Lázár János: Mi, fideszesek, az ütésre keményedünk
További Belföld cikkek
- Különleges eszköz segíti a súlyos égési sérült gyerekek gyógyítását a Bethesda Gyermekkórházban
- Vasárnap elegáns motoros felvonulást tartanak Budapesten a férfi egészségért
- Megérkezett a jégeső: diónyi jégdarabok zúdulnak az égből
- Halálos baleset történt, teljesen lezárták a 4-es főutat
- Puzsér Róbert közölte: idén is el akart indulni a főpolgármesteri székért
„Mi, fideszesek, az ütésre keményedünk” – ezzel a mondattal kezdte Facebook-bejegyzését Lázár János. Az építési és beruházási miniszter ezt követően hozzátette, hogy a fideszesek akkor teljesítenek a legjobban, amikor nyomás alatt vannak.
Amikor támadnak, rendezzük sorainkat. Jobbra át!
A tárcavezető posztjára azt követően került sor, hogy a Fidesz bejelentette: az orvosként végzett Grezsa István a párt polgármesterjelöltje Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter kihívója 2019-ben is indult Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért, akkor még független jelöltként.
Akkor 42,7 százalékot ért el, Márki-Zay pedig 57,3-at. Grezsa István címzetes főorvos, és 1998 óta Hódmezővásárhely önkormányzati képviselője. Márciusban már írtunk arról, hogy izgalmas önkormányzati választások elé nézünk Hódmezővásárhelyen, ahol Márki-Zay Péter kormánypárti kihívója mellett Kovács Pál, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) elnökségi tagja is biztosan ringbe száll a polgármesteri székért.
Úgy tűnik azonban, a regnáló polgármester még mindig élvezi a helyiek jelentős részének támogatását, miközben Lázár János kijelentései kiverték a biztosítékot a város lakóinak körében. A legmegdöbbentőbb, hogy a fiatalok félnek megosztani a véleményüket, vagy egyáltalán nem akarnak foglalkozni a közélettel, a város ügyeivel.