| Ralf Schumacher: Michael nélkül sosem jutottam volna az F1-be [2023-12-27]Megható emlékeket idézett fel a bátyja kapcsán a többszörös F1-es futamgyőztes, aki szerint sokkoló, hogy már tíz éve történt testvére síbalesete. |
| Alonso elmondta, milyen gyenge pontokon kell javítaniuk [2023-12-27]Volt néhány gyengesége az Aston Martinnak a 2023-as F1-es szezonban, amelyeket orvosolni kell jövőre |
| Norris: Ez volt a legjobb szezonom az F1-ben [2023-12-27]A McLaren pilótája szerint csapatként is a 2023-as volt a legsikeresebb idényük. Azt is elmondta a brit, miben fejlődött a legtöbbet idén. |
| Sajtó: Beindíthatta 2026-os F1-es motorját a Ferrari [2023-12-27]Olaszországból származó értesülések szerint komoly mérföldkőhöz érkezett a Scuderia az új szabályok szerint tervezett erőforrás első változatával. |
| Stroll törésétől a tömegkarambolig [2023-12-27]A legnagyobb bukásokkal folytatjuk év végi F1-es szezonértékelőnket: az első helyezettet illetően ismét teljes volt az egyetértés szerkesztőségünkben. |
| F1-Archív: Raikkönen és Schumacher is lehet még világbajnok [2023-12-27]A december vége természetesen a nagyotmondás időszaka a Formula-1-ben, így volt az a korábbi években is - a 21. században, december 27-én napvilágot látott hírekből szemezgettünk. |
| Leclerc új szerződése és Newey nagy napja: a keddi F1-es hírek [2023-12-26]Adrian Newey születésnapja és Charles Leclerc szerződése volt a fő érdekesség karácsony másnapján, de szó esett Verstappenről, Bottas jövőjéről és a Red Bull új ügyéről is. |
| Newey: Miért akarnék távozni a Red Bulltól? [2023-12-26]A 65. születésnapját ma ünneplő sztártervező kijelentette: belátható időn belül nem akar kiszállni az F1-ből. Karrierje során csak egyszer járt közel ehhez. |
| Csapatfőnök lehet Verstappenből az F1 után [2023-12-26]Parc Fermé: Csapatfőnök lehet Verstappenből az F1 után |
| [2023-12-26]A háromszoros F1-es világbajnok elárulta: nem élvezné, ha folyamatosan monoton kommunikációt folytatna a versenyek alatt a mérnökével, Gianpiero Lambiaséval. |
| Háttér: Miről szól az F1 legújabb, Red Bullt érintő konfliktusa? [2023-12-26]Több csapat is szólt emelt a Red Bull és az AlphaTauri szoros együttműködésével szemben. Hová fejlődhet ez az ügy? |
| Alonso az F1 2023-as előzéskirálya [2023-12-26]A legszebb manőverekkel folytatjuk nagy F1-es szezonértékelő sorozatunkat, amelynek mai felvonásában Alonsóé és Perezé a főszerep, de ellentétes előjellel. |
| Retro [2023-12-26]Összesen három évtizedet töltött el a Formula-1-ben, 13 világbajnok autót tervezett, három csapattal is a sportág csúcsára ért. Ma ünnepli születésnapját Adrian Newey. |
| F1-Archív: Megjósolhatatlan, jó lesz-e a Red Bull [2023-12-26]Fernando Alonsót óva intik új csapattársától, Christian Horner Sebastian Vettelt és a csapatát is dicséri, Kimi Raikkönen rájön a Ferrari szenvedésének titkára. Az elmúlt évek híreiből válogattunk. |
| Magyarországon is lehetnek rendőrségi Can-Am Spyderek? [2023-12-25]Egyesült Államok, Kanada, Németország, Dubai, Románia, Franciaország. Csak néhány állam azok közül, ahol évek óta rendszeresítve van a rendőri egységek jármű flottájában a Can-Am Spyder nevű háromkerekű, 1300 köbcentis, bivalyerős Rotax motorral hajtott, különleges jármű. |
| Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar? [2023-12-25]Parc Fermé: Olyan szorossá válik majd az F1, mint az IndyCar? |
| Így karácsonyoznak az F1-es pilóták [2023-12-25]Családjuk, párjuk, kutyáik és kerékpárjaik társaságában töltik az ünnepeket az F1-es pilóták, a közösségi oldalakon közzétett posztjaikból szemezgettünk. |
| Szavazás: Melyik volt az év versenye 2023-ban az F1-ben? [2023-12-25]Parc Fermé: Szavazás: Melyik volt az év versenye 2023-ban az F1-ben? |
| Verstappen megnevezte a legjobb és legrosszabb idei F1-es versenyét [2023-12-25]Utóbbinak nem a Szingapúri Nagydíjat jelölte meg a világbajnok, hanem azt a futamot, amelyből sokat tanult a következő fordulókra nézve. |
| Russell hiszi: el fog jönni az ideje az F1-ben [2023-12-25]A Mercedes brit pilótája nem érez keserűséget a vb-esély hiánya miatt. Mint rámutatott: Verstappen is csak a hetedik szezonjában tudott harcba szállni. |
| [2023-12-25]A kétszeres F1-es világbajnok úgy érzi, mindig az első lépést megtenni a legkönnyebb, de most jön csak a neheze. Bízik az idei nehézségekből tanultakban. |
| Felkészült a McLaren a Norris és Piastri közötti feszültségre [2023-12-25]Tudják, hogy el fog jönni a nap, amikor F1-es versenyzőik a saját érdekeiket fogják nézni, de Zak Brown úgy érzi, megelőzhetik az eszkalálódást. |
| F1-Archív: Alonso még Schumachernél is jobb [2023-12-25]Véget ért az F1 |
| Ahol megbotlott a Red Bull [2023-12-25]Nagy F1-es szezonértékelő sorozatunk mai felvonásában ezúttal a futamokat vettük górcső alá: lássuk, mely nagydíjakat élveztük a legjobban 2023-ban! |
| 2023 a számok nyelvén: Az F1-es szezon statisztikái [2023-12-24]A számok szerelmesei a 2023-as szezonban is rengeteg érdekességre figyelhettek fel: rekordok, szériák, váratlan és meglepő statisztikák |
| Verstappen: Normál versenyformátum és szorosabb küzdelem kell az F1-nek, nem sprint [2023-12-24]Parc Fermé: Verstappen: Normál versenyformátum és szorosabb küzdelem kell az F1-nek, nem sprint |
| Érzi a problémát az F1-es költségsapkánál az FIA [2023-12-24]Nikolas Tombazis szerint ugyan megvan az előnye, de a hátránya is egyértelmű: egyszerűen nem lehet elég gyorsab felzárkózni. |
| Videó: hogy néz ki egy F1-es autó a külső borítás alatt? [2023-12-24]Parc Fermé: Videó: hogy néz ki egy F1-es autó a külső borítás alatt? |
| Csak Perezen múlik a 2025-ös F1-es ülése [2023-12-24]2024-re megtartották, de hogy hosszabbítanak-e vele szerződést, az csak Perez teljesítményén múlik: az ideinél jobban kell szerepelnie az év első szakaszában. |
| 22 lépés: Így alakult a 2023-as F1-es szezon [2023-12-24]A szezon végén érdemes áttekinteni, hogy hogyan jutottunk el Bahreintől Abu Dhabiig: nézzük a mögöttünk hagyott évadot lépésről lépésre! |
| [2023-12-24]Esteban Ocon szerint ő és Verstappen is egy nagyon tehetséges generáció tagja, és hiszi, hogy ő is megkapja majd a lehetőséget az F1-es vb-címre. |
| Podcast: Karácsonyi kérdezz-felelek [2023-12-24]Ha karácsony, akkor kérdezz-felelek a Formula Podcast műsorában, idén sem lehet ez másként! Az F1 múltja, jelene és jövője, fikció és néhány személyes téma, ezekről esett szó karácsonyi műsorunkban. |
| F1-Archív: Schumacher 1000 fontos órát ajándékoz minden ferrarisnak [2023-12-24]Bernie Ecclestone a visszatérő hétszeresre teszi pénzét, Montezemolo szerint Alonso kitölti 2016-ig tartó Ferrari-szerződését, Schumacher drága karácsonyi ajándékkal lepte meg a csapattagokat: ilyen F1-es híreket olvashattunk december 24-én. |
| Kik voltak az év legjobb F1-es csapatvezetői? [2023-12-24]A csapatfőnökök munkájának értékelésével folytatjuk hagyományos év végi értékelőnket |
| Szavazás: Melyik F1-es csapat autóbemutatóját várjátok? [2023-12-23]Már szivárognak a részletek a 2024-es bemutatókról, erre hangolódva (és egy kis közvélemény-kutatás céljából) tesszük fel a kérdést olvasóinknak. |
| [2023-12-23]Hamilton csapattársaként megtapasztalta, amit a mexikói most Verstappen mellett él át. A magába vetett bizalom hiányzik a Red Bull-osból, mondja a finn F1-es. |
| Ricciardo újra nyertes autóba ülne, a Red Bull az álom [2023-12-23]De a forgatókönyv jelenleg csak tündérmese, addig az AlphaTaurival nagy céljai vannak. Az ausztrál dicséri az F1 jelenlegi tehetségeit, akik egyre fiatalabbak. |
| F1-Archív: Baumgartner aláír a Minardihoz [2023-12-23]Kijevi F1-es pálya épülhet, Max Mosley több előzést vár az új szabályoktól, a McLaren futamokat nyert volna a Honda nélkül |
| Hamilton óta a legjobb? [2023-12-23]Az idén debütáló versenyzők értékelésével folytatódik nagy F1-es szezonértékelő sorozatunk, amely talán az eddigi legnagyobb egyetértést hozta szerkesztőségünkben. |
| [2023-12-23]Tiszteletlensége miatt eleinte nem szimpatizált Max Verstappennel, de aztán megváltozott az 1979-es F1-es világbajnok, Jody Scheckter véleménye. Leclerc-t kedveli, de túl sokat hibázik. |
| Főnöke nem akart volna a McLarennél maradni Norris helyében [2023-12-22]Ha a szezon eleji teljesítmény folytatódik, Zak Brown inkább távozott volna. Azóta más idők járnak: a McLaren 2026-os ajánlata felér bármelyik F1-es nagycsapatéval. |
| Ecclestone karácsonyi beszólása az F1-nek [2023-12-22]Parc Fermé: Ecclestone karácsonyi beszólása az F1-nek |
| Részletek: hogyan rontotta el F1-es autóját a Mercedes? [2023-12-22]James Allison részletesen beszélt arról, hogy milyen döntéseket hoztak, hogy miért jutottak erre. Így siklott félre a Mercedes autója 2022-ben és 2023-ban. |
| A magyar aszfalt volt idén a legforróbb az F1-ben [2023-12-22]A Pirelli számos statisztikai érdekességet közzétett, többek között az F1-es versenyzők leghosszabb etapjait, a kerékcseréket és a hőmérsékleteket illetően, az alábbiakban ezekből válogattunk. |
| F1-Archív: Button szerint 2012 lesz az ő éve [2023-12-22]Baumgartner szerződésaláírásra készül, Briatore és Button a vb-címet tűzi ki célul, Mosley szerint Dennis nem mond igazat, Hamilton nem hoz önző döntéseket: ezek voltak december 22. F1-es hírei 2000 óta. |
| Botladozás, elszürkülés, kirúgás [2023-12-22]Mely csapatok és/vagy versenyzők múlták alul előzetes várakozásainkat az idei szezonban? Nagy F1-es évértékelőnk mai felvonásában ezt jártuk körül. |
| Hamilton álma az F1-es Dél-afrikai Nagydíj [2023-12-21]Parc Fermé: Hamilton álma az F1-es Dél-afrikai Nagydíj |
| Max Verstappen az Év Autóversenyzője, Palou, WEC- és WRC-sztárok a legjobbak között [2023-12-21]Csak hat F1-es pilóta került be az év húsz legjobb autóversenyzője közé, de a dobogót kisajátította a királykategória. |
| Szavazás: ki lehet Verstappen F1-es kihívója 2024-ben? [2023-12-21]Hamarosan átfordíthatjuk a naptárakat 2024-re, a kérdés pedig az, hogy ki közelítheti meg leginkább Max Verstappent az F1-ben? |
| Napokig beteg volt az F1-es szezonzáró után Max Verstappen [2023-12-21]Parc Fermé: Napokig beteg volt az F1-es szezonzáró után Max Verstappen |
| Podcast: 10 újabb elfeledett F1-es pilóta [2023-12-21]Kommentátorból beugró pilóta, az első arab származású F1-es, egy rekorder, a hatautós futam dobogósa és néhány másik elfedett pilóta a 2000-es évekből. |
| Család helyett F1: Alonso nem bán semmit [2023-12-21]Korábban nem gondolta volna, hogy 42 éves korában még nem lesznek gyerekei, ennek ellenére nem bánja, hogy annyi mindent feláldozott az F1-es karrierért. |
| F1-Archív: Vetélkedés a Lotus névért [2023-12-21]Ecclestone tetszését nem nyerte el, ahogyan Ron Dennis bejelentette Alonso leigazolását, Vettel a KERS miatt aggódik, Sutil szerint tarthatatlanul sokat kérnek a fizetős pilótáktól: ezek voltak december 21. hírei az F1-ben. |
| Ahol tarolt Alonso és az Aston [2023-12-21]Nagy F1-es évértékelő sorozatunk harmadik részében azt vettük sorra, mely pilóták és/vagy csapatok teljesítménye okozta a legpozitívabb meglepetést 2023-ban. |
| Hülkenberg: Audi és folytatás 2029-ig? [2023-12-20]Még egyszer nem mehet félre ennyire egy szezon a Haas számára, erről beszélt Hülkenberg, aki el tudja képzelni, hogy az évtized végéig az F1-ben maradjon. |
| Sainz a szezonnyitóra új szerződést akar [2023-12-20]Az sem elég, ha négy tizedet hoznak a Red Bullon, s úgy akarja megkezdeni a következő F1-es szezont, hogy eldőlt a jövője |
| Milyen irányba vinné az F1-et az FIA? [2023-12-20]Ezt tudni eddig a 2026-os F1-es szabályokról: összegeztük, hogy mit árult el az FIA azzal kapcsolatban, hogy milyenek lesznek majd az új autók. |
| Ezért lehet jobb 2024 az Aston Martin számára [2023-12-20]A fejlesztési verseny elvesztése mellett más dolgok is hátráltatták az idei F1-es szezonban az Aston Martint, melyek jövőre már nem jelentenek akadályt. |
| Az F1 kiteheti a versenynaptárból az olasz helyszíneket? [2023-12-20]Monzában már hónapok óta zajlani kellene a felújtásoknak, Imolához pedig az olasz kormány akarata is szükséges lesz: Domenicali nyomást gyakorol a legendás pályákra. |
| Kijátszaná a szabályokat a Red Bull? A McLarennél aggódnak [2023-12-20]Zak Brown aggódik amiatt, amit a Red Bullnál és az AlphaTaurinál látni: szerinte oka van a döntéseknek, és van még mit tennie az F1-nek ezen a téren. |
| F1-Archív: Nem zavarja a Ferrarit, hogy Raikkönen néha berúg [2023-12-20]Trulli a Ferrarinál bebizonyítaná, Schumacher nem a legjobb versenyző, Montezemolót nem zavarja az új igazolás életstílusa, Alonso nem ismeri Raikkönent, Perez tanácsot ad az újonc Verstappennek. Ilyen F1-es híreket olvastunk az évek során december 20-án. |
| Melyek voltak az év legjobb F1-es csapatai? [2023-12-20]Nagy F1-es évértékelőnk második részében sem volt kérdéses, ki végez az első pozícióban, a további helyezések azonban már hoztak érdekességeket. |
| Teljesen áttervezi autóját az Alpine 2024-re [2023-12-19]Az Alpine Formula-1-es csapatának technikai igazgatója, Matt Harman elárulta, hogy a franciák 2024-es autóját teljes egészében újratervezik. |
| F1-es fizetések és AFM december [2023-12-19]Verstappen csak a bónuszaiból többet tett zsbre, mint Alonso alapfizetése, megjelent 2023 utolsó magazinja, de új szabályokról is szó esett ma. |
| Újévkor villantja meg valódi nevét a Sauber F1-es csapata [2023-12-19]Parc Fermé: Újévkor villantja meg valódi nevét a Sauber F1-es csapata |
| Hogyan készülnek a profi sportolók egy-egy versenyidőszakra? [2023-12-19]Mindegy, hogy kajakozásról, Forma-1-ről, atlétikáról, futballról vagy bármilyen más sportról van szó, egy biztos: a profi szint elérése én annak megtartása rengeteg felkészülést és áldozatot kíván. Ebben a világban elengedhetetlen, hogy a sportolók elkötelezettek legyenek, így az életmódjukat, edzéseiket, étrendjüket és a mentális erejüket is az élsportnak vetik alá. |
| Új szélcsatornát épít a Red Bull F1-es csapata [2023-12-19]Christian Horner megerősítette, hogy a Red Bull új szélcsatorna építésébe fog kezdeni. A jelenlegi létesítményük egy |
| Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! [2023-12-19]Parc Fermé: Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! |
| Új F1-es szabálykönyvet mutat be az FIA 2026-ban [2023-12-19]Az FIA egy negyedik szabálykönyvet is ki fog adni 2026-ra, ami a 2030-as karbonsemlegesség felé vezető utat lesz hivatott betartatni. |
| Az Audi jön az F1-be és viszi Hülkenberget? [2023-12-19]Az Audi vezetése határozottan kijelentette, hogy kérdés nélkül jön az F1-be 2026-ban, az egyik pilótajelölt pedig a sportágba nemrég visszatért német lehet. |
| Verstappen több bónuszt kapott idén, mint Alonso fizetése: az F1-es pilóták 2023-as bevételei [2023-12-19]A top tízben csak Lewis Hamilton nem kapott bónuszt, de övé a legnagyobb alapfizetés, így csak Verstappen bevétele lett nagyobb, mint az övé. |
| Verstappen és a többiek [2023-12-19]Idén is megkezdjük hagyományos nagy év végi szezonértékelő F1-es sorozatunkat: elsőként a legjobb versenyzőket vettük górcső alá. |
| AFM december: 2023 legjei [2023-12-19]Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb száma, benne a 2023-as F1-es és autósportos szezon minden érdekességével. |
| Retro [2023-12-19]Arra minden F1-rajongó pontosan emlékszik, milyen csúnyán ért véget Alonso és a McLaren első közös története, a kapcsolat kezdetére viszont minden bizonnyal jóval kevesebben. Pedig az sem volt szép. |
| F1-Archív: Villeneuve lehülyézte a két ferrarist [2023-12-19]A kanadai szerint Rubens Barrichello és Michael Schumacher is viccet csinált a sportból 2002-ben. Lauda 52 évesen tesztelni akar, Alonso a McLarenhez igazol, Rosbergnek vécépapírra van szüksége: ezek voltak a hírek december 19-én. |
| A ferrarisok jövője, bekeményítő FIA [2023-12-18]Vasseur szerint kínos volt a Wolff-ügy, Verstappen nem aggódik a Red Bull saját F1-es motorja miatt, Alonso Strollt méltatta: egy helyen a nap fő hírei. |
| Bármikor ellenőrizné az F1-es gyárakat az FIA [2023-12-18]A Szövetség célja, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, hogy előzetes értesítés nélkül, gyakorlatilag bármikor azonnal ellenőrizhessék a csapatok központjait. |
| Pitwall: Új csapatnevek, új F1-es Ferrari [2023-12-18]Karácsony hetében is összeszedtük az utóbbi napok F1-es és nem annyira F1-es, de fontosnak ítélt híreit, eseményeit: tartsatok velünk a heti Pitwallban! |
| Alonsót meglepte Stroll elkötelezettsége [2023-12-18]Bár eredmények terén csúnyán kikapott a csapattárstól, a kétszeres F1-es világbajnok mégis méltatta az Aston Martin kanadai pilótáját. |
| Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! [2023-12-18]Parc Fermé: Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! |
| New York is F1-es futamot rendezne [2023-12-18]Parc Fermé: New York is F1-es futamot rendezne |
| [2023-12-18]James Allison szerint nagyot lépnek előre a 2024-es F1-es autóval, és reméli, hogy újra világbajnoki címekért harcolhatnak. |
| F1-Archív: Verstappen új csapatot keres [2023-12-18]A holland pilóta szponzora elhagyja a Minardi csapatát, Michael Schumacher közel van a visszatéréshez, Vettel pedig reméli, hogy Paul di Resta is a mezőny tagja lesz. Ezek voltak december 18-a hírei. |
| Jön az új Ferrari, Hamiltont célozza Russell: a vasárnapi F1-es hírek [2023-12-17]Összeszedtük a nap legfontosabb F1-es híreit: íme a Formula.hu összefoglalója, amellyel nem maradtok le semmi lényegesről! |
| Öt F1-es rekord, amit a Red Bull megdöntött 2023-ban [2023-12-17]A Mercedes és a McLaren legendás F1-es szezonjaira tett rá egy lapáttal idén a Red Bull: öt csúcs, amit magához ragadott 2023-ban Milton Keynes. |
| Hülkenberget akarja az Audi az F1-es projektbe? [2023-12-17]Tettek is ajánlatot már 2024-re, de a Haas érvényesítette a szerződését, így Hülkenberg maradt jelenlegi csapatánál. 2025-re azonban újra próbálkozhat a Sauber. |
| A túl sok futam miatt fog visszavonulni az F1-től Alonso [2023-12-17]Hiába lesz hamarosan 43 éves, nem a tempója vagy a teljesítménye fogja az F1-es karrierje végét okozni, hanem a túl sűrűre szabott versenynaptár. |
| 95%-ban új lesz a 2024-es F1-es Ferrari [2023-12-17]Leclerc és Sainz is elégedett a fejlesztésekkel, Fred Vasseur szerint teljesen megújul az autó a 2024-es szezonra. Már ő maga is jobb munkát végez. |
| A top 10 legjobb MotoGP-versenyző 2023-ban [2023-12-17]Kik nyújtották a legjobb teljesítményt az idei MotoGP-szezonban, melyek volt a legemlékezetesebb pillanatok 2023-ban? Évzáró Formula Motocast. |
| F1-Archív: Baumgartner feltételesen a Minardinál [2023-12-17]Az olasz kiscsapat ülést ajánlott a magyar pilótának, Zanardi díjat adott át Schumachernek, Kobayashi debütál és Kobayashi kimarad: ezek voltak december 17. hírei az F1-ben. |
| Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! [2023-12-17]Parc Fermé: Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! |
| Megvan, hogy mikör jön az új F1-es Ferrari [2023-12-17]Két héttel a 2024-es F1-es szezon rajtja előtt nézhetjük meg az új, a hírek szerint jelentősen áttervezett Ferrarit. |
| Miért nincs nő az F1-ben? Elmarad a Szilveszter Rali [2023-12-16]Lewis Hamilton szerint a Mercedes már látja a fényt az alagút végén, de oda rögös út vezet, miközben a McLarennél óvatosak 2024-et illetően. |
| Ez volt a legnagyobb F1-es lecke az újonc Piastri számára [2023-12-16]Parc Fermé: Ez volt a legnagyobb F1-es lecke az újonc Piastri számára |
| Verstappen: Ezért nincsenek nők az F1-ben [2023-12-16]Max Verstappen szerint már csak azért is van csekély esélye egy női pilótának megérkeznie az F1-be, mert sokkal kisebb számban képviseltetik magukat az autósportban, mint a férfiak. |
| F1-Archív: Visszahívhatja Massát a Williams [2023-12-16]Bejelentik Tsunoda és Hülkenberg szerződését, szakemberek távoznak a Ferraritól, Villeneuve szerint könnyű lenne Schumachernek a visszatérés |
| Retro [2023-12-16]Argentína F1-es aszfaltcsíkja nem az ötszörös világbajnok Fangio, s nem valamely futamgyőztes nevét viseli, hanem egy olyan pilótáét és testvéréét, akik összeadva csak egyetlen bajnoki nagydíjon indultak. |
| Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! [2023-12-16]Parc Fermé: Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak! |
| Jenson Button visszatér a versenypályákra [2023-12-15]A 2009-es Formula-1-es világbajnok 2019 után először fog teljes szezont futni bármely sorozatban. Button 2024-ben az endurance-világbajnokságban áll rajthoz. |
| [2023-12-15]Az 1988-as Le Mans-i verseny győztese, Jan Lammers szerint jövőre sokkal nehezebb dolga lesz a Red Bullnak. Két csapatot nevezett meg, mint lehetséges 2024-es kihívót. |