Üzlet
A Szakma Sztár Fesztivált április 24-26. között rendezik Budapesten
Az eseményen mintegy 60, köztük 21 agráriumhoz köthető szakmával, szakiránnyal ismerkedhetnek meg a látogatók.
2024.04.12 15:50MTIA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve az idén április 24-26. között rendezi meg a Szakma Sztár Fesztivált Budapesten, az erről szóló megállapodást kedden erősítették meg a kamarák elnökei - közölték a köztestületek közös közleményben az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az eseményen mintegy 60, köztük 21 agráriumhoz köthető szakmával, szakiránnyal ismerkedhetnek meg a látogatók.
A közleményben ismertetik, hogy a rendezvényen az MKIK szervezésében tartják a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, valamint a WorldSkills Hungary nemzeti döntőjét, a NAK közreműködésével az agrárszakmák mutatkoznak be.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a közös közleményben hangsúlyozta, hogy a Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés népszerűsítése, bemutatása, a pályaválasztás előtt álló fiatalok támogatása, a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozásának elősegítése.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a jövőre való felkészülést már zsenge korban el kell kezdeni, olyan irányba kell ösztönözni a tanulókat, amellyel megalapozzák saját boldogulásukat, és hozzájárulnak Magyarország sikeréhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06