Zimány Linda elhagyja a társát
Zimány Linda új márkát alapít / Fotó: Pozsonyi Zita
Zimány Linda az utóbbi időben bebizonyította, hogy üzletasszonyként is megállja a helyét, hiszen a ruhamárkája hatalmas népszerűségnek örvendett már az elmúlt két évben. Bár a siker töretlen, a modell mégis úgy döntött, teljesen új céget alapít, ugyanis függetlenedni akar korábbi társától és minden tekintetben saját kezébe akarja venni az irányítást, mert üzletileg is szeretne saját lábra állni.
Ezeket látta már?
– A legelső ruhamárkában elsősorban arcként és ötletgazdaként vettem rész, ám az üzleti oldalát nem egyedül csináltam, ebből adódóan kötött volt a kezem és olykor adódtak véleménykülönbségek, nézeteltérések – kezdte lapunknak Zimány Linda a Glamour Women of the Year gáláján, ahol azt is elárulta, hogy komoly lépésre szánta el magát.
Zimány Linda elárulta kockahasa titkát
– Az elmúlt két évben rengeteget tanultam és úgy érzem, most már megértem arra, hogy egyedül is elbírjam az irányítást. Ezért úgy döntöttem, hogy teljesen új ruhamárkát indítok, amibe anyagilag is beleállok. A márka nevét egyelőre nem szeretném elárulni, de annyit mondhatok, hogy talán még az előzőnél is minőségibb lesz, ugyanis most senkivel nem kell kompromisszumot kötnöm azzal kapcsolatban, hogy mit dobok piacra – jelentette ki Linda.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt