Megtalálta új edzőjét a Napoli – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint az AC Milan idény végén távozó vezetőedzője a Napoli kispadjára ülhet le…

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

A La Gazzetta dello Sport információi szerint az AC Milantól az idény végén távozó Stefano Pioli lehet a Napoli új edzője, akivel a déliek kétéves szerződést készülnek kötni. A lap úgy tudja, hogy az edző a mostani évi 4.5 millió eurós gázsija helyett a nápolyiaknál szezononként 3 millió eurót kereshet majd.

Az 58 éves tréner 2019 októbere óta csaknem 250 mérkőzésen vezette a Rossonerit, a csapat pedig az irányításával megnyerte a Serie A 2021-2022-es kiírását, tavaly pedig BL-elődöntőt játszott, azonban az idei szezon hullámzó teljesítménye úgy tűnik, hogy a végleges elváláshoz vezet. Pioli vezetésével az AC Milan ebben a szezonban kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből és az Európa-ligába átkerülve is már a negyeddöntő a végállomást jelentette, miközben a bajnokságban a második hely lehet a legtöbb, amit elérhetnek a városi rivális Inter mögött.

Pioli korábban olyan csapatokat irányított, mint a Bologna, a Lazio, az Inter vagy a Fiorentina, eddigi edzői pályafutása nagy részében középcsapatokat vezetett az élmezőny közelébe, így a milánóiaknál töltött közel ötéves pauzája még akkor is a legsikeresebb munkavállalása lesz, ha belátható időn belül véget ér.

Az idényt címvédőként kezdő Napolit a 2023-2024-es szezonban három különböző edző irányította, Rudi Garcia és Walter Mazzarri egyaránt idejekorán lapátra került, Francesco Calzona pedig csak az évad végéig vállalta a megbízást. Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy Antonio Conte lehet az első számú jelölt, azonban a korábbi olasz válogatott szövetségi kapitány a hírek szerint a Chelsea-hez tart.

fociclub

A Megtalálta új edzőjét a Napoli – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.