| Kitudódott Károly királyról: a Palotából jött a friss hír [2024-05-19]Így jelentették be. |
| Kétségessé válhat az izraeli kormány jövője [2024-05-19] Benjamin Gantz, az izraeli háborús egységkormány minisztere bejelentette, lemond, ha Benjamin Netanjahu kormányfő nem fogad el egy egyeztetett tervet a gázai övezet jövőjéről. A nyilatkozat belpolitikai válságot válthat ki. |
| Emma Stone meghozta a tébolyt Cannes-ba [2024-05-19] A negyedik nap már a tizediknek érződik Cannes-ban, de végre csak jó filmeket láttunk. Emma Stone a Szegény párák Oscar-díja után újra szemérmetlenül fura és vicces, Barry Keoghan önmaga suttyósított változatát hozza a Birdben, Richard Gere pedig elindítja a kilencvenes évek hollywoodi sztárjainak nagy reneszánszát Cannes-ban. Itt a helyszíni podcast-tudósításunk negyedik része. |
| Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsa [2024-05-19]Imolában is Verstappen indul az élről, Norris mellőle, a Ferrarik mögüle, meglepő nevek az első tízben: így vág neki az F1-es mezőny az imolai futamnak. |
| Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben [2024-05-19]Parc Fermé: Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben |
| Így mutatja meg a bőröd, ha túl sokat szorongsz: nem csak lelki panaszokat idéz elő [2024-05-19]Ezeket a külső tünetet a túl sok szorongás okozhatja. |
| Zivatar, erős szél és meleg várható [2024-05-19] A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között változik. |
| Egyben sült olasz fasírt fűszeres paradicsomszósszal: könnyű, mediterrán recept [2024-05-19]Az egyben sült olasz fasírt különlegessége, hogy fűszeres paradicsomszósz ad neki semmihez sem hasonlítható ízt. |
| Kovács István és Sajgál Erika álompár a nyaralós fotón: 25 éve élnek boldog házasságban [2024-05-19]Az Egri csillagok egykori sztárja és felesége, Sajgál Erika különleges helyszínen ünnepelték a színész 80. születésnapját. |
| Nem csitul a gyász: szívfacsaró, amit Kis Grófo édesapjáról mondott [2024-05-19]Az ország elsőszámú Bulibárója, Kis Grófo, május 18-án ünnepli 31. születésnapját. |
| Júniusi horoszkóp-előrejelzés a Nyilasoknak: a családban nézeteltérés és a munkában is feszültebb időszak várható [2024-05-19]Érdemes néha kiengedni a fokozódó feszültséget. |
| Király Viktor keményen beleállt a mai tehetségkutatókba: [2024-05-19]Király Viktor az elmúlt másfél éve komoly mélypontjairól vallott a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában. Az énekes elárulta, biztos benne, hogy elhízása is lelki problémái miatt volt. |
| Ön látta? Budapesten szivárvánnyal és görgőfelhővel indult a pünkösd [2024-05-19]Igencsak látványos volt a reggel Budapesten és környékén: a záporok és a felkelő nap együttese gyönyörű jelenséget hozott létre. |
| Heti horoszkóp: a Kos megsérülhet, a Ráknak a túlterheltség miatt lehetnek problémái [2024-05-19]A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra. |
| Kiderült, mennyibe kerül Azahriah és a TISZA cipő limitált kiadású kollekciója: ennyit kérnek el egy pár lábbeliért [2024-05-19]Azahriah kollekcióját mindössze két napig lehetett megvásárolni. Kiderült, mennyiért csaphattak le a limitált darabokra a rajongók. |
| Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni [2024-05-19]Hol vannak a legboldogabb 60 év felettiek a világon? A World Happiness Report szerint Dániában. Az ország több okból is folyamatosan magasan szerepel a boldogságot mérő rangsorban. Az idei jelentés sem volt kivétel: Az ország a 60 év felettiek körében az első helyet szerezte meg, és összességében a második helyen áll (csak Finnország előzte meg). |
| Váratlan baki: macska zavarta meg a csókjelenetet az RTL sorozatának forgatásán [2024-05-19]Több baki is történt az RTL sorozatának felvételén, ezek közül a legemlékezetesebb az volt, amikor egy kóbor cica zavarta meg a forgatást. |
| Szlovák [2024-05-19]Fordítási hibát emleget a párt országgyűlési képviselője. |
| Magyar Péter rágalmazás miatt feljelenti Orbán Viktort [2024-05-19]Szerinte a Fidesz hetek óta azzal kampányol, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak. |
| Földöntúli izgalmakkal folytatódott a Dallas-sorozat! [2024-05-19]Luka Doncic a vezér, P. J. Washingtoné a győztes büntető. |
| Müller Péter: Nagyon értelmes, tiszta gondolkodású nőt ismertem meg Szentkirályi Alexandrában [2024-05-19]Az írót otthonában látogatta meg a Fidesz főpolgármester-jelöltje. |
| Gyurcsány Ferenc mindenkit kiosztott pünkösdvasárnapi posztjában [2024-05-19]A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon jelentkezett. |
| Erdő Péter: A Szentlélek olyan erő, amely bennünk él [2024-05-19]Pünkösdi interjút adott a bíboros. |
| A szakértők is széttárják a karjukat: itt a júniusi nagy időjárás-előrejelzés, nagyon nem erre számítottunk [2024-05-19]Ez jön. |
| Váratlan fordulat! Mégis együtt Opitz Barbi és balhés volt párja? [2024-05-19]Az ember csak kapkodja a fejét Opitz Barbi és szerelme, Serleg Albert viharos kapcsolatának legújabb fordulatai miatt. |
| Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül [2024-05-19]A nemzetközi összefogással kialakított móló nem helyettesíti a Gázai övezetbe vezető szárazföldi átkelőket. |
| Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt [2024-05-19]A sikeres cél alatt makrogazdasági stabilitást, versenyképes gazdaságot és biztonságos munkaerőpiacot ígért a kormányfő. |
| Újabb kudarc az iraki parlamentben [2024-05-19] Az iraki képviselők nem tudták megválasztani szombaton a parlament elnökét, a két fő jelölt egyike sem szerezte meg a szükséges többséget a feszült hangulatú ülésen. |
| Franciaország és a Nyugat segítségét kéri a grúz elnök az orosz befolyás miatt [2024-05-19] Szalome Zurabisvili grúz államfő, aki megvétózta a "külföldi befolyásról" szóló vitatott törvényt, szombaton arra kérte Emmanuel Macron francia elnököt, menjen Tbiliszibe, hogy "végleg kivonja a Kaukázust (...) az orosz befolyás alól". |
| [2024-05-19]A brit és csapattársa is úgy érzi, Russell hatodik helye volt a maximum az imolai F1-es időmérőn. A hétszeres világbajnok továbbra is segíti a Mercedes munkáját. |
| Túlhájpolták a Ferrari imolai F1-es fejlesztéseit? [2024-05-19]Sainz szerint ez történt: ők a számok alapján látták, hogy nincs szó jelentős ugrásról, így a spanyol erre a teljesítményre is számított. Leclerc szerint Imola nem mérvadó. |
| Kis/nagy változás: Bankkártya méretű okostelefonok jöhetnek [2024-05-19] Eddig a rádió- és hanghullámok átalakítására egy sor különböző komponensre volt szükség a vezeték nélküli eszközökben, a jövőben azonban ezek egyetlen chipben egyesülhetnek. Ez az okostelefonokon túlmutatóan is komoly áttörést hozhat. |
| Milyen hozzávalóval nem főznek soha a kínaiak? 8 kérdés a keleti konyháról, ami rajtad is kifoghat majd [2024-05-19]A kínai és egyéb távol-keleti ételek egyre népszerűbbek itthon is: lássuk, mennyire ismered őket! |
| Macska fordító és illatos mozi - 8 különleges ötlet, amiből végül semmi sem lett [2024-05-19]Bár ígéretesnek tűntek, ezek a találmányok soha nem törtek be a fogyasztói piacra. |
| Karácsony Gergely: A NER számonkérése más, mint a migránsok elleni uszítás [2024-05-19]A főpolgármester azt is elárulta, mit gondolt a Fideszről a koronavírus-járvány idején. |
| Rubik Ernő: A mostani csúcsversenyzők 3 másodperc kirakási idő körül járnak [2024-05-19]Idén 50 éves a Rubik-kocka. |
| Több október 7-én elrabolt túsz holttestét is megtalálta az izraeli hadsereg [2024-05-19]Hazaszállítják a maradványokat. |
| Indonéziában hét falut kellett evakuálni vulkánkitörés miatt [2024-05-19]Többször is kitört már a hónap elején az Ibu. |
| Avril Lavigne reagált az évek óta terjedó konteóra, miszerint hasonmása vette át a helyét [2024-05-19] |
| Kolléganőnket elvitte a férje Bécs Párizsába, nem jutott szóhoz, amikor meglátta a helyet [2024-05-19]Bécs ennek a része egészen különleges. Tele kedves kávézókkal, művészeti boltokkal, kreatív helyekkel. A 9. kerületben jártunk. |
| Királyi fogat: így készítik fel a szilvásváradi lipicaiakat a windsori futamra [2024-05-19]Jöttek, láttak és bár nem győztek, azért nagyon büszkék vagyunk rájuk. A világ leghíresebb lovas versenyén, a brit királyi család birtokán mutatkoztak be a magyar bajnok lovak. Irány, Szektor, Negro, Noé és Nugát Szilvásváradról vágtak neki az 1700 kilométeres útnak. |
| Így csináljon otthoni hulladékból kerti holmit! [2024-05-19]Érez magában kedvet a barkácsoláshoz? Adunk pár tippet, hogyan használja fel az otthon keletkező hulladékot a kertben, hogyan hasznosítsa újra a máskor kidobásra ítélt lomot |
| Kiadták a riasztást: egy napig tartott a jó idő, pünkösdvasárnap szinte az egész országban leszakad az ég, jégeső jöhet [2024-05-19]Úgy tűnik, egy napig tartott csak a kellemes meleg, mától egészen a hét közepéig ismét ritkán süt ki a nap. Mutatjuk, milyen időjárás várható pünkösdkor. |
| G.w.M elárulta, milyen, amikor nem veszi a kamera: [2024-05-19]G.w.M hálás azért, hogy elérte az álmait és már olyan nagy divatházak ruháit hordhatja, mint például a Gucci. |
| Íme, a világ legszebb borvidékei [2024-05-19]Nekünk nyilván a hazai borvidékek azok, de ha utazni szeretnénk, új tájakat felfedezni és új boros élményeket szerezni, akkor érdemes ezekbe a régiókba is ellátogatni. |
| Óriási bejelentést tett a TV2 várandós sztárja: kiderült a baba neme [2024-05-19]Csak úgy sugárzik kismamaként az Exatlon sztárja. Kőnig Anna elárulta, hogy mi lesz a születendő babájuk neme. |
| Nyolc fontos kérdés és válasz az otthonfelújítási támogatásról [2024-05-19]Az új otthonfelújítási támogatás igénylését június 3-ától lehet majd beadni, azonban már most érdemes felkészülni, hiszen a rendelkezésre álló 108 milliárd forintos keret pillanatok alatt elfogyhat. A Bank360.hu szakértői a hozzájuk érkező kérdések közül válaszolták meg a legfontosabbakat. |
| Műtét helyett kemoterápia? Sorsfordító megoldást talált ki a heredaganat kezelésére több magyar kutatócsoport [2024-05-19]Újabb mérföldkő: olyan kutatás született a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével, amely szerint komoly műtétet kerülhetnek el az előrehaladott stádiumban lévő heredaganatos betegek. Sok helyzetben már elegendő lehet a kemoterápia is. |
| Nemcsak suttog, ordít és prüszköl is a legújabb Mercedes G-osztály, meghajtottuk az AMG G 63-at [2024-05-19] A nemzetközi menetpróbán nemcsak a szinte teljesen hangtalanul suhanó elektromos G-osztályt, hanem annak 6 hengeres dízel és benzines, illetve biturbó V8-as változatát is vallatóra fogtuk. Teszten a legendás kockaterepjáró legújabb verziói. |
| Mi lesz ebből? Tovább dagad a botrány Nótár Mary és egykori menedzsere között [2024-05-19]Vajon kibékülnek valaha? |
| 5 teljesen felesleges reggeli szokás, ami egész nap fáradttá tesz: az egészséget is szabotálják [2024-05-19]Ezek a szokások nemcsak feleslegesek, hanem még az egészségnek is rosszat tesznek. |
| 5 teljesen felesleges reggeli szokás, ami egész nap fáradttá tesz: az egészséget is szabotálják [2024-05-19]Ezek a szokások nemcsak feleslegesek, hanem még az egészségnek is rosszat tesznek. |
| F1-Archív: Verstappennek fizetnie kell [2024-05-19]Sziszifuszi munka a Mercedesnél, új autója mellé rajtbüntetést kap Vettel, a Renault-nak kell tisztáznia Briatore szavait, az istállók pedig aggódnak a dohányreklámok tilalma miatt. Ezek voltak a hírek május 19-én. |
| Vasárnapi menetrend: jön az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj [2024-05-19]Parc Fermé: Vasárnapi menetrend: jön az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj |
| Így segített Hülkenberg Verstappen pole-jában [2024-05-19]Közös csapatmunka érdeme a címvédő imolai F1-es rajtelsősége, de a Q3-as körében a Haas által nyújtott szélárnyék is döntő jelentőségű volt. |
| Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül [2024-05-19]Tovább nőtt a halálos áldozatok száma. |
| Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt [2024-05-19]Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka. |
| Kijev olyan helyre szúrt Moszkvának, ahol a legjobban fáj neki - Oroszország háborúja Ukrajnában [2024-05-19]Oroszország háborúja Ukrajnában |
| Kiadták a figyelmeztetést, viharos széllökések rondíthatnak bele a vasárnapba [2024-05-19]Napközben 22 és 29 fok valószínű. |
| A fekete bárány, aki nemkívánatos személlyé vált a királyi családban [2024-05-19]Harry herceg és Meghan Markle hat éve házasodtak össze, majd jött a feketeleves. |
| Szlovák-magyar szótárat kapott ajándékba Orbán Viktor a Momentum politikusától [2024-05-19]Fordítási hibát emleget a párt országgyűlési képviselője. |
| Azahriah lehengerelte a közönséget, a Tankcsapda megmozgatta Sopront [2024-05-19]Jól nyomták Ganxstáék, a Hősök, az Animal Cannibals és Bagossyék is. |
| Berobbant az eperszezon, bőséges gyümölcstermés várható idén Magyarországon [2024-05-19]Már cseresznye is van, de a barack is hetekkel korábban érkezik idén. |
| Debrecen polgármestere szerint nem az akkugyárak döntik el a választást a városban [2024-05-19]Szerinte az embereket jobban érdekli, hogy a város dinamikusan fejlődik. |
| Két éjszakai lövöldözésben négy ember vesztette életét Columbusban [2024-05-19]Egy ötödik jelenleg is kritikus állapotban van. |
| Menczer Tamás a sorkatonaságról és az atombombáról beszélt [2024-05-19]Szerinte a június 9-ei választás tétje háború vagy béke. |
| Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester [2024-05-19]Nincs érvényességi küszöb. |
| És akkor amíg ön elolvasta ezt a címet, Mészáros Lőrinc keresett húszezer forintot [2024-05-19] Hatszáz vendégmunkást elküldtek az iváncsai gyárból; kiderült, hogy kik a leggazdagabb magyarok és az első céges beszámolók is érkeznek; a Robert Fico elleni merénylet elhomályosította, de a szlovákok kiteszik az atomerőművük építői közül a Roszatomot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója. |
| Napi horoszkóp: a Vízöntő sok pénzt kap, a Bikának egy barátja segít karrierjében, a Kos megbántja a kedvesét [2024-05-19]Kedves Ikrek! A szerencse ma elkerül, ezért aztán inkább te is kerüld a szerencsejátékokat - akkor is, ha baráti társasággal játszol. |
| Ez a gyümölcs igazi szuper étel: visszafordíthatja a kognitív hanyatlást [2024-05-19]A vad áfonya napi fogyasztása visszafordíthatja az idősek kognitív hanyatlását - derül ki egy új tanulmányból, amely a gyakran szuperételként emlegetett szuperélelmiszerben rejlő lehetőségeket vizsgálja meg. |
| Valóban különlegesnek számít Orbán Viktor fizetése? Ennyit keresnek az európai kormányfők [2024-05-19]Orbán Viktor fizetésének a kapcsán derült ki nemrégiben, hogy ő keres a legjobban az átlagbérhez képest az EU-s kormányfők között. Most megnézhetjük, hogy ez tényleg igaz-e. |
| Tudod, mit tűztek régen a házakra pünkösdkor? 8 kérdés az ünneppel kapcsolatban [2024-05-19]Most kiderítheted, mennyire ismered a magyar népszokásokat. |
| Fortuna égi áldást mér erre a 3 csillagjegyre: nekik most kell lottózniuk! [2024-05-19]A szerencse hozzájuk szegődik május végén! |
| Elvitelre #67: Világkörüli út háborúval, drámával és krimivel [2024-05-19] Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten Rafah, Afrika és egy Európán átívelő krimi helyszíneit járjuk körbe. |
| A Dallasban ő volt Ellie Ewing magyar hangja: így él ma a szinkronkirálynő, Dallos Szilvia [2024-05-19]89 évesen még mindig rendkívül aktív életet él a színésznő. |
| Ő az a tüzes tekintetű török színész, aki nők millióinak a szívét hódította meg Szulejmán Bali bégjeként: emlékszel még rá? [2024-05-19]Ki tudná elfelejteni azt az igéző szempárt... |
| Ez a gyümölcs az igazi szuperétel: visszafordíthatja a kognitív hanyatlást [2024-05-19]A vad áfonya napi fogyasztása visszafordíthatja az idősek kognitív hanyatlását - derül ki egy új tanulmányból, amely a gyakran szuperételként emlegetett szuperélelmiszerben rejlő lehetőségeket vizsgálja meg. |
| Királyi fogat - így készítik fel a szilvásváradi lipicaiakat a windsori futamra [2024-05-19]Jöttek, láttak és bár nem győztek, azért nagyon büszkék vagyunk rájuk. A világ leghíresebb lovas versenyén, a brit királyi család birtokán mutatkoztak be a magyar bajnok lovak. Irány, Szektor, Negro, Noé és Nugát Szilvásváradról vágtak neki az 1700 kilométeres útnak. |
| Manchester United: Olaszországból is érdeklődnek Mason Greenwood iránt [2024-05-19]Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United jelenleg még kölcsönben játsszó támadója, Mason Greenwood az olasz bajnokságban (Serie A) folytathatja karrierjét. (Photo by Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Napoli felvette a kapcsolatot a Manchester Uniteddel Mason Greenwood lehetséges szerződtetése ügyében. A 22 éves Greenwood várhatóan... |
| Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet [2024-05-19]A lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztéséért magas elismerést vett át pénteken Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet a nyugat-lengyelországi Kujávia-pomerániai vajdaság központjában, Bydgoszcz városában. |
| Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára [2024-05-19]Fejleszteni kell a gazdaságot. |
| Tűz tombol Budapesten, három tűzoltóállomást is riasztottak [2024-05-19]Zuglói, újpesti és józsefvárosi hivatásos tűzoltókat riasztott a fővárosi műveletirányítás ahhoz az újpalotai, Perczel Mór utcai házhoz, amelynek teljes tetőszerkezete ég |
| Terrortámadásra készült egy 14 éves lány: baltát, késeket és az Iszlám Állam propagandaanyagát találta nála a rendőrség [2024-05-19]Grazban a rendőrség letartóztatott egy 14 éves montenegrói lányt, aki késes terrortámadásra készült. |
| Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet [2024-05-18]Az orosz csapatok csaknem hetven kilométerrel kibővítették az aktív harci övezetet Harkiv megyében, arra kényszerítve az ukrán felet, hogy a tartalékból vessen be további dandárokat a térségben - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka közösségi oldalain pénteken közzétett bejegyzésében. |
| Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet [2024-05-18]Mindhárman részt vettek az övezet határa közelében megrendezett Nova zenei fesztiválon, amelynek fiatal közönségét is megtámadták a terroristák más dél-izraeli települések mellett. |
| Újabb fiatal brazil tehetséggel állapodot meg a Chelsea [2024-05-18]Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea csapata újabb brazil tehetség leigazolásához került közelebb. (Photo by Marco Galv |
| Helyszíni: Csoda Imolában, de nem úgy... [2024-05-18]A nagy visszatérők napja volt a szombati az F1-ben: helyszíni bejelentkezésünk az Emilia-romagnai Nagydíj paddockjából. |
| Egy 14 éves lány akart [2024-05-18] Terrortámadásra készült, az Iszlám Állam propagandaanyagait is megtalálták nála. |
| Barcelona: Xavi szerint nem igazak a távozásáról szóló hírek [2024-05-18]A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona csapatának vezetőedzője, Xavi tagadja, hogy megromlott volna a viszonya a klub elnökével és sportigazgatójával, akik a hírek szerint emiatt azt akarják, hogy mégis távozzon. (Photo by Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images) A Barcelona vezetőedzője, Xavi kitart amellett, hogy semmi sem változott a csapatnál és nem igazak a távozásáról... |
| Altattak a riválisok [2024-05-18]A Ferrari számára a várakozásoknál gyengébben végződött az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzése. |
| Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort [2024-05-18] |
| Kigyulladt egy ház Újpalotán [2024-05-18]Zuglói, újpesti, józsefvárosi hivatásos tűzoltók vonultak a Perczel Múór utcába. |
| Kunovics Katinka esküvőjéről mesélt, az anyakönyvvezetőnél derült ki, mégsem lehet Gáspár Győző a tanúja [2024-05-18] |
| Ez lehet a megoldás az üzemanyag-problémára? Napfényből készítenek benzint Szegeden [2024-05-18]Elképesztő technológiát fejlesztettek ki Szegedi Egyetem energetikai tesztállomásán: a napfényből termelnek benzint és kerozint. A kísérletekre már a Mol is felfigyelt, hiszen nagy áttörést jelenthet az üzemanyag kérdés szempontjából a felfedezés. |
| Bajba került túrázót mentettek a Bakonyban [2024-05-18]Egy bajba jutott kiránduló segítségére siettek a mentőcsapatok a Bakony egyik túraútvonalán. |
| Tűz tombol Budapesten - három tűzoltóállomást is riasztottak [2024-05-18]Zuglói, újpesti és józsefvárosi hivatásos tűzoltókat riasztott a fővárosi műveletirányítás ahhoz az újpalotai, Perczel Mór utcai házhoz, amelynek teljes tetőszerkezete ég |
| Terrortámadásra készült egy 14 éves lány - baltát, késeket és az Iszlám Állam propagandáját találta nála a rendőrség [2024-05-18]Grazban a rendőrség letartóztatott egy 14 éves montenegrói lányt, aki késes terrortámadásra készült. |
| Tűzforró képek: bikiniben mutatta meg bomba alakját a Miss Influencer Hungary győztese - fotók [2024-05-18]Tűzpiros bikiniben mutatta meg bomba alakját a 2024-es Miss Influencer Hungary győztese, Szőke Rebeka. |
| Külföldi nyaralásra készül? Most érdemes eurót váltani a szakértők szerint [2024-05-18]Egy euró jelenleg 387 forint, ami az elmúlt 3 hét csúcsa a forint erősödését illetően. A szakértők szerint most érdemes lépni, ha külföldi nyaralást tervezünk idén nyáron. |
| [2024-05-18] A helyi fideszes polgármester azonban nem aggódik, szerinte a város dinamikus fejlődése az ő javára fogja billenteni a mérleget június kilencedikén. |