Szerző: Koi Tamás

2023. december 19. 12:25

Leállítják az új Apple Watch-ok forgalmazását az USA-ban

Két kurrens okosóra-sorozatának forgalmazását is felfüggeszti csütörtöktől a tengerentúlon az Apple, válaszul annak a szabadalmi jogi vitának az eredményeként, mely az Apple Watch series9 és az Apple Watch Ultra 2 órákba épített véroxigénszint-mérő szenzor működésére vezethető vissza.

Nem várja meg az elnöki döntést az Apple, és már csütörtökön felfüggeszti az Apple Watch Serires 9 és Ultra 2 okosórák forgalmazását a cég az Egyesült Államokban, válaszul a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission, azaz ITC) október végi határozatára.

A szervezet azután döntött az ominózus modellek forgalmazásának betiltásáról, hogy egy technológiai cég, a Masimo megalapozottan nyújtott be panaszt az Apple-lel szemben az okosórákban található véroxigénszint-mérő szenzornál használt szabadalmainak illetéktelen használata miatt. Az október 26-i határozat egy idén januárban lezárult bírósági szakaszt követett, az amerikai jog szerint azt pedig csak maga az elnök bírálhatja felül, 60 napos határidővel.

applewatch_bloodoxygen

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az elnöki vétó ugyanakkor a mai napig nem született meg, ezért az Apple a megfelelésre kitűzött végső határidő előtt pár nappal, december 21-én felfüggeszti az érintett modellek forgalmazását saját webshopjában, az üzletek polcairól pedig december 24-én lesznek utoljára megtalálhatók az érintett okosóra-típusok.

Fontos, hogy jelenleg csak az Apple saját értékesítési felületeire, illetve üzleteire vonatkozik a tiltó rendelkezés és csak az Egyesült Államokban, ugyanakkor december 25-ét követően - hacsak nem helyezi hatályon kívül Joe Biden addig a határozatot - teljes behozatali tilalom vonatkozik majd a két típusra, azaz az órák csak a készlet erejéig lesznek elérhetők más kereskedőknél is.

Az ITC határozata kapcsán az Apple ezúttal is kifejtette, hogy a benne foglaltakkal határozottan nem ért egyet és számos jogi és technológiai eszközt bevet annak érdekében, hogy az órák a későbbiekben újra elérhetővé váljanak a fogyasztók számára. Ezek közül a Bloomberg értesülése szerint már a csőben van egy szoftveres megoldás, mely az érintett szenzor működését és az értékek megjelenítésének módját egyelőre nem tisztázott módon megváltoztatja majd.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.