MultiApro.com

Saját apróhirdető ingyen, percek alatt!

Hirdessen itt

 


[2024-06-19]

A korábban békeaktivistaként is tevékenykedő Ada Sagi azt mondta, a Gázai övezetben töltött 53 nap alatt minden reménye elveszett, hogy az izraeliek és a palesztinok között valaha is béke legyen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Gattyán-párt egymilliullszázmillióiból virágoztatná fel kis faluját Mali Zoltán polgármester [2024-06-19]

Kamerarendszert, ingyenes köztéri wifit és idősotthont szeretne létesíteni a sakkszerető Mali Zoltán Drávapiskibe. Azt még nem tudják, pontosan mennyi jut ide a Megoldás Mozgalom egymilliárdos mintatelepülés-programjából, de hosszú távon a polgármester olyan falut szeretne, ahova szívesen mennek a digitális nomádok is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy korábban érvénytelenített mozgóurna szavazataival mégis nyert a Fidesz-közeli jelölt Diósdon [2024-06-19]

Korábban úgy tűnt, hogy a Pro Civitate által jelölt Dizseri András 5 szavazattal kikapott, de a korábban érvénytelenített szavazatok újraszámolása után végül mégis ő nyerte a választást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Perez Verstappen miatt akart maradni a Red Bullnál [2024-06-19]

Nagyon örül a mexikói, hogy az energiaitalosokkal folytathatja az F1-ben
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Mi alapján választjuk ki a tökéletes éttermet? [2024-06-19]

Sokszor nem gondolunk bele, hogy mennyi tényező befolyásolja, hogy egy-egy étkezés alkalmával végül milyen vendéglátó egységbe vezet az utunk. Habár az ízélmény elsődleges, a többi szempont is meghatározhatja, hogy visszatérünk-e még a jövőben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Klímaaktivisták fújták le festékkel a Stonehenge-et [2024-06-19]

A porfestéket állítólag néhány nap alatt lemossa az eső.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Két napig feszített, de szerdára lefittyedt a forint [2024-06-19]

Kifulladt a forint, szerda délután megint 397 fölé emelkedett az euroárfolyam.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi beismerte, miben hibázott a váláskor: [2024-06-19]

Tóth Gabi szerint neki is megvan a maga része abban, hogy Krausz Gábortól való különválásából nagyon negatív cikkek születtek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kibékült Gáspár Győző és Gáspár Zsolti: az orvosi beavatkozások hozták őket közelebb egymáshoz - videó [2024-06-19]

Vége a csatározásnak, úgy tűnik, az olaszos vérmérsékletű Gáspár családban szent a béke, az évek óta balhézó Győző és Zsolti fátylat borított a múltra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

[2024-06-19]

Nem csak a házassága ment tönkre tavaly, Tóth Gabi a családja egyik fontos tagját is elveszítette az életéből. Az énekesnő a TV2 Play-en most induló a TV2 Titkok Ramónával című műsorban olyan dolgokat árult el az életéből, amelyeket eddig soha, például hogy közel két évvel ezelőtt ideg-összeroppanás miatt kórházba került. Kiderült az is, hogy családjában komoly konfliktust okoz az a helyzet, hogy az énekesnő egy éve felrúgta a házasságát Krausz Gáborral és a Fricska táncosa, Papp Máté Bence oldalán találta meg az új boldogságot. A beszélgetést vezető Lékai-Kiss Ramóna kérdésére, hogy mit szól a család a...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szabó Zsófi kikészült lelkileg a rengeteg szorongástól, nem bírja legyőzni: [2024-06-19]

A lelkiállapotáról és a hírnév árnyoldaláról beszélt részletesen Szabó Zsófi, aki úgy érzi, mára már sokkal jobban kritizálják az emberek az ismert személyeket, mint évekkel ezelőtt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Éheztette hat kisgyermekét egy esztergomi pár... még csak meg sem fürdették őket [2024-06-19]

Az Esztergomi Járásbíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a párt, akik elhanyagolták, éheztették és piszkos ruhában járatták óvodába és iskolába a hat gyermeküket. A bíróság korábban jogerősen két év börtönre ítélte a nőt, most ugyanennyire ítélte a férfit is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nézze, hogy repeszt ez az Abarth hajó a vízen! [2024-06-19]

A kultikus márka nagy rajongói most még tovább bővíthetik flottájukat. Mi mással lepné meg a gyártó a leghűségesebb vásárlóit, mint egy hajóval? Az Abarth az Offshore-t a jacht ideális kiegészítőjeként dobja a piacra.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Garfield alkotója elárulta, mi ihlette mindenki kedvenc lusta macskáját: íme, a titok [2024-06-19]

Kész szerencse, hogy nem hétfő van, mert abban az esetben valódi sértés lenne írni egy cikket mindenki kedvenc lusta macskájáról, Garfieldról, aki ha hiszik, ha nem immár 46 esztendeje szórakoztatja nem kis sikerrel a nagyérdeműt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Gyurcsány Ferenc bejelentette: [2024-06-19]

Gyurcsány Ferenc bejelentette: nem áll meg a Demokratikus Koalíció a választások után és már most megbeszélések és tanácskozások sorai érik egymást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezekre figyeljen oda, ha ebben a hőségben kell vezetnie! [2024-06-19]

A kánikula az autót és a benne ülőket is egyaránt megviseli. Már az enyhének számító 26 fokban 20 perc alatt 50 fok felett van a kocsiban a hőmérséklet. De most kint 32 fok van...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újra összeházasodik Harry herceg és Meghan Markle: kiderült, hol és mikor tartják a második esküvőjüket [2024-06-19]

Másodjára is kimondja a boldogító igent Meghan Markle és férje, Harry herceg, de ezúttal az Egyesült Államokban szeretnének esküdni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb dermesztő dolgok derültek ki a hosszú Covidról: több mint 200 tünete van a betegségnek [2024-06-19]

A hosszú Covid új, átfogó meghatározása segíthet az érintetteknek abban, hogy könnyen felismerjék állapotukat, ezzel felgyorsítva a betegség kezelését.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így fogyott le rengeteget Keleti Andrea [2024-06-19]

Ezt árulta el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csodálatos hír érkezett a daganatos beteg Szentesi Éváról [2024-06-19]

Már egy hete túl van a többórás műtétjén, most saját maga jelentkezett be a közösségi médiában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jött az Umami Cunami, és olyat ettünk, amit nem találunk meg a városban [2024-06-19]

A kínai HEHE Étteremben jártunk Kőbányán, a Monori utcában. Ez a hely más, mint a belváros szűkös kis kínai gyorséttermei, és nemcsak azért, mert tágas, a homlokzati üvegfal szinte behozza az utcát, és fénnyel árasztja el a belső teret. Az utca fás, zöld, majdhogynem vidéki hangulatú. Ez is fontos, hiszen nem mindegy, hogy hol fogyasztom el a rendelt ételt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már készül a Trónok harca újabb spin offja [2024-06-19]

A történet egy évszázaddal a Trónok harca eseményei előtti időkbe repíti majd a nézőt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt mondta az EB-esélyekről a Bayern magyar kapusedzőnője: Horváth Bettina a női fociról is beszélt [2024-06-19]

Így látja a női foci helyzetét Horváth Bettina.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Így vonultak a magyar szurkolók Stuttgartban [2024-06-19]

Kezdés 18 órakor a házigazda németek ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Robbanások történtek Csádban, sokan meghaltak [2024-06-19]

Számos katonának sikerült elhagynia a helyszínt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Dobozvágóval nyeste ki a keretből a 20 milliárd forintos képet a tolvaj [2024-06-19]

Máig keresik a festményt.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Úgy néz ki, megtalálta depresszió elleni gyógyszerét az ingatlanpiac [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki elgázolt egy 11 éves gyermeket Heves vármegyében [2024-06-19]

A fékezés ellenére sem sikerült időben megállnia.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Melyik a NATO hiányzó pillére? [2024-06-19]

Az első lépés az, hogy az európai országok növeljék a védelmi kiadásaikat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kibékült egymással Gáspár Zsolt és Gáspár Győző [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Élet-halál harcra készül a magyar válogatott Németország ellen [2024-06-19]

A házigazda német válogatottnak álomszerűen, a magyar csapatnak pedig rémálomszerűen indult a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, hogy melyik párharcból kerül ki a Fradi első BL-ellenfele [2024-06-19]

Az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően a Fradi csak a második körben csatlakozik a Bajnokok Ligája-selejtezők küzdelmeibe, ellenfele a walesi vagy a montenegrói bajnok lesz. A walesi The New Saints FC és a montenegrói FK Decic párharcának győztesével csap össze a magyar bajnok Ferencváros az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében. A Fradi most először ugorhatta...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

La Liga: bajnokságon belülről igazolt hátvédet az Athletic Bilbao [2024-06-19]

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő baszk együttes a Deportivo Alavés labdarúgóját kaparintotta meg. Welcome to Bilbao, Andoni! #OngiEtorriGorosabel #AthleticClub pic.twitter.com/V1rcpML3P7
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Horvátország [2024-06-19]

Cikkünk frissül. Miközben Magyarországon valószínűleg minden fociszurkoló az esti német-magyart várja, már délután 3-kor elkezdődik az Európa-bajnokság második csoportköre. A B csoporttal indítjuk a napot: Horvátország és Albánia játszik a nap első meccsén. Az első fordulóban mindkét csapat veszített. Az benne volt a pakliban, hogy Horvátország Spanyolországtól kikap, de az, hogy nagyon simán, 3-0-ra égtek,...
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bajban a horvátok, vezet Albánia! [2024-06-19]

Két olyan csapat kezdi meg az Európa-bajnokság második csoportkörét, amely az első meccsét elvesztette, úgyhogy nagyot kell menniük a továbbjutásért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Frissítő citromos csirkecomb kakukkfűvel sütve: alig munkával készülő mennyei vacsora [2024-06-19]

A citromos kakukkfüves csirkecomb igazi frissítő nyári vacsora.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Remegős túrótorta sütés nélkül: gyümölcszselé fedi a tetejét [2024-06-19]

A klasszikus, sütés nélkül készülő túrótortához remekül megy az édes gyümölcszselé.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hűsítő sárgadinnye-krémleves mentával: egy percig sem kell a tűzhely mellett állnod [2024-06-19]

Utánozhatatlan, igazi nyári íze van ennek a krémes, könnyű sárgadinnyelevesnek.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"A Hamász nem akar békét kötni" - állítja a BBC-nek egy kiszabadult túsz [2024-06-19]

A korábban békeaktivistaként is tevékenykedő Ada Sagi azt mondta, a Gázai övezetben töltött 53 nap alatt minden reménye elveszett, hogy az izraeliek és a palesztinok között valaha is béke legyen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A világon először sikerült megfigyelni, ahogy felébred egy szupermasszív fekete lyuk [2024-06-19]

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagászai egy korábban teljesen átlagos galaxis kapcsán arra figyeltek fel, hogy a központi magja, egy szupermasszív fekete lyuk ragyogni kezdett. Ilyesmire eddig nem volt példa.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A Mi Hazánkat és a Kutyapártot is elmosta a Tisza, de ami velük történt, Magyar Péteréknek is intő jel lehet [2024-06-19]

Ha csak a júniusi választás eredményét nézzük, derékba törte Magyar Péter felbukkanása a felszálló ágban lévő Mi Hazánk és a Kutyapárt reményeit, hiszen a Tisza Párt sok szavazójukat elszívta, de meglepő módon mégis mindketten jobb eredményt értek el, mint 2019-ben. A titok a törzsszavazói bázis megtartása, amely a Tiszánál egyelőre nem is látszik, hogy mekkora.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

"Ide a végekre nem jut semmi" - a Gattyán-párt százmillióiból virágoztatná fel kis faluját Mali Zoltán polgármester [2024-06-19]

Kamerarendszert, ingyenes köztéri wifit és idősotthont szeretne létesíteni a sakkszerető Mali Zoltán Drávapiskibe. Azt még nem tudják, pontosan mennyi jut ide a Megoldás Mozgalom egymilliárdos mintatelepülés-programjából, de hosszú távon a polgármester olyan falut szeretne, ahova szívesen mennek a digitális nomádok is.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Stuttgartba repült a magángép, amellyel Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea is utazhatott korábban [2024-06-19]

A gép indulása előtt egy helikopter is felbukkant a ferihegyi repülőtéren, éppen az, amelyről korábban megírta a sajtó, hogy Mészárosékat vitte Szegedre.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hajlékony első szárnyat gyanít Marko a Mercedesnél [2024-06-19]

A Red Bull F1-es tanácsadója szerint látványos volt Kanadában a jelenség
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Sainz: Hamarosan döntök, le akarom zárni [2024-06-19]

Nem kell már sokat várni Carlos Sainz döntésére a jövőjével kapcsolatban: mint mondta, akár holnap is aláírhat egy új szerződést.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi sírva fakadt: a válás miatt ezzel a családtagjával romlott meg a kapcsolata [2024-06-19]

Tóth Gabi könnyekben tört ki, mikor Lékai-Kiss Ramónának elmondta, melyik közeli családtagjával való kapcsolatát pecsételte meg a válása.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lusta, házi lángos: gyorsan valami finomat! [2024-06-19]

Ezért biztosan mindenki odáig lesz!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ezt a gyerekek is szeretni fogják: méhecske szelet recept [2024-06-19]

Sőt, akár a gyerekeket is be lehet vonni a készítésbe, vagy éppen a díszítésbe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elkezdték az új Trónok harca-sorozat forgatását [2024-06-19]

Megkezdődött az új Trónok harca előzménysorozat forgatása, melynek első három epizódját a Fekete tükör népszerű részeit is rendező Owen Harris hozza majd el nekünk.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Füstölni kezdett egy HÉV Aquincumnál, tűzoltók a helyszínen [2024-06-19]

Aquincum megállóhoz riasztották a tűzoltókat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Vérző fejjel hagyta magára a 11 éves gyermeket a gázoló sofőr [2024-06-19]

Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtottak be vádiratot azzal a férfival szemben, aki még 2023 őszén Hort egyik utcáján ment autójával, amikor egy kiskorú, 11 éves kislány az úttestre hajtott biciklijével.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Megette egy tehén a Rolexet: 50 év után került elő a méregdrága óra [2024-06-19]

Egy tehén gyomrában végezte a farmer Rolex órája évekkel ezelőtt, a férfi sosem gondolta volna, hogy viszont látja az értékes ékszert.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lelocsolta benzinnel és fel akarta gyújtani alkalmazottját egy férfi Nógrád vármegyében: azt hitte, viszonya van a feleségével [2024-06-19]

Emberölés bűntettének kísérlete miatt tett indítványt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy férfi letartóztatására, aki féltékenységében gyúlékony anyaggal lelocsolta az alkalmazottját, és csak a jelenlévők közbelépése miatt nem gyújtotta fel.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egyszer csak kigyulladt és szénné égett a limitált kiadású luxusautó: pillanatok alatt vált hamuvá az 1,2 milliárdot érő Koenigsegg [2024-06-19]

Miután kiégett egy 1600 lóerős Koenigsegg Jesko, a gyártó azt tanácsolta a többi Jesko-tulajdonosnak, hogy egyelőre ne vezessék az autójukat. Mutatjuk, honnan eredt a tragédia.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Szenzációs műtét: 19 grammos madárfiókát operált a sukorói csodadoktor [2024-06-19]

Varázslatos kezek gyógyítanak a Sukorói Vadmadárkorházban. Dr. Berkényi Tamás, a kórház vezetője nemrég egy újabb szenzációs beavatkozást hajtott végre, ezúttal egy mindössze 19 grammos kanári fióka törött lábait hozta rendbe.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hiába kötelező, nem érdekli őket [2024-06-19]

Állítólag egyre több kereskedő hány fittyet az előírásoknak, és vonja ki magát a bankkártyás fizetés alól. Ha állandóan kint lóg a filctollal írt papír, hogy elromlott a terminál, vagy elhúzza a száját az eladó, amikor elővesszük a kártyát, az mindkét oldalon egyformán kellemetlen. De mégis mi lehet erre a megoldás?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabi a válása körüli időszakról vallott: [2024-06-19]

Egy héten háromszor is elvitte a mentő Tóth Gabit, olyan mélyponton volt testileg és lelkileg az énekesnő. Kitálalt arról, mennyire összeomlott a válása előtt és után.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Egy rekordot már megdöntöttek a magyar szurkolók: soha ennyien nem kértek még konzuli védelmet [2024-06-19]

Tízezernél is több magyar szurkoló van Stuttgartban, egyelőre úgy tűnik, a három évvel ezelőtti Eb német
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Jó alap lenne a döntetlen a németek ellen a továbbjutáshoz? Kinek szurkoljunk a svájci [2024-06-19]

Hogyan juthat be a magyar válogatott nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokság nem túl egyszerű lebonyolítási rendjében? Milyen eredmény lenne igazán jó nekünk szerda este a csoportunk Svájc
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Élet-halál harcra készül a magyar válogatott Németország ellen [2024-06-19]

Fel van adva a lecke Marco Rossinak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiderült, hogy melyik párharcból kerül ki a Fradi első BL-ellenfele [2024-06-19]

Az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően a Fradi csak a második körben csatlakozik a Bajnokok Ligája-selejtezők küzdelmeibe, ellenfele a walesi vagy a montenegrói bajnok lesz.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Horvátország [2024-06-19]

Két olyan csapat kezdi meg az Európa-bajnokság második csoportkörét, amely az első meccsét elvesztette, úgyhogy nagyot kell menniük a továbbjutásért.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bejelentésre készül az ügyészség Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban [2024-06-19]

Sajtótájékoztatón számolnak be a nyomozásról.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

A világ legjobb 50 teniszezőjéből öten leadták nevezésüket a budapesti tornára [2024-06-19]

Több magyar játékos is lehetőséget kaphat a Római Teniszakadémián.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Zugló új polgármestere nem örül felhőtlenül a Tisza Párt sikerének [2024-06-19]

Rózsa András szerint az is problémát jelent, hogy
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Elindult a magyar szurkolói menet Stuttgartban [2024-06-19]

Kezdés 18 órakor a házigazda németek ellen.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Új szintre léptek az orosz kibertámadások [2024-06-19]

Egy friss jelentés szerint van miért aggódni.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Beteheti a kaput Japán védelmi költségvetésének a gyenge jen [2024-06-19]

Vagy adót emelnek, vagy kevesebb eszközt vásárolnak.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Újabb helyettes államtitkár kinevezéséről döntött Orbán Viktor [2024-06-19]

A miniszterelnök korábban két másik helyettes államtitkár kinevezéséről is döntött.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Titokzatos úriember udvarol Gallusz Nikolettnek barátnőjével való szakítása után [2024-06-19]

Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét elmérgesedhet a helyzet a Balkánon, önállósodnának a bosznia szerbek [2024-06-19]

Mirolad Dodik elnök békésen intézné a dolgot, de egy szakértő szerint erre nagyon kevés az esély.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tornóczky Anita várandós, hosszú küzdelem után lehet anya [2024-06-19]

Lombikprogrammal sikerült teherbe esnie.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Több mint 200 tüntetőt tartóztattak le, pedig békés tüntetés volt [2024-06-19]

Kenyában egyre durvább a helyzet.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Eltörlik a múltat: 630 ujgur település kapott új, kommunista nevet Kínában [2024-06-19]

A kínai kormány évek óta dolgozik az asszimilálásukon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Negyvenkét körözött embert fogtak el ebben a hónapban [2024-06-19]

740 eljárásból lett ennyi elfogás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ismét kiadják Cserháti Zsuzsa dalait, bakeliten lesznek hallhatóak [2024-06-19]

A Hamu és gyémánt is felcsendül sok más szerző mellett egy limitált albumon.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Nem tett vallomást a Zimány Lindát zaklató férfi [2024-06-19]

A napokban kezdeményezték a letartóztatását.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hivatalos: Xavi Pascual a Veszprém új vezetőedzője [2024-06-19]

Több nagy bejelentést is tett szerdán a bakonyi klub.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Veszteségről és megújulásról vallanak a népszerű sportolók [2024-06-19]

Kovács
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Orbán a németek elleni meccs előtt beugrott a Mercedeshez is Stuttgartban [2024-06-19]

A szünetben mégsem beszélhették meg a fontos dolgokat.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Már több mint 10 ezer büntetőügyet indítottak Oroszországban a katonai szolgálat megtagadása miatt [2024-06-19]

Az országban az Ukrajna elleni háború kezdete után nagyjából fél évvel, 2022 szeptemberében rendelték el az általános mozgósítást.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Ilyen átlagárakon vesznek használt motorkerékpárt a magyarok [2024-06-19]

Az autókhoz képest kevésbé árérzékeny a piac.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Hány éves kortól szedhet egy kamasz lány fogamzásgátlót? Cserháti Harold Jankát és dr. Farkas Esztert kérdeztük [2024-06-19]

És lehetnek-e hátrányai a hormonális fogamzásgátlásnak tiniként?
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kiadták az augusztusi időjárás-előrejelzést. A szakértők szava is elakadt, annyira más, mint remélték [2024-06-19]

A nyár vége ezt hozza.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Harry herceg újraházasodik? Mi jöhet még? [2024-06-19]

Hogy miért, az döbbenetes.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Lusta, házi lángos: gyorsan valamit finomat! [2024-06-19]

Ezért biztosan mindenki odáig lesz!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Csúnyán beleálltak a követők Berki Mazsiba: "és ha ez a Tiszán történik?" [2024-06-19]

Hiába jár a fellegekben.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Érzékeny adatokat lophattak az AMD-től [2024-06-19]

Az IntelBroker kiberbűnözői csoport állítása szerint az AMD-től lopott adatok vannak birtokában.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Átment a ChatGPT a Turing-teszten, képes elhitetni magáról, hogy ő egy ember [2024-06-19]

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak kísérlete szerint a ChatGPT mögött dolgozó GPT-4 nagy nyelvi modell minden második embert képes meggyőzni arról, hogy az illető egy emberrel beszélget.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bajonettel szúrtak meg egy férfit, amikor egymásnak esett két társaság Pesterzsébeten [2024-06-19]

Hat embert vettek őrizetbe a rendőrök.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Transtelex: Az RMDSZ EP-képviselői mondtak nemet Magyar Péterék néppárti csatlakozására [2024-06-19]

Winkler Gyula erkölcsi okokra hivatkozott.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Bús Balázs: Czeglédy Gergő alpolgármester mellett őrizetbe vették a Békásmegyeri Piac vezető tisztségviselőjét is [2024-06-19]

Az ügyészség kedden csapott le Óbudán.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Uniós bírság, NATO-s szorongatás [2024-06-19]

A választási győzelem ellenére Orbán Viktor cseppet sem lehet diadalittas, éppen ellenkezőleg.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Schumacher: A Red Bull meglép, a Ferrarinak gondjai lesznek [2024-06-19]

Parc Fermé: Schumacher: A Red Bull meglép, a Ferrarinak gondjai lesznek
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Undorító, mit művelt a jóképű színész otthonában a randipartnere: Theo James is ledöbbent, mi fogadta a fürdőkádjában [2024-06-19]

Theo James élete legcikisebb randis sztoriját mesélte el.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Tóth Gabit elvitte a mentő: itt vannak a részletek [2024-06-19]

Durván őszinte vallomás.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Pár korty ebből a keverékből és eltűnik a hasi zsír [2024-06-19]

Mindenképpen próbáld ki te is!
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Az egész világ erről beszél: van valami rémisztő Katalin hercegné friss fotóján [2024-06-19]

Vilmos herceg felesége, Katalin hercegné, meglepő módon idézte meg néhai anyósát, amikor visszatért a nyilvános életbe. A királyi család rajongói örömmel látták a walesi hercegnét első nyilvános szereplésén azóta, hogy korábban idén visszavonult a nyilvánosságtól.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kvíz! Ismerd fel a legendás magyar dalokat a szövegük ötödik soráról! Ugye hogy nem is olyan könnyű? [2024-06-19]

A slágerek első sorait mindenki kívülről fújja. De vajon felismered-e ugyanezeket a dalokat, mondjuk, az ötödik sorukról? Törd a fejed, dúdolj, guglizni nem ér.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

Kilométer-számláló és stopper egyben: az agy idősejtjei nélkül nem megy a tanulás [2024-06-19]

Az időérzék alapvetően fontos ahhoz, hogy megértsük és felidézzük a világot, illetve kölcsönhatásba lépjünk vele. A beszélgetéstől az autóvezetésig minden feladathoz emlékeznünk kell arra, hogy mennyi ideig tartanak a dolgok, és érzékelnünk kell ugyanezt. Ez egy összetett, de nagyrészt tudattalan számítás, amely folyamatosan a gondolataink felszíne alatt zajlik.
Ossza meg, lájkolja és keressen vele  Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Június 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Május 31 30 29


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    sturovo sex    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sex    sturovo sex partner    Erotikus masszazsudvarhely    terhes sexpartner    Alkalmi sex    Roma sexpartner    sturovo sexpartner    terhes szexpartner    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)   


Autó, motor | Baba, mama, család | Bulvár | Egészég, életmód | Foci, labdarúgás | Forma1 | Gazdaság | Hírek - belföld | Hírek - külföld | Hírek innen-onnan | Humor | Informatika, tudomány | Póker | Sport |



 
 

További hirdetések a központi rendszerből  |  Legrissebb hirdetések


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket