Reviczky Gábor: „Én életemben olyan beteg nem voltam, mint a hatodik kemó után” – videó
Reviczky Gábor őszintén vallott az állapotáról és a kemoterápiákról / Fotó: Pozsonyi Zita
A rákbeteg színész, aki szépen gyógyul, meglepő őszinteséggel vallott az állapotáról, illetve arról, hogyan viselte a kemoterápiákat.
Ezeket látta már?
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész tavaly december elején a Tények Pluszban arról beszélt, hogy úgy gondolja, legyőzte rákbetegséget. A színésznél 2022 decemberében diagnosztizáltak prosztatarákot, majd az állapota egy ideig sokat romlott, ám a jelek szerint már sokkal jobban van. Olyannyira, hogy a színpadra is visszatért.
A Képzelt beteg című darabot februárban – több mint egy év után – játszották újra, a Nemzet Művészét pedig hatalmas tapssal fogadták a nézők és a kollégái is. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész a súlyos állapota ellenére is igyekezett erős lenni, és egyszer sem fordult meg a fejében, hogy a munkát abbahagyja, noha több kemoterápián is át kellett esnie.
Reviczky Gábor szívszorító bejelentést tett, miután a rákbetegségét követően végre visszatért
Most már kezdek javulgatni. A kemó az mindenkit kikészít. Szeptember 4-én kaptam az utolsót. Én életemben olyan beteg nem voltam, mint a hatodik kemó után. Nem tudtam vezetni se, elájultam az autóban
– mesélte az RTL Híradójának Reviczky Gábor, aki most már szépen javul, tele van energiával és tervekkel, a munkájára pedig terápiaként tekint.
Három bordámon volt csontrák, a gerinc tövében csontrák, itt, fölül nyirokmirigyrák meg még a prosztata
– mondta, ám hozzátette: legnagyobb örömére szeptember óta már nem volt szükség újabb kemoterápiára, csak gyógyszereket kell szednie.
Elárulta, hogy mindenből természeteset szed, illetve havonta egyszer most is be kell mennie még vizsgálatra, háromhavonta pedig injekciót kap. Bár a színpadra visszatért, korábban azt is elárulta, hogy új darabra már nem készül, mert úgy érzi, nem tudna végigcsinálni egy egész próbafolyamatot. A Képzelt beteg mellett a Dzsungel könyvében láthatják még őt a nézők Balu szerepében, de a biztonság kedvéért ezt a darabot is kettős szereposztásban viszik.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább