Gazdaság
Czomba Sándor: egyre többen lépnek a munkaerőpiacra
2024 márciusában 4,746 millióra bővült, vagyis 38 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.
2024.04.27 01:30MTIA Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján a foglalkoztatottak száma 2024 márciusában 4,746 millióra bővült, vagyis 38 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A közleményben Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte: a munkaalapú társadalom megszilárdult, a kormány sikerrel védte meg a magyar munkahelyeket és a családokat. A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek, a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, ráadásul átlagosan már több mint háromszor magasabb fizetésért.
Az államtitkár hozzátette, hogy a márciusi adatok szerint a foglalkoztatottság és a munkanélküliek száma egyaránt nőtt, miközben a regisztrált álláskeresők száma továbbra is mélyponton van. Czomba Sándor kifejtette, hogy a munkanélküliség jelenlegi emelkedése egyrészt átmeneti, másrészt azt jelzi, hogy egyre több, korábban inaktív személy lép be a munkaerőpiacra és válik aktívvá.
Ez a gazdaság számára kifejezetten előnyös, a kormány céljaival összhangban mobilizálódik a hazai munkaerőpiaci tartalék, amely érdemben segítheti a magyar gazdaság munkaerőigényének kiszolgálását - hangsúlyozta.
A kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, 2025-ben pedig tovább emelje a gazdasági növekedés ütemét. Cél, hogy Magyarország 2030-ra elérje az uniós fejlettség 90 százalékát, ennek érdekében az szükséges, hogy a GDP arányos beruházási ráta elérje a 30 százalékot, a foglalkoztatási ráta pedig 85 százalékra növekedjen - fejtette ki az államtitkár a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06