Újabb baleset érte Oszter Sándor özvegyét: így van most
Ez történt vele.
Mint azt megírtuk, a 77 éves zongoraművész, Failoni Donatella tavaly kutyaharapás áldozata lett, és olyan súlyosan megsérült a keze, hogy műteni is kellett. Év végén aztán szürkehályogot is diagnosztizáltak nála, amit sikeres műtét követett, most azonban ismét balesetet szenvedett az özvegy: balatoni házában lett rosszul néhány nappal ezelőtt. Az orvosok két hét pihenésre ítélték Oszter Sándor özvegyét, aki a Borsnak mesélt az állapotáról.
- Néhány nappal ezelőtt nagyon furcsa energiák voltak, mintha valami napkitörés lett volna, sok volt a haláleset, a rosszullét. Én az imádott balatoni házban tevékenykedtem, amikor hirtelen elájultam, nagyon bevágtam a fejem. Az volt a szerencse, hogy a lányom, Alexandra azonnal értem jött és hazahozott Diósjenőre.
Azóta már egy koponya CT-n is túl vagyok, szerencsére nincs nagy baj, de agyrázkódásom lett. Most legalább két hétig feküdnöm kell, egész nap alszom
- árulta el Oszter Sándor özvegye, majd így folytatta:
- Abban is biztos vagyok, hogy ez a drasztikus időjárás sem tesz jót a szervezetemnek. Egyik éjjel még mínuszok vannak, pár nappal később meg huszonhét fok; ez számomra nagyon megterhelő.
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Döbbenet: ez derült ki Molnár Csilláról és Zámbó Jimmyről
Most kibukott: ezt beszélik a divatszakmában Galambos Bogi milliárdos párjáról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?