Lehull a lepel! Ő Hujber Ferenc titokzatos, 19 évvel fiatalabb barátnője - fotó
Nem titkolja tovább.
Látszólag tudatosan vette fel a botrányhős szerepet Hujbert Ferenc, mikor 6 évvel ezelőtt a TV2 Mokka műsorban próbálta meggyőzni az embereket arról, hogy egy színész halt meg Jézus helyett és minden, amit hiszünk csak hazugság. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán és a színész és felhagyott a megbotránkoztató kijelentésekkel. Külföldre költözött, megismerte nála jóval fiatalabb szerelmét és már alig foglalkozik a magyarországi múltjával.
2016-ban ismerte meg nála 19 évvel fiatalabb szerelmét, Szőke Krisztinát, aki régebben pornószínésznőként tevékenykedett. Eljegyzésük után 2020-ra tűzték az esküvő dátumát, ám eleinte a Covid járvány, majd más problémák miatt, erre azóta se került sor. 2021-ben első közös gyermekük, Regő is megszületett.
Így néz ki együtt Hujber Ferenc és szerelme
Az esküvő elmaradása persze nem azt jelenti, hogy ne lennének boldogok. A színész és párja, habár ritkán, de engednek belátást kapcsolatukba, melyből mindig kiderül, hogy jól megvannak. Nemrég Krisztina Facebook oldalán osztott meg egy fotót, melyen egymás karjaiban láthatóak. Kell ennél több bizonyíték?
Ha meg szeretnéd nézni Hujber Ferencet és barátnőjét, ide kattintva megteheted!
Ezeket olvastad már?
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
A Palota közölte a hírt Katalin hercegnéről: végre csupa boldogság
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl