Drog
Fagyasztott tonhalszállítmányba rejtett hatalmas kokainmennyiséget foglalt le a spanyol rendőrség
A szállítmányt fogadó cég öt munkatársát őrizetbe vették a helyszínen, de kihallgatásuk után elengedték őket.
2023.12.12 15:11MTITöbb mint 7,5 tonnányi, fagyasztott tonhalszállítmányba rejtett kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok - jelentette be a rendőrség kedden.
A kábítószer Dél-Amerikából, feltételezhetően Ecuadorból érkezett az északnyugat-spanyolországi Vigo kikötőjébe, ahonnan teherautókkal szállították tovább, és 160 kilométerre, Cambre városának ipartelepén rakodták ki.
A rendőrök itt léptek akcióba, lefoglalva a mintegy 265 millió euró (98 milliárd forint) értékű kokaint. A drogot rejtő csomagokat különböző szimbólumokkal jelölték meg attól függően, hogy melyik bűnbandának továbbították volna. A szállítmányt fogadó cég öt munkatársát őrizetbe vették a helyszínen, de kihallgatásuk után elengedték őket.
A fagyasztott áruk kereskedelmével foglalkozó vállalat vezetőjét még keresik. A férfit 2019 óta figyelte a rendőrség, de eddig nem sikerült tetten éri, mert illegális tevékenységét jól leplezte a jelentős konténerforgalommal.
A rendőrség szerint a közvetítőként használt cég mögött egy albán bűnözői hálózat áll, és szintén albánokat tart felelősnek egy másik, a nyugat-spanyolországi Valenciában lefoglalt kokainszállítmány becsempészéséért is.
Ebben a műveletben 3,4 tonna kábítószert koboztak el, amelyre négy duplafalú konténerben elrejtve bukkantak a nyomozók.
A szállítmány egy hónapig vesztegelt a kikötőbe mielőtt bárki is jelentkezett volna érte. A rendőrök itt is egy raktárig követték a nyomokat, ahol rajta ütöttek a bűnözőkön. Az akcióban 15 embert vettek őrizetbe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06