Nem hiszi el, melyik világsztárral forgat majd Mundruczó Kornél
Mundruczó Kornál júniustól forgatja új filmjét / Fotó: Ringier-archívum
Újabb világsztárt állít kamera elé Mundruczó Kornél. A neves magyar filmrendező, akinek olyan mozikat köszönhetünk, mint a Fehér isten, a Jupiter holdja vagy a három évvel ezelőtt hatalmas nemzetközi elismerést szerzett Pieces of a Woman, az Oscar-jelölt Amy Adams főszereplésével kezdi el új munkáját júniusban Bostonban, adta hírül a Deadline nevű amerikai filmes portál. A Bűbáj sztárja két éve nem forgatott.
Ezeket látta már?
Amy Adams az utóbbi két évben nem állt kamera előtt / Fotó: Northfoto
– A tengernél című film az Adams által alakított Laura életét követi, aki hosszas rehabilitáció után visszatér a családjához a tengerparti nyaralójukba, ahol kénytelen szembenézni a múltjával és az élete következő fejezetével – írta le az internetes lapnak eljuttatott közleményében a produkciós cég, amelyből az is kiderül, a magyar rendező ismét együtt dolgozik Wéber Kata forgatókönyvíróval, akivel már több nagy sikert is elértek.
Mundruczó Kornél és Wéber Kata harmadszorra dolgoznak együtt / Fotó: Ringier-archívum
Mundruczó Kornél korábbi női főszereplőjét, Vanessa Kirby brit színésznőt a rendező filmjében nyújtott alakításáért többtucatnyi díjra jelölték, többek között Oscarra is, talán emiatt is sikerült két év szünet után újra rávenni Amy Adamset, hogy kamera elé álljon.
Vanessa Kirby számára nagy sikert hozott a Mundruczó Kornéllal való közös munka / Fotó: Northfoto
A színésznő ugyanis 2022 óta nem forgatott, de úgy tűnik, Mundruczó és Wéber ötlete megtetszett neki, így feltehetően jövőre már láthatjuk is a filmet moziban vagy valamelyik streamingszolgáltatónál.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább