Magyarországon tesztelte, mennyivel megy az új Ferrarija: 390 ezer forintos büntetés lett a vége
A gyorshajtót a rendőrök a főút Pásztó melletti szakaszán kapták el / Fotó: police.hu
A 21-es főúton tesztelte Ferrarija teljesítményét egy sofőr január 4-én: a megengedett sebesség duplájával hajtott amikor a rendőrök felfigyeltek rá.
Ezeket látta már?
A gyorshajtót a rendőrök a főút Pásztó melletti szakaszán kapták el, ahol a gépkocsi a sebességmérő felvétele alapján a megengedett 110 km/h helyett 226 km/h-val repesztett.
A sportkocsinak a forgalom miatt másodpercekkel később lassítania kellett, így a rendőrök meg is állították, és kiszabták a gépkocsivezetőre a sebességtúllépésért járó, jogszabályok szerint meghatározott 390 000 forint közigazgatási bírságot és a nyolc szabálysértési előéleti pontot.
Ausztriában 2024 márciusától elkobozzák a gyorshajtók autóit
Még ugyanaznap kora délután egy másik közlekedésrendészeti járőr mérte be Salgótarján belterületén, a Bajcsy-Zsilinszky úton ugyanazt a Ferrarit, amelyet már egy másik sofőr vezetett. A megengedett 50 km/h helyett 79 km/h tempóval haladt. Munkatársaink a sofőr részére 58 500 forint közigazgatási bírságot és négy szabálysértési előéleti pontot szabtak ki – írja a police.hu.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább