Jog
Brókerbotrány - Vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben
Új egyesített pénz-, tőkepiaci- és informatikai szakértői vélemény készült.
2024.02.20 11:31MTIA Fővárosi Főügyészség a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások eredményeképpen, vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Quaestor-ügyben, az új egyesített szakértői vélemény alapján az ügyészség továbbra is ugyanazon kiemelten súlyos bűncselekményekkel vádolja a terhelteket - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fővárosi Főügyészség azt írta, hogy a különösen szövevényes, nagy mennyiségű bizonyítási anyaggal rendelkező ügy jellege ellenére dinamikusan tárgyalt ügyben a korábbi szakértői felmentésre tekintettel, tavaly új egyesített pénz-, tőkepiaci- és informatikai szakértői vélemény készült, amelyet a szakértők további kérdések megválaszolása mellett két alkalommal írásban kiegészítettek. A Fővárosi Törvényszék a szakértői vélemény elkészítésében résztvevő 4 szakértőt 2023 őszén, 8 tárgyalási napon keresztül hallgatta meg.
Közölték: a főügyészség álláspontja szerint az új egyesített szakértői vélemény a büntetőjogi főkérdés tekintetében, így a bűnösség kérdésében a vádirathoz képest érdemi eltérést nem eredményezett. Ugyanakkor az összesen 861 oldalt kitevő, összhatásában a vádlottakra terhesebb szakértői megállapításokat tartalmazó egyesített szakértői vélemény új megállapításai a vádiratban szereplő több száz oldalas táblázatok adatainak, valamint a vádbeli tényállások egyes részeinek, illetve a bűncselekmények minősítésének, rendbeliségének részbeni módosítását tették szükségessé. Mindezek alapján, a Fővárosi Főügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű vádmódosítást nyújtott be a bírósághoz - írták.
A jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hrurira Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.
A Fővárosi Főügyészség a Quaestor cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. A bírósági tárgyalás 2016. június 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06