Klasszikus párharc újabb felvonása jön Párizsban

MH/MTI
2024. április 9. kedd. 12:31

A francia és a katalán együttes a 2012/2013-as idény óta negyedszer csap össze a legrangosabb európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában, és a szurkolók közül bizonyosan sokan emlékeznek még a 2017-es nyolcaddöntős párharcra, melyen a Barcelona a 4–0-s párizsi vereség után saját közönsége előtt 6–1-re nyert, és továbbjutott.

A két csapat legutóbb 2021-ben, a legjobb 16 között találkozott, akkor a francia világbajnok Kylian Mbappé remeklésének is köszönhetően a PSG lépett tovább 5–2-es összesítéssel. Mbappé 1997 óta az első olyan futballista lett, aki a Camp Nou–ban vendégként mesterhármast ért el. Az odavágón 4–1-re győzött a párizsi alakulat, a visszavágón pedig elegendő volt az 1–1 is a továbbjutáshoz.

Ami az aktuális formákat illeti, a PSG tavaly november 7. óta nem kapott ki tétmérkőzésen, míg a Barcelona január 27. óta veretlen, így a szerdán 21 órakor kezdődő összecsapás kimenetelét nehéz megtippelni.

A párizsiaknál valamivel több hiányzóval kell számolnia Luis Enrique vezetőedzőnek, aki játékosként nyolc évig állt a katalán egyesület alkalmazásában: a legutóbbi hírek szerint úgy tűnik, hogy a sárga lapok miatt kapott eltiltását töltő Asraf Hakimi mellett a védelemből Presnel Kimpembe és Layvin Kurzawa sem lesz bevethető. A másik oldalon Xavi Hernández biztosan nem számíthat Gavira és Alejandro Baldéra, míg Pedri és Andreas Christensen játéka egyelőre kérdéses.

A Paris Saint-Germain a csoportkörben otthon nem szenvedett vereséget, idegenben viszont a háromból egyszer sem sikerült nyernie. A nyolcaddöntőben aztán kettős győzelemmel búcsúztatta a Real Sociedadot, ha pedig túljut a Barcelonán, elképzelhető, hogy a fináléba kerülésért is spanyol rivális vár majd rá, ennek a párharcnak a továbbjutója ugyanis a négy között a Borussia Dortmund–Atlético Madrid-csata győztesével kerül majd szembe.

A Barcelona a H csoportot nyerte meg az egymás elleni eredmények alapján a hozzá hasonlóan 12 pontos FC Porto előtt, s bár otthon mindhárom főtáblás találkozóján diadalmaskodott, idegenben kétszer is borult a papírforma, kikapott ugyanis a Sahtar Donyeck és az Antwerpen vendégeként is.

A másik szerda esti nyolcaddöntős odavágón az Atlético Madrid látja vendégül a Borussia Dortmundot, miután az előző körben az addig remek formában futballozó Internazionalét sikerült kiejtenie tizenegyespárbajban. A spanyol fővárosi együttes vezetőedzője, Diego Simeone az uefa.com összeállítása szerint eddig edzőként 49 diadalt aratott a BL-ben, így ha szerdán győzelemre vezeti tanítványait, eléri az ötvenet és csatlakozik ahhoz a nyolc trénerhez, akinek ez már sikerült a BL-ben. Az Atlético legutóbb 2017-ben volt elődöntős a legrangosabb európai kupasorozatban, s mivel a spanyol bajnokságban jelentős a lemaradása a listavezető Real Madriddal szemben, így a BL-szerepléssel lehet még sikeres a szezonja.

A Dortmund háza tájáról a drukkereket nyugtalanító hírek érkeztek, a házi góllövőlistát vezető Donyell Malen ugyanis nem tartott a csapattal Madridba, mert nem épült fel sérüléséből. Az Atlético ennek ellenére nem veheti félvállról az összecsapást, a Borussia ugyanis a legutóbb hét BL-találkozóján veretlen – négy győzelem, három döntetlen – maradt, ebből öt meccset az AC Milant, a Newcastle Unitedet, valamint a PSG-t is felvonultató csoportban vívott meg. A németek ráadásul a BL szempontjából remek mérleggel rendelkeznek otthon, mivel a legutóbbi húsz hazai BL-meccsükből csupán kettőt veszítettek el, így az Atléticónak már szerda este megnyugtató előnyt kellene kidolgoznia.

Mindkét mérkőzés 21 órakor kezdődik, a PSG–Barcelona-összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Írta a Magyar Hírlap