A sportipar új motorja: a hatékony IP-védelem

forrás: Prím Online, 2024. március 4. 16:10

Az SZTNH „IP Hősök” kampányának következő fejezete az éves szinten már 350 milliárd dolláros iparággá vált sportiparban tevékenykedő vállalkozásokat ösztönzi arra, hogy felismerjék a szellemi tulajdon egyre kiemelkedőbb szerepét.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) kiemelt figyelmet fordít a szellemi tulajdon védelmének fontosságára és annak gyakorlati előnyeire. A SZTNH a sport területén működő kis- és középvállalkozások (KKV) részére indít kampányt az oltalom megszerzésének népszerűsítésére.

 

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) egy 2021-es tanulmányában már kimutatta, hogy azoknál a kis- és középvállalkozásoknál, amelyek rendelkeznek szellemi tulajdoni oltalmakkal, például van egy védjegy és design oltalmuk is, akár 63 százalékkal nagyobb lehet az egy főre jutó többlet-árbevétel. Ugyanakkor az európai uniós KKV-k csak 8,8 százaléka rendelkezik regisztrált szellemitulajdon-joggal, míg a nagyvállalatok esetében ez az arány 60 százalék.

 

Az éves szinten 350 milliárd dolláros iparággá nőtt sportipar jó példaként szolgálhat arra, hogyan is működik a szellemi tulajdon védelme a gyakorlatban. A szabadalmak innovációt serkentenek, melyek révén jobb sportfelszerelések jönnek létre. A védjegyek, márkák és formatervezési minták hozzájárulnak az események, csapatok és felszerelések egyedi identitásához. A szellemitulajdon-jogok szolgálják a licenc- és kereskedelmi szerződések alapját, amelyek hozzájárulnak a sportipar fejlődéséhez.

 

 

Az Egyesült Királyságban működő Rheon Labs, amely a veszélyes sportok kedvelőinek fejlesztett ki ütés hatására megkeményedő védőruházatot, jó példa a sportipar területén alkalmazott szellemitulajdon-jogok stratégiai szerepére. Kezdetben üzleti titkokra támaszkodtak a védelem érdekében, ám a növekvő versenyhelyzet miatt később áttértek védőruházatuk technológiájának szabadalmaztatására.  Bár ezáltal nyilvánosságra került innovációjuk, cserébe 20 évig élvezhetik a kizárólagosság előnyét, így a versenytársaknak most saját új és innovatív termékeket kell kifejleszteniük vagy kénytelenek licenszelni a Rheon Labs megoldását. Mindebből is látható, hogy a piacon mekkora jelentőséggel bírnak a szellemitulajdon-jogok az innováció ösztönzésében és a versenyképesség fenntartásában.

 

Számos hazai példa is bizonyítja, hogy az oltalmak megszerzése hatékonyan hozzájárul egy kis- és középvállalkozás sikeréhez. A Gepida 27 éve vezető kerékpárgyártó Magyarországon, a 2000-es évek elején az elsők között kezdtek elektromos kerékpárokat gyártani. Mára már több mint száz alkalmazottal évente 25 ezer kerékpárt értékesítenek nemcsak hazai, de további 30 export piacon is. A védjegyoltalomnak köszönhetően licencpartnerek is használhatják a Gepida márkát, ami a saját termékeik értékesítésén túl további rendszeres bevételi forrást jelent a cég számára.

 

 

A szintén magyar Hard Body Hang cég által tervezett Zig Zag mászófalat 2023-ban beválogatták az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) DesignEuropa Díj döntősei közé a kis- és feltörekvő vállalkozások kategóriájában. A cég Bécstől kezdve Grönlandon át egészen Hong Kongig számos megrendelővel büszkélkedhet. A siker egyik kulcsa, hogy a vállalat szellemi tulajdonait, beleértve a mászófal designját, már a kezdetektől fogva oltalmazzák, így védekezve a másolók és a konkurencia ellen. Ez pedig a cég jövőbeli növekedését is segíti.

 

Az SZTNH új kampányának célja, hogy a magyar sportipar még több kis- és középvállalkozása felismerje a szellemi tulajdon védelmének előnyeit, ami jelentős mértékben hozzájárulhat hosszútávú sikerükhöz, versenyképességük növekedéséhez és az új piaci lehetőségek kiaknázásához is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36