Meghalt a Babar gyermekkönyvek írója, Laurent de Brunhoff
98 éves korában elhunyt a Babar mesekönyvek írója, Laurent de Brunhoff / Fotó: Northfoto
Meghalt Laurent de Brunhoff, a híres elefántkirályról szóló, Babar gyermekkönyvek írója.
Ezeket látta már?
Laurent de Brunhoff és édesapja, Jean de Brunhoff neve sok gyermek számára, de még annál is több szülő számára lehet ismerős. Jean ugyanis 1931-ben megjelentette az első Babar képes mesekönyvet, amely egy elefántkirályról, az ő családjáról és kalandjaikról szól. Jean életében mindösszesen csak négy kötetet tudott megjelentetni ugyanis 37 évesen meghalt, szerencsére azonban fia, Laurent továbbvitte az "elefántos örökséget".
Laurent Párizsban született 1925-ben, majd az Egyesült Államokba költözött, egész felnőttkorában az édesapja által felépített mesevilág megőrzésén és fenntartásán dolgozott, először nagybátyja segítségével, később azonban már önállóan is. Laurent tucatnyi könyvet adott ki apja stílusának megőrzésére törekedve a Celesteville felett uralkodó elefántkirályról.
Anyám mesélni kezdett egy történetet, hogy elterelje a figyelmünket. Nagyon tetszett, és másnap elszaladtunk apánk dolgozószobájába, ami a kert sarkában volt, hogy elmondjuk neki. Remekül szórakozott, és rajzolni kezdett. Anyám Bebének hívta az elefántot (ezt franciául: baba), apám változtatta Babarra. Az első könyv első néhány oldala egy vadász által megölt elefántról és az elefántkölyök városba meneküléséről szólt
- emlékezett vissza Laurent, aki 98 évesen hunyt el floridai otthonában.
A sorozat több millió eladott példányt produkált és népest rajongótábort szőtt maga köré, amiben gyermekek és felnőttek is egyaránt örömmel olvasták a bölcs és igazságos király történeteit. Nyilván ez az ártatlan mesekönyv sem tetszhetett mindenkinek: egyes 21.századi megítélések szerint egyenesen rasszista vonulatok vannak a történetben (például amikor Babar feketékkel harcol Afrikában).
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Új technológia - Mit tehetnek a férfiak az ősz haj ellen? (x)
Most akár az Ön gyermeke is pályára kísérhet egy futballistát (x)
C-vitamin tippek – Így szedje, hogy fittebb legyen (x)
Hogyan tartsuk fenn a kapcsolatot szeretteinkkel, ha nagy változás történt az életünkben? (x)
Utazás gyerekkel: ezek a legjobb családbarát külföldi helyszínek (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fognak az aktív kikapcsolódás hívei (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a megrázó hír Károly királyról, ezt senki nem gondolta
Fortuna istennő nagy kegyben részesíti ezt a két csillagjegyet: minden vágyuk teljesül majd és még pénz is áll a házhoz
Annyi év után újra együtt Bochkorék! Itt a fotó
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Tej helyett EZT keveri a balatoni büfés a palacsinta tésztájába: pont ettől lesz tökéletes