„Az M7-es autópályán a legenda szerint volt olyan külföldi turista, akinek Siófokig kijött a veseköve"
Blikk-kommentár
Nekünk a Balaton a Riviéra. S ezt mi, panellakásban pörköltet kanalazó magyarok nagyon is komolyan gondoltuk. Mert a tévében már büszkén mutatták a siófoki Aranypartot, a vadonatúj Balaton Szállót, a Lidót, a Hungáriát, és a tizenkét emeletes Európát. Naná, hogy oda vágytunk!
Ezeket látta már?
A magyar tenger mellé, hiszen az már majdnem „Nyugat”. Aztán mentünk is, leginkább SZOT üdülőbe, olcsó szobát bérelve Jolánka néninél Akarattyán, esetleg kempingben, aprócska sátorba bújva – vagy valahol Zamárdi szélén egy fűzfabokor alatt megbújva.
Vonzott a Balaton vize, s még inkább nyüzsgő, eleven élete.
A világ leglassabban megépült autópályája az M7-es: 47 évig tartott, amíg a fővárostól sikerült elérni a határig
Az Osztyapenkó szobron túl várt ránk a kalandok sora, csak el kellett jutni valahogy Siófokig. Nem volt egyszerű. Az M7-es autópályán a legenda szerint volt olyan külföldi turista, akinek Siófokig kijött a veseköve, annyira zötykölődős volt az út – mert egyszerűen elhordták, ellopták az építőanyagot. Leginkább stoppal mentünk, na és visszajutni is maga volt a kalandtúra, merthogy ’72 nyarán vasárnaponként 14 és 24 óra között mindkét forgalmi sávban csak Budapest felé lehetett haladni. De ott, az Osztyapenkón túl, a víz mellett kárpótolt mindenért a szerelem.
Az M7-es az álmok útja volt – s az is marad mindörökké.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább