2024
Jubileumi eseménysorozat a lovas sportokban
A Magyar Lovassport Szövetség centenáriumi évfordulója alkalmából jubileumi eseménysorozatra kerül sor a 2024-es esztendőben.
2024.01.13 01:30MTISzotyori Nagy Kristóf alelnök az M4 Sport péntek reggeli Nemzeti Sporthíradójában elmondta: a szervezet jubileumi évét gálavacsorával indítja a Budai Vár fedeles lovardájában, majd a Nemzeti Lovardában kerül sor a gróf Széchenyi István emlékversenyre. Ezt követően szeptemberben Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó-világbajnokságnak és 17. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágtát. Szotyori Nagy kiemelte: a hazai versenyek mellett nagyszerű dolog, hogy 1996 után ismét lesz lovastusában magyar sportoló Kaizinger Balázs személyében a párizsi olimpián.
"Ez a pályafutás az olimpiai kvótára lett felépítve, hiszen Balázs nem fiatal és magáról a lovassportól is el lehet mondani, hogy az egyetlen olyan sport, ahol a nők és a férfiak együtt versenyeznek, egy értékeléssel, valamint egy kicsit kortalan, mivel a 16 éves akár a 68 éves ellen is versenyezhet. Kaizinger Balázs most 44 éves és két olyan lóval rendelkezik, amivel magát az olimpiai pálya szintjét is teljesítette" - mondta Szotyori Nagy Kristóf.
Hozzátette, hogy Kaizinger Németországban készül és ott is vásároltak neki lovat, Glovert, amely akkor az úgynevezett tenyésztési bajnokság harmadik helyén végzett. Ezt a lovat az utóbbi években úgy "felépítették", hogy most 9-10 évesen reményeik szerint ott lehet majd a párizsi ötkarikás játékokon. Kaizinger azonban másik lóval is rendelkezik és amennyiben az lesz jobb formában, akkor júniusban vele száll majd nyeregbe. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a magyar lovas egy remek német istállóban van, amellyel nagyon jó a hazai szövetség együttműködése.
Díjlovaglásban Pachl Benedeknek is van az esélye a kvótaszerzése, ám az esetében még várni kell a nemzetközi szövetség (FEI) hivatalos indulói listájára.
"Jelen pillanatban pont a vonalon áll, de itt egy kicsit bonyolult a pontszámítás és majd csak március végére derül ki, hogy az egyéni kvótát meg tudja-e szerezni, de a díjlovas és a díjugrató csapatunk is tartalék pozícióban van és az előző olimpiákon előfordult az, hogy a tartalékokból induló is lett. Összegezve, ezen a három területen igencsak jól teljesítettünk és ehhez tartozik még a parasport, mivel a paradíjlovaglás is szerepel párizsi olimpia programjában. Ott pedig Fonyódi Ildikó van hasonló helyzetben mint Pachl Benedek, sőt talán még jobb helyzetben is van, mert ő a vonal felett van, de ott is csak márciusban hirdet hivatalos listát a FEI, de reméljük, hogy ott lesz Párizsban" - fogalmazott Szotyori Nagy.
Az interjúban felelevenítették, hogy Fülöp Sándor 50 évvel ezelőtt Svájcban nyerte a magyar fogathajtás első vb-aranyérmét, 40 éve pedig a szakág a legnagyobb sikerét aratta, ugyanis Juhász László egyéniben, illetve a Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor összetételű csapat is világbajnok lett Szilvásváradon és az első öt helyen magyar hajtó végzett. Húsz évvel ezelőtt Lázár Zoltán lett világbajnok, bár a versenyen második lett, azonban egy doppingeset miatt később megkapta az aranyérmet. A szövetség reményei szerint Lázár idén is ott lesz a válogatottban.
Szotyori Nagy Kristóf azt is elárulta, hogy III. Károly királynak és a brit királyi családnak is küldtek meghívót, és számítanak a megjelenésükre a szilvásváradi eseményre, és arról is szó esett, hogy a brit díszegység bemutatót tart majd a vb-n.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06