Szerelme visszatért a dívához, de halála örökre lezárta kapcsolatukat

2024. március 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Gyász Fotó: Shutterstock

A BOLDOGTALAN DÍVA

Istennőként s Tigrisként emlegették, kivételes hangja és temperamentuma senkit nem hagy hidegen. Tragikus magánélete sem.

Kamaszkoráig szülővárosában, New Yorkban élt. (Szülei Görögországot cserélték az USÁ-ra.) Rádiót hallgatva Frank Sinatrával énekelt, imádta a mexikói szerelmes dalokat és a mozit, főleg a westerneket, melyeket hangosan kommentált. Anyja ragaszkodott hozzá, Maria Callas énekesnő legyen, folyton gyakorolnia kellett: 12 évesen megnyert egy rádiós amatőr énekversenyt. Szülei válása után hazamentek Athénba, ahol szegénység és háború várt rájuk. Huszonkét évesen visszatért New Yorkba, hogy görög sikerei után a világ híres operaszínpadain is bizonyítson. Először a Veronai Arénában tette, s Giovanni Battista Meneghini nagyiparos rögtön beleszeretett. A kövér és magányos Maria szerint az érzés kölcsönös volt, a 27 év korkülönbség ellenére összeházasodtak. Férje lett a menedzsere, anyagi és érzelmi biztonságot nyújtott neki. Garda tó melletti villájukban pihenték ki a napi stresszt. Szerelmes, elárult, őrületbe kergetett nőket játszott Donizetti, Bellini, Puccini, Verdi operáiban, leghíresebb szerepei Bellini Normája és Puccini Toscája. Hangját sokan kritizálták, alakításai drámai erejét senki, a milánói Scalától a londoni Covent Gardenen át a New York-i Metropolitan Operáig. Luchino Visconti jobb színésszé s magabiztosabb nővé tette. Túlteljesítve rendezője kérését, 30 helyett 40 kilót fogyott, olyan vékony akart lenni, mint Audrey Hepburn, nemcsak azért, hogy a „Traviata” tüdőbeteg Violettájaként hiteles legyen.

A legendával ellentétben nem direkt nyelt galandférget, a sok nyers steaktől kapta. Jódfogyasztáson alapuló étrendjének köszönhette remek, csirke, saláta diétával őrzött alakját.

Vigaszként recepteket gyűjtött, hotelek séfeitől „lopta ”, papírfecnikre firkantotta s táskájába rejtette az ételek elkészítésének módját.

Ritkán kóstolt belőlük, bármennyire szerette a tésztát s a desszerteket. Alkoholból csak kalóriaszegény pezsgőt ivott. Megörökítették éktelen haragját, amikor idézést próbáltak átadni neki a „Pillangókisasszony” után: a fotók bejárták a világot, beceneve „Tigris” lett. A Time 1956 októberi címlapjára került, s a lapból kiderült, sosem bocsájt meg anyjának, amiért elvette gyerekkorát. Néha a nézők is kegyetlenül bántak vele: amikor a Római Operaházban Normaként nem volt hajlandó folytatni az első felvonás után, nem hitték el, hogy azért, mert megfázott. Lemondott fellépései után elterjedt, hogy szeszélyes, hisztis. Kirúgták a New York-i Metből, kifütyülték a milánói Scalában, erre azt mondta: „A karzatról sziszegés a jelenet része. Ez veszélyt jelent a csatatéren. Az opera csatatér, ezt el kell fogadni.” Volt, hogy az ária legnehezebb részénél kezdtek zajongani, majd a felvonás végén virágot és zöldséget dobtak a színpadra, mire ő összeszedett pár retket és megmutatta a közönségnek. Erősen rövidlátó volt, mégsem hordott szemüveget, a kontaktlencsét is utálta. Lemezre vette a Carment, de eljátszani nem akarta, mert tánc közben látszott volna bokája, mellyel elégedetlen volt.

Végzetes szerelem

A Donizetti: Boleyn Annája után tiszteletére adott partin mutatták be Arisztotelész Onassisnak. Két évvel később a görög hajómágnás meghívta a házaspárt hajójára a Földközi- tengeren: egymásba szerettek, Maria elhagyta férjét, feladta az éneklést és 36 évesen belevetette magát az édes életbe: szerelem, szenvedély, napfény, elegáns partik, ruhák, ékszerek. 1960 márciusában fia született, aki még aznap meghalt, több vetélése is volt. Franco Zeffirelli rávette, Toscaként és Normaként térjen vissza Londonba, Párizsba s New Yorkba, ahol már a reptéren tömeg várta, aztán rajongói a Met előtt aludtak, nehogy lemaradjanak a jegyekről. Nem sejtették, hogy ezek lesznek utolsó teljes előadásai: Toscaként lépett legutoljára a Covent Garden színpadára 1965. július 5-én. Lemondva az amerikairól, görög állampolgár lett, mert az ottani törvények szerint, ha nem volt templomi esküvőd, szabad nő vagy. Keservesen csalódott, amikor Onassis nem őt, hanem Jackie Kennedyt vette el. Rá haragudott, nem Jackie-re, akivel sosem találkozott. Munkába menekült: Medea volt Pasolini filmjében, mesterkurzust tartott a New York-i Juilliard Schoolban, koncerteket Giuseppe Di Stefano oldalán: a nézők imádták, de Maria tudta, hangjanem a régi: La Callasként emlegette művész énjét, akinek régi lemezeit hallgatva szomorúan megjegyezte, Callas soha többé nem fog így énekelni. Zárkózottan élt párizsi lakásában. Onassis visszatért hozzá, de halála örökre lezárta szerelmüket. Két évvel később követte, infarktus vitte el.

Most Budapesten forgatták Angelina Jolie-val a Maria című filmet Callas életéről.

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest