Kinevezte új edzőjét a Lazio – HIVATALOS

Maurizio Sarri lemondása után a Lazio a múlt hétvégére megbízott edzőt nevezett ki, azonban hétfőn kijelölték az új edzőt…

(Photo by Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio via Getty Images)

A Lazio hétfő esti bejelentése értelmében Igor Tudor lett a csapat új vezetőedzője, akivel a 2024-2025-ös idény végéig szóló megállapodást kötöttek, amely opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható lesz.

A 45 éves horvát szakember legutóbb a 2022-2023-as idényben az Olympique Marseille edzője volt, azonban a francia bajnokságban elért harmadik helyezés után távoznia kellett. Tudor azt megelőzően a Serie A-ban is dolgozott, több alkalommal volt az Udinese edzője, de ígéretes munkát végzett a Hellas Verona kispadján is. Ezen kívül több ízben irányította egykori nevelőcsapatát, a Hajduk Splitet és dolgozott Törökországban is.

Az egykori 55-szörös horvát válogatott középpályás aktív karrierje nagy részét a Juventusnál töltötte 1998 és 2004 között.

Sarri lemondása után az elmúlt fordulóban a korábbi segédedző, Giovanni Martusciello vezette a csapatot 3-2-es győzelemre a Frosinone ellen.

A Lazio a legutóbbi sikerével is csak a kilencedik helyet foglalja el a Serie A-ban, miután az azt megelőző három mérkőzését kivétel nélkül elvesztette, valamint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében is kiesett.

  fociclub

A Kinevezte új edzőjét a Lazio – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.