„Kedves Zsoca, akkor is hazudsz ha kérdezel” – Magyar Péter kőkeményen beleállt Bayer Zsoltba: ezt üzente neki
Magyar Péter szerint óriási hazugság az, hogy őt tíz éven keresztül utálták a Fideszben / Fotó: Pozsonyi Zita /
Magyar Péter nem hagyta szó nélkül Bayer Zsolt nyilatkozatát: óriási hazugságnak tartja, hogy 10 éve utálják a Fideszben, hiszen nem is ismerik egymást ennyi ideje.
Ezeket látta már?
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Bayer Zsolt a ma reggel megjelenő Magyar Nemzetben reagált mindarra, ami az elmúlt napokban történt Magyar Péter körül, kezdve a kiszivárogtatott hangfelvétellel, a Varga Judit volt igazságügyi miniszter által mondottakig, aki azzal vádolja volt férjét, hogy az rendszeresen megfélemlítette, bántalmazta őt.
Bayer Zsolt Magyar Péterről: nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével ez a dupla nulla
Bayer elmondása szerint Magyar Pétert sosem kedvelték a pártban és azzal is tisztában voltak, hogy a férfi hogyan bánt volt feleségével, "nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit, ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire."
Az elhangzottakat Magyar Péter nem hagyta szó nélkül: azonnal beleállt Bayer Zsoltba egy internetes hozzászólás formájában. Magyar a Mandiner által újraközölt cikk alatt reagált, és azon túl, hogy hazugnak nevezte Bayert, utalt annak korábbi, szerinte nőgyűlölő megjegyzéseire is.
„Késsel a kezében járkált a házban” – Varga Judit kamera elé állt, mindent elmond Magyar Péterről – videó
Kedves Zsoca, akkor is hazudsz, ha kérdezel. Egyrészt 10 éves szerencsére nem is ismerjük egymást. Juditot is kb 5 éve láttad először. Másodszor sztem te pont nem beszélj nőkről, a te szádból nem hiteles. Emlékszel, mit mondtál az előző EP választás után, szokás szerint ittasan, a győzelmi bulin Ungár Klára kapcsán? Ha nem, segítek feleleveníteni az emlékeket. Vérplazma Business jól fizet?
– írta Magyar Péter.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt