Napokig nem is jelentették: milliárdos bírságra számíthat a kórház, ahol Katalin hercegné aktáiban kutakodtak egészséügyi dolgozók
Nagy a botrány, amióta Katalin kórházban járt / Fotó: Northfoto
A Katalin hercegné orvosi adataihoz való állítólagos hozzáférési kísérletek miatt botrány övezte kórház több mint egy héttel a walesi hercegné elbocsátása után sem jelentette a hatóságoknak a feltételezett jogsértést.
Ezeket látta már?
A London Clinic nevű kórházban jelenleg három dolgozó ellen folyik vizsgálat, miután megpróbáltak hozzáférni Katalin hercegné egészségügyi adataihoz, amíg a hercegné az intézményben betegeskedett. A triót feltehetően felfüggesztették, és ha bebizonyosodik a gyanú, kemény szakmai szankciókkal kell szembenézniük. A kórház azonban a hatóságoknak nem jelentette az esetet rögtön, több mint egy hétig tartott, amíg benyújtották a jogsértési jelentést.
Jelenleg az Információs Biztos Hivatala (ICO) tanulmányozza az esetet, és a jelentések szerint többek között azt vizsgálják majd, hogy a klinika miért ilyen későn jelentette a történteket. A szabályok szerint a személyes adatok megsértését a felfedezéstől számított 72 órán belül jelenteni kell, az adatvédelmi szabályok szerint pedig akár 17 millió fontra (7,8 milliárd forintra) is megbírságolhatják a kórházat, ha kiderül, hogy szabálysértést követtek el.
Botrány Anglia elit kórházában: Katalin hercegné titkos orvosi aktáiban kutakodtak az egészségügyi dolgozók
Al Russsell, a klinika vezetője szerdán azt nyilatkozta, hogy „minden megfelelő vizsgálati, szabályozási és fegyelmi lépést elkövetnek”, miközben kivizsgálják az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos állításokat.
„A London Clinicnél mindenki tisztában van a betegek titoktartásával kapcsolatos egyéni, szakmai, etikai és jogi kötelezettségeinkkel. Óriási büszkeséggel tölt el bennünket az a kiemelkedő gondoskodás és diszkréció, amelyet minden betegünk számára igyekszünk nyújtani, akik nap mint nap ránk bízzák magukat. Rendszereink vannak a beteginformációk kezelésének ellenőrzésére, és bármilyen jogsértés esetén minden megfelelő vizsgálati, szabályozási és fegyelmi lépést megteszünk. Kórházunkban nincs helye azoknak, akik szándékosan megsértik betegeink vagy munkatársaink bizalmát" – szögezte le.
Hová tűnt Katalin? – A királyi család szakértője tiszta vizet öntött a pohárba – videó
Katalin hercegnét január 16-án vették fel a kórházba, mivel egy tervezett hasi műtéten esett át. A hercegnét két hét után haza is engedték, ám azóta nemigen mutatkozik a nyilvánosság előtt, ezért számos összeesküvés-elmélet született az egészségi állapotát illetően.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább