Örökös eltiltást kapott az Ankaragücü bíróverő elnöke

MH/MTI
2023. december 15. péntek. 8:55

Örökös eltiltást szabott ki a Török Labdarúgó Szövetség Faruk Kocára, az Ankaragücü elnökére, aki a Rizespor elleni, hétfői bajnoki mérkőzés után a pályára berohanva ököllel arcon ütötte a játékvezetőt.

A fegyelmi bizottság a fővárosi klubot kétmillió líra (23,8 millió forint) bírsággal sújtotta, ezen kívül a következő öt hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

Az 1-1-gyel végződött találkozó után Koca befutott a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, majd többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, ahonnan szerdán hazaengedték. A klubelnök rosszullét miatt rövid időre szintén kórházba került, de másnap őrizetbe vették, és lemondott posztjáról. Azóta szabadlábon védekezik.

A szövetség a botrány után felfüggesztette a bajnokságot, amely kedden folytatódhat. Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán megerősítette, hogy jogszabály-módosítást terveznek a sportban elkövetett erőszakos cselekmények miatt.

Írta a Magyar Hírlap