Izraeli-palesztin
Hadsereg: száz fölé emelkedett a Gázai övezetben elesett izraeli katonák száma
A katonai szóvivők reggel újabb négy tartalékos katona haláláról adtak hírt.
2023.12.11 12:08MTISzáz fölé emelkedett a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni szárazföldi hadműveletek megindítása, október 27. óta elesett izraeli katonák száma - jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn.
A katonai szóvivők reggel újabb négy tartalékos katona haláláról adtak hírt. Hárman harcokban, egyikük pedig katonai közlekedési balesetben vesztette életét az övezet déli részén.
A Gázai övezetben zajló földi harcok kezdete óta, körülbelül másfél hónap alatt százegy izraeli katona esett el. Közülük hetvenen a humanitárius tűzszünetig, a többiek pedig december eleje óta, a harcok újrakezdése után vesztették életüket.
Az izraeli hadsereg "vállról indítható rakétákkal felfegyverzett terroristák megsemmisítésének" felvételét tette közzé. Tájékoztatása szerint a terepen lévő erők irányította repülőgépek több tucat terroristával végeztek az elmúlt napon, köztük olyanokkal is, akik egy rendelőintézetből jöttek elő.
A beszámoló szerint Dzsabáliában pokolgépeket találtak, kalasnyikov gépkarabélyt és páncéltörő rakétát az UNRWA, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének táskáiba rejtve egy lakóépületben, s nagy hatótávolságú rakétákkal teli teherautóra bukkantak egy iskola mellett.
Szintén Dzsabáliában alagutak lejárata és taposóaknák keresése közben egy lőszergyártásra szolgáló esztergagépet és a Hamász rakétakilövő-helyét fedezték fel mintegy ötven, részben indításra kész lövedékkel.
Az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy a Gázai övezet déli részén uralkodó állapotok arra kényszeríthetik a palesztinokat, hogy átlépjék a határt Egyiptom felé.
A magas rangú tisztviselők szerint forrpontra jutott a határvidék túlzsúfoltsága, mert több tízezer, a Gázai övezet északibb részéről érkezett menekült tartózkodik ott. A betegségek esetleges terjedésére is figyelmeztettek a kitelepítettek körében.
Hétfő reggel nyolc lövedéket indítottak Libanonból Izrael északi határvidéke, Galilea északi hegyvonulatai ellen, melyek közül a katonai szóvivő jelentése szerint hatot elfogó rakétákkal megsemmisítettek, kettő pedig lakatlan területen ért földet.
A libanoni síita Hezbollah milícia bejelentette, hogy két további fegyveresét ölték meg az összecsapásokban, a dél-libanoni Nabatía városából származó Ali Farant és a szintén dél-libanoni Abbász Arzonit. A Hezbollah adatai szerint a fegyveres konfliktus kezdete óta 100 emberük vesztette életét.
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet vasárnap este megvitatta a ciszjordániai palesztin munkások visszaengedését izraeli munkahelyeikre, de Benjámin Netanjahu miniszterelnök elhalasztotta a szavazást a témáról, mert megbizonyosodott róla, hogy a miniszterek többsége ellenzi a ciszjordániai palesztin munkavállalók beengedését az ország területére.
A kabinet a szükséges többség hiányában azt sem szavazta meg, hogy átutalják a Palesztin Hatóságnak a számukra beszedett, a Gázai övezetet illető vámbevételeket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06