Itt egy újabb babahír: Apa lesz a Séfek Séfe sztárja
Óriási hír!
A Séfek Séfe ötödik évada nem csak a győzelmet hozta meg Zörgő Jánosnak, hiszen időközben az is kiderült: szerelme várandós, hónap végén érkezik az első közös gyermekük - tudta meg a Bors.
Csupa örömteli változások álltak be Zörgő János életében. A Séfek Séfe ötödik évadának győztese tudott élni a műsor által adott lehetőséggel, ugyanis többen felfigyeltek tehetségére,
ennek köszönhetően pedig azóta már új munkahelyén kamatoztatja tudását. Nem csak a szakmai karrierje alakul jól, hanem a magánélete is.
Tavaly nyáron kérte meg szerelme kezét, és hamarosan családdá alakulnak, ugyanis február végén érkezik első közös gyermekük.
— Jön az utód, apuka leszek — mondta mosolyogva János a Borsnak, majd hozzátette:
Gőzerővel készülünk az érkezésére, nemrég fejeztem be a babaszoba kifestését. Nagyon boldogok vagyunk, izgatottan várjuk.
— Igyekszünk felelősségteljesen gondolkodni, így már csak az utolsó simításokat kell elvégezni, hogy a neki megálmodott babaszobáját birtokba vegye — mesélte boldogan.
Forrás: Bors
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan tragédia: hajnalban elhunyt Soponyai Géza, Tunyogi Bernadett férje
Üres ház fogadta, óriási veszteség érte Tillát
Újra együtt: nem hiszed, kivel látható Bochkor Gábor (fotó)
Megszólalt az orvosi csapat: ilyen állapotban van Katalin hercegné
Annyi év után újra együtt Bochkorék! Itt a fotó
Szomorú: kiszivárgott Károly királyról a hír, pedig nagyon nem akarták
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Meghan Markle édesapja az unokái közelébe sem mehet
Kárpáti Rebeka milliárdos párja mindent megszerez, hogy visszaszerezze