Eladták a Kádár János sofőrjéből milliárdossá lett Bócsi András kastélyát

2024.05.12. 16:14
Jelentősen áron alul, több mint húsz évvel a meghirdetés után vásárolták meg a Bócsi-kastélyt, vagyis Kádár János egykori sofőrjének, Bócsi Andrásnak a luxuspalotáját. Az épület az Édenliget tulajdonába került, akik azt is elárulták, hogy mire fogják használni az egykori fényűző kastélyt.

Csaknem húsz évig senkinek nem kellett, most új tulajdonosa lett a Kádár János sofőrjéből lett milliárdos Bócsi András palotájának.

A Bócsi-kastély örökösei 19 éven át próbálkoztak az ingatlan eladásával hiába, mígnem a közelmúltban megvették a kastélyt, és a Blikk információi szerint az új tulajdonosa részben életmódközpontot, részben pedig iskolát szeretne kialakítani az épületből. 

Bócsi András a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának, Kádár Jánosnak az egykori sofőrje volt, és a semmiből küzdötte fel magát milliárdos üzletemberré. Kubikusként érkezett Csömörre, majd jó pár év elteltével dúsgazdag építési vállalkozó lett. Fényűző életet élt, és szenvedélyes vadász volt, ami a vesztét is okozta.

Bócsi egy vadászat miatt nem élvezhette tovább a fényűző életet

Történt ugyanis, hogy 2005-ben egy vadászat alkalmával már hazafelé készülődött a társaság, amikor egyikük zörgést hallott a bokorból. Azt hitték, vaddisznó, ezért egyikük elsütötte a puskáját, a lövedék pedig tíz méterről fejbe találta Bócsit. A vállalkozó óriási vagyont hagyott hátra, megkoronázva a csömöri kastéllyal a hagyatékot, amely a feleségére és három gyerekére szállt.

Gyermekkoromban nézegettem a meséket, akkor tetszettek meg nagyon a soktornyú kastélyok

– mondta el Bócsi András mintegy húsz évvel ezelőtt egy TV2-nek adott interjúban.

A kastélyról szóló adásban mondta el Bócsi, hogy az ingatlanban 27 szoba van, amelyekhez összesen 30 fürdőszoba tartozik, valamint van az épületben borospince, borozó, valamint fitneszterem is.

Nem tudom, hogy ezt Magyarországon bárki meg tudná-e venni. Körülbelül 1,7 milliárd forintot ér az épület, egymilliárdot a parkosított birtok

– mondta akkor a luxuskastélyról a milliárdos.

A kastélyban luxus uralkodott, a padlót gránit borította, a parkettát Spanyolországból hozatta. A mennyezeti stukkókon háromkilónyi futtatott arany volt, a lakók kényelméről 12 fős személyzet gondoskodott – írja a lap. 

Egyre kevesebb pénzért árulták, de elárverezni sem tudták

Miután Bócsi meghalt, az örökösök árulni kezdték a kastélyt, kezdetben 2 milliárd forintért, majd az idő előrehaladtával egyre olcsóbban, ráadásul időközben a NAV végrehajtást indított adótartozás miatt, így olyan is volt, hogy mindössze 43 millió forintos áron próbálták elárverezni az ingatlant, de akkor sem kelt el. 

Legutóbb pedig összesen 900 millió forintos áron bukkant fel a hirdetések között. 

A Blikk megkereste az épület új tulajdonosát, az Édenliget Központot, ők a legutóbbi árnál is alacsonyabb összegért vásárolták meg az ingatlant és a hozzá tartozó területet. A központ azt mondta a lapnak, hogy az épületen még nagyon sok felújítási feladat van, elsősorban amiatt, mert több mint másfél évtizedig lakatlan volt. 

A központban az életmódból fakadó betegségek megelőzésére és a gyógyulás elősegítésére helyezik majd a hangsúlyt, a kis létszámú iskolában pedig gazdálkodásra is megtanítják a diákokat.