MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


Nemet mondott Meloni az európai szélsőjobb egyesülésére [2024-05-28]

Az olasz kormányfő csupán az egyes ügyek mentén való együttműködésre lát esélyt a két európai parlamenti frakció között.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

862 lóerő talán már elég lehet az új Ford Mustangban [2024-05-28]

Itt a megoldás azok számára, akik elégedetlenek az új Mustang 5 literes V8-as motorjának 450 lóerő körüli produkciójával.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Michael Douglas jóképű fiából színész lett: fotókon a legendás hollywoodi apák és gyerekeik [2024-05-28]

Nem csak apjuk nyomdokaiba léptek, hanem együtt is játszottak velük a filmvásznon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Citromsárga riasztás a fél ország fölött, nyugaton felhőszakadás is jöhet [2024-05-28]

Délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél zivataroktól függetlenül is egyre több helyen feltámad.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kegyetlen ultimátumot adott Kamilla királyné a férjének: ezért nem békülhet ki Károly a fiával [2024-05-28]

Kiderült, miért maradhatott el az alattvalók által annyira várt találkozás Harry herceg és apja, Károly közt. Az ok elég megdöbbentő.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óriási blama: darabjaira hullott Észak-Korea műholdja, miután fellőtték [2024-05-28]

A kémműholdat hétfőn lőtték ki, ám röviddel azután darabjaira hullott a Sárga-tenger felett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A műtét helyett ez a terápia lehet a mellrák kezelésének következő állomása [2024-05-28]

Fontos felfedezésre jöttek rá az orvosok a mellrák gyógyításával kapcsolatban. A jövőben talán már nem a műtét lesz az elsődleges, amikor ennek a betegségnek a kezeléséről van szó. Kiderült, hogy a hidegterápia jelentheti a megoldást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Még legalább tíz évünk van, mire a számítógépek okosabbak lesznek nálunk [2024-05-28]

Az embernél okosabb mesterséges intelligencia több mint 10 év múlva jelenik majd meg. Ezt Robin Li, az egyik legnagyobb kínai technológiai cég, a Baidu vezérigazgatója mondja, kontrázva Elon Musk jóslatát, aki két évet adott ennek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Óriási blama! Darabjaira hullott Észak-Korea műholdja, miután fellőtték [2024-05-28]

A kémműholdat hétfőn lőtték ki, azonban röviddel a kilövés után darabjaira hullott a Sárga-tenger felett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Időjárás: a fél országra már a figyelmeztetést is kiadták [2024-05-28]

Továbbra is marad a napos, meleg idő. Nyugat-Dunántúlon viszont érdemes esernyőt tartani magunknál.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Torokszorító látvány fogadta az orosz nőt, amikor benyitott a vécébe: ez tárult a szeme elé [2024-05-28]

Nem hitt a szemének a nő!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Napi horoszkóp: a Rák őrülten szerelmes lesz, a Bikát karrierjében támogatják a csillagok, az Ikrek erejét felemészti párja ellenkezése [2024-05-28]

Kedves Szűz! Pénzügyi kérdések hozhatnak ma döntésekre kényszerítő helyzetbe: legyél okos, és ugyanakkor persze legalább egy kicsit megalkuvó.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orosz sajtó: Kijev és nyugati partnerei újabb vörös vonalat léptek át - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-05-28]

Oroszország háborúja Ukrajnában
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kerekes József: Nem erre a világra kellett volna születnem [2024-05-28]

Őszintén beszélt arról, hogy hajlamos a depresszióra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt érdemes tudni az idei választás főszereplőiről [2024-05-28]

Összeszedtük a neveket és az életrajzokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Antiszemita kártya és izraeli lobbi: ezért képtelen az USA megfékezni Netanjahut [2024-05-28]

Az Izrael-barát érdekcsoportok sokféleképpen befolyásolják az amerikai bel- és külpolitikát. Péter Tamás véleménycikke.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így kommunikálnak a beleink az agyunkkal [2024-05-28]

A bél és az agy közötti kétirányú kommunikáció egy különleges információs hálózat révén valósulhat meg, ami az agyműködést is befolyásolja
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Légiutas-kísérőből lett az ország jóképű színésze: sok sikersorozatban láthattad [2024-05-28]

Kékesi Gábor már fiatalon tudta, hogy a színészettel szeretne foglalkozni, azonban az élet egy időre más utat tartogatott neki.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán világháborúval riogatva vázolta fel csúsztatásokkal teli világképét [2024-05-28]

A miniszterelnök a kormányzati kommunikáció egyik fő arcának, Bohár Dánielnek beszélt, miközben felvázolt egy rettegésre alapuló világképet. Megnéztük, mi igaz mindabból, amit elmondott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A rejtőzködő milliárdos, Teszári Zoltán cége vásárolta meg a Telekom Romaniát [2024-05-28]

A Digi révén ismertté vált nagyváradi magyar vállalkozó híres arról, hogy sem magát, sem a családját nem engedi lefotózni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kétszer tört el Gergő fordítva visszavarrt lába [2024-05-28]

A tízéves Gergő arca csupa mosoly, az ember nem is hinné, hogy a sors mennyire mostohán bánik vele. Mintha kinézte volna magának, azt tesztelve, vajon mennyi fájdalmat, szenvedést bír ki a meggyötört teste.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

2-es cukorbetegség esetén érdemes az edzést délutánra halasztani [2024-05-28]

A délutáni órákban végzett mérsékelt vagy erős fizikai aktivitás a cukorbetegségben szenvedő felnőttek glikémiás kontrolljának javulásával jár
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Öröklődik a magas koleszterin [2024-05-28]

Sokan úgy vélhetik, csak azokat fenyegethetik a szív-érrendszeri betegségek, akiknek az életmódjuk miatt magas a koleszterinszintjük. Holott genetikai okai is vannak a magasabb koleszterin értékeknek és más betegségekhez is, például pajzsmirigy alulműködéshez is társulhatnak magasabb értékek. Prof. Dr. Somogyi Anikó PhD, az Endokrinközpont endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász, a zsíranyagcsere-zavarok specialistája szerint az okoktól függetlenül csökkenteni lehet és kell az értékeket, elsősorban életmóddal, szükséges esetén pedig gyógyszerrel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szilágyi Liliána modellkedik és szállodát takarít Mexikóban [2024-05-28]

Fellélegezhetett Szilágyi Liliána. Az Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi úszónő 2021 végén testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg egykori olimpikon, ügyvéd édesapját, Szilágyi Zoltánt, aki jogi úton próbált elégtételt venni. Úgy tűnik viszont, mostanra letett ezen szándékáról: lapunk megtudta, elállt az általa indított pe­rektől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Volt szerelme kibeszélte Bochkor Gábort, több ezer ember előtt jött zavarba [2024-05-28]

Erre nem számított.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt a 3 dolgot kérte születésnapjára Tatár Csilla: [2024-05-28]

Valóra vált az álma.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csak módjával fogyaszd őket: ezek az élelmiszerek tartalmazzák a legtöbb sót [2024-05-28]

Mennyi só egészséges valójában?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Itt mérik a legfinomabb kávét Bécsben, de a pékárú is megér néhány imát, annyira finom [2024-05-28]

Ilyen finomat még tényleg nem ittam és maga a hely is teljesen levett a lábamról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ha így eszed a vacsit, garantáltan nem jönnek fel a pluszkilók [2024-05-28]

Sokunkban élénken él szüleink mondata, mely szerint este 6 óra után nem szabad szénhidrátot fogyasztani. Most azonban lerántjuk a leplet az emögött rejlő mítoszokról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Együtt a királyi család: őrületes fotó kering az interneten [2024-05-28]

Elképesztő hétvégi program volt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Száznyolcvan fokos fordulatot vett a Next Top Model Hungary versenyzőjének az élete a műsor után [2024-05-28]

A versenyző majdnem plus size modellként szerepelt a műsorban, de mára nagyon lefogyott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Citromos hab szederrel recept [2024-05-28]

Frissítő édesség könnyedén.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most legalább nem főtt leves a véres nyúlból - Végzetes vonzerő sorozat - vélemény [2024-05-28]

Ki az a gyakorló elmebeteg, aki önszántából 2024-ben megnéz egy sorozatot, ami az 1987-es horror, a Végzetes vonzerő remake-je, ráadásul 8 részben? Nyilván senki! Hacsak...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-28]

Szándékosan elfordult tőle.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-28]

Tornóczky Anita Bochkor Gábor születésnapi buliján beszélt arról, milyen volt a műsorvezetővel együtt lenni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült: 5000 forintba kerül majd egy séta a Nemzeti Összetartozás Hídján [2024-05-28]

Kiderült, mennyibe kerül majd a belépő a Nemzeti Összetartozás Hídjára, amelyet június elején nyitnak meg a látogatok előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most érkezett: félúton vissza kellett fordulnia a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járatának [2024-05-28]

A Wizz Air W62497-es, Budapestről Dubajba tartó járata hétfő délután visszafordult. A légitársaság közleménye szerint technikai probléma történt. Az esetben legalább 250 ember lehet érintett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Súlyos csalás áldozata lett Márió, a harmonikás: [2024-05-28]

Teljesen kiakadt a sikeres harmonikás, Márió, ugyanis súlyos összeggel húzták le, milliós összeg tűnt el a számlájáról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lakóházba hajtott egy autó Rábacsanakon [2024-05-28]

Lakóházba hajtott egy autó hétfő este a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Rábacsanak községben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majom támadta meg A Nagy Ő Virágját a nyaralásán, az elsősegélyszobán kötött ki: [2024-05-28]

Balin megharapta egy majom a TV2 sztárját, aki teljesen bepánikolt, s veszettség elleni oltást kért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Teszári Zoltán cége megvásárolja a Telekom Romaniát [2024-05-28]

Egy romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Horváth Gréta vallomása a szépségversenyekről: a kinézete miatt nem hitték el, hogy indul [2024-05-28]

Őszintén vallott a szépségversenyre járós időszakáról Horváth Gréta, aki inkább egyfajta segítőnek érezte magát, mintsem indulónak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Puskás-Dallos Bogit megváltoztatta az anyaság: [2024-05-28]

Puskás-Bogi bevallotta, milyen nagy hatással van rá az anyaság, elárulta, milyen érzések kavarogtak benne, amikor először meglátta a kisbabájukat Ábelt, valamint azt is, hogy mennyit változott azóta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Britney Spears azt állítja, az otthonában rabolták ki: [2024-05-28]

Britney Spears azt állítja az Instagram-oldalára feltöltött videójában, hogy kifosztották az otthonában, s elvitték az összes ékszerét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ebben a versenyben ön is nyerhet - videón egy rendhagyó vetélkedés [2024-05-28]

Érezte már úgy, hogy egy bevásárlás végén a kiválasztott árucikkek lecsippantása néha idegörlően hosszú időt vesz igénybe? Ennek mostantól nem kell így lennie. Leteszteltünk egy vadiúj technológiát, amelynek segítségével rengeteg időt spórolhatunk vásárlás közben!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Francia csapat szeretné vezetőedzőnek a Real Madrid segédedzőjét, Davide Ancelottit [2024-05-28]

A legfrissebb sajtóhírek szerint megkaphatja első vezetőedzői munkáját a Real Madrid segédedzője és Carlo Ancelotti fia, Davide Ancelotti. (Photo by Jean Catuffe/Getty Images) A The Athletic szerint Ligue 1-ben szereplő Stade de Reims a Real Madrid segédedzőjét, Davide Ancelottit szeretné új vezetőedzőjének. A Stade de Reims már a hónap elején felvette a 34 éves szakembert...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Manchester United: Anthony Martial bejelentette, távozik a klubtól [2024-05-28]

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United csatára, Anthony Martial bejelentette, távozik a klubtól.  (Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images) Anthony Martial megerősítette, hogy kilenc szezon után távozik a Manchester Unitedtől. A 28 éves Martial 90 gólt szerzett Unitedben töltött karrierje során, de az elmúlt szezonokban többször is sérüléssel kellett megküzdenie. Utolsó...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átadták az Év Pálinkás Bonbonja verseny díjait a Gyulai Pálinkafesztiválon [2024-05-28]

Tavaly a pálinkafesztivál kiemelt gyümölcse a meggy volt, akkor a cég a legjobb meggypálinkás bonbon kategóriát nyerte meg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az Atlético radarján a Boca Juniors tehetséges középpályása [2024-05-27]

Spanyol sajtóinformációk szerint az Atlético Madrid hamarosan Diego Simeone újabb argentin honfitársával erősíthet
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A táliboknak a tiltott szervezetek listájáról való levételét javasolta két orosz szaktárca [2024-05-27]

Moszkva "pusztán formai okból, a hivatalos elismerés hiánya miatt nem tervez megemlékezést tartani.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A francia parlament megkezdte a halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezet vitáját [2024-05-27]

A parlamenti vita több mint egy évig is eltarthat, miután a kormány kizárta a gyorsított eljárás lehetőségét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Otthon Centrum: az utóbbi fél évben az ingatlanvásárlók mindössze 2,5 százaléka volt külföldi [2024-05-27]

A vásárlást saját pénzből finanszírozza a külföldiek 92,5 százaléka, hitelt elvétve vesznek igénybe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Macron szerint nem az orbáni irány, hanem az erős, szuverén Európai Unió a béke, a jólét és a demokrácia záloga [2024-05-27]

A magyarországi tendenciákat külön kiemelve, Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy önálló európai biztonságpolitikára, illetve arra van szükség, hogy az európaiak szövetségesként cselekedjenek a NATO-n belül, emellett az EU-nak a gazdaságpolitika terén is függetlenebbé kell válnia, különösen Kínától és Amerikától.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Teszári Zoltán cége megvásárolja a Telekom Romaniát [2024-05-27]

Egy romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Horváth Gréta vallomása a szépségversenyekről: a kinézete miatt nem hitték el, hogy indul [2024-05-27]

Őszintén vallott a szépségversenyre járós időszakáról Horváth Gréta, aki inkább egyfajta segítőnek érezte magát, mintsem indulónak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Puskás-Dallos Bogit megváltoztatta az anyaság: [2024-05-27]

Puskás-Bogi bevallotta, milyen nagy hatással van rá az anyaság, elárulta, milyen érzések kavarogtak benne, amikor először meglátta a kisbabájukat Ábelt, valamint azt is, hogy mennyit változott azóta.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Britney Spears azt állítja, az otthonában rabolták ki: [2024-05-27]

Britney Spears azt állítja az Instagram-oldalára feltöltött videójában, hogy kifosztották az otthonában, s elvitték az összes ékszerét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung [2024-05-27]

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dr. Gémesi György lett a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke [2024-05-27]

Új elnöke van a Magyar Búvár Szakszövetségnek. A szervezet tisztújító közgyűlésén dr. Gémesi Györgyöt választották meg elnöknek. A posztra a gödöllői polgármesteren kívül  Mórik Kornélia Veronika is pályázott.  Dr. Gémesi György 1990 óta Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke. Korábban volt a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, és a Magyar Vívó Szövetség elnöke is....
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszafordult a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járata [2024-05-27]

A légitársaság közölte, hogy mi történt. Az utasok segítséget kaptak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-27]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ha Magyarországon múlik, akkor Mark Rutte nem lesz NATO-főtitkár [2024-05-27]

Szijjártó Péter közölte: továbbra sem támogatják a holland politikust.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kulcsár Edina az anyaságról: Brutálisan sokat kell dolgozni lelkileg azért, hogy mindig toppon legyél [2024-05-27]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fegyveres támadók öltek meg és hurcoltak el sokakat Nigériában [2024-05-27]

Többen meghaltak és sokan eltűntek Nigéria északnyugati részén elkövetett támadások nyomán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Fellövése után darabjaira hullott egy észak-koreai kémműhold [2024-05-27]

A kilövésre azt követően került sor, hogy a dél-koreai elnök, a japán miniszterelnök és a kínai miniszterelnök csúcstalálkozót tartott, amelyen megerősítették elkötelezettségüket a Koreai-félsziget békéjének előmozdítása mellett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Visszafordult Budapestre a Wizz Air Dubajba tartó járata [2024-05-27]

A légitársaság szerint technikai probléma merült fel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Európa Miamijaként emlegetik a gyönyörű várost: közvetlen járat visz oda Budapestről [2024-05-27]

Végtelen homokos tengerpart és olasz pezsgés csábít az olaszországi Rimini városába.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatát [2024-05-27]

Hétfőn délelőtt Verőce térségében megtalálták a verőcei hajóbaleset hetedik halálos áldozatának, a 18 éves Daniellának a holttestét.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majom támadta meg A Nagy Ő Virágját a nyaralásán, az elsősegélyszobán kötött ki: [2024-05-27]

Balin megharapta egy majom a TV2 sztárját, aki teljesen bepánikolt, s veszettség elleni oltást kért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kész a zebra az Astoriánál [2024-05-27]

Több mint 60 éves adósságát törlesztette a főváros: új gyalogoskapcsolat jött létre Budapest egyik kiemelt jelentőségű csomópontjában, az Astoriánál
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Balhé volt egy budapesti óvodában: bilincsben vitték el az egyik apukát [2024-05-27]

Hétfő délután kivonult a rendőrség a VIII. kerületben található Tömő utcai óvodába, majd bilincsben vittek el egy szülőt a helyszínről.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-05-27]

Tornóczky Anita Bochkor Gábor születésnapi buliján beszélt arról, milyen volt a műsorvezetővel együtt lenni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült: 5000 forintba kerül majd egy séta a Nemzeti Összetartozás Hídján [2024-05-27]

Kiderült, mennyibe kerül majd a belépő a Nemzeti Összetartozás Hídjára, amelyet június elején nyitnak meg a látogatok előtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Most érkezett: félúton vissza kellett fordulnia a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó járatának [2024-05-27]

A Wizz Air W62497-es, Budapestről Dubajba tartó járata hétfő délután visszafordult. A légitársaság közleménye szerint technikai probléma történt. Az esetben legalább 250 ember lehet érintett.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Súlyos csalás áldozata lett Márió, a harmonikás: [2024-05-27]

Teljesen kiakadt a sikeres harmonikás, Márió, ugyanis súlyos összeggel húzták le, milliós összeg tűnt el a számlájáról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lakóházba hajtott egy autó Rábacsanakon [2024-05-27]

Lakóházba hajtott egy autó hétfő este a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Rábacsanak községben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Majom támadta meg A Nagy Ő Virágját a nyaralásán, az elsősegélyszobán kötött ki: "Sikítottam és futottam" [2024-05-27]

Megharapta egy majom a TV2 sztárját Balin, teljesen bepánikolt, veszettség elleni oltást kért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra a magyar válogatottban sakkozik Rapport Richárd és Lékó Péter [2024-05-27]

Rapport Richárd és Lékó Péter is ott lesz a magyar férfi sakkválogatottban a szeptember 10-én kezdődő budapesti sakkolimpián
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Rafael Nadal kiesett a Roland Garros nyitókörében [2024-05-27]

A világranglista-negyedik Alexander Zverev három játszmában, 6-3, 7-6(5), 6-3 arányban legyőzte Rafael Nadalt a Roland Garros első fordulójában. Alexander Zverev három szettben megverte a 14-szeres győztes és alighanem utolsó Roland Garrosán indult Rafael Nadalt a francia nyílt teniszbajnokság nyitókörében. A júniusban 38 éves sztár néhány napja még nem tudta biztosra mondani az indulását, s ezt...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

PL: hosszabbít feljutó csapatával a sokak által keresett menedzser [2024-05-27]

Angol sajtóhírek szerint hosszú távra kötelezheti el magát az angol labdarúgó-bajnokságba (Premier League) feljutó Ipswich Town menedzsere, Kieran McKenna.  (Photo by Zac Goodwin/PA Images via Getty Images) A The Athletic tényként közli, hogy Kieran McKenna véget vet a jövőjével kapcsolatos találgatásoknak, és új, hosszú távú szerződést ír alá jelenlegi csapatánál, az Ipswich Townnál. A 38...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

DNS-hamisítás a franciáknál, ami újraír mindent [2024-05-27]

Mielőtt térdig gázoltunk a csigában, szembesültünk néhány meglepő ténnyel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Meghalt a legendás, kétszeres NBA-bajnok center [2024-05-27]

Bill Waltont 71 éves korában legyőzte a rák.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Verőcei tragédia: megtalálták az utolsó holttestet [2024-05-27]

