Baleset
Csaknem mindenki visszatérhetett a tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba
Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre.
2024.03.29 13:18MTICsaknem mindenki visszatérhetett a péntek hajnalban tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője délben az MTI-vel. Az OKF korábbi tájékoztatása szerint a XI. kerületi Kruspér utcában - a romok átkutatása közben - egy mozgásában korlátozott nő holttestére bukkantak a tűzoltók.
Mukics Dániel a statikus megállapításaira hivatkozva azt írta, hogy a társasház továbbra is lakható. Így majdnem mindenki visszatért az épületbe - tette hozzá. A tűzzel érintett két lakás lakhatatlanná vált, továbbá a második emeleten, a közvetlenül a tűzzel érintett szobák alatti lakás is tűzkárokat szenvedett, így az ott lakók rokonokhoz távoztak a lakásból - jelezte az OKF szóvivője.
Kaszap Réka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője közölte, hogy a helyszínre több egységet riasztottak. "Egy idős nő a helyszínen életét vesztette, egy középkorú férfit súlyos-életveszélyes, egy középkorú nőt súlyos, egy 30 év körüli férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a kórházba" - írta.
Az OKF korábbi közlése szerint hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a XI. kerületi Kruspér utca egyik négyszintes társasházban robbanás történt. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre.
A társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így a tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is. A tűzeset miatt ötven embernek kellett elhagynia a házat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06