyar szépségkirálynő: [2024-05-14]Felszámolta budapesti életét és hazaköltözött Szlovákiába a családjához Jázmin Viktória! Az egykori szépségkirálynőnek elege lett a sok buliból, a szereplésekből és a modellkedésből is szeretne visszavenni. Az elmúlt néhány hónapban hatalmas önismereti utat járt be, legtöbb barátjával megszakította a kapcsolatot, jelenleg pedig az első filmjén dolgozik. |
| Azt se tudta, hol van: Zámbó Árpy olyat alakított a TV2 kamerái előtt, hogy mindenki a fejét fogta [2024-05-14]Zámbó Árpy teljesen zavarba esett a stúdióban, ugyanis nem tudta kitalálni a dalt, amit Zámbó Krisztián dúdolt neki. |
| Tudósok kávézaccal turbózták fel a betont, elképesztő lett a végeredmény [2024-05-14]Ausztrál kutatók felfedezték, hogy 30 százalékkal erősebb betont készíthetünk, ha elszenesedett kávézaccot dolgozunk fel és adunk a keverékhez. Az okos recept egyszerre több problémát is megoldhat. |
| Szokatlan trükk gyorsíthatja fel a Tesla töltését [2024-05-14]Az elektromos autók töltési ideje rendszerint túl hosszú.. Egy olyan trükk kering a Tesla-sofőrök között a közösségi médiában, amivel felgyorsítják a töltést. Mindebben nagy szerepet játszik egy sima törölköző. |
| Megtudtuk, mit kért Patrick Duffy a szobájába a budapesti forgatása idején [2024-05-14]undefined |
| Kreatív képek telefonnal: hogyan fotózzunk mozgást? [2024-05-14]Már nem szükséges ahhoz komoly fényképezőbe befektetni, hogy kreatív képeket készíthessünk. Az új csúcstelefonok legtöbbjén is be lehet állítani a záridőt, ami különleges kísérletezésekre ad lehetőséget. Például elmoshatjuk az autók fényeit, vagy lefotózhatjuk egy lezúduló vízesés mozgását, esetleg különböző mintákat is rajzolhatunk a fénnyel a képünkre. A határ a csillagos ég, ha jól ismerjük a technikát. |
| Borzalmas állapotban van, már tükörbe sem bír nézni a Rém rendes család bombázója: így van most Christina Applegate [2024-05-14]Őszintén vallott a testképzavaráról Christina Applegate: a szklerózis multiplexszel küzdő színésznő teljesen elérzékenyült, mert eddig még sosem beszélt arról, milyen szörnyű állapotban van. |
| Szoktál használt cikkeket vásárolni? Most minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol! [2024-05-14]Fontos közleményt adott ki a rendőrség! |
| Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben [2024-05-14]Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben címmel várja a családokat május 19-én és 20-án a szabadtéri múzeum, ahol többek közt a kékfestés és a csipkevarrás hagyományát is meg lehet majd ismerni. |
| Szörnyű baleset az M1-es autópályán: három ember meghalt, ketten megsérültek [2024-05-14]A sztrádát teljesen lezárták Győr felé, 6 kilométeres a torlódás. |
| Gigantikus vákuummal szívja vissza a levegőbe került szén-dioxidot az izlandi Mamut [2024-05-14]Az eszköz 7800 benzines autó kibocsátását nyeli el évente. |
| Halálos buszbaleset történt az Egyesült Államokban, legalább 8 ember életét vesztette [2024-05-14]A negyven sérült közül még nyolcan súlyos állapotban vannak. |
| Rollerest gázolt el a 49-es villamos, egy vonat pedig elütött egy kerékpárost Budapesten [2024-05-14]Több kötött pályás baleset is történt a fővárosban kedd délután. |
| Vitray Tamás a leendő dédunokájáról: Igyekszem nála mindazt bepótolni, amit a gyerekemnél, unokáimnál elmulasztottam [2024-05-14] |
| Hajtóvadászat indult Franciaországban: több száz rendőr üldözi a megszökött drogbárót [2024-05-14]A francia elnököt is megdöbbentette a támadás. |
| Hamarosan sportot is felírhat receptre a háziorvos [2024-05-14]Protokoll is lesz belőle bizonyos betegségek kezelésénél. |
| Kidőlt egy óriási hirdetőtábla Indiában, tizennégyen meghaltak [2024-05-14] Sok volt a sérült is, közülük többen már hazatérhettek a kórházból. |
| Csodálatos hír jött! Donatella nagyon boldoggá tette édesanyját, Kiszel Tündét [2024-05-14]Hunyadi Donatella többször megmutatta már milyen sokoldalú tehetség. |
| Megjött a segítség: Így kell beállítani a Windowst, hogy jó legyen [2024-05-14] A Windows 11 rendszer számos beállítási lehetőséget kínál, amelyek az egyszerű felhasználók számára is könnyen elérhetők. A tévedés lehetősége azonban benne van a pakliban, szóval nem árt egy rátermett segítség. Például a Microsoft mesterséges intelligenciája. |
| Ijesztő baleset egy francia kerékpárversenyen: saját versenyzőjét és a riválist is kiütötte a figyelmetlen csapatvezető [2024-05-14] A két bringás felkelt és folytatta, majd az első és második helyen ért célba. |
| 2001 után ismét magyar szövetségi kapitánya lesz a jégkorong-válogatottnak [2024-05-14]Majoross Gergely lett a világ élvonalába visszajutott magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása három évre szól. Kercsó Árpád 2001-es távozása óta ő az első magyar szakember, aki nem ideiglenesen vezeti a nemzeti csapatot. Majoross a 2019-es divízió I./A-s tornán megbízottként már irányította a válogatottat. Az új kapitány első tétversenye az augusztus 29. és szeptember 1.... |
| A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát [2024-05-14]A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az. |
| Két évre tiltották el a doppingvétségbe keveredett Kun Annát, nem lehet ott az olimpián [2024-05-14] |
| Závecz: Magyar Péter pártja a második a Fidesz mögött [2024-05-14] A felmérés szerint a negyven év alattiak körében a Tisza Párt meg is előzte a kormánypártokat. |
| Vészfékezés miatt hárman meghaltak az M1-esen [2024-05-14] Egy kamion belsejében utaztak szabálytalanul, amikor a rakomány rájuk borult. |
| Dobrev Magyarnak: [2024-05-14] A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint Magyar Péter csatlakozik Deutsch Tamáshoz azzal, hogy nem lesz ott a Partizán vitáján. |
| Két pert is elvesztett Orbán Viktor kedden [2024-05-14] Kevesebb mint egy hét leforgása alatt már legalább a negyedik perét veszítette el a miniszterelnök. |
| Magnussen lehet a hatodik eltiltott F1-es pilóta [2024-05-14]Mindössze ötször fordult elő az F1 történetében, hogy egy versenyzőt eltiltott a szövetség |
| Kate Mosst egy másik férfival látták kézen fogva: párjával így fotózták le az incidens után [2024-05-14]Kate Moss és párja kapcsolata válságban lehet. |
| És megjött az első fotó az Ázsia Expressz óta Krausz Gábortól: elképesztő a boldogságuk [2024-05-14]Régóta várt pillanatot osztott most meg. |
| Toronymagasan ez a 7 étel segít a legtöbbet a méregtelenítésben [2024-05-14]Ha te is egy méregtelenítő kúra előtt állsz, de nem tudod, hogy milyen ételeket szabad fogyasztanod, akkor érdemes most elolvasnod dietetikusunk javaslatát. |
| Király Viktor úgy ki van pattintva, hogy az eszméletlen! Feszül a bicepsz, robban a tükör: fotón az átalakult énekes [2024-05-14]Nincs megállás: Király Viktor 16 kilós fogyása után is lejár az edzőterembe. Az énekes jobban néz ki mint valaha. |
| Na, most legyetek vagányok: lebuktak a 4 milliós kárt okozó soproni csibészek, lázasan keresi őket a rendőrség [2024-05-14]Lázasan keresi a rendőrség azt a négy fiatalembert, akik több munkagépet, személyautót és egy forgalomból kivont autóbuszt rongáltak meg. |
| Miért volt szükség plusz 1,8 milliárd forintra idén a szúnyogirtáshoz? A katasztrófavédelem elárulta [2024-05-14]Eddig nem látott összeggel, összesen 1,8 milliárd forinttal egészítette ki a kormány a hazai szúnyoggyérítésre szánt keretösszeget, amit a katasztrófavédelem (OKF) használhat fel. Mukics Dániel, az OKF szóvivője a szakértők előrejelzésére alapozta a forrásbővítést, hogy megelőzzék a nyári szúnyoginváziót. |
| Világra jöttek az idei első gólyafiókák: így kukucskálnak ki a fészekből az apró szárnyasok - videó [2024-05-14]Sorra kelnek ki a gólyafiókák a fészkekben, Iváncsán és Fertőhomokon már 3-3 apró példány dobta le magáról a tojáshéjat. |
| Mit mondanak a pénzről azok a magyar hírességek, akiknek kevés volt és a maguk erejéből gazdagodtak meg? [2024-05-14]Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége főként a családtagjaira hallgat pénzügyekben, amit az ismerősök és barátok véleményének figyelembe vétele követ. Kevésbé érdekel minket a szakértők, de még annyira sem az influenszerek, bloggerek és vloggerek anyagi tanácsa. Hogy ez jó vagy nem, azon lehet vitatkozni, mi viszont olyan ismert személyiségeket kérdeztünk akik a maguk erejéből gazdagodtak meg. |
| Megyeri Csilla úgy érzi, egyre jobban belejön a ValóVilág műsorvezetésébe is: [2024-05-14]Vadonatúj oldaláról ismerhette meg a közönség Megyeri Csillát. A média szakon végzett influenszert eddig népszerű műsorok szereplőjeként láthattuk a képernyőn, az utóbbi időben azonban esténként, az RTL+-on 24 órában látható a ValóVilág tizenkettedik szériájának műsorvezetőjeként kapott lehetőséget. |
| [2024-05-14]Még idén nyáron visszatérhetnek a rajongók kedvenc fantasy-világukba. A hatalom gyűrűi sorozat, amely több ezer évvel a Gyűrűk ura és a Hobbit eseményei előtt játszódik visszatér. |
| Sokkoló halál az M1-esen: három ember meghalt egy kamion rakterében [2024-05-14]Rendőrök helyszínelnek az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalának 72. kilométerénél. |
| Valóban nem élhet az EP-választáson szavazati jogával a nálunk fogvatartott az olasz antifa-aktivista? [2024-05-14]A büntetés-végrehajtási szervezetnek sem szándéka, sem jogalapja nincsen arra, hogy megtiltsa bárkinek a választásokon való részvételt nyilatkozta a BVOP szóvivője annak kapcsán, hogy lábrakapott az a hír, miszerint Ilaria Salis, a Magyarországon fogvatartott Antifa-aktivista számára az adott büntetés-végrehajtási intézet nem engedélyezi, hogy szavazhasson az európai parlamenti (EP-) választáson. |
| Valóra vált Orbán Viktor brüsszeli rémálma [2024-05-14]Két ügyben is végleges jóváhagyásról döntött kedden az Európai Unió Tanácsa, amelynek szakminiszterei uniós jogszabályokat vitatnak meg és fogadnak el: az egyikben az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás rendszeres kifizetéseinek adnak zöld utat. A testület az uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetére is rábólintott. |
| Schobert Norbi cégét felszámolják, de Rubint Réka kaszál: sok millióval növelte nyereségét 2023-ban a fitneszlady [2024-05-14]31,7 millió forintra növelte a profitját 2023-ban Rubint Réka. |
| Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum [2024-05-14]Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot. |
| Dobrev Klára Magyar Péternek: Tőlem vagy a vitától fél? [2024-05-14]A DK politikusa szerint követhetetlen a Tisza Párt alelnökének álláspontja. |
| A Balatonnál vagy az Adriánál olcsóbb egy családi nyaralás? [2024-05-14]A lángos árának emelkedésén idén is sokan kiakadtak. |
| Ilyen sem gyakran történik: egy villanyoszlopnak állítottak szobrot Kozármislenyben [2024-05-14]A magasfeszültségű tartószerkezet több mint ötven éven keresztül rombolta a tájképet. |