A rendőrök közölték a rossz hírt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy Matisse-ra vágyik a honi műkereskedelem cápája [2024-05-27]

Az influenszer, aki egyetlen posztjával felforgatja a műtárgypiacot.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Medián: Karácsony Gergely fölényesen vezet a főpolgármesteri versenyben [2024-05-27]

A megkérdezettek többsége elégedett a főpolgármesterrel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Úgy szeretnek egymásba, hogy nem is látják a másikat, pedig csak találkozniuk kellene [2024-05-27]

Spanyol romantika, ahogyan a franciák már megálmodták.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elvittek a rendőrök egy édesapát egy budapesti óvodából [2024-05-27]

A fenyegetőző férfi ellen zaklatás miatt indult eljárás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Repülés közben szorult orvosi segítségre Mike Tyson [2024-05-27]

A komplikációk két hónappal azelőtt léptek fel a bokszolónál, hogy Jake Paul ellen szorítóba lépne.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Balhé volt a Tömő utcai óvodában, bilincsben vittek el egy apukát [2024-05-27]

A fenyegetőző szülő ellen zaklatás miatt indít eljárást a rendőrség.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ha így eszed a vacsit, garantáltan nem jönnek fel a pluszkilók [2024-05-27]

Sokunkban élénken él szüleink mondata, mely szerint este 6 óra után nem szabad szénhidrátot fogyasztani. Most azonban lerántjuk a leplet az emögött rejlő mítoszokról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Verőcei hajóbaleset: megtalálták az utolsó holttestet [2024-05-27]

Hétfőn megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatának holttestét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szentkirályi Alexandra megszólalt arról, visszalép-e Vitézy Dávid javára [2024-05-27]

Szentkirályi Alexandra szerint a hír kacsa, miszerint legkésőbb a szombati Békemenetig eldől, visszalép-e a főpolgármester-jelöltségtől.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy kacatos fiókot vett fel kalapnak a világhírű színésznő, a melleit csupán néhány kulcstartó takarja [2024-05-27]

Szinte hihetetlen, de Julia Fox meglépte: a népszerű színésznő egy fiókot hordott fejdíszként...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már legalább 20 halálos áldozata és több száz sérültje van a pusztító viharoknak [2024-05-27]

Az Egyesült Államok középső részén tovább emelkedett a hétvégi viharok és tornádók halálos áldozatainak száma, a sérültek száma pedig jóval meghaladta a százat hétfőre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Andi megmutatta magát smink nélkül: lélegzetelállítóan gyönyörű az énekesnő [2024-05-27]

Tóth Andi ismét bebizonyította, hogy nem kell ahhoz kirívó, sokat mutató öltözékbe bújnia, hogy vonzó legyen. Ezúttal smink nélküli fotót posztolt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A nők kevesebb közlekedési balesetet okoznak: a szakértő elmondja, miért [2024-05-27]

A KSH szerint a nők sokkal kevesebb közlekedési balesetet okoznak mint a férfiak. Mi lehet az oka?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Verőcei hajóbaleset: megtalálták az utolsó holttestet - "Nyugodj békében, szépséges Daniella!" [2024-05-27]

Hétfőn megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatának holttestét
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb sztárbalhé [2024-05-27]

Újabb sztárbalhé áll a küszöbön: ezúttal Lovasi András sebezte meg Kozso hiúságát, aki most reagált a rocker megjegyzésére.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Őrülterős szuperszámítógépet építtet Elon Musk, a célja világos [2024-05-27]

Elon Musk cége, az xAI már dolgozik a Grok 2 nevű mesterséges intelligencián, aminek betanítását a vállalat az Nvidia szuperchipjével, a H100-assal végezheti el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Aston Villa: korábbi csapatából igazolna középpályást Unai Emery [2024-05-27]

Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Aston Villa a spanyol bajnokságot (La Liga) erősítő Villarrealtól igazolna támadó szellemű középpályást. (Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images) A Fichajes értesülései szerint az Aston Villa a Villarreal fiatal játékosát, Álex Baenát szemelte ki középpályájának megerősítésére. A hírek szerint külön Unai Emery kérésére érkezhet a 22 éves...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sexpartner    terhes szexpartner    sturovo sex partner    sturovo sex    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |



 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket