Molnár Gusztáv most először állt kamerák elé új kedvesével: "Most már félek attól, hogy elveszítem"
Rengeteg nehézséggel néznek szembe.
Molnár Gusztávot egy nehéz, embert próbáló időszak után találta meg az új szerelem. Kedvesével, Mucsi Dorinával most először álltak közösen kamera elé, és sok mindent elmeséltek a kapcsolatukról a Tények Plusz riporterének.
Sugárzik a boldogságtól Molnár Gusztáv: itt a friss szerelmes fotó
Kiderült, hogy a pár munkaügy kapcsán ismerkedett meg, ám Dorina később felvetette, hogy szívesen beszélgetne Molnár Gusztávval úgy, mint „ember az emberrel”, majd ebből a találkozóból szerelem szövődött.
Guszti és a kedvese csak néhány héttel ezelőtt mondták ki hivatalosan is, hogy egy párt alkotnak, és ennek az volt az oka, hogy a színész semmit nem akart elsietni.
"Mondtam is Dorinának, hogy kicsit könnyebb volt, amikor nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, mert most már félek attól, hogy elveszítem. Ez is egy tök emberi dolog" - mondta el a Tények Plusznak Molnár Gusztáv.
„Nem feltétlenül fél éve vagyunk együtt, hanem fél éve találkoztunk. Nekem egy munka volt eldönteni, hogy én most akarom ezt a lányt, vagyis, hogy az érzést akarom-e, vagy tényleg őt szeretném-e... El kellett telnie pár hónapnak, hogy rájöjjek, valóban ez a hölgy érdekel itt, mellettem, tehát nem mindegy, ki ő” – tette hozzá a színész.
Természetesen kapcsolatuk nem tekinthető könnyűnek, hiszen mindkettőjüknek meg kell küzdenie a múlt démonjaival.
„Én nem úgy kezelem a Gusztit, mint egy felépülő függő, attól függetlenül, hogy az. Úgy kezelem, mint egy embert, aki 37 éves, és most teljesen új alapokra helyezte az életét. Nagyon tehetséges, nagyon sok lehetősége van, és ő is nagyon sokat foglalkozik akár önismerettel, akár pszichológiával. Egyébként jómagam is” – mondta el Dorina.
A színésznek egyébként tavaly a rehabon azt tanácsolták, legalább egy évig ne kezdjen új párkapcsolatba. A mentora azonban támogatja, de arra kéri, vigyázzon és csak lassan haladjon, ami így is történik a színész szerint. Molnár Gusztáv arról is beszélt, mi a nagy hibája a párkapcsolatokban.
"Kiderült, hogy nagyon féltékeny típus vagyok... idegesítően. Képes vagyok például kontrollhívásokat csinálni" – vallotta be a színész, ám Dorina ezt is jól kezeli.
A teljes beszélgetést itt tudod megtekinteni:
Ezeket olvastad már?
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Nagy az öröm Hódi Pameláéknál, lufikkal tudatták: itt a harmadik
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl