Bűncselekmény
Disznókat és takarmányt loptak egy túrkevei telepről
Az eltulajdonított sertések és takarmány értéke mintegy 4 millió forint volt.
2024.03.07 19:20MTIVádat emelt a Mezőtúri Járási Ügyészség három férfi ellen, aki 65 sertést és több tonna takarmányt tulajdonított el a múlt év elején egy túrkevei telepről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a két túrkevei és a mezőtúri férfit bűnszövetségben elkövetett lopással vádolják.
A három férfi 2023. január elején egyeztetett a bűncselekményről, miután megtudták, hogy a sertéstelep kamerarendszere mikor van kikapcsolva. A takarmányra és a sertésekre az egyikük szerzett vevőt. A lopások idejét, mennyiséget a vevői igényekhez szabták, és előre megállapodtak a vételár felosztásának módjában is.
A vádlottak közül ketten 2023. január eleje és 2023. február 24. között heti rendszerességgel összesen 65 sertést, valamint 2,5 tonna takarmányt tulajdonítottak el a telephelyről, ezeket személygépkocsival és ahhoz kapcsolt utánfutóval szállították el. Ezt követően egy-két napon belül a harmadik társuk értékesítette az árut, amelyről a vevők nem tudták, hogy lopott.
Az eltulajdonított sertések és takarmány értéke mintegy 4 millió forint volt. A nyomozás során 31 sertést lefoglaltak, ezek értéke megtérült - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
- 12:54 Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
- 11:53 Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
- 10:01 Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06