Felröppentek a pletykák: Fésűs Nelly lánya ezzel a zenésszel jött össze (fotó)
A modell mégsem szingli?
Horváth Csenge magánéletéről annyit lehetett korábban tudni, hogy párkapcsolatban él Patrikkal, akivel egyébként már össze is költöztek. Sőt még az eljegyzésükről is pletykáltak. Aztán hirtelen arról lehet hallani, hogy már nincsenek is együtt.
Éppen ezért sokan úgy tudják, hogy a modell szingli lehet. Vagyis ez mégsem teljesen igaz, ugyanis vannak, akik biztosra tudni vélik, hogy Csenge szíve ismét foglalt.
Ugyanis arról érkezett hír, hogy Csenge egy raperrel, KKevinnel ismerkedett meg a szakítása után. Ezt abból szűrték le, hogy a két fiatal hirtelen követni kezdte egymást a közösségi oldalon, majd többen látni vélték őket együtt Budapesten is.
„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak”
– kezdte posztjában az önjelölt nyomozó, aki ráadásul azt is tudja az elmondása szerint, hogy Patrikkal azért szakíthatott a modell, mert a távolság közéjük állt.
„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként” – tette hozzá.
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Nem bírta tovább: még a nevét is megváltoztatta Papadimitriu Athina lánya
Sírva jelentette be felesége a nagy színész halálát
Durván belekötöttek a kommentelők Kasza Tibi feleségébe: "Semmit sem tett le az asztalra"
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?