10 százalék fölött lehet már a magyar okosotthonok száma

forrás: Prím Online, 2024. április 9. 11:38

A piacon elérhető, technológiailag egyre fejlettebb okosotthon-rendszerekkel ma már akár távolról is irányíthatjuk házunk elektromos berendezéseit az árnyékolástól a klíma működéséig. Magyarországon is egyre többen ismerik fel az innováció előnyeit, amely a kényelmi faktoron túl rengeteg időt és pénzt spórolhat meg a felhasználóknak. A klímák esetében már hazaérkezésünk előtt beállíthatjuk a kívánt otthoni hőmérsékletet, de az automatizmusoknak köszönhetően a lehető legenergiatakarékosabban működtethetjük az eszközt.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világszerte robbanásszerűen nő az okosotthon-eszközök népszerűsége. Elemzők szerint a koronavírus-járvány, valamint a geopolitikai kihívások – köztük az energiaválság – gyorsították fel látványosan az okosotthonok terjedését, mely már a statisztikákban is érzékelhető. Becslések szerint a globális piac tavaly meghaladhatta a 110 milliárd dollárt, a következő évekre pedig további növekedést várnak a szakértők, így az iparág forgalma 2027-re már 235 milliárd dollárra ugorhat.

 

 

Ez a trend tetten érhető Magyarországon is: míg az évtized elején világszerte a háztartások 9 százaléka, Magyarországon a 4 százaléka élt az okosotthon-megoldások valamelyikével, 2024-ben ez az arány 19, illetve 14 százalékra nőhet. A magyarországi piac a 2020-as 700 millió dollárról idén már meg is duplázódhat.

 

Stuller István, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője elmondta, hazánk vezető klímamárkája vezérképviseletként ők is azt tapasztalják, hogy egyre felkapottabbá válik a lakásunk és a benne található elektromos berendezések működésének az automatizálása. „Ez azt jelenti, hogy az arra alkalmas okos termékeink egy azonos rendszerben és felületen megjelenve különböző parancsokat tudnak végrehajtani. Egy közvetlenül kiadott jel alapján, vagy valamilyen egyéb tényező, mint például időjárás, idő, fény, mozgás is képesek megváltoztatni az állapotukat” – mutatott rá.

 

 

Okostelefonról távolról is irányítható a klíma

 

A szakember kiemelte, ma már az audio-vizuális eszközök, biztonsági, világítási és kaputelefon rendszerek mellett a lakossági klímákat, a hőszivattyúkat és a légtisztítókat is integrálni lehet az okosotthon rendszerekbe, melynek számos előnyét érezhetik a saját bőrükön a felhasználók.

 

„Ma már rengetegféle okosotthon rendszer létezik a piacon, ezek közül jelenleg a két legnagyobb informatikai óriás cég a Google és az Amazon programjai adnak lehetőséget, hogy a GREE klímánkat integrálni tudjuk egy okos környezetbe. Ehhez nincs is szükség másra, mint egy okostelefonra. Jelenleg a GREE termékpaletta minden berendezése gyárilag rendelkezik Wi-Fi eléréssel ezzel pedig legtöbbjük alkalmassá is válik az okosotthon integrációra” – fogalmazott Stuller István.

 

 

A Gree légkondicionálók műszaki specialistája az okosotthon-rendszerekbe integrált klímák előnyeire szólva elmondta, amellett, hogy a távoli irányítás megkönnyíti az életünket, hiszen mire hazaérünk, már a kívánt hőmérséklet fogad például otthonunkban, arról sem szabad megfeledkezni, hogy spórolni is tudunk vele, hiszen csak akkor kapcsol majd be a berendezésünk, amikor arra valóban szükség van.

 

Megjegyezte azt is, lehetőség van különböző külső vezérlő egységek bevonásával még jobban finomítani a szabályzást. „A klímáinkat a Google vagy az Amazon okos megoldásaival pár kattintással könnyedén összekapcsolhatjuk, de egy fali vezérlő csatlakoztatása utána bármelyik Modbus protokollt használó okoskörnyezetbe integrálhatók. Azt tapasztaljuk, hogy a felhasználók is kezdenek rájönni az okosmegoldások valóban megkönnyítik a minden napjaikat, pénzt és időt spórolhatnak meg. A gyártók pedig egyre komolyabban veszik ennek a fontosságát, és megteszik az ehhez szükséges fejlesztéseket” – értékelt.

 

A GREE berendezések integrációja gyárilag támogatott a két legnagyobb informatikai óriás megoldásaival, ezt megkapják a termékkel együtt díjmentesen. De a drágább megoldásokkal is egyértelműen néhány szezon alatt megtérül a szükséges eszközök ára. Stuller István végezetül felhívta arra is a figyelmet, hogy ha kiválasztunk egy okosotthon rendszert, abba a későbbiekben bármikor integrálhatjuk az arra alkalmas készülékünket.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52