| Idegen civilizációk nyomaira bukkanhattak a Tejútrendszerben [2024-05-14]Ha elég fejlett, a technika messziről látható. |
| Családi fotókon mosolyognak Rihanna és ritkán látott fiai [2024-05-14] |
| Furcsa doppingügybe bukott bele a magyar vívó [2024-05-14]Két évre eltiltották, visszavonul. |
| Hirtelen túl sok magyar lett a Maldív-szigeteken, és ennek meglepő oka van [2024-05-14]Megnéztük, hova utazunk idén, mikor nem kell fapados és hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből, ha előre tervezünk. |
| Összeverekedtek a képviselők, de végül elfogadta a grúz parlament a külföldiügynök-törvényt [2024-05-14] Az ellenzék és a kormány oldaláról is csatlakoztak be a verekedésbe. |
| Itt a várva várt fotó Krausz Gáborról és Mikes Annáról: hatalmas a boldogság [2024-05-14]Minden látszik rajta. |
| Együtt. Péter Szabó Szilvia nem kertel már: [2024-05-14]Az énekesnő igyekszik megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. |
| Nem kell azonnal [2024-05-14]Riasztó adatok bizonyítják, hogy az indokolatlan, mértéktelen antibiotikumhasználat miatt világszerte egyre több embernél alakul ki ezekkel a gyógyszerekkel szemben rezisztencia, amely óriási veszélyeket rejt magában. Sajnos a húgyúti fertőzések kezelésére többnyire még ma is első helyen választják az antibiotikumkúrát, pedig van más lehetőség is. |
| "Milyen vitéz vagy te?" Durván nekiment Csuti Varga Viktornak [2024-05-14]Nem hagyta szó nélkül. |
| Magyarországra is megérkezett a ChatGPT egyik legfőbb riválisa [2024-05-14] Már Európában is elérhető az Anthropic Claude, az Amazon által is támogatott mesterségesintelligencia-startup chatbotja. Amikor először megkérdeztük, tud-e magyarul, úgy felelt (magyar nyelven), hogy nem. Másodjára már a maghasadást is levezette a nyelvünkön. |
| Elhagyott bevásárlóközpontnál és volt NDK-s katonai repülőtéren tárolja sok ezer eladatlan autóját a Tesla [2024-05-14] Amerikában és Németországban sem fér már el a gyárak környékén a sok autó. |
| Kanada: Szoboszlai Dominik korábbi edzője lett a válogatott új szövetségi kapitánya! [2024-05-14]A Kanadai Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a válogatott irányításáért, így már a rövidesen kezdődő Copa Americán is, a folytatásban Jesse March felel. Az 50 esztendős amerikai tréner, aki korábban a Red Bull Salzburgnál, valamint az RB Leipzignél Szoboszlai Dominkkel is dolgozott már együtt, 2026 nyaráig szóló megállapodást írt alá a kanadai szövetséggel. A hivatalos kommüniké szerint... |
| A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma [2024-05-14]A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt. |
| Nincs kapacitás a fül-orr-gégészeti műtétekre Sopronban, más városokba küldik a betegeket [2024-05-14] A hivatalos válasz szerint átmeneti intézkedésről van szó, amire a létszámhiány miatt volt szükség. |
| Nem árulják el, hogy szabadon távozhatott-e a börtönből az a moldáv embercsempész, aki a Ferihegyi gyorsforgalmin okozott halálos balesetet [2024-05-14] A Belügyminisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a rendőrség sem adott választ a feltett kérdésekre. |
| 2001 után ismét magyar szövetségi kapitánya lesz a jégkorong-válogatottnak [2024-05-14] Majoross Gergely megbízatása három évre szól. Eközben a szövetség elnöke arról beszél, még nem biztos, hogy újra elindul a megbízatásért. |
| Céllövölde, háborús héják, műanyag svájci bicska és természetesen Brüsszel - Orbán átadta a Mol gigaberuházását [2024-05-14] Három évet csúszott, de elkészült a Mol 1,3 milliárd eurós poliol komplexuma Tiszaújvárosban, ezzel akkorát gurítottak, mint a régióban senki: a kőolajkitermeléstől a kulcsfontosságú műanyag-alapanyag gyártásáig minden házon belülre került. Az átadón Hernádi Zsolt Mol-vezér Kossuth-tól idézett, József Attilától ferdített, és az európai gazdaságpolitikát ekézte. Orbántól pedig nem maradt el a brüsszelezés sem. |
| Elárulta a The Floor első nyertese: erre költi a 8 milliót [2024-05-14]Ezt az álmát váltja valóra. |
| Kínai horoszkóp-előrejelzés júniusra a Nyulaknak: házasság, de akár válás is jöhet, munkahelyi probléma is várható, de hó végére megoldódnak az anyagi gondjaid [2024-05-14]Szerencsére a hónap utolsó hetére mind a magánéleted mind pedig hivatásbeli kötelezettségeid is kezdenek végre egyensúlyba kerülni. |
| Fogyni szeretnél? Kezdd el agyban, mutatjuk, hogyan! [2024-05-14]A túlsúly, a fogyás az év bármely szakában és szinte mindannyiunk számára aktuális. Figyelembe véve a modern ember megterhelését és stresszét, a legegyszerűbb és legegyszerűbb módszerek egyre népszerűbbek. |
| Megszólalt a kemecsei általános iskolában összevert Adrián: [2024-05-14]Habár már egyre jobban érzi magát, még mindig képtelenség megmondani, hogy mennyi időbe telik a teljes felépülése annak a 10 éves kisfiúnak, akit a vele hasonló korú lány iskolatársai rugdostak össze a kemecsei általános iskola udvarán múlt szerdán. Az aljas támadás miatt Adriánon életmentő műtétet hajtottak végre, amely során még a lépét is eltávolították. A gyermek jelenleg a nyíregyházi kórházban lábadozik, ahonnan édesapja társaságában interjút adott a Blikknek. |
| [2024-05-14]Legalább két fegyőr meghalt kedden, amikor fegyveresek megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban. |
| Odakint medve lopakodik, kérjük, vigyázzanak! [2024-05-14]Két év után újra medve jár a Pest vármegyei Aszód határában. Egy helyi lakos fotózta le a település melletti szántóföldön, kutyasétáltatás közben. |
| Katalinnak már az egész családja nyert a Blikk-kel [2024-05-14]Nagy az öröm és boldogság az Arnóton élő Zsók Mihályné számára, amióta megtudta, nyert a Blikk legújabb játékával. Szerencsés olvasónk egy 20 ezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb. |
| Tragédia: egy iskola előtti zebrán gázolták el a fiatal édesanyát és gyermekét Nádudvaron [2024-05-14]Két és fél évvel ezelőtt oltotta ki egy fiatal édesanya életét egy 83 éves férfi - megszületett a döntés: egy év két hónap fogházra ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság. |
| Mi történt? Tudatosan készül a halálra Soma Mamagésa [2024-05-14]Különleges dolgot árult el magáról Soma Mamagésa. |
| Miből lesz egy emlék? Összefügghet azzal, hogy milyen keményen kellett dolgoznia az agyának [2024-05-14]Az emberi agy a tapasztalatok áradatát szűri át, hogy különleges emlékeket hozzon létre. De vajon miért válik az érzékszervi információk sorából néhány élmény |
| Nagy bejelentés: ezentúl receptre írja fel a mozgást a háziorvos a magyaroknak [2024-05-14]Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel |
| Belviszály a DK-ban: ezen a településen senki nem képviseli őket a választáson - megszólalt a párt [2024-05-14]Nem indul egyetlen képviselőjelölt sem a DK színeiben június 9-én Gyulán. |
| Lespórolta a kiegészítőket az Apple az új iPadek dobozából [2024-05-14]Rossz hírek érkeztek az Apple-rajongóknak: a cég több kedvelt terméket is kihagy az új iPadek csomagolásából. |
| Király Viktor úgy ki van pattintva, hogy az eszméletlen! Feszül a bicepsz, robban a tükör - fotón az átalakult énekes [2024-05-14]Nincs megállás: Király Viktor 16 kilós fogyása után is lejár az edzőterembe. Az énekes jobban néz ki mint valaha. |