Hivatalos: Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool kispadján

Eddig is sejthető volt, most Arne Slot maga erősítette meg, hogy a jövő szezontól a Liverpool vezetőedzője lesz.

A Feyenoord vezetőedzője, Arne Slot sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy távozik a holland csapattól, és a jövő szezon kezdetétől a Liverpool menedzsere lesz – számolt be róla az MTI. Eddig is tudni lehetett, hogy a 45 éves holland szakember a liverpooli vezetés kiszemeltje a szezon végén távozó Jürgen Klopp pótlására.

Slot 2021 óta irányítja a Feyenoord csapatát, első szezonjában bejutottak a Konferencia-liga döntőjébe, tavaly holland bajnokságot, idén holland kupát nyert vele a rotterdami csapat. Előtte a Cambuur és az AZ Alkmaar edzője volt.

Jürgen Klopp januárban jelentette be, hogy a szezon végén, 8 és fél év után távozik a Liverpooltól, erről akkor itt írtunk. Április végén már szinte biztosra lehetett venni, hogy az utód Arne Slot lesz. Egy sajtótájékoztatón Klopp is beszélt az örököséről. „Úgy hallottam, jó ember és jó edző. Ha ő a megoldás, ha ő a megfelelő ember, akkor több mint boldog vagyok” – mondta a Liverpool távozó edzője az utódjáról.

Írta a HVG

A Hivatalos: Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool kispadján bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.